
A Büntető Törvénykönyv (rövidítése Magyarországon: Btk.) egy büntetőjogi kódex, amely az egyes bűncselekményeket és az értük kiszabható büntetéseket határozza meg. A büntető törvénykönyv jelentős változtatását büntető novellának nevezzük.
A büntető törvénykönyvek általában két fő szerkezeti egységre tagolódnak, az általános részre és a különös részre.
Az általános rész azoknak a jogi normáknak az összessége, amelyek meghatározzák a büntetőjogi felelősségre vonás feltételeit és akadályait, az egyes büntetési és intézkedési nemeket, valamint azok kiszabásának szempontjait.
A különös rész pedig azon jogi normák összessége, amelyek meghatározzák azokat az emberi magatartásokat, melyek bűncselekménynek minősülnek, továbbá megállapítják az elkövetőkkel szemben alkalmazható szankciókat. E két rész további kisebb szerkezeti egységeket tartalmaz.
A büntető törvénykönyv nem feltétlenül terjed ki minden bűncselekményre, mert egyéb törvények is foglalkoznak ezekkel.

A társadalom fejlődésével együtt a világ minden részén az íratlan erkölcsi szabályok mellett kialakultak az írásos jogi normák is, így szabályozva az emberek közötti viszonyok egyes területeit, meghatározva a bűntettet és az érte járó büntetést. Kezdetben a büntető törvényeket nem vették külön, de az írott formában összegyűjtött törvényeknek büntetőjogi részei is voltak.
I. e. 2000 körül Urnamma sumer király, majd i. e. 1800 körül Iszin királya Lipit-Istár kőtáblára (sztélére) vésette törvényeit. Őket követte háromszáz, illetve száz évvel később Hammurapi (i. e. 1795 – i. e. 1750) babiloni király, akinek törvénytáblája egy 2,5 m magas fekete kőoszlop (jelenleg a párizsi Louvre múzeumban található). A kőoszlopon lévő dombormű szerint Hammurabi a Napistentől kapta a törvényeket.
A zsidó vallásalapító, Mózes, a Sínai-hegyen megjelenő Istentől vette át a törvénytáblákat, rajtuk a Tízparancsolattal. Ezt követte még 603 darab parancs kodifikálása, amelyek szintén a Tórában találhatók.
Az egyes országokban a büntető törvénykönyvet az ország neve után megadott évben fogadták el: Kína i. e. VI. század közepe (Tzu Chan állította össze az első büntető törvénykönyvet, amelyet háromlábú áldozati vasüstre vésett fel, és ezt Teng Hsi-tzu bambusztáblákra másolta át), Anglia 1100 (I. Henrik király idejében), (Német-római Birodalom 1532 ("Peinliche Gerichtsordnung", V. Károly császár idején); az USA Connecticut államában 1642, Pennsylvania államában 1676, Franciaország 1791, Mexikó (Veracruz állam) 1835 (1831-ben kezdték el a kidolgozását), Hawaii 1835 (III. Kamehameha király idejében), Spanyolország 1870, Olaszország 1889 (1890-es hatályba lépéssel), Bulgária 1896, Thaiföld 1908, egykori Jugoszlávia 1929, Kína 1979.
Magyarországon már Szent István király törvényei tárgyalták a bűncselekményeket és büntetéseket, majd a középkorban Werbőczy István Hármaskönyve szolgált "de facto" a bíráskodás alapjául büntetőügyekben is bár sohasem iktatták be a hivatalos törvények közé.
Bár a reformkorban, 1843-ban elkészült a büntetőtörvénykönyv-javaslat, ebből sohasem lett törvény. Az 1852. május 27-én kiadott ausztriai Büntető törvénykönyv, amely az 1803-ast váltotta fel, a "bűntettről, vétségről és kihágásról" szeptember 1-jei hatállyal Magyarországon is bevezették, így a magyar bíróságok gyakorlatában kötelezően és elsődlegesen alkalmazandó joganyaggá vált egészen 1861. június 23-ig. Ekkor az Országbírói Értekezleten (OBÉ) megalkotott Ideiglenes Törvénykezési Szabályok (ITSZ) az 1848 előtti állapotokat állította vissza. Az 1861-es Országbírói Értekezleten a büntetőkodifikáció megoldatlan maradt, így a bíróságok Pauler Tivadar "Büntetőjogtan" c. müvét "de facto" büntető törvénykönyvként alkalmazták, amely a korábban hatályban lévő osztrák büntető törvénykönyvön alapult. Az első modern magyar büntető törvénykönyv csak 1878-ban született meg.
Az első modern magyar büntető törvénykönyvet, az 1878. évi V. törvénycikket csak 1878-ban fogadták el. A szakirodalom a kodifikátora, Csemegi Károly után Csemegi-kódexnek nevezi. A kódex általános része a börtönügy szabályozását is tartalmazta, oly módon, hogy a büntetési rendszerről szóló fejezetébe vette fel a szabadságvesztés büntetésre és annak végrehajtására vonatkozó legfontosabb rendelkezéseket. A törvénykönyv a szabadságvesztés öt nemét határozta meg: a fegyházat, az államfogházat, a börtönbüntetést, a fogházat és az elzárást.
A kódex különös része 43 fejezetből állt, és a bűncselekmények közül a hasonlókat együtt tárgyalja. Az első 8 fejezet az uralkodó és az állam rendje elleni, a 9-13. fejezet a társadalmi rend elleni, a 14-36. fejezet a személy és vagyon elleni, a 37-40. fejezet az állam valamint az államigazgatás rendje elleni, a 41. és 42. fejezet a hivatali bűncselekményeket szabályozta.
1930-ban katonai büntető törvénykönyvet léptettek életbe (1930. évi II. törvénycikk) , amelyet az 1930. évi III. törvénycikk a katonai büntetőtörvénykönyv életbeléptetéséről és a közönséges büntetőtörvények egyes rendelkezéseinek ezzel kapcsolatos módosításáról és kiegészítéséről módosított. A hűtlenség szigorúbb büntetéséről az 1934. évi XVIII. törvénycikk rendelkezett.
A második világháborút követően a büntető törvénykönyv különös részének megalkotása még váratott magára. Csak az általános rész, az 1950. évi II. törvény (szokásos rövidítése: Btá.) készült el.
Ellentmondások feszültek az új általános rész és a háború előttről tovább élő különös részi törvényi tényállások között, ugyanis az új szabályozás formálisan is megszüntette a büntetőjogi legalitás elvét: a büntetőjogi felelősség rendkívüli kiszélesítéséhez vezetett, hogy a törvény általában büntetni rendelte a gondatlan elkövetést. Visszás helyzetet eredményezett tehát, hogy a Csemegi kódex különös részi (tehát az egyes bűncselekményeket érintő rendelkezései), bár számos módosítással és kiegészítéssel, ám egészen 1962-ig hatályban maradtak. Ebben az időszakban a büntető jogszabályokat az Igazságügy-minisztérium foglalta össze Büntető Anyagi Jogszabályok Hatályos Összeállítása összefoglaló néven. (Ezt közhasználatú rövidítésével BHÖ-ként emlegették.)
A Magyar Népköztársaság Büntetőtörvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény új, átfogó, szocialista jellegű büntető kódex volt. Ez a törvény – szemben a Btá.-val – újra törekedett a büntetőjogi legalitás érvényesülésének biztosítására. Ennek érdekében újra felvette a törvénybe a nullum crimen sine lege elvét. Eltérően a korábbi gyakorlattól, bekerült a Btk.-ba az összes büntetőjogi rendelkezés, így a fiatalkorúakra és katonákra vonatkozó speciális szabályok is. Mivel a törvény valamennyi büntető tényállást egy kódexbe foglalt, megszüntette a büntető melléktörvényeket is. Az új kódex kiterjesztette a büntetőjogi felelősség körét is, és több új különös részi tényállást vezetett be. Lényeges változást hozott a gondatlan elkövetés korábbi általános büntetni rendelésének (pönalizálásának) az eltörlése.
Az 1961. évi V. törvényt követő 1978. évi IV. törvény – módosításokkal és kiegészítésekkel – egészen 2013. június 30-ig volt hatályban. Ez a törvény az 1979-es hatályba lépése óta több mint száz alkalommal módosult. A változtatások több mint 1600 rendelkezést érintettek.
Az 1978. évi IV. törvény általános része az I.- IX. fejezeteket ölelte fel, míg a különös rész a X. – XX. fejezeteket. (A törvénykönyv későbbi novellái a törvény rendszerét szinte teljesen átformálták.)
A törvény általános része az alábbi fejezetekre oszlott:
A törvény különös része az alábbi fejezetekre oszlott:
II. cím: A háborús bűncselekmények)
Az 1978. évi IV. törvényt követő, negyedik büntető törvénykönyv előkészítése 2011-től közel másfél évtizedig tartott. Legalább négy – különböző összetételű – kodifikációs bizottság dolgozott ezen sorrendben Dávid Ibolya, Bárándy Péter, Petrétei József és Kondorosi Ferenc, végül Navracsics Tibor és Répássy Róbert felkérésére, illetve koordinálásával.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényt az Országgyűlés 2012. június 25-én fogadta el. A törvény 2013. július 1. napján lépett hatályba. Szerkezete számos helyen eltér a törvény által hatályon kívül helyezett 1978. évi IV. törvény szerkezetétől. Általános része az I.- XII. fejezetekből, különös része a XIII. – XLV. fejezetekből áll.
A kódex hatályon kívül helyezte az 1978. évi IV. törvényt, amely több évtizedes története során nagyszámú változáson ment keresztül, ezért áttekintése egyre nehezebbé vált. A törvény indokolásának megállapítása szerint a módosítások nagy száma arra vezethető vissza, hogy büntetőjogi rendelkezések a rendszerváltást követő különböző kormányzatok eltérő (gyakran egymásnak ellentmondó) büntető-politikai irányvonalat követve alakították át. (A politikai törésvonalak hatásának jelentőségét azonban vitatja pl. Hollán Miklós.) Átalakult a büntetési rendszer, és ez a Különös Részre is jelentős befolyást gyakorolt. Különösen szembeszökő a gazdasági bűncselekményeket szabályozó fejezetnél, valamint a személy elleni bűncselekményeket szabályozó rendelkezéseknél. Fontos változásokat hozott továbbá az Európai Unióhoz történő csatlakozással együtt járó jogharmonizáció is. Szigorúbb szabályozást igényelt a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés is, míg a bűnözésen belüli szerkezeti változások indokolták a büntetéseket szigorító rendelkezéseket.
A törvény általános része az alábbi fejezetekre tagolódik:
A különös rész az alábbi fejezetekre tagolódik: