Élete és munkássága
Labriola a dél-olaszországi Cassinoban született, egy általános iskolai tanító gyermekeként. A Nápolyi Egyetemen a hegeliánus Bertrando Spaventa tanítványa volt. Első publikációi még hegeliánus szellemben készültek, de 1869-re már éles kritikával illette ezt a filozófiai irányzatot. 1871-től a Nápolyi Egyetem docense.
1870 és 1874 között liberális politikai ujságokban publikált: Gazzetta di Napoli, Il Piccolo, L‘Unità Nazionale és a Monitore di Bologna. 1874-ben kinevezték a Római Egyetem etika és pedagógia professzorának. Később filozófiát, történetfilozófiát és pedagógiát adott elő. Johann Friedrich Herbart etikai pszichológiájának hatására fokozatosan eltávolodott Hegel historicizmusától.
Az 1880-as évek második felére a Giuseppe Garibaldi vezette népmozgalom és a Mihail Bakunyin nevével fémjelzett anarchista mozgalom hatására politikai nézetei mindinkább balra tolódtak. Először a radikális Clevises, majd a szocialista Filippo Turati gyakorolt rá politikai befolyást. 1880 és 1886 között államelméleti előadásokat tartott.
Részben a Párizsi Kommün hatására 1887 és 1890 között figyelme az állam és a polgári társadalom demokratikus átalakítása felé fordult. 1890-től intenzív levelezésbe kezdett Engelssel, Karl Kautskyval, Eduard Bernsteinnel és Georges Sorellel. Ettől az időszaktól mélyebben tanulmányozta Marx és Engels műveit. 1891-ben az egyik fő szervezője volt Rómában a május elsejei tüntetésnek.
1892-ben részt vett a Szocialista Párt Genovai alapító kongresszusán, ahol bírálta Turati pragmatikus és reformista pártkoncepcióját. Mivel felismerte az elmaradott olaszországi kapitalista fejlődés következményeként a munkásosztály politikai befolyásának gyengeségét, visszavonult a konkrét szervezőmunkától és energiáit a teoretikus tevékenységnek szentelte.
Egyik legfontosabb műve A történelmi materializmusról (Del materialismo storico) címmel 1896-ban jelent meg először, s íróját kora elismert marxista teoretikusává tette. G. V. Plehanov terjedelmes tanulmányt szentelt e munka kritikai elemzésének és méltatásának. Munkája hozzájárulás volt az akkoriban kibontakozó „etikai marxizmus” kontra „tudományos marxizmus” vitához – az utóbbi védelmében. E vitában Bernstein és hívei filozófiailag a marxizmus neokantiánus revízióját, politikailag pedig reformizmust hirdettek.
