Isabelle Eberhardt

Isabelle Eberhardt
SzületettIsabelle Wilhelmine Marie Eberhardt
1877. február 17.
Genf, Svájc
Elhunyt1904. október 21. (27 évesen)
Aïn Séfra(wd), Naâma(wd), Algéria
ÁlneveMahmoud Saadi
Nicolas Podolinsky
Állampolgársága
SzüleiNatalia Nicolaievna Eberhardt
Foglalkozása
Halál okavízbe fúlás
SírhelyeAïn Sefra

Isabelle Eberhardt aláírása
Isabelle Eberhardt aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Isabelle Eberhardt témájú médiaállományokat.

Isabelle Wilhelmine Marie Eberhardt (Genf, 1877. február 17. – Aïn Séfra(wd), 1904. október 21.) svájci felfedező és írónő. Tizenévesként Eberhardt, akit apja nevelt Svájcban, férfi álnéven publikált novellákat. Érdeklődni kezdett Észak-Afrika iránt, és a téma jártas írójának tartották, annak ellenére, hogy a régióról csak levelezés útján szerzett ismereteket. Louis David fotós meghívására Eberhardt 1897 májusában Algériába(wd) költözött. Férfinak öltözött, és áttért az iszlámra, végül felvette a Si Mahmoud Saadi nevet. Szokatlan viselkedése miatt kitaszítottá vált az algériai európai telepesek és a francia kormányzat körében.

Eberhardt elfogadása a Qādiriyya(wd) nevű iszlám rend által meggyőzte a francia kormányzatot arról, hogy kém vagy agitátor. Röviddel ezután túlélt egy merényletet. 1901-ben a francia kormányzat kiutasította Algériából, de a következő évben engedélyezték a visszatérését, miután feleségül ment partneréhez, Slimane Ehnni algériai katonához. Hazatérése után Eberhardt írt egy Victor Barrucand(wd) által kiadott újságnak, és Hubert Lyautey tábornoknak dolgozott. 1904-ben, 27 éves korában egy hirtelen árvíz ölte meg Aïn Séfrában(wd).

1906-ban Barrucand elkezdte kiadni fennmaradt kéziratait, amelyek kritikai elismerést kaptak. Posztumusz a dekolonizáció szószólójaként tekintettek rá, és Bécharban(wd) és Algírban utcákat neveztek el róla. Élete számos mű témája volt, köztük az 1991-es Isabelle Eberhardt című film és a 2012-es Song from the Uproar: The Lives and Deaths of Isabelle Eberhardt című opera.

Fiatalkora és családi háttere

Isabelle Eberhardt Genfben, Svájcban született Alexandre Trophimowsky és Nathalie Moerder (született Eberhardt) gyermekeként. Trophimowsky örmény anarchista, nevelő és korábbi ortodox pap, később ateista volt, aki jobbágyként született. Nathalie egy középosztálybeli német lutheránus és egy orosz zsidó törvénytelen lánya volt. Nathalie-t az orosz arisztokrácia részének tekintették, ami azt jelentette, hogy törvénytelen származását valószínűleg titokban tartották. Feleségül ment az özvegy Pavel de Moerderhez, egy negyven évvel idősebb orosz tábornokhoz, aki felfogadta Trophimowsky-t, hogy tanítsa gyermekeiket, Nicolas-t, Nathalie-t és Vladimir-t.

1871 körül Nathalie magához vette a gyerekeket, és elhagyta férjét Trophimowsky miatt, aki elhagyta saját feleségét és családját. Elhagyták Oroszországot, Törökországban, majd Olaszországban maradtak, mielőtt Genfben telepedtek le. 1872 körül Nathalie életet adott Augustinnak; majd de Moerder, aki Svájcba érkezett, miután sikertelenül próbált kibékülni Nathalie-val, elfogadta a fiút sajátjaként, és megengedte neki, hogy a vezetéknevét viselje, de Augustin idősebb testvérei úgy hitték, hogy Trophimowsky az apja. De Moerder tábornok néhány hónappal később meghalt, és válásuk ellenére elintézte, hogy hagyatéka jelentős rendszeres jövedelmet biztosítson Nathalie-nak. A család Svájcban maradt. Négy évvel később megszületett Isabelle, akit Nathalie törvénytelen lányaként anyakönyveztek. Françoise d'Eaubonne(wd) életrajzíró feltételezése szerint Eberhardt biológiai apja Arthur Rimbaud költő volt, aki akkoriban Svájcban tartózkodott. Más történészek ezt valószínűtlennek tartják, és valószínűbbnek azt, hogy Trophimowsky volt az apa, megjegyezve, hogy Nathalie és Trophimowsky ritkán voltak külön, hogy Eberhardt születése nem befolyásolta negatívan a kapcsolatukat, és hogy Isabelle Trophimowsky kedvenc gyermeke volt. Cecily Mackworth(wd) életrajzíró feltételezése szerint Isabelle törvénytelensége Trophimowsky nihilista nézeteinek tudható be, amelyek elutasították a családról alkotott hagyományos elképzeléseket.

