Viljandi

	Viljandi (Viljandi linn)
	Várrom Viljandiban
; Viljandi címere	; Viljandi zászlaja
	Közigazgatás
Ország	Észtország
Megye	Viljandi
Alapítás éve	1283
Irányítószám	EE-71020
	Népesség
Teljes népesség	17 255 fő (2024. jan. 1.)
Népsűrűség	1,386 fő/km²
	Földrajzi adatok
Terület	16,42 km²
Időzóna	UTC+2
	Elhelyezkedése
	é. sz. 58° 21′ 48″, k. h. 25° 35′ 44″58.363333°N 25.595556°EKoordináták: é. sz. 58° 21′ 48″, k. h. 25° 35′ 44″58.363333°N 25.595556°E
	Viljandi weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Viljandi témájú médiaállományokat.

Viljandi (németül: Fellin, lengyelül: Felin) város Dél-Észtországban, Viljandi megye székhelye.

Első említése 1283-ból való, ekkor kapott városi rangot. A középkor folyamán hosszú ideig a Kardtestvérek rendjének székhelyeként szolgált. A településen alapították meg 1878-ban az egyik leghíresebb észt újságot, a Sakalát.

Népessége

A népesség alakulása 2011 és 2024 között:

Lakosok száma	17 473	17 868	17 602	17 549	17 711	17 525	17 104	16 875	17 353	17 255
	2011	2012	2014	2015	2017	2018	2020	2021	2023	2024

Adatok: Wikidata

Történelme

1211 tavaszán a Kardtestvérek megkísérelték Fellin fellegvárának elfoglalását. Az erőd előtti első csatában a védőknek sikerült súlyos veszteségek árán visszaverni a támadókat. Az ostromlók tornyot építettek, a vizesárkot feltöltötték fával és rágördítették a tornyot. Onnan lándzsákat dobáltak, és számszeríjjal lőttek a védőkre. Az észtek megpróbálták felgyújtani a tornyot. Az ostromlóknak sikerült áttörniük az egyik falat, de mögötte volt egy másik. A támadók öt nap alatt nem tudták bevenni az erődöt, a hatodik napon tárgyalni kezdtek. Mivel a várban vízhiány volt, a védők hajlandóak voltak békét kötni az ostromlókkal. De csak a papokat engedték be az erődbe, akik állítólag szenteltvízzel hintették meg az erődöt, házakat, férfiakat és nőket. A védők előkelői fiait túszként magával víve a német hadsereg visszavonult.

Fellin első ostroma (1211) után a helyi törzsekkel kötött megállapodások tették lehetővé, hogy az erődben a Kardtestvérek lovagjai és kíséretük állomásozzon. Az erőd továbbra is a keresztesek és az oroszok érdekszférájának határán állt, így az együttélés nem volt konfliktus mentes. 1223. január 29-én a helyiek rátámadtak a németekre, és válogatás nélkül megölték a kereskedőket, papokat, katonákat és lovagokat. Az elfoglalt erődöt orosz segítséggel megerősítették. A feldühödött németek – a rigai püspök és a Kardtestvérek vezetésével – számos segédcsapattal augusztusban Fellin alá vonultak és több mint két héten át ostromolták a várat. A győzelmet számukra a várban elfogyó élelem és ivóvíz hozta meg. A védők egy részét és orosz szövetségeseiket kivégzik a győztesek, a megkeresztelkedett helybéliek megmenekülnek a haláltól – de elveszítik minden ingóságukat. Fellin erődje az egyik legfontosabb erőddé lesz a Kardtestvérek Német Lovagrendbe tagozódása után. Mindenkori parancsnoka egyike a Lovagrend hat tagú tartományi vezetésének.

A Német Lovagrend Livón tartomány mestere, Wilhelm von Nindorf (Wilken von Endorp, Wilhelm Schurborg) (1282–1287) 1283-ban városi jogot adott Viljandi-nak.

