Forrai Katalin

Forrai Katalin
Született

Debrecen
Elhunyt2004. december 30. (78 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
SzüleiForrai István
Foglalkozása
  • zenepedagógus
  • karnagy
  • zenetudós
IskoláiLiszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
KitüntetéseiBrunszvik Teréz-díj (1993)
SírhelyeSzent István-bazilika

Forrai Katalin, Vikár Lászlóné (Debrecen, 1926. szeptember 25. – Budapest, 2004. december 30.) magyar zenepedagógus, karnagy, a koragyermekkori ének-zenei nevelés kiemelkedő alakja. A Kodály-koncepció óvodai és bölcsődei alkalmazásának egyik legfontosabb hazai és nemzetközi képviselője. Munkássága meghatározó szerepet játszott a magyar óvodai és bölcsődei ének-zenei nevelés módszertanának kialakulásában, valamint a kisgyermekkori zenei nevelés nemzetközi elismertetésében.

Apja Forrai István karnagy, zenetanár. Férje Vikár László népzenekutató, egyetemi tanár, a zenetudományok kandidátusa. Gyermekei Vikár András, Vikár Tamás és Vikár Katalin.

Élete

Tanulmányok

1945-ben, Debrecenben szerzett tanítói és ének szaktanítói képesítést, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1951-ben középiskolai énektanári és karvezetői diplomát szerzett. Tanárai között volt többek között Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Bartha Dénes, Forrai Miklós, Perényi László, Szabolcsi Bence és Vásárhelyi Zoltán.

Szakmai életút

1946-tól a budapesti Dózsa György úti Általános Iskola énektanára volt. 1951 és 1959 között a Brunszvik Teréz Óvónőképző Szakiskolában tanított, majd az Országos Pedagógiai Intézet munkatársaként, később főmunkatársaként dolgozott. Feladata volt az óvónők továbbképzése, a középfokú óvónőképzők tantervének előkészítése, énekkönyvek szerkesztése. 1957-től a Heim Pál Gyermekkórház Módszertani bölcsődéjében zenei megfigyeléseket vezetett. 1966-tól a Bölcsődék Országos Módszertani Intézetének tudományos főmunkatársa és a kutatócsoport tagja lett. Feladata átfogó gondozási-nevelési program kidolgozása, gondozónők zenei képzése. 1975 és 1983 között ismét az Országos Pedagógiai Intézetben tevékenykedett főiskolai docensként. Feladata a hazai zenepedagógiai képzés és továbbképzés kutató-fejlesztő szakértőjeként tantervek, óvodai nevelési programok kidolgozásának irányítása, az Országos Ének Munkaközösségvezetők tanácskozásainak szervezése, a Megyei Pedagógiai Központok munkájának összehangolása. 1983-as nyugdíjba vonulását követően számos meghívásnak, szakmai kérésnek tesz eleget, képzéseket, továbbképzéseket tart, konferenciákon, szakmai napokon tart előadásokat és bemutatókat.

Pedagógiai munkásságának legfontosabb helyszíne a budapesti VIII. kerületi Csobánc utcai óvoda volt, ahol 1947-től mestere, Kodály Zoltán tanácsára indította el az énekes óvoda foglalkozásait és vezette több mint öt évtizeden át. Forrai Katalin zeneóvodai foglalkozásait nagy érdeklődés övezte a hazai és nemzetközi szakemberek körében, így rendszeresen látogatták Csobánc utcai foglalkozásait. Kodály Zoltán haláláig, 1967-ig maga is figyelemmel kísérte Forrai Katalin itt folyó munkáját.

Forrai országos elismertségét tovább növelte, hogy 1952-től 1989-ig a Magyar Rádióban Óvodások műsora címen heti rendszerességgel zeneóvodai foglalkozásokat vezetett, mellyel az óvodásokkal foglalkozó szakemberek szakmai fejlődését kívánta segíteni.

Nemzetközi tevékenysége

Forrai Katalin jelentős szerepet játszott a magyar zenepedagógia nemzetközi megismerésében. Az 1964-ben a Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság (International Society of Music Education=ISME) budapesti konferenciáján tartott óvodai bemutatófoglalkozása nagy nemzetközi figyelmet kapott, és hozzájárult ahhoz, hogy a Kodály-koncepció kisgyermekkori alkalmazása világszerte ismertté váljon. A konferencia után a világ több mint húsz országában tartott előadásokat, tanfolyamokat és bemutatófoglalkozásokat. (Járt Japánban, Ausztráliában, Amerikában, Finnországban, Angliában, Lengyelországban, Ausztriában, Belgiumban stb.)

Munkájának, személyének nemzetközi elismerését tükrözi, hogy 1976-tól a Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság (ISME) igazgatósági tagjává választották, majd 1986 és 1992 között elnöke lett, 1994-től tiszteletbeli elnökségi tagja lehetett. Kezdeményezésére jött létre az ISME Kisgyermeknevelési Bizottsága 1978-ban. 1979 és 1983 között a Nemzetközi Kodály Társaság (IKS= International Kodály Symposium) alelnöki posztját tölthette be.

Szakmai közéleti tevékenysége Magyarországon

1951–1960 Óvodai Nevelési Program ének-zenei neveléssel kapcsolatos részének kidolgozása, Óvónőképző szakközépiskola számára tankönyv kidolgozása

1970- A Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) tagja, az Óvodai Szekció és Kisgyermeknevelési Szakosztály aktív tagja

1977–1981 Az MTA és Oktatási Minisztérium által létrehozott Magyar Zenei Nevelési Bizottság titkára

1978– Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli tagja

1980–1998 Magyar Zenei Tanácsban elnökségi tagja, 1991-1994 között elnöke, 1998-tól rendkívüli egyéni tagja.

Díjai, kitüntetései, elismerései

Művei

Saját könyvei (gyűjtemények és módszertani könyvek, cikkek)

  • 1953 Eszterlánc – képes énekkönyv 2-3 éveseknek. Forrai Katalin (szerk.). Grafika: Kaeszné Lukáts Kató, Zeneműkiadó, Budapest, 1956-ban Papirusz Book Kiadó, Budapest (legfrissebb kiadás: Móra Kiadó, 2026)
  • 1965 Szomszéd népek gyermekdalai, I-II. – a szövegeket ford. és írták: Devecseri Gábor, Csukás István, Huszár Klára, Károlyi Amy, Weöres Sándor; grafika: Reich Károly Bp.: OPI, Tankönyvkiadó (1985-től Zeneműkiadó, 1999-től Holnap Kiadó), Tankönyvi szám: 96 171.
  • 1966 Európai gyermekdalok I-II. – [illusztráció Reich Károly]; [a szövegeket ford. és írták Csukás István, Károlyi Amy és Weöres Sándor], Bp.: Zeneműkiadó (3 kiadás 1988-ig) (később német nyelven is: Europäische Kindrelieder, Schott’s Söhne) (napjainkig újabb kiadásai Móra Kiadótól)
  • 1973 Jár a baba, jár... [ill. Reich Károly] – Játékok, dalok, mondókák, Bp.: Móra Kiadó (különdíjas), ISBN 963-211-111-7, Kozmosz Kiadó (1976) (3 kiadás 1988-ig, napjainkig újabb kiadások: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest (1983), ISBN 963-11-3291-9
  • 1974 Ének az óvodában. Budapest: Zeneműkiadó. – módszertan és dalanyag, ISBN 963-330-032-0 (legfrissebb kiadás: Móra Kiadó, 2016.)
  • 1974 Daloló állatok. Editio Musica Budapest (napjainkig újabb kiadások)
  • 1977, 1979, 1981, 1982 Ének-zenei nevelés a bölcsődében. (BOMI kiadvány), szerk.: Ruttner Tamás, Egészségügyi Minisztérium Bölcsődék Országos Módszertani Intézete
  • 1978 Daloló ABC – Magyar gyermekdalok és mondókák. Szerk.: Forrai Katalin-Aczél Zsuzsa. Editio Musica Budapest, ISBN 963-330-575-6,   (napjainkig újabb kiadások)
  • 1985 Liliomszál. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, ISBN 963-330-592-6
  • 1985 Ludaim. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, ISBN 963-330-593-4
  • 1986 Ének a bölcsődében – módszertan és dalanyag – Bp.: Zeneműkiadó, ISBN 963-330-591-8 (legújabb kiadás Móra Kiadó, 2016.)
  • 2000 Katalinka (napjainkig újabb kiadások)

Adaptált könyvei

  • 1956 In Kinderland (az „Eszterlánc” német nyelvű kiadása). – Corvina, Budapest
  • 1967 Europäische Kinderlieder (in German) Schott’s Söhne
  • 1969 Ének-zene az óvodában (Singing and Music in Kindergartens(japán adaptáció) (fordította: Hani Kjóko), Maiji Tosho Publishers
  • 1975 Forrai Katalin-Friss Gábor: Music Education in Hungary. Szerk.: Sándor Frigyes, Corvina Press, Budapest, ISBN 963-13-6657
  • 1980 Átmenetek iskolás korig (japán nyelven) (Transitional PHases in the Development of Children until School-Age), Zen-On Music Company, Tokyo
  • 1988 Music in Preschool. – Bp.: Corvina, ISBN 963-13-2588-1  - angol nyelvű mondóka- és gyermekdalanyaggal (társszerző: Jean Sinor) (kiadások: Corvina: 1988, 1991, 1993, Kultúra Publisher:1996, ma: Australian Edition)
  • 1991 Music in Kindergarten (japán adaptáció) (Chinen Naomi), Meiji Tosho Company, Japán, Tokyo

Audio- és videófelvételei (magyar és más nyelven)

  • 1961 Énekelnek a gyerekek / Takács Gábor filmje; Forrai Katalin a film zenei szaktanácsadója
  • 1983-84 Kodály Zoltán pedagógiai öröksége: Legyen a zene mindenkié! / Kiss J. dir.; a Pannónia Filmstúdió megbízásából készült 4 részes videófilm szaktanácsadója (japán változat 1989, Tokió). A film 5 nyelven került forgalmazásra.

Emlékezete

Jegyzetek

  1. ↑ "Nemzetközi Virtuális Katalógustár". Nemzetközi Virtuális Katalógustár. Online Számítógépes Könyvtári Központ. Hozzáférés: 2018. december 7.
  2. ↑ "PIM-névtér". Hozzáférés: 2022. november 29.
  3. ↑ "Forrai Katalin". Hozzáférés: 2019. július 2.
  4. ↑ "Forrai Katalin Emlékmúzeumot avattunk a XIV. Nemzetközi Esztétikai Tanácskozás alkalmával". 2019. július 3. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. július 2.
  5. ↑ "Forrai Katalinra emlékezünk". Hozzáférés: 2019. július 2.
  6. ↑ "Forrai Katalin Díj" (PDF). Hozzáférés: 2019. július 2.
  7. ↑ "Nemzetközi Forrai Katalin Díj". Hozzáférés: 2019. július 2.

Irodalom

  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap