| Waterloo hercege | |
Prins van Waterloo Wellington hercege viseli | |
| #Waterloo hercege címere | |
| Ország | |
| Nemzetiség | angol |
| Alapítva | 1815. július 8. |
| Alapító | I. Vilmos |
| Feje | Charles Wellesley |
| Rang | herceg |
I. Vilmos holland király 1815. július 8-án kelt, 13. számú királyi rendelettel a waterlooi csata győztesének, Arthur Wellesley brit tábornagynak, Wellington első hercegének az örökölhető Waterloo hercege (hollandul: Prins van Waterloo, angolul: Prince of Waterloo) címét adományozta, amelyhez a Fenség (Doorluchtigheid) megszólítás jár. A rendelet kimondta, hogy a hercegi rang az elsőszülöttségi rend szerint, a férfiági leszármazókra száll tovább.
A család leszármazottai a Brit-szigeteken élnek. A Wellesley család a holland, illetve a belga jog szerint a holland, illetve a belga nemesség tagjai. A családfő viseli a Waterloo hercege címet, a család többi tagja a holland–belga nemességben szokásos jonkheer (nemesúr, a cím viselő fiai) és jonkvrouw (nemes hölgy, a cím viselő lányai) megszólítást használja. Az 1839-es szétválási szerződés után a család tagjait a belga nemességhez is sorolják, de a holland nemesi státuszukat nem veszítették el.[2]
A családfő több cím mellett viseli a holland és belga Waterloo hercege címet, de elsődleges megszólítása továbbra is a brit Wellington hercege (His Grace The Duke of Wellington).
A Waterloo hercege cím 1815-ös adományozásakor az 1815. szeptember 29-i törvény (Staatsblad 48.) visszamenőlegesen évi mintegy 20 000 guldenes járadékot is megállapított. Ezt állami földbirtokok jövedelméből kellett fedezni, akkor ez 1083 hektáros erdős területet jelentett. A haszonélvezet értelmében a hercegek a területen fakitermelést végeztek a járadék értékében. 1872. június 7-én a Belga Állam és Wellington 2. hercege megállapodott, hogy a járadékot biztosító tőke megszűnik, a birtokterület pedig korábbi kisajátítások miatt 986 hektárra csökken. A járadékot ekkor 81 128 frankban állapították meg.
1988. január 26-án a Belga Állam és Wellington 8. hercege újabb szerződést kötött. Ebben a herceg véglegesen lemondott a járadékról. A belga állam ezzel egyidejűleg átadta 25 hektárnyi terület tulajdonjogát. Az állam kijelentette, hogy ha a család férfiága kihalna, a föld marad a hercegi vagyon kezelésére létrehozott alapítványnál és nem száll vissza a koronára, államra.
Ezt a megállapodást néhány belga adófizető – Jean-Emile Humblet nyugalmazott belga szenátor vezetésével – támadta azt állítva, hogy ez az egyezség nem tükrözi a föld valódi értékét, és felhívta a figyelmet az eredeti megállapodás körüli szélesebb problémákra is, azzal érvelve, hogy Belgiumot gyakorlatilag rákényszerítették a feltételek elfogadására, mert akkoriban nem engedhette meg magának, hogy megbántsa Nagy-Britanniát.
2009-ben a Flamand Érdek egyik parlamenti képviselője kérdést intézett Didier Reynders pénzügyminiszterhez a járadék ügyében. Reynders válasza az volt, hogy a támogatás Belgium nemzetközi kötelezettségei közé tartozik, és eszében sincs felmondani ezt a kötelezettséget, mivel az összes herceg mindig hűségesen teljesítette a vállalt kötelezettségeit.

Kétoldalt egy-egy vörös oroszlán, mindkettő vörös nyelvvel, arany koronával a nyakán, amelyekből arany lánc lóg le a talapzatra.
Virtutis Fortuna Comes – „A bátorság társa a szerencse”
{{cite book}}: |access-date= requires |url= (súgó){{cite book}}: |edition= has extra text (súgó); Unknown parameter |others-reprint= ignored (súgó); Unknown parameter |year2= ignored (súgó){{cite book}}: |access-date= requires |url= (súgó)