| Adolphe Adam | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1803. július 24. Párizs |
| Származás | francia |
| Elhunyt | 1856. május 3. (52 évesen) Párizs |
| Sírhely | Montmartre-i temető |
| Házastársa | Chérie-Louise Couraud |
| Szülei | Louis Adam |
| Iskolái | Párizsi Konzervatórium |
| Pályafutás | |
| Műfajok | opera, balett |
| Hangszer | zongora |
| Díjak |
|
| Tevékenység | zeneszerző |
| IPI-névazonosító | 00000146552 |
A Wikimédia Commons tartalmaz Adolphe Adam témájú médiaállományokat. | |
Adolphe Adam, teljes nevén:Adolphe-Charles Adam (Párizs, 1803. július 24. – Párizs, 1856. május 3.) francia romantikus zeneszerző.
Apja, Johann Ludwig Adam, ismertebb nevén Jean-Louis Adam (1758–1848) elzászi zongoraművész és zeneszerző volt, a Párizsi Konzervatórium zongoratanszakának professzora. Rossz tanuló, „nehéz gyerek” volt, aki a Boïeldieu-nél, a konzervatóriumban folytatott tanulmányai mellett esténként zenekarban játszott és számos sanzont írt.
Korán megmutatkozó tehetsége elismeréséül már 1825-ben megkapta a Római Díjat. Akárcsak mestere, Boïeldieu 1839-ben Szentpétervárra ment az orosz cár meghívására, azonban nem fogadta el mestere neki felajánlott pozícióját.
1844-ben az Institut de France-hoz tartozó Francia Szépművészeti Akadémia tagjává választották.
1847-ben vitába keveredett a Théâtre National de l'Opéra-Comique vezetésével, és részt vett a Théâtre National megalapításában. A vállalkozás anyagi gondok miatt már 1848-ban kénytelen volt becsukni kapuit. Hogy jövedelemhez jusson, Adam ekkoriban kezdett el cikkeket írni, majd apja utódja lett a konzervatórium zongoratanszakán.
Adósságaitól csak 1853-ra tudott megszabadulni. Utolsó műve, a Les Pantins de Violette című operett megírását követő néhány napon belül meghalt.
Műveinek nagy része nem állta ki az idő próbáját, így számos sanzonja és zongoradarabja sem. Igazi jelentősége a színpadi zene alkotásában nyilvánult meg. Operái közül főleg A longjumeau-i postakocsis, balettjei közül pedig a korszakalkotó Giselle, az ún. ballet fantastique, amelyben a táncosok először álltak lábujjhegyre spicc-cipőben, ma is ismert és népszerű.