Franco Corelli

Franco Corelli
Született1921. április 8.
Ancona
Elhunyt2003. október 29. (82 évesen)
Milánó
Állampolgársága
  • olasz ( – 1946. június 18.)
  • olasz (1946. június 18. – )
Foglalkozásaoperaénekes
Iskolái
Kitüntetéseiaz Olasz Köztársaság Érdemrendje
Halál okaszívinfarktus
SírhelyeCimitero Monumentale
A Wikimédia Commons tartalmaz Franco Corelli témájú médiaállományokat.
Mellszobra a milánói Cimitero Monumentaléban lévő sírjánál

Dario Franco Corelli (Ancona, 1921. április 8. – Milánó, 2003. október 29.) olasz operaénekes, tenor. Az olasz hangtípus-besorolás szerint tenore lirico spinto és tenore drammatico. A 19. és 20. századi olasz és francia operarepertoár egyes részeit énekelte. Kora legfontosabb tenorjának tartották.

Élete

Ifjúsága és képzése

Dario Franco Corelli három gyermek közül a legfiatalabbként született Remo Corelli, az anconai hajógyár logisztikai osztályának vezetője és felesége, Natalina gyermekeként. Sokan énekeltek a családjában. Corelli nagyapja, Augusto eredetileg hajógyári munkásként, majd vezetői pozíciókban dolgozott, mielőtt 38 évesen operatenor lett. A család következő generációjában kórusénekesek és baritonok is voltak; Corelli fivére, Ubaldo szintén énekes (basszus) lett, de nővére, Liliana nem folytathatta az énekesi pályát.

Fiatalkorában Corelli válogatott versenyúszóként indult az olasz junior váltócsapat 100 méteres gyorsúszásában az országos úszóbajnokságon. Miután földmérőként és hajógépészként végzett az anconai Francesco Podesti Középiskolában, 1940-ben ideiglenes háborús állást kapott haditengerészeti műszaki rajzolóként, és apja kívánságának megfelelően beiratkozott a Bolognai Egyetem hajómérnöki karára. A második világháború alatt, 1941-től az olasz légierőnél szolgált; egy évvel később egészségi okokból leszerelték a hadseregből. Ancona városától kapott állást a háborúban elpusztult épületek újjáépítésében.

Corelli még mérnöki tanulmányai alatt döntött az énekesi pályáról, amikor 1940-ben megnézte Pietro Mascagni Fritz barátunk című operájának előadását Tito Gobbi baritonnal. Miután gyermekkori barátjával, Carlo Scaravellivel közösen, autodidakta módon, hanglemezfelvételekről tanult, és énekkísérleteket végzett, 1946-ban kezdte meg énekképzését a pesarói Rossini Konzervatóriumban Maria Pavoni tanítványaként. Az ott tenorként besorolt Corelli, aki baritonnak tartotta magát, rövid idő után megszakította tanulmányait, mivel nem érte el a kívánt előrehaladást a tanított vokális technikában.

Corelli eredetileg énekórákat szeretett volna venni a konzervatóriumban Arturo Melocchi baritontól, Mario Del Monaco tenor énektanárától, akinek útmutatást kellett volna nyújtania számára, különösen az új tenorhang-kategóriába való vokális integrációjában. Scaravelli, aki már Melocchi tanítványa volt, egy ideig vokális képzésben részesítette, és átadta neki Melocchitól szerzett tapasztalatait. Corelli ezt követően hangi képességeit példaképei, Enrico Caruso, Aureliano Pertile, Beniamino Gigli, Giacomo Lauri-Volpi és Miguel Fleta mintájára alakította, akiket alaposan tanulmányozott.

1950-ben Beniamino Gigl előtt énekelt, és ugyanebben az évben jelentkezett a Maggio Musicale Fiorentino intenzív kurzusára a firenzei Teatro Comunaléban, ahol a zsűri elnöke, Ildebrando Pizzetti felfigyelt Corelli lenyűgöző, de még képzetlen hangjára. Corelli ösztöndíjat kapott egy háromhónapos énektanfolyamra Firenzében. Ott fontos és tartós kezdeti kapcsolatokat létesített énekesekkel és színházi rendezőkkel, beleértve Tullio Serafin általi első meghallgatását is, amelyet lámpaláz miatt nem tudott befejezni, s amit itt dokumentáltak először, és amellyel pályafutása során végig küzdött.

Az 1950-es évektől kezdve vokális képzését későbbi felesége, Loretta di Lelio felügyelte, aki bevezette őt Antonio Cotogni hagyományos bel canto iskolájába, ami Corelli vokális technikájának rendszerezéséhez vezetett. 1958 és 1962 között Corelli intenzíven dolgozott Giacomo Lauri-Volpi bel canto tenorral, akitől végső finomításokat kapott technikáján és interpretációs művészetén. Továbbá Luigi Borgonovo bariton is a tanárai között volt, aki a milánói Scala operaiskolájában tanította őt.

Pályafutásának korai évei, énekesként, 1951–1960

1950-től Corelli a RAI olasz rádióban és kisebb helyszíneken énekelt. 1951-ben részt vett a Centro Sperimentale di Spoleto énekversenyén, ahol első díjként egy háromhónapos betanulási időszakot kapott a Carmen Don José tenor főszerepére, fellépéssel az ottani Teatro Comunaléban. Ez lett egész pályafutása során a leggyakrabban énekelt dal. 1951 őszén állandó tagjává választották a Teatro dell’Opera di Roma együttesének, ahol 1952. január 31-én debütált Riccardo Zandonai Giulietta e Romeo című operájának címszerepében, Maria Caniglia és Tito Gobbi oldalán. A Rómeó, valamint ugyanebben az évben Maurizio szerepében az Adriana Lecouvreurben a hangja megerőltetésének jelei mutatkoztak, ami professzionális vokális képzést igényelt. Rómában, az Adriana Lecouvreur produkciója alatt ismerkedett meg leendő feleségével, Loretta di Lelio szopránnal is, aki menedzserként és hangténerként léptette elő, és elkísérte a fellépéseire, különösen saját karrierje 1959-es vége után. Esküvőrüktre 1961-ben került sor.

Egy 1953-as sikertelen meghallgatása után 1954-ben debütált a milánói Scalában Licinius szerepében a La Vestaléban Maria Callas oldalán. 1955-től Corelli rendszeres vendég volt a nagyobb olasz operaházakban, és évente fellépett a Veronai Operafesztiválon, valamint 1955 és 1961 között a Maggio Musicale Fiorentinón is. 1955-től külföldön is énekelt. 1957-ben debütált a Bécsi Állami Operaházban Radames szerepében az Aidában, majd 1970 végéig többször is fellépett ott vendégművészként. Többször szerepelt a lisszaboni Teatro Nacional de São Carlosban is. 1958 június/júliusában Cavaradossi szerepében tűnt fel a Toscában Németországban, fellépésekkel a Stuttgarti Állami Operaházban, a Wiesbadeni Állami Színházban és Münchenben. Különösen sikeresen énekelt az 1958-as brüsszeli világkiállítás zárókoncertjén. 1959-ben a Scala együttesének állandó tagja lett.

Corelli 1952 és 1960 között összesen 473 előadást tartott Olaszország és Európa jelentős operaházaiban; köztük Róma, Trieszt, Sanremo, Torino, Firenze, Bolzano, Nápoly, Spoleto, Ravenna, Piacenza, Modena, Parma, Pavia, Bologna, Milánó, Rovigo, Catania, Velence, Bergamo, Verona, Pisa, Lisszabon ; Madrid, Bilbao, Bécs, Genf, Lausanne, Nizza, London, Wiesbaden, Stuttgart, München és Monte-Carlo városokéban. 30 főszerepet énekelt, köztük a címszerepeket az Andrea Chénier-ben, a Don Carlosban és az Ernaniban, Turiddut a Parasztbecsületben, Dolgot a Bohéméletben, Sextust a Julius Caesarban és Grigorit a Borisz Godunovban. Corelli számos alkalommal lépett fel Maria Callasszal; például Rómában a Normában (1953, 1958), a Scalában A vesztaszűzben (bemutató 1954), a Fedorában (1956), és [[A kalóz (opera, Bellini)|A kalózbanIl (1958), a Polyutus (1960), később pedig Párizsban a Tosca és Norma (1964) című operákban.

A Metben, 1961–1975

1961-ben Corellit a Metropolitan Opera szerződtette, és januárban debütált ott Manrico szerepében a A trubadúrban Leontyne Price mellett, aki Leonora szerepében szintén ekkor debütált. 1975-ig az együttes tagja volt New Yorkban, ahol tizenöt évad alatt 361 előadásban 19 szerepet énekelt, ebből címszerep az Andrea Chénier-ben, Enzo a Giocondában, Maurizio az Adriana Lecouvreurben, Canio a Bajazzókban és Rómeó a Rómeó és Júliában.

Corelli énekesi karrierje az 1960-as évek elején érte el csúcspontját, főszerepekkel, többek között Chénier az Andrea Chénier-ben, Cavaradossi a Toscában, Canio a Bajazzókban, Radames az Aidában, Don José a Carmenben, Manrico A trubadúrban, Calàf a Turandotban, a Polyutus és a Werther címszerepe.

1961 és 1975 között a Metben adott 368 fellépése mellett széles körben turnézott világszerte; fellépett többek között Washingtonban, Philadelphiában, Clevelandben, Atlantában, St. Louisban, Chicagóban, Minneapolisban, Bostonban, San Franciscóban, Los Angelesben, New Orleansban, Miamiban, Detroitban, Torontóban, Lisszabonban, Barcelonában, Párizsban, Bécsben, Salzburgban, Luganóban, Londonban, Berlinben, Hamburgban, Belgrádban; Velencében, Veronában, Milánóban, Nápolyban, Rómában, Tokióban, Oszakában, Szöulban, Manilában és Hongkongban.

Későbbi élete, 1975–2003

Az 1970-es években Corelli Münchenben lépett fel Nello Santi vezényletével egy áriaesttel, majd röviddel ezután a berlini Deutsche Operben Don Joséként Lorin Maazel vezényletével. Utolsó fellépése a Bécsi Állami Operaházban 1970 végén volt Don Carlos szerepében, 1971-ben a Hamburgi Állami Opera két gálakoncertre szerződtette Puccini műveivel együtt, Mirella Freni, Fiorenza Cossotto és Ilva Ligabue közreműködésével, Nello Santi vezényletével – valamint Radames szerepében az Aidában és tenor szólamban Verdi Requiemjében .

1975-ben vendégművészként lépett fel az Egyesült Államokban és Japánban. A stressz hatásai, valamint a hangminőség enyhe romlásának kezdeti érzése Corelli 55 éves korában történő visszavonulásához vezettek a színpadtól. Búcsúkoncertjét a Puccini Fesztiválon adta a Torre del Lagóban 1976-ban, Rodolfo szerepét énekelve a Bohéméletben 1981-ben zárókoncertet adott Stockholmban Birgit Nilsson tiszteletére.

Színpadi pályafutása befejezése után Corelli hangdiagnosztaként és énektanárként dolgozott mesterkurzusokon, valamint versenyek zsűritagjaként. Tanítványai között volt Juszif Eyvazov és Andrea Bocelli .

Corelli 2003. október 29-én hunyt el Milánóban, miután szélütést kapott. Ott temették el a Cimitero Monumentaléban.

Pályája főbb mérföldkövei

Repertoárja

Vokális jellemzői és fogadtatása

Corelli kerek, zengő, tónusosan ragyogó és ragyogó hangja (olaszul „lo squillo”) a 19. és 20. századi olasz bel canto operarepertoárra jellemző vokális tulajdonságokat mutatja. század. Hangtípusa, hangszíne, éneklési temperamentuma, megjelenése, nagy karizmája és jelenléte illett az ifjú hős és szerelmes operai szerepeihez, az olasz és francia operák drámai tenorjához. Színpadon tartott operaelőadásainak vokális előadásai analóg élő felvételeinek CD-hangdokumentációiban találhatók meg, d. azaz digitális erősítés használata nélkül.

Már az 1950-es években megkezdett szisztematikus énekképzése előtt Corelli kitűnt hangi adottságainak különleges jellemzőivel, különösen hangszínével, amelyek már előrevetítették későbbi fejlődését. René Seghers író ezt írta: „…bizonyos vokális jellemzőkről, amelyek a későbbi Corelli […] Fémes, sötét rézszínű csillogás a középső hangnemben és egy szilárd, fizikai alap, amelyre a hang teljes mértékben épülhet.”

Herbert von Karajan Corelliről (1962): „Hangja hősies erővel, de tónusában nagy szépséggel is rendelkezik; érzékiségében sötét, enigmatikusan melankolikus, de mindenekelőtt mennydörgéssel és villámlással, tűzzel és vérrel teli hang.”<reg>The Singers. DECCA. 2001.</ref>

Alan Blyth zenetudós a The Guardianben megjelent Corelli-gyászjelentésében ezt írta: „Franco Corelli – rendkívüli hangvételű tenor, aki Callasszal énekelt […] A 20. század egyik legizgalmasabb tenorja, […] hangja ugyanolyan kellemes volt, mint a megjelenése. […] Itt volt egy tenor, akinek a hangszíne a színház minden hátsó sarkát betöltötte. »Hangszere« […] kiemelkedő volt, és képes volt a közönséget elragadtatásba ejteni. […] Ahogy egy New Yorker kritikus írta: »Sehol nincs olyan tenor, akinek olyan hangereje, kitartása és szinte állatias vonzereje lenne, mint egy Corellinek« […] És ez a hangminőség kifinomult intelligenciával párosult. Nagyszerű stílusban énekelt, amint azt korai pályafutásának felvételei az 1950-es és 1960-as években bizonyítják.”

Diszkográfia (válogatás)

Az itt felsorolt eredeti felvételek közül sokat más kiadók is kiadtak CD-n.

Filmográfia (válogatás)

Corelli részt vett a Milánói Scala Luchino Visconti rendezésében készült produkcióiban, amelyek utat nyitottak a filmes műfajnak. 1956-ban a Tosca című operafilm szereplőgárdájának tagja volt Maria Caniglia oldalán. Ezenkívül számos videódokumentum is megtalálható a YouTube-on és az Operaonvideo.com oldalon.

Film és televízió

  • 1954: Bajazzók – Franco Corelli, Mafalda Micheluzzi, Tito Gobbi, Mario Carlin, Lino Puglisi, Orchestra Sinfonica Nazionale della RAI di Milano, vezényel: Alfredo Simonetto. (RAI; és DVD-ként a Hardy kiadónál 2004-ben)
  • 1955: Tosca – Renata Heredia-Capnist, Franco Corelli, Carlo Tagliabue, Antonio Sacchetti és mások, Orchestra di Milano della Radiotelevisione Italiana, vezényel: Antonino Votto (RAI; és DVD-ként a Hardy kiadónál, . 2008)
  • 1956: Tosca – Franca Duval (Maria Caniglia), Franco Corelli, Alfro Poli (Giangiacomo Guelfi), Fernando Alfieri (Adelio Zagonara), Antonio Sacchetti (Franco Pugliese), Aldo Relli, a Római Opera kórusa és zenekara, vezényel: Oliviero de Fabritiis
  • 1956: Carmen – Belén Amparán, Franco Corelli, Anselmo Colzani, Elda Ribetti, Antonio Sacchetti és mások, Orchestra Sinfonica Nazionale della Rai, vezényel: Nino Sanzogno (és DVD-ként a Hardy kiadónál, 2003)
  • 1958: Turandot – Lucille Udovich, Franco Corelli, Plinio Clabassi, Renata Mattioli, Orchestra Sinfonica Nazionale della Rai, vezényel: Fernando Previtali (RAI)
  • 1958: La Forza del Destino – Franco Corelli, Renata Tebaldi, Ettore Bastianini, Oralia Dominguez, Renato Capecchi, Boris Christow, a Teatro San Carlo zenekara, vezényel: Francesco Molinari Pradelli (és DVD-ként a Hardy kiadónál, 2002)
  • 1973: Andrea Chénier – Franco Corelli, Celestina Casapietra, Piero Cappuccilli, Giovanna di Rocco és mások, Orchestra della RAI, vezényel: Bruno Bartoletti (RAI; DVD-ként a Hardy kiadónál, 2002)

DVD

  • 1971: Franco Corelli – Az 1971-es tokiói koncert (Dynamic kiadó)
  • 1973: Franco Corelli és Renata Tebaldi – Élő Tokióban 1973 (Label Dynamic)
  • 2006: Renata Tebaldi – Profonda ed Infinita. Renata Tebaldi, Franco Corelli, Boris Christoff, Áriák és duettek (TR címke)
  • 2014: Incontro Franco Corellivel. Verdi, Gounod, Ponchielli, Grieg, Puccini, Leoncavallo, Bizet áriái (Hardy kiadó)
  • Corelli koncerten. Plusz mélyinterjúk – Operaáriák és rádióinterjúk (Belcanto Társaság, OCLC szám: 931137127)

Irodalom

További információk

Jegyzetek

  1. 1 2 Német Nemzeti Könyvtár. "Gemeinsame Normdatei". Integrált katalógustár (Németország) (német nyelven). Hozzáférés: 2014. április 27.
  2. 1 2 Francia Nemzeti Könyvtár. "BnF-források" (francia nyelven). Hozzáférés: 2015. október 10.
  3. 1 2 "SNAC" (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
  4. 1 2 "Find a Grave". Find a Grave (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
  5. 1 2 "Opera Vivra". Hozzáférés: 2017. október 9.
  6. ↑ Német Nemzeti Könyvtár. "Gemeinsame Normdatei". Integrált katalógustár (Németország) (német nyelven). Hozzáférés: 2014. december 13.
  7. ↑ Német Nemzeti Könyvtár. "Gemeinsame Normdatei". Integrált katalógustár (Németország) (német nyelven). Hozzáférés: 2014. december 31.
  8. ↑ "www.quirinale.it/onorificenze/insigniti/259801". 2023. december 4. dátummal az eredeti címről archiválva.
  9. ↑ "Dizionario Biografico degli Italiani" (olasz nyelven). Istituto della Enciclopedia Italiana. 1960. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  10. ↑ "Find a Grave". Find a Grave (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. május 3.
  11. 1 2 Franco Corelli – „Prince of tenors“. Amadeus Press. 2008. ISBN 978-1-61774-684-0.
  12. 1 2 3 4 Franco Corelli – „l’uomo, la voce, l’arte“. Idea Books. 2010. ISBN 978-88-88033-68-6.
  13. 1 2 3 4 5 6 Franco Corelli. Un uomo, una voce. Azzali Editori. 1990. ISBN 978-88-88252-42-1.
  14. 1 2 https://grandivoci.jimdofree.com/2013/03/28/franco-corelli-tenore/. {{cite web}}: Missing or empty |title= (súgó)
  15. ↑ http://www.klassik-heute.de/4daction/www_interpret?id=16126. {{cite web}}: Missing or empty |title= (súgó)
  16. ↑ Franco Corelli – i suoi personaggi. 2002. 14. o.
  17. ↑ Franco Corelli – Prince of tenors. 2008. 38–39. o.
  18. ↑ Franco Corelli – „l’uomo, la voce, l’arte“. 27ff. o.
  19. ↑ Franco Corelli – Prince of tenors. 2008. 487. o.
  20. ↑ Franco Corelli – Prince of tenors. 2008. 61. o.
  21. ↑ Franco Corelli – Prince of tenors. 2008. 145. o.
  22. ↑ Franco Corelli – l’uomo, la voce, l’arte. 2010. 31 und 52. o.
  23. ↑ Franco Corelli – l’uomo, la voce, l’arte. 2010. 32. o.
  24. ↑ Franco Corelli – Prince of tenors. 2008. 153 und 250. o.
  25. ↑ Franco Corelli – l’uomo, la voce, l’arte. 2010. 31. o.
  26. ↑ Les Grands Chanteurs du XXe siècle: 50 portraits de chanteurs et 100 morceaux de musique à écouter. Buchet/Chastel. 2015. november 23. ISBN 978-2-283-02951-0.
  27. ↑ "Yusif Eyvazov". Staatsoper Berlin. Hozzáférés: 2021. június 9.
  28. ↑ "Andrea Bocelli emotional tribute on idol Franco Corelli centenary 'He ignited my passion'". Hozzáférés: 2021. június 9.
  29. ↑ {{cite web}}: Empty citation (súgó)
  30. ↑ "Georges Bizet, Anna Moffo, Helen Donath, Franco Corelli, Piero Cappuccilli, Orchester der Deutschen Oper Berlin, Dirigent Lorin Maazel – Carmen". {{cite web}}: Missing or empty |url= (súgó)

Fordítás