Hans Asperger

A új kutatások

Az áttanulmányozott korabeli iratokból kiderült, hogy Asperger rendszeresen gyerekeket küldött az Am Spiegelgrund klinikára, ami a harmadik birodalom eutanázia-programjának egyik gyűjtőhelye volt, és ahol 1940 és 1945 között csaknem nyolcszáz életre alkalmatlannak nyilvánított gyermek vesztette életét, köztük sokat a hírhedt gyermekeutanázia programban öltek meg. Czech szerint Asperger arról készített feljegyzéseket, hogy a gyógyíthatatlan, örökletes betegségekben szenvedőkkel szemben korlátozó lépéseket kell tenni, mivel a német fajjal szembeni felelősségtudat – a nácik szerint – ezt követeli meg. A szerző keményen bírálja az Aspergerről angolul megjelent könyvek és tanulmányok szerzőit is, amiért azok "nagyon megengedőek" Aspergerrel szemben, még akkor is, ha nagyon korlátozott ismereteknek és forrásoknak voltak eddig a birtokában.

Arra vonatkozólag nem találtak közvetlen bizonyítékot a bécsi kutatók, hogy Asperger szándékosan és egyenesen küldött volna halálba általa "autisztikus pszichopataként" leírt pácienseket, de a felállított diagnózisa sokuknak járt tragikus következményekkel és jelentett komoly terhet még a II. világháború vége után is.

A következmények

Az említett Molecular Autism-ban megjelent cikk szerkesztői és a lap kiadói tisztában voltak azzal, hogy a publikáció szeléskűrű hullámokat vet majd, de mint mondták, "úgy hisszük, érdemes publikálni annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság: egy orvos, akiről sokáig úgy gondoltuk, csak értékes tudással gyarapította a gyermekgyógyászat és a gyermekpszichiátria tudományait, aktívan segítette a nácikat iszonyatos eugenika- és eutanáziaprogramjaikban. Ezt a történelmi bizonyítékot nyilvánossá kell tenni." Ez még akkor is így van, ha egy kanadai tudós hozzátette a Times-ben, hogy "gyakorlatilag minden orvos ebben az időben a náci párt tagja volt, és gyakorlatilag nem volt ellenkezés a mentálisan betegek és fogyatékosok elleni eutanáziaprogrammal szemben, kivéve egy-két szanatórium vezetője és kis számú katolikus püspök részéről”. Ketil Slagstad norvég kutató pedig árnyalja a képet, amikor összefoglaló cikkében azt mondja: "Hans Asperger története, a nácizmus, a gyermekgyilkosság, a háború utáni feledés, a diagnózis születése az 1980-as években, a diagnosztikai kritériumok fokozatos bővülése és az autizmus spektrumzavarok iránti közelmúltbeli nagy érdeklődés példák a diagnózisok történelmi és változó természetére: a diagnózisok történelmi konstrukciók, és tükrözik azt a kort és társadalmat, amelyben működnek. Az Asperger-kór és a nácizmus története arra emlékeztet bennünket, hogy a betegség pszichiátriai fogalmát kritikai figyelemmel kell öveznünk és meg is kell azt védeni az emberek életének egyre több területét érintő moralizálássokkal szemben. Ezt a feladatot a német akadémiai pszichiátria nagyon komolyan vette, mivel a történelem tanulságai tudatosították, hogy az orvostudomány és a politika közötti szakadék mennyire átláthatatlan, nem utolsósorban éppen az autoriter rendszerekben."

A szindróma neve

Érdekes kérdés, hogy továbbra is marad-e Asperger-szindróma a neve az autizmus enyhébb formájának tartott kórképnek? A cikket közlő szaklap, a Molecular Autism szerkesztői arra mutattak rá, hogy amikor 1981-ben először említette így Lorna Wing tudós a betegséget, még természetesen nem lehetett tisztában Asperger bűneivel.