Alfred Andersch

Alfred Andersch
Született	Alfred Hellmuth Andersch 1914. február 4. München
Elhunyt	1980. február 21. (66 évesen) Berzona
Állampolgársága	német svájci
Házastársa	Gisela Andersch
Gyermekei	Annette Korolnik
Foglalkozása	prózaíró novellaíró szerkesztő újságíró regényíró forgatókönyvíró publicista költő rádiós szerkesztő fordító librettista író
Iskolái	Wittelsbacher-Gymnasium München
Kitüntetései	Nelly Sachs-díj (1967) Bajorország Szépművészeti Akadémiájának irodalmi nagydíja (1975)
Halál oka	veseelégtelenség
Sírhelye	Cemetery Berzona
Írói pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Jellemző műfajok	próza
Alfred Andersch aláírása
IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Alfred Andersch témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Alfred Andersch (München, 1914. február 4. – Berzona, 1980. február 21. ) német író. A háború utáni német irodalom egyik legjelentősebb alakjaként tartják számon. Műveiben igen gyakran ábrázol kívülállókat, a társadalom peremére szorult embereket. A felvetett problémák központi kérdése jellegzetesen az egyén szabad akarata rendkívüli helyzetekben. Andersch irodalmi folyóiratok kiadójaként és éles hangú kritikusként vett részt a háború utáni politikai vitákban.

Élete

Alfred Andersch polgári-konzervatív családból származott, a három fiúgyermek közül a középső volt. Apja Alfred Andersch (1875–1929) állatorvos, majd később könyvkereskedő, ingatlankereskedő és biztosítási ügynök is volt. Anyja Hedwig Andersch (szül. Watzek (1884–1976). Anderscht korán eltanácsolták a müncheni Wittelsbacher Gimnáziumból rossz jegyei miatt. Az iskola igazgatója Joseph Gebhard Himmler, Heinrich Himmler apja volt, emlékeit erről az időszakról Andersch a Der Vater eines Mörders (Egy gyilkos apja) című novellájában örökítette meg.

Andersch 1930-ban lépett be a Németország Kommunista Pártjába. Munkanélküliként volt ideje erre a politikai tevékenységre, már 18 évesen szervezési vezető lett. 1933-ban letartóztatták és 3 hónapra a dachaui koncentrációs táborba internálták. Egy elsősorban kommunista propaganda anyagot sokszorosító nyomda felfedése után ismét letartóztatták. Az újabb elhurcolást egy ügyes alibi révén elkerülte.

Bár szerencséje volt, mégis feladta politikai tevékenységét, depressziós lett. Egy kiadó könyvesboltjában talált munkát és későbbi feleségével, Angelika Alberttel kétszer is Olaszországba utazott. Csak 1937 után foglalkozott komolyabban írással, támogatója és segítője Dr. Günther Herzfeld-Wüsthoff arra biztatta, hogy nagy formátumokon iskolázza magát, Leopold von Ranke, Stendhal és Thomas Mann műveire irányította figyelmét.

1940-ben besorozták és Franciaországban állomásozott. Egyik frontszabadsága alatt ismerkedett össze Kölnben későbbi második feleségével, Gisela Groneuer festőművésszel. 1941-ben kiutasították a Wehrmachtból, mivel első felesége a Nürnbergi törvények értelmében „félzsidó” volt.

Andersch 1943-ban vált el feleségétől, mire újra behívták a frontra, de 1944. június 6-án dezertált. 1945-ig hadifogoly volt Louisiana államban és Rhode Island-en. A fogolytáborban újságot szerkesztett (Der Ruf – Blätter für deutsche Kriegsgefangene).

A hadifogságból visszatérve Erich Kästner szerkesztőasszisztense lett a müncheni Neue Zeitung-nál. Az amerikai megszállással elégedetlen volt, mert szerinte a demokratizálódás nem haladt megfelelő ütemben előre. Nézeteinek mérvadó formálója és kiindulópontja a francia egzisztencializmus volt. Gyorsan nyilvánvalóvá vált számára, hogy ez összeegyeztethetetlen a Neue Zeitung lapvonalával, ezért az amerikai zónában új havilapot alapított Hans Werner Richterrel: Der Ruf. Erősen baloldali nézeteik miatt azonban a lap kiadási engedélyét hamarosan megvonta az amerikai megszálló hatalom, a licenc visszavonásának hivatalos indoklása persze más volt, nihilizmus. Ekkor úgy döntöttek, hogy újabb lapot jelentetnek meg, amelynek középpontjában sokkal inkább az irodalom kapott volna helyet. Bár az újság végül is nem jelenhetett meg, az alapításakor szervezett irodalmi találkozók a Gruppe 47 bölcsője lett.

