Tibor Kalman

Tibor Kalman
Született1949. július 6.
Budapest
Elhunyt1999. május 2. (49 évesen)
San Juan
Állampolgársága
Gyermekeikét gyermek
Foglalkozása
  • tervezőgrafikus
  • formatervező
  • művész
IskoláiNew York Egyetem
KitüntetéseiAIGA Medal
Halál okanem Hodgkin-limfóma

Tibor Kalman, született Kálmán Tibor (Budapest, 1949. július 6. – Puerto Rico, 1999. május 2.) magyar származású amerikai grafikus, a Colors magazin főszerkesztője.

Korai évek

Budapesten született, de családjával együtt 1956-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Poughkeepsie-ben, New York államban telepedtek le. A New York Universityn tanult újságírást, amit egy év után ott hagyott.

Karrier

Az 1970-es években abban a kis New York-i könyvesboltban dolgozott, amelyből a Barnes & Noble lett, ahol később ő lett a belső dizájnnal foglalkozó részleg vezetője. 1979-ben Carol Bokuniewiczcal és Liz Trovatóval közös vállalkozást indított M & Co. néven, ami széles ügyfélkörrel rendelkezett, közéjük tartozott a Talking Heads zenekar is. Kalman az 1990-es évek elején az Interview magazin kreatív igazgatójaként is dolgozott.

1990-ben lett a Benetton által szponzorált Colors magazin alapító főszerkesztője. 1993-ban megszüntette az M & Co. nevű vállalatát és Rómába költözött, hogy kizárólagosan a magazinnak dolgozhasson. A Colors magazin fő témái a multikulturalizmus, valamint a globális tudatosság. Ezeket a témákat merész grafikai dizájnnal, merész tipográfiával és manipulált képekkel jelenítették meg, olyan jelentős személyek, mint a pápa vagy Erzsébet királynő faji kisebbségként történő ábrázolásával. 

Későbbi élete

Kalman maradt a fő kreatív erő a Colors magazin mögött, egészen addig, amíg 1995-ben bőrrákja miatt elhagyta a magazint és visszaköltözött New Yorkba. 1997-ben újra megnyitotta az M & Co.-t, ahol egészen haláláig dolgozott. 1999-ben Puerto Ricóban hunyt el, röviddel Tiboricity című, a San Francisco Museum of Modern Art által szervezett, grafikai munkáiról szóló retrospektív kiállításának megnyitója előtt. Munkásságáról 1999-ben Tibor Kalman: Perverse Optimist címen a Princeton Architectural Press kiadásában könyv jelent meg. 

Magánélete

1981-től házas, felesége az izraeli születésű amerikai illusztrátor és szerző Maira Kalman.

Hatása

Az M&Co. hatása még mindig jelentős Tibor Kalmannak és más dizájnereknek köszönhetően, mint Stefan Sagmeister, Stephen Doyle, Alexander Isley, Scott Stowell, Emily Oberman, akikkel együtt dolgozott, és akik saját dizájnstúdióikban folytatták a munkát New Yorkban. Kalman tagja volt az Alliance Graphique Internationale-nek (AGI) és egyike volt a First Things First 2000 aláíróinak. 

Jegyzetek

  1. 1 2 "Encyclopædia Britannica". Encyclopædia Britannica Online (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
  2. 1 2 "SNAC" (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
  3. 1 2 "Artists + Artworks". San Francisco Museum of Modern Art online collection (angol nyelven). Hozzáférés: 2021. augusztus 10.
  4. ↑ "Museum of Modern Art online collection" (angol nyelven). Hozzáférés: 2019. december 4.
  5. ↑ Heller, Steven (1999). "Tibor Kalman: Provocateur". AIGA. 2011. május 14. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2010. január 3.
  6. ↑ Heller, Steven (1999. május 5.). "Tibor Kalman, 'Bad Boy' of Graphic Design, 49, Dies". The New York Times. Hozzáférés: 2010. január 3.
  7. ↑ Poynor, Rick (1999. május 17.). "Obituary: Tibor Kalman". The Independent. Hozzáférés: 2010. január 3.
  8. ↑ Haber, Matthew (1999. május 19.). "Tibor Kalman: A highly innovative and influential designer, the onetime editor of Colors magazine died May 2". Salon.com. Hozzáférés: 2010. január 3.

Fordítás