Stróman (a német nyelvből: Strohmann azaz szalmabáb, szalmaember) a neve a köznyelvben annak a személynek, aki más(ok) nevében, de a háttérben álló valódi irányító helyett adja a nevét egy üzlethez, vállalkozáshoz vagy jogi tevékenységhez. Az, aki más személy (a háttérember) nevében lép fel, mivel az utóbbi nem tud vagy nem kíván a nyilvánosság előtt szerepelni.
A stróman kifejezés eredetét egészen a korai római korból származó argei ceremóniára lehet visszavezetni, amelynek keretében a Vesta-szüzek a még régebbi emberáldozatokra emlékezve május idusán (május 15-én) összesen 27 darab, kákából vagy szalmából készült figurát dobtak a Tiberisbe.
A stróman fogalmának és gyakorlatának magyarországi alkalmazása gyakorivá vált a második világháború előtt, különösen a második zsidótörvény elfogadása után. Ekkoriban a gazdasági vállalkozások zsidónak minősített tulajdonosainak egy része keresztény, „árjának” minősített ismerőseik, barátaik, ebben az összefüggésben strómanjaik nevére próbálta íratni érdekeltségeit, hogy azokat így megőrizze magának. Ezek a törekvések általában teljes kudarcot vallottak. Ebben az időben helyenként a strómanokat Aladároknak is nevezték.
Az 1987-es Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a fogalom kiveszőben volt, és gúnyos összefüggésben használták. Tartalmilag pedig azt a személyt fedte, aki nevét adja más üzleti vállalkozásához, és ezért munka nélküli jövedelmet élvez. A jelenkori közbeszédben változatlan jelentéstartalommal újra használatossá vált a politikai elit aláíróembereire.
Különösen nagy jelentősége van a strómanoknak gazdasági jogi ügyletekben, szerződéskötések során, amikor a stróman, szívességből vagy anyagi előnyért cserébe, a nevét adja a szóban forgó jogügylethez egy olyan harmadik fél érdekében, aki maga különböző jogi, erkölcsi vagy más okok miatt nem képes vagy nem kíván a saját nevében eljárni. A stróman alkalmazása a vagyonkezelői jogügylet speciális esete.
{{cite web}}: Check date values in: |accessdate= (súgó)