Az 1948 és 1958 közötti időszakban Andersch irodalmi körökben egyre befolyásosabb véleménnyel rendelkező szerkesztő lett. Először a Hesseni Rádió, majd Bajor Rádió berkeiben tevékenykedett. A Studio Frankfurt (1952-1954) majd később a Texte und Zeichen (1955-1957) szerkesztőjeként, valamint a Radio-Essay alapítójaként fáradhatatlanul törekedett új tehetségek felkutatására, pártfogoltja volt például Arno Schmidt. 1950-ben másodszor is megházasodott és 1952-ig a kerpeni várban éltek, majd Hamburgba költöztek.

1958-tól egészen haláláig egy kis svájci művészkolóniában élt Valle Onsernone-ban (Ticino (Tessin, szomszédai Max Frisch és Golo Mann). A kitelepülés tiltakozás is volt az NSZK társadalompolitikája ellen. 1972-ben megkapta a svájci állampolgárságot.

Ennek ellenére továbbra is fontos szerepet játszott a német irodalmi életben. Levelezett többek között Ingeborg Bachmann-nal, Johannes R. Becherrel, Heinrich Böll-lel, Günter Eichhel, Hans Magnus Enzensbergerrel, Günter Grass-szal, Helmut Heißenbüttellel, Wolfgang Koeppennel, Martin Walserrel és Peter Weiss-szel.

Művei

Magyarul megjelent művei

• Diana és a fuvolás; ford. Lukács Katalin / Kos-áldozat; ford. Bolarics Andrea; in: Özönvíz után. Válogatás a Gruppe 47 német írócsoport műveiből; vál., bev., jegyz. Vizkelety András; Európa, Bp., 1964
• A végső ok: Zanzibár. Regény; ford. Kőszeg Ferenc, Kurcz Ágnes; Zrínyi Ny., Bp., 1967 (Kozmosz könyvek)
• Efraim; ford. Kovács Vera, utószó Bor Ambrus; Európa, Bp., 1976
• A félárnyék barátja. Kisregények és elbeszélések; ford. Bor Ambrus, vál., utószó Kajtár Mária; Európa, Bp., 1979
• Konsztantyin Szimonov és Alfred Andersch levélváltása (inː Nagyvilág, 1978/3)

Források

• Dörte Baumeister: Alfred Andersch. Erzählformen und Grenzen der Fiktion im Roman „Winterspelt“. Lang, Frankfurt am Main, 1995 (= Europäische Hochschulschriften Reihe 1, Deutsche Sprache und Literatur 1536), ISBN 3-631-49137-9
• Maria Elisabeth Brunner: Der Deserteur und Erzähler Alfred Andersch. „Daß nichts dunkel gesagt werden darf, was auch klar gesagt werden kann“. Lang, Frankfurt am Main, 1997, ISBN 3-631-31892-8
• Irene Heidelberger-Leonard, Volker Wehdeking (Hg.): Alfred Andersch. Perspektiven zu Leben und Werk. Kolloquium zum 80sten Geburtstag des Autors in der Werner-Reimers-Stiftung, Bad Homburg v. d. H. Westdeutscher Verlag, Opladen, 1994
• Bernhard Jendricke: Alfred Andersch. Mit Selbstzeugnissen und Bilddokumenten. Rowohlt, Reinbek bei Hamburg, 1988 (Rowohlts Monographien 395), ISBN 3-499-50395-6
• Matthias Liebe: Alfred Andersch und sein „Radio-Essay“. Lang, Frankfurt am Main, 1990 (= Europäische Hochschulschriften Reihe 1, Deutsche Sprache und Literatur 1185), ISBN 3-631-42267-9
• Stephan Reinhardt: Alfred Andersch. Eine Biographie. Diogenes, Zürich, 1996 (= Diogenes-Taschenbuch 22874), ISBN 3-257-22874-0
• Ursula Reinhold: Alfred Andersch. Politisches Engagement und literarische Wirksamkeit. Akademie-Verlag, Berlin, 1988, ISBN 3-05-000429-0
• Erhard Schütz: Alfred Andersch. Beck, München, 1980 (= Autorenbücher 23), ISBN 3-406-07883-4
• W. G. Sebald: Der Schriftsteller Alfred Andersch. In: Luftkrieg und Literatur. Hanser, München 1999; Fischer Taschenbuch, Frankfurt am Main 5. A., 2005, ISBN 3-596-14863-4
• Sahbi Thabet: Das Reisemotiv im neueren deutschsprachigen Roman. Untersuchungen zu Wolfgang Koeppen, Alfred Andersch und Max Frisch. Tectum, Marburg, 2002, ISBN 3-8288-8366-4

További információk

• W. G. Sebald: Légi háború és irodalom. A rombolás természetrajza; ford. Blaschtik Éva; Európa, Budapest, 2014

1. 1 2 Nouveau Dictionnaire des auteurs de tous les temps et de tous les pays, 88, 1
2. 1 2 "a Német Nemzeti Könyvtár katalógusa" (német nyelven). Hozzáférés: 2024. december 8.