A nyelvészetben is használt deixis (< ógörög δεῖξις (deixisz) „rámutatás”) terminus eredetileg a formális logika szakszava. Nyelvi eszközzel való közvetlen utalást nevez meg a beszédhelyzettel kapcsolatos egyik vagy másik nyelven kívüli entitásra, amelyet sajátos módon aktualizál. A deiktikus elemnek nevezett nyelvi eszköz személyre, tárgyra, helyre, időre, cselekvési módra, minőségre vagy szociális viszonyra utal. Egyes szerzők ezekhez hozzáadják a diskurzusban (szövegben) lévő helyekre utaló deiktikus elemeket.
Egyrészt a deiktikus elemekben, másrészt a főnevekben, igékben és melléknevekben általában az a közös, hogy legtöbbjüknek van szintaktikai funkciója, de az utóbbiak a nyelven kívüli entitásokra a beszédhelyzettől függetlenül utalnak, miközben a deiktikusok csak a beszédhelyzettel kapcsolatban lévő nyelven kívüli entitásokra utalhatnak. Olykor a deiktikus elemek olyan nem nyelvi közlési eszközökkel társítottak, mint a mutatás, a tekintet iránya stb. Deiktikus elemek például az alábbi párbeszédben vannak:
A deixis azon három elemi utalási jelenségnek az egyike, amelyek kapcsolatokat teremtenek a diskurzus mikroszintjén. A többi két, forikusnak nevezett jelenség a diskurzuson belüli nyelvi entitásokra utal. Ezek az anafora, azaz visszautalás egy előbb előforduló nyelvi entitásra (pl. Muki kutya szereti a labdáját. Azzal akar mindig játszani), és a katafora, azaz előreutalás egy utólag megjelenő nyelvi entitásra, pl. Leonin azt sugá barátjának: Most mindjárt el leszünk temetve (Jókai Mór). Megjegyzendő az is, hogy egyes elemek olykor deiktikusak, máskor forikusak, pl. azt a fenti párbeszédben deiktikus, miközben azzal és azt az utóbbi két példában forikusak. Az is előfordul, hogy egyes elemek egy időben deiktikusak és forikusak. Például az Ez a könyv a tiéd mondatban a tiéd a megnyilatkozás címzettjére utaló deiktikus elem és az alanyra utaló anaforikus elem. Ennek a három jelenségnek másokkal együtt pragmatikai funkciójuk van, hozzájárulnak a diskurzus egységéhez, részeinek összetartozásához.
A deiktikus elemek szemantikai és funkcionális szempontból egységes osztályt alkotnak, de nem egységeset nyelvtani szempontból, mivel nyelvtől függően különféle szófajokhoz tartozó szavak (artikulusok, többféle névmás, határozószók stb.), szókapcsolatok, grammatikai szóalakok, toldalékok.
Azon nyelvekben, amelyekben van határozott artikulus (névelő, mint a magyarban, végartikulus, mint a románban), ez rendszerint a beszédhelyzetben található tárgyak számára szolgál deiktikusként. Példák:
A személyes névmások és a visszahatók a személyes deixis fő elemei. Ezek a beszédhelyzetben részt vevőkre utalnak: a beszélőre, a megnyilatkozás legalább egy címzettjére és esetleg legalább még egy jelen lévő személyre, aki nem címzett, vagy nem közvetlenül az, akire a beszélő utal. A deixis rendszere egocentrikus, azaz a beszélő a deiktikus központ, az, amelyből a megnyilatkozás kiindul. A beszélőé a grammatikai első személy egyes számban, ha pedig legalább még egy személy nevében is beszél, többes számban. A címzett(ek) személye a második, más résztvevő(k)é a harmadik.
A személyes névmások használata vagy mellőzése bizonyos esetekben nyelvtől függően különbözhet. Túlnyomóan analitikus nyelvekben, mint amilyen a francia vagy az angol, amelyekben az ige nem fejezi ki elégséges módon a személyt, ha az alanyt nem más szó fejezi ki, az alanyi funkciójú személyes névmás csaknem mindig kötelező, akár nyomatékosított, akár nem. Kevésbé analitikus nyelvekben, mint a román, vagy szintetikus nyelvekben, mint a magyar vagy a BHMSZ, az ige alakja – rendszerint a személyragok révén – elegendően fejezi ki az alanyt, magában is ellátva a személyes deixist, és az alanyi funkciójú személyes névmást általában csak az alany nyomatékosítására használják.
