| Hort Ida | |
| Született | 1900. január 11. Alsóábrány |
| Elhunyt | 1994. január 9. (93 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Gyermekei | Szász István Tas |
| Foglalkozása | |
| Sírhelye | Házsongárdi temető |

Hort Ida művésznevén Hort Idy, férjezett neve Szász Istvánné (Alsóábrány, 1900. január 11. – Budapest, 1994. január 9.) magyar színésznő, kultúrszervező, szobrász, Szász István Tas édesanyja.
1900. január 11-én született Alsóábrányban, árvaságra jutott felvidéki dzsentri családból származó anya, valamint erdélyi – kolozsvári – gyógyszerész apa gyermekeként. Anyai ükapja Majthényi Mihály, Madách Imre első unokatestvére volt, de Balassi Bálint családjának is egyenes ági leszármazottja. Gyógyszerész apja pályáját követve sokfelé járt iskolába, végül tanulmányait Budapesten fejezte be Rákosi Szidi színiiskolájában. Ezalatt nagynénje, Zsolnay Miklósné pártfogolta és vezette be a főváros pezsgő szellemi életébe. Innen az 1918-as forradalom közben kalandos körülmények közt tért vissza Verespatakra, ahol gyógyszerész édesapja élt, s ezzel végleg eljegyzi magát Erdélyországgal.
1919-ben játszott először színpadon, Marosvásárhelyen. Trianon után a Janovics Jenő féle Kolozsvári Magyar Színház alapító tagja lett. Nagy sikerrel lépett fel prózai és énekes szerepekben, a város kedvence volt. Nemsokára azonban megismerkedett Szász Istvánnal, akihez férjhez ment és elhagyta a színpadot. Férje családját ekkor tette tönkre a román földreform, de a fiatal házaspár kemény munkával talpon maradt és közben – az általa tervezett házukban – otthont adtak a kisebbségi sorssal küzdő fiatal magyar értelmiségnek. A tehetséges fiatalasszony előzőleg a Nyugatos Miklós Jutkánál szerez fotóművészi mesterlevelet, majd a szobrász Kudelász Károly tanítvány lett. Emellett még egyéb sokoldalú tevékenységet is folytatott: bútort tervezett, amatőr színjátszást rendezett, szakácsversenyeket nyert és állandó aktív résztvevője volt a helyi magyarság szellemi életének. Legfontosabb szerepe a kolozsvári nemzetpolitikai szemle, a Hitel holdudvarának összetartása volt áldozatkész háziasszonyi minőségében is. A magyar négy év alatt az Erdélyi Kört ő rendezte be a Fő tér 5. szám alatt, és ez lett a központja a Teleki Pál ösztönzésére alapított Erdélyi Pártnak is.
A háború után férjének viszontagságos sorsában segített. Rajzolt, süteményt sütött, gyermekjátékokat készített s így mentette a Hitel emlékeket az elkótyavetyéléstől. Férje az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület ügyvezető alelnöke lett, majd a Bolyai Egyetem egyik alapító tanára volt, 1973-ban halt meg. Ő egyetlen fiával, Szász István Tassal és annak családjával 1977-ben a Hitel általa tervezett otthonának feláldozása árán, de a relikviák sorsáról gondoskodva települt át Magyarországra, Budapestre, fiatalságának színhelyére. A maradék Hitelesekkel itt is folyamatosan tartotta a kapcsolatot, fiát arra ösztönözte, hogy a Hitel emlékezetének sorsát továbbra is tekintse a magyar jövőt szolgáló fontos feladatának. Folytonosan Erdély sorsára figyelve itt élt – végig szellemi frissességben – 94 éves korában bekövetkezett haláláig. Ő volt a Janovics-féle kolozsvári színtársulat utolsó hírvivője.