Isabelle jól képzett volt; a család többi gyermekével együtt Trophimowsky nevelte otthon. Folyékonyan beszélt franciául, beszélt oroszul, németül és olaszul, és tanult latinul, görögül és klasszikus arabul is. Ez utóbbit valószínűleg az apjától tanulta, aki lelkesen vallotta az iszlámot, mint gyarmatiellenes erőt. Filozófiát, metafizikát, kémiát, történelmet és földrajzot tanult, bár leginkább az irodalom érdekelte, tinédzserként olyan szerzők műveit olvasta, mint Pierre Loti, Jean-Jacques Rousseau, Lev Tolsztoj, Voltaire és Émile Zola, valamint csodálta Szemjon Nadszon és Charles Baudelaire költőket is. Már fiatalon férfiruhákat kezdett hordani, élvezve azok szabadságát, és nonkonformista apja sem riasztotta el. De Moerder gyermekei nehezteltek mostohaapjukra, aki megtiltotta nekik, hogy szakmát szerezzenek vagy elhagyják az otthonukat, és gyakorlatilag rabszolgaként használta őket hatalmas kertjeinek gondozására. Eberhardt nővére, Nathalie 1888-ban Trophimowsky kívánsága ellenére férjhez ment, és ezt követően elvágták a háztartás többi tagjától. Nathalie távozása mély hatással volt Eberhardt gyermekkorára, mivel a háztartási teendők nagy részét ő végezte; a háztartás később a higiénia és a rendszeres étkezések hiányától szenvedett.

Költözés Észak-Afrikába

Valamikor 1894 előtt Eberhardt levelezni kezdett Eugène Letord-dal, egy Szaharában állomásozó francia tiszttel, aki újsághirdetést adott fel levelezőtársat keresve. Eberhardt minden részletet kikérdezett tőle a szaharai életéről, és arról is beszámolt, hogy arról álmodik, hogy kedvenc testvérével, Augustinnal együtt elmenekül Genfből. Letord arra biztatta őket, hogy költözzenek az algériai Bône-ba, ahol segíthet nekik új életet kezdeni. Számos tisztázatlan körülmény között, amelyek pénzügyi adósságokat és az orosz forradalmi csoportokhoz fűződő kapcsolatait érintették, Augustin 1894-ben elmenekült Genfből. Eberhardt valószínűleg kezdetben segített neki, de a folyamatos érdeklődése ellenére sem tudta nyomon követni a hollétét. 1894 novemberében Eberhardt egy levélben értesült arról, hogy Augustin belépett a Francia Idegenlégióba, és Algériába osztották be. Bár eleinte dühös volt Augustin döntésére, Eberhardt haragja nem tartott sokáig; megkérte, hogy küldjön neki egy részletes naplót arról, amit Észak-Afrikában látott.

A black and white photograph of a young woman, wearing an assortment of Arabic styled clothing
Eberhardtot Louis David fényképezte le arab ruházati cikkek „összevisszaságában”, amelyek David tulajdonában voltak

1895-ben Eberhardt novellákat publikált a La Nouvelle Revue Moderne folyóiratban Nicolas Podolinsky álnéven; az "Infernalia" (első publikált műve) egy orvostanhallgatónak egy halott nő iránti fizikai vonzalmáról szól. Később ugyanebben az évben kiadta a "Vision du Moghreb" [sic] (magyarul: Magreb látomása) című művét, amely az észak-afrikai vallási életről szól. Eberhardt „figyelemre méltó betekintéssel és tudással” rendelkezett Észak-Afrikáról, ahhoz képest, hogy csak levelezés útján ismerte a régiót, és írásai erős antikolonialista témát öltöttek. Louis David, egy Svájcban utazó algériai-francia fotós, aki felfigyelt Eberhardt munkásságára, találkozott vele. Miután meghallotta, hogy Algírba szeretne költözni, felajánlotta neki, hogy segít letelepedni Bône-ban, ha oda költözik. 1895-ben készített egy fényképet Eberhardtról matróz egyenruhában, amelyet később széles körben az ő személyével azonosítottak. 1896 körül Eberhardt levelezést kezdett Yaqub Sanu(wd) egyiptomi színésszel, aki később közeli barátja lett, és bemutatta Eberhardtot különböző tunéziai kapcsolatainak.