Képgaléria

Jegyzetek

↑ "Statistikaameti statistika andmebaas". Hozzáférés: 2024. szeptember 1.
↑ Henrik Livónia krónikája XV:1 Az Úr megtestesülésének évében, 1210-ben, Albert püspök tizenharmadik évében [1211] a németek, lettek és livóniak először ostromolták Fellin erődjét Saccaliában. ... "Ha lemondasz hamis isteneid imádatáról - mondta Berthold -, és velünk együtt hiszel az igaz Istenben, akkor ezeket a foglyokat élve visszaadjuk neked. Elfogadunk téged testvériségünk szeretetébe, és csatlakozunk hozzád. nekünk a béke kötelékében." A pogányok semmit sem hallgattak Istenről vagy a keresztény névről. Inkább háborúval fenyegetőztek, és felvették a németek fegyvereit, amelyeket az erőd kapujában maradtak az első ütközet során. ... Russin és a lettek azonban, miután az összes foglyot elvitték és lemészárolták, a várárokba dobták őket, és megfenyegették, hogy ugyanezt teszik az erődben tartózkodókkal. Az íjászok eközben sok embert megöltek, és mindet visszaűzték az erődbe, míg mások tornyot építettek. A livóniaiak és a lettek fát hordtak és a várárkot feltöltötték, alulról felfelé, és rátolták a tornyot. A lettek és a ballisztáriak felmentek a toronyba, sok embert megöltek a bástyákon nyilakkal és lándzsákkal, sokakat megsebesítettek, és öt napon át nagyon nagy csata dúlt. Az észtek igyekeztek elégetni az első fakupacot úgy, hogy az erődből nagy mennyiségű tüzet vetettek a szekerekre. A líviaiak és a lettek jeget és havat dobtak és eloltották. Arnold, a Milícia Testvére éjjel-nappal ott dolgozott. Végül egy kő eltalálta, és átment a vértanúk testvéri közösségébe. Rendkívül vallásos ember volt, és mindig imádkozott. Reméljük, hogy megtalálta azt, amiért imádkozott. A németek gépet építettek, és éjjel-nappal kövekkel dobálták le az erődítményeket, és öltek meg embereket és számtalan teherhordót az erődben. Mivel az észtek soha nem láttak ilyesmit, nem erősítették meg házukat tetejét az ilyen támadás ellen. A líviaiak száraz fát raktak a fakupacba a deszkafalig. Eylard of Dolen felmászott a tetejére. A németek fegyveresek követték; eltávolították a deszkákat, és belül találtak egy másik falat, amelyen nem tudtak átjutni. Az erőd emberei fent összegyűltek, és kövekkel és rönkökkel visszaszorították a németeket. A németek lejöttek, tüzet vittek az erődbe, és felgyújtották. Az észtek széthúzták a lángoló deszkákat és a fal égő faanyagait, és elhurcolták őket. Másnap, amikor az égetés véget ért, mindent kicseréltek, és a túlélők ismét védekezésbe lendültek. Voltak azonban. az erődben sok elesett holttest, vízhiány volt, és majdnem mindenki megsebesült, úgyhogy most kiadták magukat. A hatodik napon a németek azt mondták: "Még mindig ellenállsz, és nem hajlandó elismerni Teremtőnket?" Erre azután így válaszolt: "Ismerjük, hogy a te Istened nagyobb, mint az isteneink. Legyőzésük szívünket az Ő imádására késztette. Ezért könyörgünk, kímélj meg minket, és irgalmasan vesd ránk a kereszténység igáját, ahogy a livoniakkal és a lettekkel tetted." A németek tehát, miután kihívták a véneket az erődből, elmondták nekik a kereszténység minden törvényét, békét és testvéri szeretetet ígértek nekik. Az észtek a livóniaiakkal és a lettekkel egyidőben örültek a békének, és