1980-as Formula–1 világbajnokság

1980-as FIA
Formula–1 világbajnokság
Alan Jones, az 1980-as vílágbajnok
Alan Jones, az 1980-as vílágbajnok
Egyéni világbajnok
Ausztrál Alan Jones67
Konstruktőri világbajnok
UK Williams Racing120

 ← 1979
1981 → 

Az 1980-as Formula–1-es szezon volt a 31. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1980. január 13-ától október 5-éig tartott, tizennégy versenyen keresztül, valamint egy futam, a spanyol nagydíj került még megrendezésre úgy, hogy nem számított bele a bajnoki küzdelmekbe.

A Ferrari nem tudta megismételni egy évvel korábbi sikereit, csak nyolc pontot szerzett az 1979-es 113-hoz képest, amellyel a valaha volt legrosszabb szezonját produkálta. Az idényt a Williams uralta, az egyéni világbajnoki címet Alan Jones nyerte az utolsó előtti, kanadai futamon vele ütköző és a versenyt feladó Nelson Piquet előtt. Ezzel Jack Brabham után újra ausztrál világbajnoka lett a sportágnak. Ebben az évben mutatkozott be két későbbi világbajnok: Alain Prost és Nigel Mansell. Az év közben a spanyol nagydíjon zajlott le a sportág történetének első nagy sportpolitikai csatája: a FOCA és a FISA vitája miatt a Ferrari, az Alfa Romeo és a Renault pilótái nem vettek részt a versenyen. A futamot utólag világbajnokságon kívüli versenynek nyilvánították. Az amerikai nagydíjon elszenvedett balesete után Clay Regazzoni tolószékbe kényszerült, pályafutása véget ért. A német nagydíj bemelegítésén Patrick Depailler életét vesztette. A Williams csapat első világbajnoki címét ünnepelhette ebben az évben.

Csapatok és pilóták

Csapat Konstruktőr Kasztni Motor Gumik # Pilóták Futamok
ITA SEFAC Ferrari Ferrari 312T5 Ferrari 015 3L F12 boxer M 1 Dél-Afrika 1928-1994 Jody Scheckter All
2 CAN Gilles Villeneuve All
126C Ferrari 021 1,5 V6 turbó 12
GBR Candy Tyrrell Team Tyrrell-Ford 009 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 3 Franciaország Jean-Pierre Jarier 1–2
4 IRL Derek Daly 1–2
010 3 Franciaország Jean-Pierre Jarier 3–14
4 IRL Derek Daly 3–14
43 NZL Mike Thackwell 13–14
GBR Parmalat Racing Brabham-Ford BT49 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 5 Brazília Nelson Piquet All
6 ARG Ricardo Zunino 1–7
MEX Héctor Rebaque 8–14
Egyesült Királyság Marlboro Team McLaren McLaren-Ford M29B Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 7 GBR John Watson 1–3
8 Franciaország Alain Prost 1–3
M29C 7 GBR John Watson 4–14
8 GBR Stephen South 4
Franciaország Alain Prost 5–10
M30 11–14
FRG Team ATS ATS-Ford D3 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 9 CHE Marc Surer 1–2
10 NLD Jan Lammers 1–3
D4 9 CHE Marc Surer 3, 7–14
NLD Jan Lammers 4–6
10 AUT Harald Ertl 9
GBR Team Essex Lotus Lotus-Ford 81

81B

Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 11 USA Mario Andretti All
12 ITA Elio de Angelis All
43 GBR Nigel Mansell 10–12
GBR Unipart Racing Team Ensign-Ford N180 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 14 CHE Clay Regazzoni 1–4
GBR Tiff Needell 5–6
NLD Jan Lammers 7–14
41 GBR Geoff Lees 11–12
Franciaország Équipe Renault Elf Renault RE20 Renault-Gordini EF1 1,5L V6 turbó M 15 Franciaország Jean-Pierre Jabouille 1–13
16 Franciaország René Arnoux All
GBR Shadow Cars