Eberhardt 1897 májusában édesanyjával Bône-ba költözött. Kezdetben Davidnél és feleségénél éltek, akik mindketten helytelenítették, hogy Eberhardt és édesanyja mennyi időt töltött arabokkal. Eberhardtnak és édesanyjának nem tetszett a Davidék hozzáállása, amely jellemző volt a környék európai telepeseire, és később kerülték az ország francia lakosait, egy arab stílusú házat bérelve, messze az európai negyedtől. Eberhardt, tudatában annak, hogy egy muszlim nő sem egyedül, sem fedetlenül nem mehet ki az utcára, burnuszban és turbánban férfinak öltözött. Kibővítette korábbi arab tanulmányait, és néhány hónapon belül folyékonyan beszélt arabul. Édesanyjával áttértek az iszlámra. Mackworth azt írja, hogy bár Eberhardt „természetes misztikus” volt, megtérése nagyrészt gyakorlati okokból történt, mivel ez nagyobb elfogadottságot biztosított számára az arabok körében. Eberhardt könnyen elfogadta az iszlámot; Trophimowsky fatalistának nevelte, és az iszlám értelmet adott a fatalizmusának. Magaévá tette az iszlám felfogást, miszerint minden eleve elrendeltetett és Isten akarata szerint történik.

Bár Eberhardt nagyrészt a muszlim életmódnak szentelte magát, gyakran fogyasztott marihuánát és alkoholt is, és sok szeretője volt, köztük számos algériai ismerőse is. Egy barátja szerint Eberhardt „többet ivott, mint egy légiós, több kiefet(wd) szívott, mint egy hasisfüggő, és a szerelem szeretetéért szeretkezett”. Heteroszexuális volt, de a nemi aktust gyakran személytelennek tekintette. Arab társai életmódja iránti toleranciájának okát az életrajzírók vitatják. Mackworth szerint az „arabok finom udvariassága” arra késztette őket, hogy férfiként kezeljék Eberhardtot, mert férfiként akart élni. Mark Sedgwick(wd) továbbá kijelenti, hogy Eberhardt komolyan gondolta a szúfi gyakorlat tanulmányozását és elköteleződését, annak ellenére, hogy a saría számos aspektusát nem tartotta be. Eberhardt viselkedése kitaszítottá tette a francia telepesek és a gyarmati adminisztráció körében, akik szigorúan figyelték. Mivel nem látták okát, hogy egy nő miért választaná az elszegényedett arabok társaságát európai társaival szemben, végül arra a következtetésre jutottak, hogy a nő egy angol ügynök, akit azért küldtek, hogy ellenszenvet szítson a franciák iránt.

Eberhardt történeteket kezdett írni, többek között megírta Trimardeur (magyarul: Csavargó) című regényének első vázlatát. Yasmina című történetét, amely egy fiatal beduin nőről szól, aki beleszeret egy francia tisztbe, és arról, hogy „tragédiát hoz az életébe ez a lehetetlen szerelem”, egy helyi francia újságban tették közzé. Édesanyja, aki szívproblémákkal küzdött, 1897 novemberében szívrohamban halt meg, és Fatma Mannoubia néven temették el. Eberhardtot a gyász lesújtotta. Trophimowsky, akit akkor hívtak, amikor élettársa egészségi állapota megromlott, de csak a halála után érkezett meg, nem mutatott együttérzést Eberhardt iránt. Amikor a nő elmondta neki, hogy kétségbeesetten szeretne meghalni és újra csatlakozni anyjához, a férfi nyugodtan felajánlotta neki a revolverét, amit a nő visszautasított.

