Heat Waves
Kompozíció
Dave Bayley, az együttes frontembere azt mondta, hogy a Heat Waves „veszteségről és vágyakozásról szól, mire elismered, hogy nem tudsz megmenteni valamit.” Hozzátette, hogy „ez a dal emlékekről szól, nagyon nosztalgikus és emberek ezt gyakran télen érzik. Talán ezért volt ilyen sokáig sikeres ez a dal – mindenki be van zárva a saját gondolataival együtt.”
A Heat Waves pozitívan kezdődik, amely kétségbeeséssé változik, mielőtt újra boldog lenne, egy optimista fináléval, mint egy igazi hullám. Bayley a dalszöveget mindössze egy óra alatt írta meg, amelyet egy júniusban elhunyt barátja inspirált.
Az együttes rendezett egy versenyt, amelyben a rajongóik és producerek remixelhették a dalt. A díjat Shakur Ahmad brit producer nyerte el, a Glass Animals ki is adta a változatát kislemezként, Diplo amerikai DJ remixével együtt. Egy később megjelent remixen közreműködött Iann Dior .
Videóklip
A dal videóklipjét Colin Read rendezte és 2020. június 29-én jelent meg. Benne az együttes frontembere, Dave Bayley látható East London utcáin, ahogy szomszédai készítenek róla videókat a Covid19-pandémia idején, mielőtt megérkezne egy épületbe és kihelyezné az általa hordozott televíziókat, amelyeken az együttes tagjai láthatók. Bayley azt mondta a videóról, hogy „egy szerelmes levél az élő zenének és az azt körülvevő együttlétnek.” 2022 márciusára a videó több, mint 200 millió megtekintéssel rendelkezik.
2020 júliusában egy dalszövegvideót is kiadtak, ami egy vaporwave képvilág köré van építve. A videót Notnarcs designer készítette, és 2022 márciusára több, mint 85 millió megtekintéssel rendelkezik.
Számlista
1.
Heat Waves (Diplo remix)
2:21
1.
Heat Waves (Riton remix)
2:40
1.
Heat Waves (Sonny Fodera remix)
3:11
1.
Heat Waves (Oliver Heldens remix)
4:03
1.
Heat Waves
3:58
2.
Heat Waves (Oliver Heldens remix)
4:03
3.
Heat Waves (Riton remix)
2:40
4.
Heat Waves (Sonny Fodera remix)
3:11
Közreműködő előadók
Glass Animals
Dave Bayley – ének , gitár , billentyűk , dobok , vonós hangszerek , ütőhangszerek , producer , hangmérnök
Edmund Irwin-Singer – gitár, programozás
Drew MacFarlane – gitár, vonós hangszerek, programozás
Joe Seaward – dobok
Utómunka
Riley McIntyre – felvételi hangmérnök
Chris Galland – keverés
Manny Marroquin – keverés
Chris Gehringer – masterelés
Minősítések
Régió
Minősítés
Példányszám
Ausztrália (ARIA )
8× Platinalemez
560 000
Ausztria (IFPI Austria)
Platinalemez
30 000
Dánia (IFPI Danmark)
Platinalemez
90 000
Egyesült Államok (RIAA )
3× Platinalemez
3 000 000
Egyesült Királyság (BPI )
2× Platinalemez
1 200 000
Kanada (Music Canada )
6× Platinalemez
480 000
Lengyelország (ZPAV)
Platinalemez
50 000
Németország (BVMI )
3× Aranylemez
600 000
Olaszország (FIMI)
Platinalemez
70 000
Portugália (AFP)
2× Platinalemez
20 000
Spanyolország (PROMUSICAE)
Platinalemez
60 000
Új-Zéland (RMNZ )
4× Platinalemez
120 000
Streaming
Görögország (IFPI Greece)
Aranylemez
1 000 000
Svédország (GLF)
Aranylemez
4 000 000
Jegyzetek
↑ Deville, Chris (2021. április 26.). "Glass Animals Are Better Than Your Average Alt-Rock Crossover Success" . Stereogum . Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ Mylrea, Hannah (2020. augusztus 6.). "Glass Animals – 'Dreamland' review: stuffed with effervescent nuggets of pop gold" . New Musical Express . Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ Savage, Mark (2021. április 8.). "Glass Animals: How Heat Waves became the ultimate sleeper hit" . BBC News (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ Trust, Gary (2022. február 28.). "Glass Animals' 'Heat Waves' Hits No. 1 on Billboard Global 200 Chart" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ Peacock, Tim. "Glass Animals' 'Heat Waves' Hits One Billion Streams; Enters Spotify's Global Top 10" . www.yahoo.com (amerikai angol nyelven). 2022. április 3. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ Julians, Joe. "BRIT Awards 2022: Ceremony time, performers and latest news" . Radio Times (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ Roberts, Christopher. "Glass Animals Share New Song "Heat Waves" via a Video Filmed by Singer Dave Bayley's Neighbors" . www.undertheradarmag.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
1 2 Ryan, Patrick. "Glass Animals' 'Heat Waves' and its long, 'strange' journey to the top of the charts" . USA TODAY (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Diplo has remixed Glass Animals' 'Heat Waves' into a steamy new track" . Tone Deaf (ausztrál angol nyelven). 2020. augusztus 12. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Beck Road, East London" . Google Maps . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals share new single 'Heat Waves' " . NME (ausztrál angol nyelven). 2020. június 30. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals - Heat Waves (Official Video)" .
↑ "Glass Animals - Heat Waves (Lyric video)" .
↑ "Heat Waves" . Spotify . Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ "Heat Waves (Diplo Remix)" . Spotify . Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ "Heat Waves (Riton Remix)" . Spotify . Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ "Heat Waves (with iann dior)" . Spotify . Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ "Heat Waves (Sonny Fodera Remix)" . Spotify . Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ "Heat Waves (Oliver Heldens Remix)" . Spotify . Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ "Heat Waves (Expansion Pack)" . Spotify . Hozzáférés: 2022. március 10 .
↑ "australian-charts.com - Glass Animals - Heat Waves" . australian-charts.com . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals - Heat Waves - ultratop.be" . www.ultratop.be . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals - Heat Waves - ultratop.be" . www.ultratop.be . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Official Singles Chart Top 100 | Official Charts Company" . www.officialcharts.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
1 2 3 "ČNS IFPI" . hitparada.ifpicr.cz . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "ČNS IFPI" . hitparada.ifpicr.cz . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "2021, week 40 | Hitlisten.NU" . Hitlisten.NU . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "TOSAC | Local & International Streaming Chart Top 100" . TOSAC (brit angol nyelven). 2021. szeptember 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Suomen Virallinen Lista" . Musiikkituottajat (finn nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 . [ halott link ]
↑ "Top Singles" . SNEP (francia nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ Cusson, Michael (2022. február 15.). "Philippines Songs" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Global 200" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "IFPI Charts" . www.ifpi.gr . 2021-09 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022-03-11 .
↑ Top 40, Stichting Nederlandse. "Top 40-lijst van week 48, 2021" . Top40.nl (holland nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 . {{cite web }}: CS1 karbantartás: numerikus név: szerzőfelsorolás (link )
↑ Hung, Steffen. "Glass Animals - Heat Waves" . hitparade.ch . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ Cusson, Michael (2022. február 15.). "Croatia Songs" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "IMI Charts – IMI International Top 20 Singles – The Home Of India's Music Charts" (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ Cusson, Michael (2022. február 15.). "Indonesia Songs" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 . {{cite web }}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link )
↑ "Official Irish Singles Chart Top 50 | Official Charts Company" . www.officialcharts.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Canadian Hot 100" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Canadian AC" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | CHR/Top 40" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Canadian Hot AC" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Canadian Rock" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "ZPAV :: Bestsellery i wyróżnienia - AirPlays - Top - Archiwum" . bestsellery.zpav.pl . 2022. március 24. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "2021 40-os savaitės klausomiausi (TOP 100)" . Agata (litván nyelven). 2021. október 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Single Top 40 slágerlista - Hivatalos magyar slágerlisták" . slagerlistak.hu . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Stream Top 40 slágerlista - Hivatalos magyar slágerlisták" . slagerlistak.hu . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Top 20 Most Streamed International +Domestic Songs Week 1 (31/12/2021-06/12/2022)" . Facebook . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Offizielle Deutsche Charts - Offizielle Deutsche Charts" . www.offiziellecharts.de . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Topp 20 Single 2021-38" . VG-lista 2022 (norvég (bokmål) nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Classifiche - FIMI" . www.fimi.it (olasz nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ Hung, Steffen. "Glass Animals - Heat Waves" . austriancharts.at . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "portuguesecharts.com - Glass Animals - Heat Waves" . portuguesecharts.com . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Un site de muzică" . www.unsitedemuzica.ro . 2021. május 10. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Official Scottish Singles Sales Chart Top 100 | Official Charts Company" . www.officialcharts.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "El portal de Música" . www.elportaldemusica.es . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals - Heat Waves" .
