Dust Bowl

Közeledő porvihar (Texas, 1935)
1940 novembere

A Dust Bowl az 1930-as évek azon időjárási jelensége Észak-Amerikában, amelynek során hatalmas porviharok jelentek meg, jelentős károkat okozva az Egyesült Államok és Kanada prérijeinek ökológiájában és gazdaságában. A jelenséget a nem megfelelő mezőgazdasági módszerek alkalmazása és a komoly szárazság idézte elő.

Története

Az 1920-as években a farmerek a préri ökológiájának hiányos ismeretei miatt mélyszántást alkalmaztak a szűz talajokon, aminek következtében eltávolították a mélyen gyökerező fűfajokat, amelyek összetartották a talajt, biztosítva annak nedvességét még szárazság és erős szelek mellett is. A mezőgazdasági eszközök gépesítése is közrejátszott a farmerek azon döntésében, hogy a száraz füves területeket művelt földekké alakítsák. A szárazság három hullámban jelentkezett: 1934-ben, 1936-ban és 1939–40-ben, azonban egyes régiókban nyolc éven keresztül tartott.

Az 1930-as évek szárazságai alatt a füvekkel meg nem kötött talaj porrá alakult, amit a szelek roppant felhőkben tovafújtak, gyakran elsötétítve az eget. Ezek a porfelhők nem ritkán a keleti partig is eljutottak, ahol New Yorkot és Washingtont is sújtották. A porviharok a prérin a látótávolságot kevesebb, mint egy méterre csökkentették.

A Dust Bowl (porteknő) kifejezés eredetileg a porviharok által érintett földrajzi helyet jelentette, azonban később magát az eseményt nevezték így. A szárazság és erózió 400 000 négyzetkilométernyi területet érintett. Középpontja Oklahoma és Texas volt és érintve voltak a szomszédos Új-Mexikó, Colorado és Kansas államok is.

Elvándorlás

A Dust Bowl családok tízezreit kényszerítette farmjuk elhagyására. Ezek közül sokan oklahomai otthonukból Kaliforniába vándoroltak, ahol azonban a nagy gazdasági világválság miatt voltak nyomorúságosak a körülmények.

A művészetben

A Dust Bowl számos műalkotás tárgyát képezte, ezek közül az egyik legismertebb John Steinbeck regénye, az Érik a gyümölcs. Ezek mellett inspirálta Joe Bonamassa Dust Bowl, a Head of David Dustbowl albumainak, és Ethel Cain Dust Bowl (a Willoughby Tucker, I’ll Always Love You c. albumról) című dalának címét.

Jegyzetek

Commons:Category:Dust Bowl
A Wikimédia Commons tartalmaz Dust Bowl témájú médiaállományokat.
  1. ↑ "WGBH American Experience . Surviving the Dust Bowl | PBS". American Experience. 2016. január 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. március 18.
  2. ↑ "Drought: A Paleo Perspective -- 20th Century Drought". www.ncdc.noaa.gov. 2017. február 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. március 18.
  3. ↑ Service, US Department of Commerce, NOAA, National Weather. "The Black Sunday Dust Storm of April 14, 1935". www.srh.noaa.gov (amerikai angol nyelven). 2016. március 13. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. március 18.{{cite web}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)