Utazások Európába

Eberhardt meggondolatlanul költekezett Algírban, és gyorsan felélte az anyja által ráhagyott pénzt; gyakran töltött több napot is marihuána-barlangokban. Augustin, akit egészségi állapota miatt kizártak az Idegenlégióból, 1899 elején Eberhardttal együtt visszatért Genfbe. Trophimowsky-t rossz egészségi állapotban találták, gégerákban szenvedett, és traumatizálta Eberhardt anyjának és Vladimirnak a halála, aki az előző évben öngyilkos lett. Eberhardt ápolta apját, egyre közelebb került hozzá. Kapcsolatot is kezdett, és eljegyezte magát Riza Bey-jel, egy örmény diplomatával, akivel tizenhét éves korában barátok és esetleg szeretők voltak. Bár Trophimowsky jóváhagyta az eljegyzést, a kapcsolat hamarosan véget ért. Lesley Blanch(wd) történész a kapcsolat bukását Bey stockholmi beosztásának tulajdonítja. Trophimowsky májusban meghalt. Blanch klorál-túladagolásnak tulajdonítja a halált, amellyel Eberhardt esetleg szándékosan altatta el. Eberhardt el akarta adni a villát, bár Trophimowsky törvényes felesége ellenezte a végrendelet végrehajtását. Több hetes jogi viták után Eberhardt jelzáloggal terhelte meg az ingatlant, és az első elérhető hajóval visszatért Afrikába. Mindkét szülő halála után Eberhardt úgy érezte, hogy mentes az emberi kötődésektől, és képes csavargóként élni. Lemondott anyja nevéről, és Si Mahmoud Saadinak nevezte magát. Kizárólag férfiruhát kezdett viselni, és férfias személyiséget fejlesztett ki, férfiként beszélt és írt. Eberhardt arab férfiként viselkedett, megkérdőjelezve a nemi és faji normákat. Amikor megkérdezték, miért öltözködik arab férfinak, mindig így válaszolt: „Lehetetlen számomra másképp tenni.” Néhány hónappal később Eberhardt pénze fogytán volt, és visszatért Genfbe, hogy eladja a villát; a jogi problémák miatt alig vagy egyáltalán nem volt rendelkezésre álló pénz.

Egy barátja biztatására Párizsba ment, hogy író legyen, de kevés sikerrel járt. Párizsban Eberhardt találkozott de Morès márki(wd) özvegyével. Bár állítólag de Morèst tuareg törzsek gyilkolták meg a Szaharában, senkit sem tartóztattak le. Amikor özvegye megtudta, hogy Eberhardt ismeri azt a területet, ahol de Morès meghalt, felbérelte, hogy nyomozzon a gyilkosság ügyében. A munka Eberhardtnak kedvezett, aki nincstelen volt és vágyott a Szaharába való visszatérésre. 1900 júliusában tért vissza Algériába, és El Ouedben(wd) telepedett le. R. V. C. Bodley(wd) szahara-szakértő szerint Eberhardt kevés erőfeszítést tett de Morès halálának kivizsgálására; Bodley ezt inkább a franciák együttműködési hajlandóságának és Eberhardt fatalizmusának, mintsem a szándékos becstelenségnek tulajdonította. Végül de Morès özvegye hírt kapott Eberhardt gyenge nyomozásáról, ezért megvonta a finanszírozását.

Eberhardt barátokat szerzett a környéken, és találkozott Slimane Ehnnivel, egy szpáhi(wd) altiszttel. Egymásba szerettek, és végül nyíltan együtt éltek. Ez elidegenítette Eberhardtot a francia hatóságoktól, akiket már amúgy is felháborított Eberhardt életmódja. Utazásai során kapcsolatba lépett a Qadiriyya nevű szúfi renddel. A rendet Hussein ben Brahim vezette, akit annyira lenyűgözött Eberhardt iszlámismerete (és szenvedélye), hogy a szokásos hivatalos vizsgálat nélkül beavatta a zawiyájába(wd). Ez meggyőzte a francia hatóságokat arról, hogy kém vagy agitátor, és egy széles körben terjesztett feketelistára helyezték. A franciák Ehnnit áthelyezték a batnai(wd) szpáhi ezredbe, valószínűleg Eberhardt megbüntetése érdekében (akinek közvetlenül nem árthattak). Mivel túl szegény volt ahhoz, hogy elkísérje Batnába, Eberhardt 1901 januárjának végén egy behimai qadiriyya gyűlésre utazott, ahol abban reménykedett, hogy anyagi segítséget kérhet Si Lachmitól, egy marabouttól(wd). Miközben a megbeszélés kezdetére várt, egy szablyával támadta meg egy férfi, aki felületi sebet ejtett a fején és mély vágást ejtett a bal karján. Támadóját, Abdallah ben Mohammedet mások legyűrték és letartóztatták. Amikor megkérdezték, miért próbálta megölni Eberhardtot, csak annyit ismételt: „Isten akarta; Isten még mindig akarja.” Eberhardt azt gyanította, hogy a francia hatóságok által felbérelt bérgyilkos. Mások Si Lachminak tulajdonítják a támadást; Eberhardt a szeretője volt, akibe beleunt, és feltételezések szerint egyidejűleg próbált megszabadulni tőle, és egy rivális törzsre hárítani a támadásért a felelősséget. Másnap az El Oued-i katonai kórházba szállították. Miután Eberhardt február végén felépült, a Qadiriyya tagjainak pénzéből csatlakozott Ehnnihez, akik csodának tekintették a túlélését.