GBR Theodore Shadow

Shadow-Ford DN11

DN12

Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 17 SWE Stefan Johansson 1–2
GBR Geoff Lees 3–7
18 IRL David Kennedy 1–7
Brazília Skol Fittipaldi Team Fittipaldi-Ford F7

F8

Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 20 Brazília Emerson Fittipaldi All
21 FIN Keke Rosberg All
ITA Marlboro Team Alfa Romeo Alfa Romeo 179 Alfa Romeo 1260 3L V12 szívó G 22 Franciaország Patrick Depailler 1–8
ITA Vittorio Brambilla 11–12
ITA Andrea de Cesaris 13–14
23 ITA Bruno Giacomelli All
Franciaország Équipe Ligier Gitanes Ligier-Ford JS11/15 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 25 Franciaország Didier Pironi All
26 Franciaország Jacques Laffite All
GBR Albilad Williams Racing Team Williams-Ford FW07 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 27 AUS Alan Jones 1
FW07B 2-14
28 ARG Carlos Reutemann All
GBR Warsteiner Arrows Racing Team

GBR Warsteiner Arrows Racing with Penthouse Rizla+.

Arrows-Ford A3 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 29 ITA Riccardo Patrese All
30 FRG Jochen Mass 1–10, 13–14
NZL Mike Thackwell 11
FRG Manfred Winkelhock 12
ITA Osella Racing Team Osella-Ford FA1

FA1B

Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 31 USA Eddie Cheever All
GBR Brands Hatch Racing Williams-Ford FW07 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 43 Dél-Afrika 1928-1994 Desiré Wilson 8
GBR RAM – Penthouse Rizla+. Racing

GBR RAM – Rainbow Jeans/Theodore Racing

GBR RAM – Williams Grand Prix Engineering

Williams-Ford FW07 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó G 50 GBR Rupert Keegan 8–14
51 USA Kevin Cogan 13
GBR Geoff Lees 14

Szezon előtti változások

Szezonközi változások

  • Marc Surer a dél-afrikai nagydíj időmérő edzésén csúnya balesetet szenvedett, amiben megsérült mindkét lába. Az ATS csapat ezután egy ideig csak Jan Lammers-szel, egy autóval vett részt a küzdelmekben, és ez így maradt azután is, hogy Surer felépült.
  • Clay Regazzoni deréktól lefelé lebénult egy balesetben, amely Long Beach-en történt: elszálltak a fékei, ő pedig a betonfalnak csapódott. A helyén az Ensign több versenyzőt is kipróbált: Tiff Needell, Jan Lammers és Geoff Lees is versenyeztek.
  • Az idény közepén a Shadow csapatot felvásárolta a Theodore Racing.
  • A RAM Racing a brit nagydíjon csatlakozott a bajnoki küzdelmekhez. Egy előző évi specifikációjú Williams FW07-tel versenyzeztek, amit Rupert Keegan, Kevin Cogan és Geoff Lees is vezethettek.
  • A brit nagydíjtól kezdve Ricardo Zuninót Héctor Rebaque váltotta a Brabham csapatánál.
  • Miközben Hockenheimben tesztelt az Alfa Romeóval, Patrick Depailler hatalmasat bukott és szörnyethalt. Két verseny erejéig Vittorio Brambilla pótolta őt, majd ezt követően Andrea de Cesaris debütált a csapattal.
  • Colin Chapman, a Lotus csapat tulajdonosa bizalmat szavazott a tesztpilóta Nigel Mansellnek, aki már ebben az évben, ha csak három verseny erejéig is, a csapat állandó versenyzője lett.
  • A fiatal Mike Thackwell, aki még csak az előző évben nyerte meg az első Formula–3-as versenyét, szintén megkapta a bizalmat Ken Tyrrelltől. A holland nagydíjhétévégén még csak tesztelt a csapattal, Kanadában azonban már a versenyzőjük volt, ezzel ő lett akkor minden idők legfiatalabb versenyzője. Ezt a rekordot azonban nem teszi egyértelművé a tény, hogy a futamot piros zászlóval megszakították, és az autót át kellett adnia az újraindításnál Jean-Pierre Jariernek.