megígérték, hogy a keresztség szentségét azonos feltételekkel veszik át. Miután túszokat ejtettek és a béke megerősítették, befogadták a papokat az erődbe. A papok minden házat, az erődöt, a férfiakat és nőket és az egész népet meghintették szenteltvízzel. Egyfajta beavatást végeztek és katekizálták őket a keresztség előtt, de elhalasztották a keresztség szentségének kiszolgáltatását a nagy vérontás miatt. Amikor tehát ezek a dolgok megtörténtek, a sereg visszatért Livóniába, és mindnyájan dicsőítették az Urat, amiért megtérítette a törzseket.
↑ Henrik Livónia krónikája XXVI:5 A szakkáliaiak ugyanis, akik együtt éltek a Milícia Testvéreivel Fellin erődjében, képtelenek voltak tovább leplezni szívükben a testvérek elleni gonosz gondolatokat. Mindannyian kardjaikkal, lándzsáikkal és pajzsaikkal felfegyverkezve, lefogtak néhány testvért [lovagot], szolgáikat és a német kereskedőket, és megölték őket. Vízkereszt utáni negyedik vasárnap [1223. január 29.], amikor az evangélium ezt írja: „És mikor a hajóra szállt vala, követék őt az ő tanítványai. És ímé nagy háborgás lőn a tengeren, annyira, hogy a hajót elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik vala.” (269), Theodorik pap az ünnepi szentmisét celebrálta, a többi testvér pedig körülötte állt a templomban, valóban nagy zavar és zűrzavar történt. Mert miután megölték a testvéreket, a szolgákat és az összes kinti németet, a szakáliak összegyűltek a templomnál. Arra törekedtek, hogy a vér folyjon, ne az imák. Nem a szentmisék szentségére vágytak, inkább meg akarták zavarni Jézus Krisztus nyugalmát. ... Elfoglalták és körülvették a templom ajtaját, és fegyvereikkel bekerítették a fegyvertelen testvéreket. Hogy könnyebben kiszabaduljanak, alattomosan kezet nyújtottak a testvéreknek, és békét ígértek nekik. Maurice, a magisztrátusuk, aki túlságosan kész volt hinni a hitetleneknek, elsőként kiment hozzájuk. Egyszerre rárohantak és megölték. A többiek megrémültek a bizonyosság tudásától, és felkészültek a védekezésre. Hosszas késlekedés után végre felesküdtek a békére, és a Testvérek egyenként kimentek a szakáliakhoz. Az árulók azonnal elkapták őket, bilincsekbe és láncokba vetették őket, és elvették pénzüket, lovaikat és minden jószágukat, amit felosztottak egymás között. A megöltek holttestét a mezőre dobták, hogy a kutyák megrágják őket, ahogy meg van írva: "Szolgáid holttestét dobták az ég madarainak legeltetésére, szentjeid húsát a vadállatokra. a föld; vérük úgy folyt, mint a víz, és nem volt, aki eltemesse a halottakat."
↑ Henrik Livónia krónikája XXVI:8 ... Novgorodból és Pszkovból is segítségül hívták az oroszokat. Békét kötöttek az oroszokkal, és egy részüket Dorpatba, néhányat Fellinbe, másokat pedig más erődökbe helyeztek, hogy harcoljanak a németek, latinok és az összes keresztény ellen. Megosztották velük a lovakat, a pénzt és a Milícia Testvéreinek minden holmiját, valamint a kereskedőktől kifosztásából származó vagyont. Ők erősítették meg a leghatározottabban erődítményeiket. Minden erődjükben paterelleket építettek, egymásnak tanítva a ballisztikus művészetet, és sok ballisztát felosztottak egymás között, amelyeket a Milícia Testvéreitől kaptak el.