Miután két hónapot töltött Batnában Ehnnivel, a franciák magyarázat nélkül elrendelték, hogy hagyja el Észak-Afrikát; bevándorlóként nem volt más választása, mint eleget tenni a kérésnek. Ehnni engedélyt kért katonai feletteseitől, hogy feleségül vehesse Eberhardtot (ami lehetővé tette volna számára a maradást), de kérését elutasították. 1901 május elején Franciaországba utazott, és Augustinnál, feleségénél és lányánál lakott Marseille-ben. Június közepén visszaidézték Constantine-ba, hogy tanúskodjon támadója tárgyalásán, aki fenntartotta azt az állítását, hogy Isten rendelte el Eberhardt megölését, bár megbánást érzett iránta. Eberhardt azt mondta, hogy nem haragszik Abdallahra, megbocsátott neki, és reméli, hogy nem büntetik meg. Abdallah életfogytiglani börtönbüntetést kapott, bár az ügyész halálbüntetést kért rá. A tárgyalás befejezése után Eberhardtot ismét az ország elhagyására rendelték. Visszatért Augustinhoz, és (férfinak álcázva) dokkmunkásként dolgozott vele. Eberhardt és Augustin családja szörnyű szegénységben élt. Eberhardt egészségi állapota romlott, és ismételten lázas lett. Marseille-ben öngyilkossági kísérletet tett, ami élete során számos kísérletének egyike volt. Eberhardt ez idő alatt is folytatta az írást, számos projekten dolgozott, köztük a Trimardeur című regényén.

Egyik barátja ajánlólevelet adott neki Eugène Brieux(wd) drámaírónak, aki ellenezte a francia uralmat Észak-Afrikában és támogatta az arab emancipációt. Több száz frankos előleget küldött neki, és megpróbálta kiadni a történeteit, de nem talált senkit, aki hajlandó lett volna arabbarát írásokat publikálni. Eberhardt zavartalanul folytatta az írást; morálja megnőtt, amikor Ehnnit augusztus végén áthelyezték egy Marseille közelében lévő szpáhi ezredhez, hogy teljesítse szolgálatának utolsó hónapjait. Nem kellett katonai felettesei engedélye ahhoz, hogy Franciaországban megházasodjon, és Eberhardttal 1901 októberében összeházasodtak. Röviddel az esküvő előtt Eberhardt és Augustin hírt kaptak arról, hogy Trophimowsky hagyatékát végre eladták, bár a növekvő perköltségek miatt nem maradt pénzük örökségre. Ezzel a hírrel Eberhardt feladta a biztos jövő reményét. 1902 februárjában Ehnnit leszerelték, és a pár visszatért Bône-ba, hogy a családjával éljenek.

Későbbi élete és halála

Miután rövid ideig Ehnni családjánál éltek, a pár Algírba költözött. Eberhardt csalódott Ehnniben, akinek a hadseregből való leszerelés utáni egyetlen célja egy olyan képzetlen munka megtalálása volt, amely lehetővé tenné számára a viszonylag kényelmes megélhetést. Fokozta írói tevékenységét, és számos novellája megjelent a helyi sajtóban. 1902 márciusában elfogadta az Al-Akhbar (magyarul: a Hír) újság kiadójának, Victor Barrucandnak(wd) az állásajánlatát. Rendszeresen írt az újságnak; a Trimardeur 1903 augusztusában kezdett megjelenni sorozatként. Barrucand és Eberhardt barátságot kötöttek, bár Barrucand gyakran csalódott volt új alkalmazottja munkamoráljában. Eberhardt cikkei rendszertelenül érkeztek, mivel csak akkor írt, amikor kedve tartotta. Munkája rosszul fizetett volt, de számos előnnyel járt. Barrucand kapcsolatain keresztül Eberhardt hozzáférhetett Lalla Zaynab(wd) híres zawiyájához(wd). Eberhardt elismerően beszélt a Zaynabbal töltött időszakról, bár sosem árulta el, hogy miről beszélgettek; találkozásuk aggodalmat keltett a francia hatóságok körében.

Eberhardt és Ehnni 1902 júliusában Ténèsbe(wd) költöztek, miután Ehnni tolmácsként kapott ott állást. Eberhardt javíthatatlanul rosszul bánt a pénzzel, mindent, amit csak kapott, azonnal dohányra, könyvekre és barátainak adott ajándékokra költött, és amikor rájött, hogy nem marad pénze élelemre, zálogba adta szerény holmiját, vagy kölcsönt kért. Ez a viselkedés még inkább számkivetetté tette a város többi európai lakosa között. Eberhardt gyakran hetekre eltávozott, mivel Barrucand vagy Algírba hívta, vagy megbízásokat adott neki. Rendszeresen rovatot kapott az újságjában, ahol a beduin törzsek életéről és szokásairól írt. Mind Ehnni, mind Eberhardt egészségi állapota romlott, Eberhardt rendszeresen maláriás rohamokkal küzdött. Valószínűleg szifilisz is érintette.

Barrucand Eberhardtot küldte, hogy jelentést tegyen az 1903. szeptember 2-i el-moungari csata(wd) utóhatásairól. A nő a Francia Idegenlégió katonáinál lakott, és a főhadiszállásukon találkozott Hubert Lyautey-val, Orán francia tábornokával. Eberhardt és Lyautey összebarátkoztak, és Eberhardt iszlám és arab nyelvtudásának köszönhetően összekötővé vált közte és a helyi arab nép között. Bár Eberhardt soha nem szűnt meg tiltakozni a francia kormányzat által végrehajtott elnyomó intézkedések ellen, úgy vélte, hogy Lyautey megközelítése, amely a katonai erő helyett a diplomáciára összpontosít, békét hoz a régióba. Noha a részletek nem tisztázottak, általánosan elfogadott, hogy Eberhardt kémkedett is Lyautey számára. Aggódva egy hatalmas marabout miatt az Atlasz-hegységben, Lyautey 1904-ben elküldte őt, hogy találkozzon vele.

A marabout zawijáján(wd) Eberhardtot láz gyengítette. Visszatért Aïn Séfrába(wd), és a katonai kórházban kezelték. Orvosi tanács ellenére elhagyta a kórházat, és megkérte Ehnnit, akitől több hónapig külön élt, hogy csatlakozzon hozzá. 1904. október 20-án újra találkoztak, és kibéreltek egy kis vályogházat. Másnap hirtelen árvíz sújtotta a környéket. Amint a víz leapadt, Lyautey keresést indított a lány után. Ehnnit szinte azonnal felfedezték, azt mondta, hogy Eberhardtot elsodorta a víz. Ezen információk alapján Lyautey és emberei napokig kutatták a környéket, mielőtt úgy döntöttek, hogy feltárják a ház romjait, ahol a pár megszállt. A teste a ház egyik tartógerendája alá zúzódott. Halálának pontos körülményeit soha nem derítették ki. Bár a későbbi életrajzírók gyanút fogalmaztak meg Ehnnivel kapcsolatban, Eberhardt mindig is úgy gondolta, hogy fiatalon fog meghalni, és ehelyett talán elfogadta a sorsát. Mackworth feltételezése szerint miután először megpróbált elmenekülni az árvíz elől, ehelyett visszafordult, hogy szembenézzen vele. Blanch azzal érvelt, hogy Eberhardt öngyilkossági hajlamai miatt valószínűleg akkor is a környéken maradt volna, ha tudta volna, hogy az árvíz közeleg. Lyautey Aïn Sefrában temette el Eberhardtot, és egy márvány sírkövet helyeztek a sírjára, amelyre arabul örökbefogadott nevét és franciául születési nevét vésték.

Öröksége

Halálakor Eberhardt vagyontárgyai között számos kiadatlan kézirat is szerepelt. Lyautey utasította katonáit, hogy keressék fel az árvíz utáni összes iratát, és azokat, amelyeket megtaláltak, küldjék el Barrucandnak. Miután rekonstruálta őket, és saját szavaival helyettesítette azokat a részeket, amelyek hiányoztak vagy túl sérültek voltak a megfejtéshez, elkezdte publikálni Eberhardt munkáit. Néhány általa publikált inkább a saját, mint Eberhardt munkájának tekinthető. Barrucand azért is kapott kritikákat, mert egyes kiadványokban társszerzőként tüntette fel magát, és nem tisztázta, hogy a szöveg mely részei a sajátjai. Az első posztumusz novella, a "Dans l'Ombre Chaude de l'Islam" (Az iszlám meleg árnyékában) kritikai elismerést kapott, amikor 1906-ban megjelent. A könyv sikere nagy figyelmet hívott fel Eberhardt írásaira, és az Afrika ihlette irodalom legjobb írói közé sorolta őt. Bécharban(wd) és Algírban is elneveztek egy utcát Eberhardtról. Az algíri utca a külvárosban található; egy akkori író megjegyezte, hogy szomorú szimbolika rejlik abban, hogy az utca „lakott negyedben kezdődik, és pusztaságba torkollik”. Posztumusz a feminizmus és a dekolonizáció szószólójának tekintették; Hedi Abdel-Jaouad szerint a Yale French Studies című könyvében munkássága elkezdhette Észak-Afrika dekolonizációját. Eberhardt Lyautey-jal való kapcsolata vitát indított el a modern történészek körében a gyarmatosításban való bűnrészességéről.

1954-ben Cecily Mackworth(wd) író és felfedező kiadta The Destiny of Isabelle Eberhardt (Isabelle Eberhardt sorsa) című életrajzát, miután követte Eberhardt algériai és szaharai útvonalait. A könyv ihlette Paul Bowles-t, hogy lefordítsa Eberhardt néhány írását angolra. William Bayer(wd) regényíró 1976-ban kiadta Visions of Isabelle (Isabelle látomásai) című kitalált történetét. 1981-ben Timberlake Wertenbaker(wd) mutatta be a New Anatomies (Új anatómiák) című darabot, amely Eberhardtról szól.

Eberhardtot két film ábrázolta. Leslie Thornton(wd) rendezte az 1988-as There Was An Unseen Cloud Moving című életrajzi filmet, amelyben hét amatőr színésznő játszotta Eberhardtot. Ian Pringle(wd) rendezte az Isabelle Eberhardt című filmet, Mathilda May főszereplésével 1991-ben. 1994-ben Pringle filmjének filmzenéjét Paul Schütze(wd) zenész adta ki Isabelle Eberhardt: The Oblivion Seeker címmel. 1998-ban John Berger és Nella Bielski(wd) kiadták az Isabelle: A Story in Shots című forgatókönyvet, amely Eberhardt életén alapul. Missy Mazzoli(wd) 2012-ben operát komponált Song from the Uproar: The Lives and Deaths of Isabelle Eberhardt címmel.

Művei

Jegyzetek

  1. 1 2 Német Nemzeti Könyvtár. "Gemeinsame Normdatei". Integrált katalógustár (Németország) (német nyelven). Hozzáférés: 2014. április 27.
  2. ↑ Francia Nemzeti Könyvtár. "BnF catalogue général". a BnF általános katalógusa (francia nyelven). Francia Nemzeti Könyvtár. Hozzáférés: 2020. július 9.
  3. 1 2 "SNAC" (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
  4. ↑ "ge.ch/arvaegrefdoc/EC3/88264/00000144.JPG". 94. o.
  5. ↑ Francia Nemzeti Könyvtár. "BnF-források" (francia nyelven). Hozzáférés: 2015. október 10.
  6. ↑ "FemBio database" (német nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
  7. ↑ "La République des lettres" (francia nyelven). 1875. december 20.
  8. ↑ "republique-des-lettres.fr/isabelle-eberhardt-0000.php".
  9. 1 2 Az al-Ṭarīqa al-Qādiriyya) egy szunnita szúfi rend (ṭarīqa), amelyet Abd al-Qádir al-Dzsílání(wd) (1077–1166) alapított, aki egy hanbali tudós volt az iráni Gilanból.
  10. ↑ Isabelle Eberhardt (film)
  11. 1 2 Rentsch, Steffi (2004. február). "Stillgestellter Orient – 100th anniversary of death of Isabelle Eberhardt" (PDF) (német nyelven). Kritische Ausgabe. Hozzáférés: 2012. június 20.{{cite web}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  12. 1 2 3 Blanch 2010, 247. o.
  13. 1 2 3 4 5 6 7 Sedgwick, Mark (2009). Against the Modern World: Traditionalism and the Secret Intellectual History of the Twentieth Century. Oxford: Oxford University Press. 63–65. o. ISBN 9780195396010.
  14. ↑ Bodley 1968, 141. o.
  15. ↑ Abdel-Jaouad 1993, 95. o.
  16. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Chouiten 2012, 59–66. o.
  17. ↑ Mackworth 1977, 10. o.
  18. ↑ Bodley 1968, 142. o.
  19. ↑ Mackworth 1977, 11. o.
  20. 1 2 Mackworth 1977, 12. o.
  21. 1 2 3 Blanch 2010, 248. o.
  22. ↑ Mackworth 1977, 20. o.
  23. ↑ Blanch 2010, 250. o.
  24. ↑ Mackworth 1977, 15. o.
  25. ↑ Bodley 1968, 143. o.
  26. 1 2 3 4 5 6 7 8 Abdel-Jaouad 1993.
  27. ↑ Mackworth 1977, 24. o.
  28. ↑ Mackworth 1977, 28, 29. o.
  29. ↑ Mackworth 1977, 31. o.
  30. ↑ Mackworth 1977, 32. o.
  31. 1 2 3 Stryker 2013, 641. o.
  32. ↑ Mackworth 1977, 35. o.
  33. 1 2 3 Bodley 1968, 144. o.
  34. ↑ Pears 2015, 70. o.
  35. 1 2 Blanch 2010, 252. o.
  36. 1 2 Mackworth 1977, 40. o.
  37. ↑ Mackworth 1977, 42. o.
  38. 1 2 3 4 Bodley 1968, 145. o.
  39. 1 2 3 Waldman 1999.
  40. ↑ Clancy-Smith 1994, 245. o.
  41. 1 2 Blanch 2010, 256. o.
  42. ↑ Blanch 2010, 266. o.
  43. ↑ Auchincloss, Eve (1989. május 21.). "Isabelle of Algeria". The Washington Post. 2016. november 13. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2017. június 3.
  44. ↑ Mackworth 1977, 47. o.
  45. 1 2 3 4 Blanch 2010, 253. o.
  46. ↑ Mackworth 1977, 43–44. o.
  47. ↑ Mackworth 1977, 44. o.
  48. ↑ Mackworth 1977, 49. o.
  49. ↑ Mackworth 1977, 48. o.
  50. ↑ Mackworth 1977, 50. o.
  51. ↑ Mackworth 1977, 52. o.
  52. ↑ Belenky 2011.
  53. ↑ Hamouche, Nacéra (2006. május 17.). "Isabelle Eberhardt, sa voie et sa foi en l'Islam". Arabesques (francia nyelven). 2016. március 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. december 9.
  54. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Bodley 1968.
  55. ↑ Mackworth 1977, 81. o.
  56. ↑ Mackworth 1977, 90. o.
  57. 1 2 A zawiya egy épület és intézmény, amely az iszlám világban a szúfikhoz kapcsolódó istentiszteleti hely, iskola, kolostor és/vagy mauzóleum.
  58. 1 2 A muszlim világban a marabout Mohamed leszármazottja, muszlim vallási vezető és tanító.
  59. ↑ Mackworth 1977, 110. o.
  60. 1 2 Mackworth 1977, 111. o.
  61. ↑ Blanch 2010, 258. o.
  62. ↑ Mackworth 1977, 118. o.
  63. ↑ Mackworth 1977, 121. o.
  64. ↑ Mackworth 1977, 129. o.
  65. ↑ Mackworth 1977, 138. o.
  66. ↑ Blanch 2010, 259. o.
  67. ↑ Mackworth 1977, 143. o.
  68. ↑ Mackworth 1977, 145. o.
  69. ↑ Mackworth 1977, 147. o.
  70. ↑ Mackworth 1977, 149. o.
  71. ↑ Mackworth 1977, 153. o.
  72. ↑ Mackworth 1977, 158. o.
  73. ↑ Clancy-Smith 1994, 248. o.
  74. ↑ Mackworth 1977, 164. o.
  75. ↑ Mackworth 1977, 158–160. o.
  76. ↑ Mackworth 1977, 179–180. o.
  77. ↑ Mackworth 1977, 169. o.
  78. ↑ Mackworth 1977, 171. o.
  79. ↑ Waldman 1999, 290. o.
  80. 1 2 Blanch 2010, 269. o.
  81. ↑ Mackworth 1977, 192. o.
  82. ↑ Belenky 2011, 103. o.
  83. ↑ Bodley 1968, 162–163. o.
  84. 1 2 Bodley 1968, 164. o.
  85. ↑ Mackworth 1977, 222. o.
  86. ↑ Mackworth 1977, 223. o.
  87. ↑ Aldrich 1996, 158. o.
  88. ↑ Bodley 1968, 165. o.
  89. ↑ Mackworth 1977, 224. o.
  90. ↑ Blanch 2010, 270. o.
  91. 1 2 Mackworth 1977, 227. o.
  92. 1 2 3 Blanch 2010, 271. o.
  93. ↑ Mackworth 1977, 226. o.
  94. ↑ Bowker, Gordon (2006. július 31.). "Cecily Mackworth". The Independent. Hozzáférés: 2017. február 23.{{cite news}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  95. ↑ Bayer 1976.
  96. ↑ Foster 2007, 109–128. o.
  97. ↑ Paul Schütze: Isabelle Eberhardt: The Oblivion Seeker
  98. ↑ "Isabelle". Kirkus Reviews. Hozzáférés: 2017. február 23.{{cite web}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  99. ↑ Mullins, Lisa (2012. február 24.). "'Song from the Uproar': An Opera on Isabelle Eberhardt". Public Radio International. Hozzáférés: 2016. december 10.{{cite web}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)

Irodalom

Fordítás