Nagydíjak

# Verseny Dátum Pálya Győztes pilóta Győztes csapat Összefoglaló
329 Argentína argentin nagydíj Január 13. Oscar Gálvez Ausztrália Alan Jones UK Williams-Ford Összefoglaló
330 Brazília brazil nagydíj Január 27. Interlagos René Arnoux Renault Összefoglaló
331 Dél-Afrika 1928-1994 dél-afrikai nagydíj Március 1. Kyalami René Arnoux Renault Összefoglaló
332 USA nyugat-amerikai nagydíj Március 30. Long Beach Brazil Nelson Piquet UK Brabham-Ford Összefoglaló
333 Belgium belga nagydíj Május 4. Zolder Didier Pironi Ligier-Ford Összefoglaló
334 Monaco monacói nagydíj Május 18. Monaco Argentína Carlos Reutemann UK Williams-Ford Összefoglaló
335 francia nagydíj Június 29. Paul Ricard Ausztrália Alan Jones UK Williams-Ford Összefoglaló
336 UK brit nagydíj Július 13. Brands Hatch Ausztrália Alan Jones UK Williams-Ford Összefoglaló
337 Német német nagydíj Augusztus 10. Hockenheimring Jacques Laffite Ligier-Ford Összefoglaló
338 Ausztria osztrák nagydíj Augusztus 17. Österreichring Jean-Pierre Jabouille Renault Összefoglaló
339 Hollandia holland nagydíj Augusztus 31. Zandvoort Brazil Nelson Piquet UK Brabham-Ford Összefoglaló
340 olasz nagydíj Szeptember 14. Imola Brazil Nelson Piquet UK Brabham-Ford Összefoglaló
341 Kanada kanadai nagydíj Szeptember 28. Circuit Gilles Villeneuve Ausztrália Alan Jones UK Williams-Ford Összefoglaló
342 USA kelet-amerikai nagydíj Október 5. Watkins Glen Ausztrália Alan Jones UK Williams-Ford Összefoglaló

A szezon menete

Az idény januárban indult Argentínában, de ez nem volt egy szerencsés kezdés. Buenos Airesben a magas hőmérséklet és a szívóhatással működő autók együttes terhelése miatt a pálya aszfaltja elkezdett darabokra szakadni. A versenyzők Emerson Fittipaldi vezetésével tiltakozni kezdtek, amely csak részben vezetett eredményre - a pályát megjavították ugyan, de nem megfelelő mértékben. A verseny napja a rossz minőségű aszfalton és a technikás vonalvezetésen meglepetéseket ígért. Alan Jones, aki kétszer is kicsúszott, egyszer pedig azért kellett kiállnia, hogy kiszedjék a füvet az autója hűtőrácsai közül, megnyerte a versenyt. A szintén többször kicsúszó Piquet lett a második, Rosberg a harmadik. Prost már rögtön a debütáló versenyén szerzett egy pontot. Gilles Villeneuve egy nagy balesete miatt kiesett, melynek feltehetően az volt az oka, hogy az első felfüggesztés az állandó kicsúszások miatti sérülések hatására megadta magát.

Brazíliába se érkezett botrány nélkül a mezőny. Jacarepaguában, ahol eredetileg tervezték, nem versenyezhetett a mezőny, mert a mocsaras vidéken felépült pályán megsüllyedt az aszfalt, ami emiatt versenyzésre alkalmatlan lett. Viszont Interlagos se volt sokkal jobb: az aszfalt minősége borzalmas volt, nem volt elegendő mennyiségű és méretű bukótér, továbbá aggódtak a pilóták amiatt is, hogy több helyen csak szalagkorlát vagy drótháló védték a pályát. A versenyt így is megtartották, a pole-t pedig Jean-Pierre Jabouille szerezte meg a Renault-val, és 25 körön át vezette is a versenyt. A nagy tengerszint feletti magasság kedvezett a turbómotoroknak, ugyanakkor az egység meghibásodása miatt Jabouille kiesett, és végül a csapattársa, Arnoux tudott nyerni. A második helyen de Angelis, a harmadikon Jones végzett.

Márciusban, a legnagyobb nyári melegben folytatódott az idény Dél-Afrikában. Alain Prost összetörte az autóját, megsérült a csuklója, ezért ki kellett hagynia ezt és a következő futamot is. Marc Surer még nála is rosszabbul járt, mert egy másik balesetben eltörte a lábát, és három versenyt kellett kihagynia. A magaslati levegő itt is a turbómotoroknak kedvezett, így a Renault dominált a hétvégén - Jabouille ezúttal is vezette a versenyt, majd kiesett, és ezúttal is Arnoux nyert. A versenyt követően eszkalálódott a FISA és a FOCA szembenállása. A FISA, amely a motorsport-szövetség irányító testülete volt, és amelynek a Ferrari, a Renault és az Alfa Romeo, mint gyári csapatok is a tagjai voltak, Jean-Marie Balestre vezetésével kikeltek a szívóhatás használata ellen. Azt állították, hogy annak alkalmazása már veszélyesen nagy kanyarsebességet biztosít. Velük szemben a FOCA, amelyet a nem gyári támogatású konstruktőrök alkottak, és Max Mosley valamint Bernie Ecclestone képviselte az érdekeiket, azt vallotta, hogy erre igenis szükség van, mert csak így lehetnek versenyképesek a náluk sokkal nagyobb költségvetéssel dolgozó gyári csapatokkal szemben.

A mezőny Long Beach-re érkezett, egy hónap szünet után. A technikás és szűk kaliforniai utcai pálya egészen más igénybevétellel terhelte a pilótákat, mint az azt megelőző három verseny. Nelson Piquet dominált egész hétvégén: övé lett a pole pozíció, a leggyorsabb kör, minden körben ő állt az élen, és meg is nyerte a versenyt. Ez volt élete első győzelme. A futam mindazonáltal a komoly balesetekről lett hírhedt. A verseny elején Bruno Giacomelli autója csúszott meg a Le Gasomet hajtűkanyarban és okozott tömegbalesetet, a végén pedig Clay Regazzoni fékjei megadták magukat, majd az autója becsapódott Ricardo Zunino ott álló Brabhamjébe, végül pedig a falba. Ugyan csodával határos módon túlélte a bukást, de deréktól lefelé megbénult.

A mexikói nagydíj elmaradása miatt öthetes szünet következett a belga nagydíjig. A Zolderban megrendezett futamot Didier Prioni nyerte, akinek ez volt élete első győzelme. Mögötte Alan Jones és Carlos Reutemann végeztek.

Monacóban ismét komoly izgalmak történtek. A rajt után Derek Daly kétszer is átszaltózott a mellőle induló versenyzők feje felett, majd kiütötte a versenyből Prostot, a csapattárs Jariert, és Giacomellit. Pironi az élről esett ki, a vezetést Reutemann örökölte meg, aki nyert, mögötte Laffite és Piquet értek célba.

A következő versenyre a Madrid melletti jaramai versenypályán került volna sor. A péntek reggeli szabadedzés előtt aztán Jean-Marie Balestre a FISA részéről bejelentette, hogy a versenyhétvége nem a FISA szabályai szerint zajlik, tehát a futam nem része a világbajnokságnak. Mindennek az volt a közvetlen kiváltó oka, hogy a FOCA versenyzői tüntetőleg nem jelentek meg az előző két versenyhétvége előtti eligazításon, pedig az kötelező lett volna. Balestre azt is közölte, hogy a bojkottáló pilóták licenszét vissza fogják vonni. A FISA-t támogató három csapat (Ferrari, Renault, Alfa Romeo) visszaléptek az egész versenyhétvégétől, amelyet egyébként Alan Jones nyert. A botrány nem vetett túl jó fényt Jaramára sem, amely ezután már csak egyszer rendezett Formula–1-es futamot, csökkenő számú nézőközönség és pokoli hőség mellett.

