| Anna Funder | |
| Anna Funder a 2012-es ubudi író- és olvasófesztiválon | |
| Született | 1966 (60 éves) Melbourne, Victoria, |
| Állampolgársága | ausztrál |
| Nemzetisége | ausztrál |
| Szülei | John Funder |
| Foglalkozása | |
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Anna Funder témájú médiaállományokat. | |
Általános iskolába Melbourne-ben és Párizsban járt; a Star of the Sea College-ba járt, és Duxként végzett 1983-ban. A Melbourne-i Egyetemen és a nyugat-berlini Freie Universität-en tanult, BA és LLB (jogi) diplomával rendelkezik. Emellett a Melbourne-i Egyetemen szerzett MA fokozatot, valamint a Sydney-i Műszaki Egyetemen doktorált kreatív művészetekből. Funder az ausztrál kormánynál dolgozott nemzetközi jogászként az emberi jogok, az alkotmányjog és a szerződéstárgyalások területén, majd az 1990-es évek végén teljes munkaidőben írt.
Funder írását számos elismerésben és díjban részesítették. Esszéi, cikkei és rovatai számos kiadványban jelentek meg, mint például a The Guardian, a The Sunday Times, a The Sydney Morning Herald, a Best Australian Essays és a The Monthly. Nyilvános előadóként turnézott, és egykori DAAD (Berlin), Australia Council for the Arts, NSW Writing és Rockefeller Alapítvány munkatársa.
2011-ben az Australia Council Literature Board tagjává nevezték ki.
Funder folyékonyan beszél franciául és németül. Férjével és három gyermekével a New York állambeli Brooklynban élt, de három és fél év után visszatért Ausztráliába.
A Stasiland-ban történeteket mesél el azokról az emberekről, akik ellenálltak a kelet-német kommunista diktatúrának, és azokról, akik a titkosrendőrségnek, a Állambiztonsági Minisztériumnak dolgoztak. A Stasiland húsz országban jelent meg, és tizenhat nyelvre fordították le szerte a világon.
A Stasiland 2004-ben elnyerte a Samuel Johnson-díjat, valamint az Age Book of the Year Award, a Guardian First Book Award, a Queensland Premier's Literary Award, az Adelaide Festival Awards for Literature (Innovation in Writing), az Index Freedom of Expression Awards és a W.H. Heinemann-díjat.
Funder 2012-ben megjelent All That I Am című regénye négy német-zsidó, Hitler-ellenes aktivista kényszerű Londonba menekülésének történetét meséli el, akik veszélyes és illegális munkát végeztek, amikor kicsempészték az iratokat Göring irodájából és átadták azokat Winston Churchillnek, hogy próbálja figyelmeztetni a világot Hitler háborús terveire. De a Gestapo – már ilyen korán is – aktív volt Londonban. 1935-ben kettőjüket (mindketten nők) rejtélyes körülmények között holtan találtak egy zárt szobában megmérgezve Bloomsburyben. A halottkém a halálesetekkel kapcsolatos vizsgálata eltussolás volt. Funder regénye újragondolja a bátorságot, a vágyat és az ellenállást, és azt, ami abban a szobában történt. A könyvet "Nagyszerű" (The Spectator), "erős és lenyűgözően humánus" (Times Literary Supplement), "Graham Green-i arányok gyönyörű együttes regénye" (Weekendavisen, Dánia) és "alapvető regény" (Colum McCann) méltatásokkal emlegették.
Az All That I Am húsz országban jelent meg és több mint másfél évet töltött a bestseller-listán, többször szerepelt az első helyen. A regény a BBC Book of the Week (A hét könyve) és "Book at Bedtime in the UK" lett, valamint a The Times (London) a hónap könyve 2012 májusában.
Funder a norvég székhelyű Nemzetközi Menedékvárosok Hálózatának (International Cities of Refuge Network – ICORN) nagykövete. Az ICORN városok globális hálózata, amely biztonságos menedéket kínál az üldözött íróknak. Tagja az Australian Privacy Foundation tanácsadó testületének.
Tagja a Folio Prize Academy és a PEN International ausztrál és egyesült államokbeli részlegének. 2007-ben őt választották egy PEN 3 Writers Lecture előadására.
Funder esszéi, cikkei és rovatai számos kiadványban jelentek meg, köztük a The Guardianben, a The Sydney Morning Heraldban és a Ny Tidben, és beválasztották a "Best Australian Essays", legjobb ausztrál esszék kategóriába. A The Guardianben és a Good Weekendben megjelent „Secret History” című írása, amely a német hatóságok által homályban tartott náci haláltáborok aktáiról szól, 2007-ben elnyerte az ASA Maunder-díjat az újságírásért.
Számos névre szóló előadást tartott, többek között: