Taar Ferenc

Taar Ferenc
Született1924. november 21.
Érmihályfalva
Elhunyt2014. december 27. (90 évesen)
Debrecen
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásadrámaíró, dramaturg


Taar Ferenc (Érmihályfalva, 1924. november 21. – Debrecen, 2014. december 27.) magyar drámaíró, dramaturg, színházigazgató.

Életrajza

1924-ben született Érmihályfalván Taar Ferenc kántortanító és Román Ilona gyermekeként. Iskoláit Bagamér nagyközségben, Debrecenben és Hajdúböszörményben végezte. Tanári diplomát szerzett, majd 1958-ban a debreceni Csokonai Színház dramaturgja lett. 1961-1973 között a színház igazgatója volt. 1965-ben összefoglaló tanulmánya jelent meg a debreceni színészetről. Több sikeres színművet és hangjátékot is írt. 1974-1984 között a Debreceni Dokumentációs Filmstúdió igazgatója volt, majd nyugdíjba vonult. 2014-ben hunyt el.

Fontosabb művei

Díjai és elismerései

Jegyzetek

  1. 1 2 "Taar Ferenc". mek.oszk.hu (angol nyelven). Hozzáférés: 2021. május 16.
  2. ↑ "Elhunyt Taar Ferenc író". 2021. május 16. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. május 16.
  3. 1 2 "Ifj. Taar Ferenc író, rendező, színházigazgató, tanár | Érmihályfalva, az Érmellék fővárosa". www.ermihalyfalva.ro. Hozzáférés: 2021. május 16.
  4. ↑ "Rekord". PIM Névtér. Hozzáférés: 2021. május 16.
  5. ↑ "Mérföldkövek - A Debreceni Városi Könyvtár Története". www.dbvk.hu. Hozzáférés: 2021. május 16.
  6. ↑ "Taar Ferenc | Széphalom Könyvműhely". www.szephalom-konyvmuhely.hu. Hozzáférés: 2021. május 16.
  7. ↑ Megosztom, 2015 03 12 18:01. "Szívügye volt a nehéz sors". HAON. 2021. május 16. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. május 16. {{cite web}}: |first= has numeric name (súgó)

További információk