↑ Bernard de Lippe. 1217-ben Albert rigai püspök kezdeményezi a Semgallen (Semigallen, Selburg, Sēlpils) püspökség létrehívását, Bernard de Lippe-t pedig a püspökének kinevezni. 1218-ban Otto de Lippe, Utrecht püspöke szenteli püspökké Bernard de Lippe-t, aki haláláig, 1224- április 30-ig viseli ezt a tisztséget."Bishop Bernard de Lippe" (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. december 4.
↑ Henrik Livónia krónikája XVII:8 Miután a Jézus Krisztus hitétől elszakadt észteket megverték a Seddénél, Bernard püspök elküldött Livóniába és Lettiába mindenkit, az egyház embereit, a Milícia Testvéreit, a livonokat és letteket, hogy mindnyájan jöjjenek harcolni az észtek ellen. Mindnyájan hűségesen engedelmeskedtek neki. Mindannyian egyszerre gyűltek össze, és ott voltak a keresztesek és a kereskedők. Volt, aki hajóval ment az Aa-n, volt, aki gyalog, volt, aki a lovával. Közülük nyolcezren jöttek el imára és eskü tételre. Az ima és az ünnepélyes eskütétel után siettek Észtországba, Fellin erődjéhez, amelyet tíz évvel azelőtt a németek foglaltak el, és a kereszténység alá vetették. Most [1223. augusztus 1.] másodszor is megtámadták az erődöt. Paterelleket és kisebb gépeket szereltek fel; magas és nagyon erős fatornyot építettek, amit feltoltak a vizesárokig, hogy az erődítménynél lábánál tudjanak ásni. Nagyon akadályozták őket az erődben tartózkodó férfiak ballisztáriumai; mert az utóbbiaknak nagyon sok volt a Milícia Testvéreinek ballisztái közül, amelyeket a keresztények ballistái ellen használtak, és paterelleket és gépeket építettek a keresztények gépei ellen. Sok napig harcoltak egymás ellen. Az erőd ostroma augusztusban, Bilincses Szent Péter napján [1223. augusztus 1.] kezdődött, és kimerülten adták fel magukat Nagyboldogasszony ünnepén [1223. augusztus 15.]. Mivel a hőség valójában rendkívül nagy volt, és rengeteg állat és ember volt az erődben, és éhségtől és szomjúságtól pusztultak, nagy pestisjárvány volt, az elhunytak túlságosan nagy bűze volt az erődben és a férfiak elkezdtek megbetegedni és meghalni. A többiek, akik megmaradtak, nem voltak elég erősek ahhoz, hogy megvédjék magukat, és élve adták meg magukat és minden holmijukat a keresztények kezébe, főleg, mivel látták, hogy az erődöt a keresztények ismét felgyújtották. Miután békét kötöttek a keresztényekkel, elhagyták az erődöt, és újra elfogadták a keresztény fegyelem igáját. Megígérték, hogy ezután soha nem szegik meg a hit szentségét azzal, hogy hitehagynak, és elégtételt fognak adni tetteikért. A Milícia Testvérei és az összes német megkímélte őket, bár mind az életüket, mind az összes jószágukat elvesztették. Az erőd elfoglalása után a hadsereg felakasztotta az erődben tartózkodó és a hitehagyottak segítségére érkezett oroszokat. Amikor mindenben helyreállt a béke, a keresztények az erődhöz mentek, és mindent elvittek benne. Kifordították a lovakat és a nyájakat, amelyeket egyenlő arányban osztottak fel egymás között, és megengedték, hogy a férfiak elmenjenek falvaikba.
↑ Lutz Fenske (1993). Ritterbrüder im livländischen Zweig des Deutschen Ordens (német nyelven). Köln: Böhlau. ISBN 3412065935. OCLC 469897685. Hozzáférés: 2023. január 4. {{cite book}}: Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)

Források

↑ Henrik Livónia krónikája: Henricus Lettus . James A. Brundage (ed.). The Chronicle Of Henry Of Livonia (angol nyelven). New York: Columbia University Press. ISBN 978-0-231-12888-9. Hozzáférés: 2022. október 31. {{cite book}}: Unknown parameter |Subtitle= ignored (súgó)CS1 karbantartás: extra központozás (link) A könyv beszkennelt változatának letöltése.

További információk

Ez az észt településről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!

Földrajzportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[4f0b789a7be50c3a091fa4572682c0405a08551d-1] "Statistikaameti statistika andmebaas". Hozzáférés: 2024. szeptember 1.

[2] Henrik Livónia krónikája XV:1 Az Úr megtestesülésének évében, 1210-ben, Albert püspök tizenharmadik évében [1211] a németek, lettek és livóniak először ostromolták Fellin erődjét Saccaliában. ... "Ha lemondasz hamis isteneid imádatáról - mondta Berthold -, és velünk együtt hiszel az igaz Istenben, akkor ezeket a foglyokat élve visszaadjuk neked. Elfogadunk téged testvériségünk szeretetébe, és csatlakozunk hozzád. nekünk a béke kötelékében." A pogányok semmit sem hallgattak Istenről vagy a keresztény névről. Inkább háborúval fenyegetőztek, és felvették a németek fegyvereit, amelyeket az erőd kapujában maradtak az első ütközet során. ... Russin és a lettek azonban, miután az összes foglyot elvitték és lemészárolták, a várárokba dobták őket, és megfenyegették, hogy ugyanezt teszik az erődben tartózkodókkal. Az íjászok eközben sok embert megöltek, és mindet visszaűzték az erődbe, míg mások tornyot építettek. A livóniaiak és a lettek fát hordtak és a várárkot feltöltötték, alulról felfelé, és rátolták a tornyot. A lettek és a ballisztáriak felmentek a toronyba, sok embert megöltek a bástyákon nyilakkal és lándzsákkal, sokakat megsebesítettek, és öt napon át nagyon nagy csata dúlt. Az észtek igyekeztek elégetni az első fakupacot úgy, hogy az erődből nagy mennyiségű tüzet vetettek a szekerekre. A líviaiak és a lettek jeget és havat dobtak és eloltották. Arnold, a Milícia Testvére éjjel-nappal ott dolgozott. Végül egy kő eltalálta, és átment a vértanúk testvéri közösségébe. Rendkívül vallásos ember volt, és mindig imádkozott. Reméljük, hogy megtalálta azt, amiért imádkozott. A németek gépet építettek, és éjjel-nappal kövekkel dobálták le az erődítményeket, és öltek meg embereket és számtalan teherhordót az erődben. Mivel az észtek soha nem láttak ilyesmit, nem erősítették meg házukat tetejét az ilyen támadás ellen. A líviaiak száraz fát raktak a fakupacba a deszkafalig. Eylard of Dolen felmászott a tetejére. A németek fegyveresek követték; eltávolították a deszkákat, és belül találtak egy másik falat, amelyen nem tudtak átjutni. Az erőd emberei fent összegyűltek, és kövekkel és rönkökkel visszaszorították a németeket. A németek lejöttek, tüzet vittek az erődbe, és felgyújtották. Az észtek széthúzták a lángoló deszkákat és a fal égő faanyagait, és elhurcolták őket. Másnap, amikor az égetés véget ért, mindent kicseréltek, és a túlélők ismét védekezésbe lendültek. Voltak azonban. az erődben sok elesett holttest, vízhiány volt, és majdnem mindenki megsebesült, úgyhogy most kiadták magukat. A hatodik napon a németek azt mondták: "Még mindig ellenállsz, és nem hajlandó elismerni Teremtőnket?" Erre azután így válaszolt: "Ismerjük, hogy a te Istened nagyobb, mint az isteneink. Legyőzésük szívünket az Ő imádására késztette. Ezért könyörgünk, kímélj meg minket, és irgalmasan vesd ránk a kereszténység igáját, ahogy a livoniakkal és a lettekkel tetted." A németek tehát, miután kihívták a véneket az erődből, elmondták nekik a kereszténység minden törvényét, békét és testvéri szeretetet ígértek nekik. Az észtek a livóniaiakkal és a lettekkel egyidőben örültek a békének, és megígérték, hogy a keresztség szentségét azonos feltételekkel veszik át. Miután túszokat ejtettek és a béke megerősítették, befogadták a papokat az erődbe. A papok minden házat, az erődöt, a férfiakat és nőket és az egész népet meghintették szenteltvízzel. Egyfajta beavatást végeztek és katekizálták őket a keresztség előtt, de elhalasztották a keresztség szentségének kiszolgáltatását a nagy vérontás miatt. Amikor tehát ezek a dolgok megtörténtek, a sereg visszatért Livóniába, és mindnyájan dicsőítették az Urat, amiért megtérítette a törzseket.

