| Boris Vian | |
| Született | Boris Endriu Vian 1920. március 10. Ville-d’Avray, Franciaország |
| Elhunyt | 1959. június 23. (39 évesen) Párizs, Franciaország |
| Álneve | Vernon Sullivan |
| Állampolgársága | francia |
| Nemzetisége | francia |
| Házastársa |
|
| Élettársa | Hildegard Knef |
| Gyermekei |
|
| Foglalkozása |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései | Ordre de la Grande Gidouille |
| Halál oka | szívinfarktus |
| Írói pályafutása | |
| Jellemző műfajok | dzsessz |
| Fontosabb művei | Tajtékos napok (1946) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Boris Vian témájú médiaállományokat. | |
Boris Vian (Ville-d’Avray, 1920. március 10. – Párizs, 1959. június 23.): francia író, költő, muzsikus, írói álneve Vernon Sullivan.
...és egyetlen csinos lány sincs a társaságban, mert a csinos lányok mindig későn jönnek.
Vian a francia avantgárd művészet különös, kihívó alakja volt. Rendkívül sokoldalú tehetség, aki jazz-muzsikusként, zeneszerzőként és festőként is elismert. Eredeti szakmája matematikus volt, műszaki főiskolát végzett. A Francia Szabványügyi Hivatalban szerzett unalmas tapasztalatai, valamint a világháborús és ifjúkori élményei szolgáltak alapul 1947-ben saját neve alatt megjelent első regényéhez. Vernon Sullivan álnéven közreadott, parodisztikus botránykönyveiért többször perbe fogták, ugyanakkor milliókat keresett velük.
Tagja volt különböző egzisztencialista köröknek és a ’Patafizikai Társaságnak is, ahol „Első Satrafának” választották. Chandler-regényeket és Strindberg-drámákat fordított egyebek mellett. A Meghajszolt vad amerikai színes bőrű szerzője, Richard Wright műveinek átültetése is inspirálta álnéven publikált „négerregényeit”. 1945-től kezdve Sartre baráti köréhez tartozott, rendszeresen publikált a Temps Modernes folyóiratban. Camus Combat című lapjának jazzrovatát vezette, munkatársa volt a Jazz Hot folyóiratnak, s Jazz News címmel maga is szerkesztett lapot. Muzsikált Miles Davisszel is.
Ötszáznál több dalt írt. Le Déserteur című pacifista dalával az algériai háború ellen tiltakozott, más lemezein a francia sanzon hagyományait folytatta, de ő írta az első francia rock-szövegeket is. A Philips, majd a Fontana hanglemezkiadó művészeti vezetője lett.
Kisebb szerepet alakított Delannoy filmjében, a Párizsi Notre-Dame-ban, Kast filmjeiben, majd 1959-ben Roger Vadim Veszedelmes viszonyokjában. 1959. június 23-án az álnéven írt regényéből tiltakozása ellenére készült Köpök a sírotokra című film premier előtti vetítése közben felállt, dühös, trágár megjegyzést tett a hamis, torz adaptációra, majd összeesett. Szívrohamot kapott, ami a szívritmuszavarral küszködő Vian számára végzetesnek bizonyult: útban a kórház felé a mentőautóban vesztette életét. 39 éves volt.
Vian művei meglepő humorral, költői érzelmességgel, szürrealista cselekménnyel, és elegáns cinizmussal léptek túl az egzisztencialista búskomorságon.
Élni annyit jelent, mint nevetni a halálon, és belehalni a röhögésbe.
Vian senkit nem követett irodalmi műveiben, egyedül Alfred Jarry utódja szeretett volna lenni. Írásait eredeti tehetség, bravúros nyelvhasználat és polgárpukkasztó tartalom jellemzi. Az utókor által legjobbnak ítélt művei az 1946-ban készült Tajtékos napok – amelyet Raymond Queneau „korunk legmeghatóbb szerelmi regényének” nevezett – és a Pekingi ősz. Azonban életében alig néhány ezer példányt vásároltak a saját neve alatt kiadott regényeiből – a kritika közönnyel vagy értetlenséggel fogadta azokat –, míg a Sullivan-regények százezres példányszámban fogytak.