Az Alliance Melen-Micheroux, a KAS Eupen, a KRC Genk és a Standard Liège korosztályos csapataiban nevelkedett. 2020 nyarán egyhetes próbajátékon vett részt a KV Oostende csapatánál, majd meggyőzte a klubot és szerződtették. Júliusban három évre írt alá. Augusztus 10-én a K Beerschot VA ellen mutatkozott be a 2–1-re elvesztett bajnoki mérkőzésen. Október 4-én az első gólját is megszerezte a Royal Excel Mouscron ellen. 2021 januárjában ajánlatot tett érte Bologna, de klubja ezt visszautasította. Augusztus 26-án kölcsönbe került a Bolognához vásárlási opcióval. Szeptember 18-án góllal mutatkozott be a bajnokságban az Internazionale ellen. Október 3-án az SS Lazio ellen gólt és gólpasszt jegyzett. 31 bajnoki találkozón kétszer volt eredményes.
2022. július 29-én a francia Stade Rennais négy évre szerződtette. 19 millióért szerződtették, amivel ő lett a legdrágább belga védő akiért fizette, megelőzve Thomas Vermaelent. Augusztus 7-én a Lorient ellen 1–0-ra elvesztett találkozón debütált. Augusztus 21-én az Ajaccio ellen az első gólját is megszerezte. Szeptember 8-án góllal debütált az Európa-ligában a Lárnakasz ellen. 2023. szeptember 14-én 2027 júniusáig meghosszabbította szerződését.
2024. augusztus 18-án kölcsönbe került a német Eintracht Frankfurthoz, vételi opcióval. Augusztus 24-én mutatkozott be a bajnokságban a Borussia Dortmund ellen csereként a 2–0-ra elvesztett mérkőzésen. 2025. február 2-án az Eintracht végleg leszerződtette. November 22-én első gólját szerezte meg a klubban az 1. FC Köln elleni 4–3-ra megnyert bajnoki találkozón. 2026. augusztus 30-án kölcsönbe került a Bologna csapatához, vételi opcióval.