[3] Henrik Livónia krónikája XXVI:5 A szakkáliaiak ugyanis, akik együtt éltek a Milícia Testvéreivel Fellin erődjében, képtelenek voltak tovább leplezni szívükben a testvérek elleni gonosz gondolatokat. Mindannyian kardjaikkal, lándzsáikkal és pajzsaikkal felfegyverkezve, lefogtak néhány testvért [lovagot], szolgáikat és a német kereskedőket, és megölték őket. Vízkereszt utáni negyedik vasárnap [1223. január 29.], amikor az evangélium ezt írja: „És mikor a hajóra szállt vala, követék őt az ő tanítványai. És ímé nagy háborgás lőn a tengeren, annyira, hogy a hajót elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik vala.” (269), Theodorik pap az ünnepi szentmisét celebrálta, a többi testvér pedig körülötte állt a templomban, valóban nagy zavar és zűrzavar történt. Mert miután megölték a testvéreket, a szolgákat és az összes kinti németet, a szakáliak összegyűltek a templomnál. Arra törekedtek, hogy a vér folyjon, ne az imák. Nem a szentmisék szentségére vágytak, inkább meg akarták zavarni Jézus Krisztus nyugalmát. ... Elfoglalták és körülvették a templom ajtaját, és fegyvereikkel bekerítették a fegyvertelen testvéreket. Hogy könnyebben kiszabaduljanak, alattomosan kezet nyújtottak a testvéreknek, és békét ígértek nekik. Maurice, a magisztrátusuk, aki túlságosan kész volt hinni a hitetleneknek, elsőként kiment hozzájuk. Egyszerre rárohantak és megölték. A többiek megrémültek a bizonyosság tudásától, és felkészültek a védekezésre. Hosszas késlekedés után végre felesküdtek a békére, és a Testvérek egyenként kimentek a szakáliakhoz. Az árulók azonnal elkapták őket, bilincsekbe és láncokba vetették őket, és elvették pénzüket, lovaikat és minden jószágukat, amit felosztottak egymás között. A megöltek holttestét a mezőre dobták, hogy a kutyák megrágják őket, ahogy meg van írva: "Szolgáid holttestét dobták az ég madarainak legeltetésére, szentjeid húsát a vadállatokra. a föld; vérük úgy folyt, mint a víz, és nem volt, aki eltemesse a halottakat."

[4] Henrik Livónia krónikája XXVI:8 ... Novgorodból és Pszkovból is segítségül hívták az oroszokat. Békét kötöttek az oroszokkal, és egy részüket Dorpatba, néhányat Fellinbe, másokat pedig más erődökbe helyeztek, hogy harcoljanak a németek, latinok és az összes keresztény ellen. Megosztották velük a lovakat, a pénzt és a Milícia Testvéreinek minden holmiját, valamint a kereskedőktől kifosztásából származó vagyont. Ők erősítették meg a leghatározottabban erődítményeiket. Minden erődjükben paterelleket építettek, egymásnak tanítva a ballisztikus művészetet, és sok ballisztát felosztottak egymás között, amelyeket a Milícia Testvéreitől kaptak el.

[5] Bernard de Lippe. 1217-ben Albert rigai püspök kezdeményezi a Semgallen (Semigallen, Selburg, Sēlpils) püspökség létrehívását, Bernard de Lippe-t pedig a püspökének kinevezni. 1218-ban Otto de Lippe, Utrecht püspöke szenteli püspökké Bernard de Lippe-t, aki haláláig, 1224- április 30-ig viseli ezt a tisztséget."Bishop Bernard de Lippe" (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. december 4.

[6] Henrik Livónia krónikája XVII:8 Miután a Jézus Krisztus hitétől elszakadt észteket megverték a Seddénél, Bernard püspök elküldött Livóniába és Lettiába mindenkit, az egyház embereit, a Milícia Testvéreit, a livonokat és letteket, hogy mindnyájan jöjjenek harcolni az észtek ellen. Mindnyájan hűségesen engedelmeskedtek neki. Mindannyian egyszerre gyűltek össze, és ott voltak a keresztesek és a kereskedők. Volt, aki hajóval ment az Aa-n, volt, aki gyalog, volt, aki a lovával. Közülük nyolcezren jöttek el imára és eskü tételre. Az ima és az ünnepélyes eskütétel után siettek Észtországba, Fellin erődjéhez, amelyet tíz évvel azelőtt a németek foglaltak el, és a kereszténység alá vetették. Most [1223. augusztus 1.] másodszor is megtámadták az erődöt. Paterelleket és kisebb gépeket szereltek fel; magas és nagyon erős fatornyot építettek, amit feltoltak a vizesárokig, hogy az erődítménynél lábánál tudjanak ásni. Nagyon akadályozták őket az erődben tartózkodó férfiak ballisztáriumai; mert az utóbbiaknak nagyon sok volt a Milícia Testvéreinek ballisztái közül, amelyeket a keresztények ballistái ellen használtak, és paterelleket és gépeket építettek a keresztények gépei ellen. Sok napig harcoltak egymás ellen. Az erőd ostroma augusztusban, Bilincses Szent Péter napján [1223. augusztus 1.] kezdődött, és kimerülten adták fel magukat Nagyboldogasszony ünnepén [1223. augusztus 15.]. Mivel a hőség valójában rendkívül nagy volt, és rengeteg állat és ember volt az erődben, és éhségtől és szomjúságtól pusztultak, nagy pestisjárvány volt, az elhunytak túlságosan nagy bűze volt az erődben és a férfiak elkezdtek megbetegedni és meghalni. A többiek, akik megmaradtak, nem voltak elég erősek ahhoz, hogy megvédjék magukat, és élve adták meg magukat és minden holmijukat a keresztények kezébe, főleg, mivel látták, hogy az erődöt a keresztények ismét felgyújtották. Miután békét kötöttek a keresztényekkel, elhagyták az erődöt, és újra elfogadták a keresztény fegyelem igáját. Megígérték, hogy ezután soha nem szegik meg a hit szentségét azzal, hogy hitehagynak, és elégtételt fognak adni tetteikért. A Milícia Testvérei és az összes német megkímélte őket, bár mind az életüket, mind az összes jószágukat elvesztették. Az erőd elfoglalása után a hadsereg felakasztotta az erődben tartózkodó és a hitehagyottak segítségére érkezett oroszokat. Amikor mindenben helyreállt a béke, a keresztények az erődhöz mentek, és mindent elvittek benne. Kifordították a lovakat és a nyájakat, amelyeket egyenlő arányban osztottak fel egymás között, és megengedték, hogy a férfiak elmenjenek falvaikba.

[Ritterbrüder-7] Lutz Fenske (1993). Ritterbrüder im livländischen Zweig des Deutschen Ordens (német nyelven). Köln: Böhlau. ISBN 3412065935. OCLC 469897685. Hozzáférés: 2023. január 4. {{cite book}}: Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)