↑ "Veckolista Singlar, vecka 38, 2021" . Sverigetopplistan (svéd nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "RIAS Top Charts" . RIAS (brit angol nyelven). 2022. március 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Hot 100" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Adult Contemporary" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Adult Top 40" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Hot Rock & Alternative Songs" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Mainstream Top 40" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Rock Airplay" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "The Official New Zealand Music Chart" . THE OFFICIAL NZ MUSIC CHART (angol nyelven). 2021. október 29. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Vietnam Hot 100" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ Cabral, R. J. (2013. január 2.). "Hot Rock & Alternative Songs" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "ARIA Top 100 Singles Chart" . www.aria.com.au (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Jaaroverzichten 2021 - ultratop.be" . www.ultratop.be . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "The Official Top 40 biggest songs of 2021" . www.officialcharts.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ dramsay@pmc.com (2021. november 30.). "Billboard Global 200" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ Top 40, Stichting Nederlandse. "Bijzondere lijst: Top 100-Jaaroverzicht van 2021" . Top40.nl (holland nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 . {{cite web }}: CS1 karbantartás: numerikus név: szerzőfelsorolás (link )
↑ "Dutch Charts - dutchcharts.nl" . dutchcharts.nl . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Ireland's official biggest songs of 2021" . www.officialcharts.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Canadian Hot 100" . Billboard (amerikai angol nyelven). 2013. január 2. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Éves összesített listák - Archívum - Hivatalos magyar slágerlisták" . slagerlistak.hu . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Jahrescharts 2020 - Musik Charts" . MTV Germany (német nyelven). 2021. december 20. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Ö3 Austria Top40 Jahrescharts 2021: Singles - Ö3 Charts" . oe3.ORF.at (német nyelven). 2022. január 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Schweizer Jahreshitparade 2021 - Singles" . hitparade.ch . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Årslista Singlar, 2021" . Sverigetopplistan (svéd nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Hot 100 Songs" . Billboard (amerikai angol nyelven). 2013. január 2. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ Cabral, R. J. (2013. január 2.). "Hot Rock & Alternative Songs" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ Cusson, Michael (2013. január 2.). "Pop Airplay Songs" . Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Rock Airplay Songs" . Billboard (amerikai angol nyelven). 2013. december 13. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "The Official New Zealand Music Chart" . THE OFFICIAL NZ MUSIC CHART (angol nyelven). 2022. január 24. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Hot 100 Songs" . Billboard (amerikai angol nyelven). 2013. január 2. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Singles Feb 2022.pdf" (PDF) . Dropbox (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Heat Waves | Auszeichnungen" . IFPI Austria - Verband der österreichischen Musikwirtschaft (német nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals "Heat Waves" | IFPI" . ifpi.dk . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | US Gold & Platinum" . RIAA (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 9 .
↑ "Heat Waves | Certified | BPI" . BPI (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 9 .
↑ "Heat Waves | CAN Gold/Platinum" . Music Canada (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "ZPAV :: Bestsellery i wyróżnienia - Wyróżnienia - Platynowe płyty CD - Archiwum" . bestsellery.zpav.pl . 2025. január 14. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Datenbank: BVMI" . www.musikindustrie.de . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Certificazioni - FIMI" . www.fimi.it (olasz nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "TOP AFP/AUDIOGEST Semana 52 de 2021" (PDF) (portugál nyelven). Associação Fonográfica Portuguesa . Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ Música, El portal de. "Heat Waves - Glass Animals | EPDM" (amerikai angol nyelven).
↑ "Heat Waves | The Official New Zealand Music Chart" . THE OFFICIAL NZ MUSIC CHART (angol nyelven). 2022. február 5. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "IFPI Charts" . web.archive.org . 2021. október 3. 2021. október 3. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Glass Animals | Sverigetopplistan" . Sverigetopplistan (svéd nyelven). Hozzáférés: 2022. március 11 .
↑ "Top 40/M Future Releases | Mainstream Hit Songs Being Released and Their Release Dates ..." All Access (angol nyelven). 2021. január 31. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2022. március 11 .