Példák túlnyomóan analitikus nyelvekben:
Más nyelvekben:
Az itt említett nyelvek mindegyikében az alanyi funkción kívüli egyéb szintaktikai funkciókban az 1. személyt a magyarban csak hangsúlyos, a többiben hangsúlyos vagy hangsúlytalan (klitikus) személyes vagy visszaható névmás fejezi ki:
A beszédhelyzetben a címzettet a 2. személy képviseli, ugyanolyan típusú szerkezetekben, mint az 1. személy esetében:
A személyes névmás a szociális deixis kifejezésére is szolgál, amely a beszédhelyzet résztvevőinek identitását és a közöttük meglévő társadalmi kapcsolatok jellegzetességeit kódolja. Egyes nyelvekben, mint az angol, nincsenek a szociális deixis szerint megkülönböztetett személyes névmások, de másokban vannak.
A magyarban két udvariassági fokot fejeznek ki személyes névmások, amelyekkel az ige harmadik személyben egyezik:
A románban is két udvariassági fokot jelölnek. Az illető névmások az ’uraságod, uraságotok’ megszólítások megfelelőiből származnak:
A francia nyelvben és a BHMSZ-ben csak egy udvariassági fokot jelez a ti-nek megfelelő névmás többes szám 2. személyű igével. Az, hogy egy vagy több címzettről van szó, csak a kontextusból derül ki:
Más személyt, mint a címzettet, és egyes állatokat a 3. személy képvisel olyan szerkezetekben, mint az 1. és a 2. személy esetében, de a névmások csak akkor deiktikus elemek, ha az illető személyek jelen vannak a beszédhelyzetben. Példák:
A románban vannak harmadik személyű udvariassági névmások is, amelyek nemben és számban egyeznek a képviselt személlyel: dumnealui (< domnia lui ’urasága’) ’ő’ (hn.), dumneaei ’ő’ (nn.), dumnealor ’ők’ (hn. és nn.), dânsul ’ő’ (hn.), dânsa ’ő’ (nn.), dânșii ’ők’ (hn.), dânsele ’ők’ (nn.), mondatban pl. Pe dumneavoastră v-am văzut ieri la concert, pe dumnealor nu i-am văzut ’Önt/Önöket/Magát/Magukat láttam tegnap a koncerten, de őket nem láttam’.
A magyarban a birtokos névmások, más nyelvekben a birtokos névmások és determinánsok is kifejezik a személyt, tehát ezek is megvalósítják a személyes deixist. A birtokos determinánsoknak a magyarban a birtokos személyjelek felelnek meg (ld. ezekről lentebb).
1. személy:
2. személy:
3. személy:
A románban a 3. személyű birtokos névmásokat és determinánsokat helyettesíthetik a birtokos esetű személyes névmások: Ai săi sunt sănătoși ’Az övéi egészségesek’ = Ai lui … (hn. B. esetű személyes névmás), Ai ei ... (nn. B. esetű névmás).
A mutató névmások és determinánsok a beszédhelyzetben jelen lévő személyekre utalnak, vagy olyanokra, akik éppen eltávoztak, és jellemzőek azokra a személyekre, akiket a beszélő bemutat a címzett(ek)nek. Ugyanakkor hellyel kapcsolatos deixist is kifejeznek, mivel – bár homályosan – különböző közelségi–távolsági fokokra is utalnak. Egyes nyelvekben két ilyen fokot jeleznek:
A BHMSZ olyan nyelv, amelyben három közelségi–távolsági fokot fejeznek ki, a címzetthez is viszonyítva:
Ugyanezek a mutató szavak a beszédhelyzetbeli tárgyakra vonatkozóan is deiktikusak:
A franciában élettelenekre külön mutató névmások is vannak, amelyek nem használhatók személyekre:
A magyarban és a BHMSZ-ben olyan mutató névmások/determinánsok is vannak, amelyek minőségre, méretre és mennyiségre utalnak:
Az igealakok főleg személyre és időre utaló deiktikus elemek. Az e tekintetben elégségesen szintetikus nyelvekben a személyes deixist főleg az ige személyragjai biztosítják (lásd fentebb), beleértve a nulla ragot, vagy rendhagyó igék esetében az ige egész alakját. Az időre utaló deixist nyelvtől függően jelek, ragok, segédigék, illetve egész igealakok fejezik ki.