A spanyol nagydíj kiesése és a svéd nagydíj kimaradása miatt hathetes szünet után következett a francia nagydíj. A vitákat nagyjából sikerült elsimítani és valamennyi bojkottáló versenyző visszakapta a licenszét is. Alan Jones hazai pályáján verte meg a két franciát, Laffite-ot és Pironit.

A brit nagydíjat ebben az évben Brands Hatch-ben rendezték. A két Ligier ezúttal is jól ment, de mindketten kiestek. A kínálkozó lehetőséget ismét csak Alan Jones ragadta meg, aki nyerni tudott, de Piquet folyamatosan szorongatta őt. Ezzel a Williams sorozatban a második hazai versenyét is meg tudta nyerni.

A német nagydíjra úgy érkezet a mezőny, hogy az első versenynap előtt egy tesztbalesetben életét vesztette Patrick Depailler. Alfa Romeójának a felfüggesztése adta meg magát, az autója felborult és telibe találta a falat az egyik leggyorsabb egyenes végén. Az időmérő edzésen Jones mindössze századmásodpercekkel végzett Jabouille előtt, és a versenyt is sokáig vezette, ám defektet kapott. Laffite és Reutemann is megelőzték őt, aki így csak harmadik lett.

Következett Ausztria, az idény leggyorsabb pályája. A futamot Jabouille nyerte, épp csak egy hajszállal Jones előtt. A győzelem különös jelentőségű volt már csak azért is, mert a francia pilóta ezen a versenyen fejezett be egyáltalán futamot egész idényben, egészen odáig mindig kiesett. Ez volt a második és egyben utolsó győzelme Jabouille-nak, aki ezzel koronázta meg négy éven keresztül tartó fejlesztési együttműködését a Renault istállóval.

A holland nagydíjon Piquet nyert Arnoux és Laffite előtt. A Renault-k domináltak az időmérő edzésen, a verseny már kevésbé sikerült jól számukra. Egy balesetben megsérült Jones autója is, ezért ő is kiesett.

Az olasz nagydíjat rendhagyó módon Imolában rendezték és nem Monzában. A monzai pályán ugyanis fontos biztonsági óvintézkedéseket kellett tenni és egy alapos felújítás is ráfért az egész pályára. Hiába készültek el már a futam előtt mindezzel, a szerződést már aláírták, így 1948 után először és utoljára nem Monzában rendezték az olasz nagydíjat. Az időmérőn a két Renault jól szerepelt, de a versenyen mindkettejüket műszaki meghibásodás érte utol. Piquet nyert Jones és Reutemann előtt, és ez a győzelem azt is jelentette számára, hogy a világbajnoki összetettben is átvette a vezetést.

Kanadában a két bajnokaspiráns a rajt után összeakaszkodott, emiatt egy több autót érintő baleset történt, és a futamot piros zászlóval megszakították. Piquet-nek át kellett ülnie a tartalékautóba, amelyben egy időmérős körülményekre beállított, elég elhasznált motor volt. Habár mindenki másnál gyorsabb volt, a motor nem bírta az igénybevételt és megadta magát. Jones eközben megnyerte a versenyt és ezzel nemcsak ő, hanem a Williams csapat is világbajnok lett. A versenyen Jabouille-lal is történt egy nagy baleset, melynek következtében mindkét lábát eltörte.

A szezonzáró verseny Watkins Glenben egész idény során kétséges volt, hogy megrendezésre kerül-e. Végül a FOCA biztosított egy nagyobb összegű kölcsönt, hogy biztosan legyen futam, de ez már nem volt elég ahhoz, hogy a jövőben a mindentől távol eső, a modern követelményeknek egyre kevésbé megfelelő versenypálya eladósodott tulajdonosai futamokat rendezhessenek. A szombati szabadedzésen Prost bukott egy nagyot, miután eltört a felfüggesztése. Mivel beverte a fejét a kormányba, nem engedték, hogy versenyezzen. Meglepetésre Bruno Giacomellié lett a pole, amely az első volt a csapat számára 1951 óta. Az élen is jött el és egészen a 32. körig vezette a versenyt, amikor az autója megadta magát. Mindebből Jones profitált, aki egy győzelemmel koronázta meg az évét Reutemann és Pironi előtt. Mario Andretti ezen a versenyen szerezte meg egész idényben az első pontját.

A bajnokság végeredménye

Versenyzők

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.-20.
Pont 9 6 4 3 2 1 0

Pontokat az első hat versenyző kapott. A konstruktőri bajnokságba valamennyi pontot beszámították, az egyéni bajnokságban azonban más volt a rendszer. Az első hét futam legjobb öt eredményét, valamint a második hét futam legjobb öt eredményét számították csak be. A zárójelben szereplő számok mutatják a versenyző esetében azt, ha az összes pontja beszámításra került volna - a világbajnokság végeredményén ez sem változtatott volna.

Helyezés Versenyző ARG
Argentína
BRA
Brazil
RSA
Dél-Afrika 1928-1994
USW
USA
BEL
Belgium
MON
Monaco
FRA
GBR
UK
GER
Németország
AUT
Ausztria
NED
holland
ITA
CAN
kanada
USA
USA
Pontok
1 Ausztrália Alan Jones 1 3 Ki Ki 2 Ki 1 1 3 2 11 2 1 1 67 (71)
2 Brazil Nelson Piquet 2 Ki 4 1 Ki 3 4 2 4 5 1 1 Ki Ki 54
3 Argentína Carlos Reutemann Ki Ki 5 Ki 3 1 6 3 2 3 4 3 2 2 42 (49)
4 Jacques Laffite Ki Ki 2 Ki 11 2 3 Ki 1 4 3 9 8 5 34
5 Didier Pironi Ki 4 3 6 1 Ki 2 Ki Ki Ki Ki 6 3 3 32
6 René Arnoux Ki 1 1 9 4 Ki 5 Hn Ki 9 2 10 Ki 7 29
7 Elio de Angelis Ki 2 Ki Ki 10 9 Ki Ki 16 6 Ki 4 10 4 13
8 Jean-Pierre Jabouille Ki Ki Ki 10 Ki Ki Ki Ki Ki 1 Ki Ki Ki 9
9 Riccardo Patrese Ki 6 Ki 2 Ki 8 9 9 9 14 Ki Ki Ki Ki 7
10 Finn Keke Rosberg 3 9 Ki Ki 7 NK Ki NK Ki 16 NK 5 9 10 6
11 UK John Watson Ki 11 11 4 Hn NK 7 8 Ki Ki Ki Ki 4 Hn 6
12 ír Derek Daly 4 14 Ki 8 9 Ki 11 4 10 Ki Ki Ki Ki Ki 6
13 Jean-Pierre Jarier Ki 12 7 Ki 5 Ki Ki 5 15 Ki 5 13 7 Hn 6
14 kanada Gilles Villeneuve Ki 16 Ki Ki 6 5 8 Ki 6 8 7 Ki 5 Ki 6
15 Brazil Emerson Fittipaldi Hn 15 8 3 Ki 6 Ki 12 Ki 11 Ki Ki Ki Ki 5
16 Alain Prost 6 5 Ni Ki Ki Ki 6 11 7 6 7 Ki Ni 5
17 Németország Jochen Mass Ki 10 6 7 Ki 4 10 13 8 NK 11 Ki 4
18 Bruno Giacomelli 5 13 Ki Ki Ki Ki Ki Ki 5 Ki Ki Ki Ki Ki 4
19 Dél-Afrika 1928-1994 Jody Scheckter Ki Ki Ki 5 8 Ki 12 10 13 13 9 8 NK 11 2
20 USA Mario Andretti Ki Ki 12 Ki Ki 7 Ki Ki 7 Ki 8 Ki Ki 6 1
21 Mexikó Héctor Rebaque 7 Ki 10 Ki Ki 6 Ki 1
22 Svájc Marc Surer Ki 7 Ki Ki 12 12 10 Ki NK 8 0
23 Argentína Ricardo Zunino 7 8 10 Ki Ki NK Ki 0
24 UK Rupert Keegan 11 NK 15 NK 11 NK 9 0
25 Svájc Clay Regazzoni Hn Ki 9 Ki 0
26 holland Jan Lammers NK NK NK Ki 12 Hn NK NK 14 NK NK NK 12 Ki 0
27 USA Eddie Cheever NK NK Ki Ki NK NK Ki Ki Ki Ki Ki 12 Ki Ki 0
28 UK Geoff Lees 13 NK NK NK NK Ki NK NK 0
— Patrick Depailler Ki Ki Hn Ki Ki Ki Ki Ki 0
— UK Nigel Mansell Ki Ki NK 0
— Vittorio Brambilla Ki Ki 0
— Andrea de Cesaris Ki Ki 0
— Új-Zéland Mike Thackwell NK Ki NK 0
— UK Tiff Needell Ki NK 0
— ír Dave Kennedy NK NK NK NK NK NK NK 0
— Svéd Stefan Johansson NK NK 0
— UK Stephen South NK 0
— Dél-Afrika 1928-1994 Desiré Wilson NK 0
— Ausztria Harald Ertl NK 0
— USA Kevin Cogan NK 0
Helyezés Versenyző ARG
Argentína
BRA
Brazil
RSA
Dél-Afrika 1928-1994
USW
USA
BEL
Belgium
MON
Monaco
FRA
GBR
UK
GER
Németország
AUT
Ausztria
NED
holland
ITA
CAN
kanada
USA
USA
Pontok

