| Wilhelm Kempff | |
 | |
| Született | 1895. november 25. Jüterbog |
| Elhunyt | 1991. május 23. (95 évesen) Positano |
| Állampolgársága | német |
| Gyermekei | Diana Kempff |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Erlangen–nürnbergi Egyetem |
| Kitüntetései |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Wilhelm Kempff témájú médiaállományokat. | |
Wilhelm Kempff (Jüterbog, 1895. november 25. – Positano, 1991. május 23.) német zongora- és orgonaművész, zeneszerző.
Wilhelm Kempff egy protestáns kántor fia volt. Négyéves korában a család Potsdamba költözött, ahol apja a St. Nikolaikirche királyi zeneigazgatója lett. Ő kezdte zenei oktatását hegedű- és zongoraleckékkel. Ezt követően Kempff továbbképzését Karl Heinrich Barth (zongora) és Robert Kahn (zeneszerző) mellett folytatta. 1914 és 1917 között a Berlini Zeneakadémián tanult, ahol kiemelkedő képességei miatt felmentették az érettségi alól. A Berlini Filharmonikus Zenekarral 1918-ban debütált Beethoven op.58, 4. G-dúr zongoraversenyével, Arthur Nikisch vezényletével.
1924-ben Max von Pauer utódjaként átvette a Zene- és Előadóművészeti Egyetem vezetését Stuttgartban, ahol 1929-ig zongora-mesterkurzust is vezetett. 1926-ban feleségül vette Helene Freiin Hiller von Gaertringen zongoranövendékét a berlini székesegyházban. Első törökországi útja során, 1927-ben tanácsot adott Atatürk elnöknek, hogy mely zenészeket nevezzék ki az újonnan alapított ankarai Zeneakadémia tanszékvezetőinek.
1929-ben feladta stuttgarti pozícióját, és családjával a potsdami Sanssouci parkban lévő Orangerie-ba költözött. 1931-ben társalapítója volt a potsdami Marmorpalais nyári kurzusainak Max von Schillings, Eugen d’Albert, Edwin Fischer, Eduard Erdmann, Elly Ney és Georg Kulenkampff közreműködésével. Herbert von Karajannal 1940-ben kezdődött közös munkájuk, amikor Aachenben eljátszotta Mozart d-moll K. 466 zongoraversenyét. 1943-ban részt vett egy Beethoven-fesztiválon a megszállt Párizsban Elly Ney-vel, Alfred Cortot-val, Ginette Neveu-vel és Hermann Abendroth karmesterrel. 1944 augusztusában Wilhelm Kempff felkerült az Istenajándékok listájára (a vezetők listájára) hogy megvédjék a háborús erőfeszítésektől. Ennek ellenére 1945-ben ötvenévesen besorozták a Volkssturmba. Február 4-én családjával elhagyta Potsdamot, és Felső-Frankóniában Schloss Thurnauban telepedett le.
Kempff zeneszerzőként nemcsak operakat és szimfóniákat írt, hanem zongoramuzsikát, dalokat és kamarazenét is. Bár a nemzetiszocialista diktatúra éveiben nem komponált propagandisztikus zenét, 1934-ben a 18. században Itáliaban játszódó Famiglia Gozzi című operáját az olasz diktátornak Benito Mussolininak ajánlotta. Számos kompozícióját Wilhelm Furtwängler mutatta be, pl. legismertebb művét az Op. 47-es g-moll zongoraszonátáját 1929-ben, a Gewandhausban. Kempffnek a nemzetiszocializmushoz fűződő kétes kapcsolatai miatt a háború utáni időszakban mellőzték kompozíciói előadását.
1955-ben Kempff és családja Ammerlandba költözött a Starnbergi-tó mellé. 1957-ben letrehozta a „Fondazione Orfeo” (ma „Wilhelm-Kempff-Kulturstiftung”) alapítványt a dél-olaszországi Positanóban, és a „Casa Orfeó”-ban létrehozta a Beethoven-előadásokat, amelyeket kifejezetten ezek számára dolgozott át, és 1982-ig minden évben az ő irányításával zajlottak.
A második világháború után Kempff főként zongoristaként tevékenykedett. Világszerte koncertkörútjain ünnepelték. Különösen Japánban aratott sikereket, ahol 1936 és 1979 között tízszer szerepelt. Kamarazenei előadóként Henryk Szeryng és Yehudi Menuhin (1955-től) hegedűművészekkel, valamint Pablo Casals, Pierre Fournier gordonkaművészekkel, Ludwig Hoelscherrel és Msztyiszlav Rosztropoviccsal működött együtt.
1920 és 1980 között Kempff számos felvételt készített a Deutsche Grammophon számára. Legendásnak számítanak Beethoven és Schubert zongoraszonátáiról készült felvételei; magasra tette a mércét Schumann és Brahms zongoraműveinek tolmácsolójaként is.
Több rádiós produkció mellett számos televíziós felvétel is dokumentálja Wilhelm Kempff személyiségét és munkásságát, mint például a szerző Wolf-Eberhard von Lewinski Wilhelm Kempff című filmportréja a Saarländischer Rundfunknál, 1975-ben.
96. életévében halt meg Positanóban, miután hosszasan szenvedett Parkinson-kórban. Sírja a künßbergi bárók erdei temetőjében található a Wernstein-kastély közelében Felső-Frankföldön.
A 20. század egyik legnagyobb zongoristájaként számon tartott Kempff nagyon híres Ludwig van Beethoven, Robert Schumann, Johannes Brahms, Franz Schubert, Wolfgang Amadeus Mozart, Johann Sebastian Bach, Liszt Ferenc és Chopin számos felvételének köszönhetően, amelyek több mint hat évtizedes időszakot ölelnek fel. Kempff az elsők között vette fel Franz Schubert összes szonátáját, jóval azelőtt, hogy azok népszerűek lettek volna.
Számos Bach-művet is átírt, és átdolgozta a Ferruccio Busoni által 1900 körül kiadott Goldberg-variációk átiratát, amelyet részben az 1969. júliusi felvételhez használt fel, amelyet romantikus felfogásban játszott, szöges ellentéteként Gould víziójával, amelyet 1955-ös felvétel rögzített remekműről.
Kempff Busoni iránti tisztelete minden bizonnyal korai életkorára nyúlik vissza, ami nyilvánvaló abból, hogy számos Busoni-átiratot használt föl felvételeihez és koncertjeihez, egyrészt a hangszer további technikai fejlődéséhez, másrészt az előadóterem eltérő érzékenységhez igazítva.
Nem látott ellentmondást abban, hogy hivatásszerűen játsszon két hangszeren, az orgonán és a zongorán, annak ellenére, hogy szigorú zongoratanárai szerint az orgonálás hátráltatja a jó zongorázást.