Időre utaló deiktikus elemek az alábbiak:
Egyes nyelvekben olyan igealakok is vannak, amelyek kifejezik a szociális deixist, elsősorban az udvarias megszólításra használt személyragos alakokkal (lásd fentebb). Bizonyos igék és igei kifejezések is egészükben az ilyen megszólításra használatosak, mint a magyarban a kérem (szépen), legyen szíves, szíveskedjék, parancsoljon stb. Ebben az értelemben a tetszik ige ún. pragmatikai segédige is, pl. El tetszik utazni?
Egyéb nyelvekben is vannak ilyen igék vagy ige- és igealak-használatok:
Azon nyelvekben, amelyekben van raggal kifejezett megszólító eset, ez is a szociális deixist jelzi:
A magyar nyelvben toldalékok vagy toldalékok is vannak olyan deixis-esetekre, amelyekre más nyelvekben szavak vannak.
Az egyik ilyen elem a személyes birtokjel, amely magában vagy személyes névmással együtt deiktikus, pl. Az (én) útlevelem a helyén van.
A címzettre a -lak/-lek rag is deiktikus a személyes névmással együtt vagy anélkül: Szeretlek (titeket).
A tárgyas ragozásban a ragok is utalnak a 3. személyre: (Őt) szeretem.
Az esetragok közül tíz a helyre utaló deixist szolgálja: Kiszedtem a pénzt a tárcából.
Idő-, hely- és mód-határozószók biztosítják magukban vagy egyéb nyelvi eszközökkel együtt az időre, helyre, illetve módra utaló deixist.
Példák időre utaló deixisre az alábbiak:
Helyre utaló deixis:
Egyes nyelvekben vannak három közelségi–távolsági fokot jelző határozószók. A BHMSZ-ben több ilyen van, köztük az alábbiak:
A franciában is van három ilyen határozószó, de nem viszonyítottak a címzetthez:
Módra utaló deixis:
A BHMSZ-ben erre is három közelségi–távolsági fokot jelző alak van, mint a mutató névmások esetében. Például egy pedagógus az alábbiakat mondhatja:
Egyes névutók (például a magyarban) és elöljárószók (egyéb nyelvekben) ugyancsak főleg helyre utalnak:
A magyar nyelvben igekötőkként használt irányjelző határozószók is helyi deixisre szolgálnak, pl. Visszajöttünk a szabadságról.
A BHMSZ-ben egyes elöljárók válnak ilyesfajta prefixumokká: Našao sam ga ’Megtaláltam’ (na ’-n / -ra’ + ići ’menni’).
A magyar grammatikákban mondatszóknak tekintettek között is vannak helyre utaló deiktikus elemek, pl. Ím(e) a bejárat a könyvtárszobába.
Ilyeneket a BHMSZ grammatikákban partikuláknak tartanak, és ezek is három közelségi–távolsági fokot jeleznek:
A francia grammatikákban ezeknek hagyományosan határozószóknak nevezett szavak felelnek meg, de például Grevisse – Goosse 2007 elkülöníti őket egy bevezető szavaknak nevezett szóosztályba:
A helyre és időre utaló deixist jellegzetes lexikai jelentéssel bíró főnévi szószerkezetek is kifejezik:
A szociális deixisben is részt vesznek főnevek is, esetleg bizonyos jelzőkkel vagy jellegzetes mondatokban, amelyeket megszólításokban és köszöntésekben használnak:
A román fesztelen nyelvi regiszterben a tegezett hímnemű személynek van az indulatszavakhoz sorolt szavakkal való, udvariasságot nem beleértő megszólítása is, megszólító esetű névvel vagy anélkül: Mă(i)!, Bre! ’Te!’
Egyes köszönések is szociális deiktikus elemek:
A diskurzusban (szövegben) is jelen vannak deiktikus elemek. Írott változatában egyes helyhatározók fordulnak elő, pl. Föntebb már esett szó arról, hogy...
Szövegbeli helyekre jellegzetes főnevek is utalnak, pl. Mint a címben is megfogalmaztam..., Az előző fejezetben már kifejtettem…, Az összegzésben visszatérek rá stb.