| Simon Edit | |
| Simon Edit | |
| Született | ? május 7. Nagyszakácsi |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Házastársa | Póka Balázs |
| Gyermekei | Dr. Póka Júlia |
| Foglalkozása | előállító |
| Iskolái | Eötvös Loránd Tudományegyetem |
| Színészi pályafutása | |
| Aktív évek | 1972- |
| Tevékenység | producer, jogász |
Simon Edit (Nagyszakácsi, ? május 7.–) magyar jogász, producer.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán szerzett jogász diplomát. 1980-ban a Rock Színház egyik alapítója, 16 évig menedzsere, producere. A Dorian Gray című magyar szerzésű musicallel megteremtette a Rock Színház West End-i bemutatkozását. Nagy szerepe volt abban, hogy a társulat produkcióival turnézhatott szerte Európában. Több musical hangfelvételének producere. Az általa létrehozott PS Management - az első musical-ügynökség Magyarországon - jelentős szerepet töltött be tehetséges énekesek, táncosok, kreatív színházi művészek és szerzők külföldi és hazai elismertetésében. Az 1994-ben alapított Zenés Színházért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke. Férjével, Póka Balázs operaénekessel 2006-ban létrehozta a PS Produkciót azzal a céllal, hogy meghonosítsa Magyarországon a komoly művészeti értéket felvonultató, világszínvonalú musicaljátszást.