Konstruktőrök

Helyezés Konstruktőr Model Motor Gumi Győzelem Dobogós hely Pole Leggy.kör Pont
1 UK Williams-Ford FW07
FW07B
Ford Cosworth DFV G 6 18 3 6 120
2 Ligier-Ford JS11/15 Ford Cosworth DFV G 2 10 4 3 66
3 UK Brabham-Ford BT49 Ford Cosworth DFV G 3 6 2 1 55
4 Renault RE20 Renault-Gordini EF1 M 3 4 5 4 38
5 UK Lotus-Ford 81
81B
Ford Cosworth DFV G 1 14
6 UK Tyrrell-Ford 009
010
Ford Cosworth DFV G 12
7 UK McLaren-Ford M29B
M29C
M30
Ford Cosworth DFV G 11
8 UK Arrows-Ford A3 Ford Cosworth DFV G 1 11
9 Brazil Fittipaldi-Ford F7
F8
Ford Cosworth DFV G 2 11
10 Ferrari 312T5
126C
Ferrari 015 M 1 8
11 Alfa Romeo 179 Alfa Romeo 1260 G 1 4
12 UK Shadow-Ford DN11
DN12
Ford Cosworth DFV G
13 Német ATS-Ford D3
D4
Ford Cosworth DFV G
14 Osella-Ford FA1
FA1B
Ford Cosworth DFV G
15 UK Ensign-Ford N180 Ford Cosworth DFV G

Forráshivatkozások

  1. ↑ "6th Gear - Years in Gear - World Championship points systems". 8w.forix.com. Hozzáférés: 2025. november 27.