Liselotte Pulver

Származása, tanulmányai

1929-ben született Bernben. Szülei Fritz Eugen Pulver építőmérnök és felesége, Germaine. Volt egy bátyja, Eugen Emanuel Pulver (1925–2016), és van egy idősebb nővére, Corinne Pulver (*1927) újságíró, dokumentumfilmes.

1945 után Pulver kereskedelmi középiskolába járt, 1948-as végzése után fotomodellként dolgozott. Önéletrajza szerint egy szerelmi csalódás vitte rá, hogy színésznő legyen. Előbb beszédórákat vett Margarethe Noé von Nordbergtől, majd sikeresen elvégezte a berni színészakadémiát (ma: Hochschule der Künste Bern). A berni városi színházban (Stadttheater) kezdte pályáját, innen a zürichi Schauspielhaus-hoz ment, kisebb szerepeken át klasszikus darabok főszereplőjévé avanzsált.

Első filmszerepét 1950-ben a Föhn című hegymászó-filmben játszotta Hans Albers és Adrian Hoven társaságában. Ilse Alexander és Elli Silman színészügynökségétől kapott szerződést. 1951-ben a Heidelberger Romanze filmbéli szerepével a közönség kedvence lett. Sorozatban kapta a nagyszájú, pimasz fruska-szerepeket. Megnyerő, széles mosolya szinte „márkajelévé” vált.

Német nyelvű filmjei

Német nyelvterületen 1954–1955-ben nagy népszerűséget szerzett, mint a Jeremias Gotthelf regényeiből készült Uli-történetek Vreneli-je (Uli, a szolga és Uli der Pächter). Ezekben a német-svájci „Heimat”-filmekben a címszereplő parasztgazdát Hannes Schmidhauser játszotta. Az 1960-as évek végéig Pulver hasonló német nyelvű vígjátékok sorozatában szerepelt Der letzte Sommer (1954), Gyakran gondolok Piroskára (1955), Die Zürcher Verlobung (1957), Egy szélhámos vallomásai (1957), A spessarti fogadó (1958) és Kísértetkastély Spessartban (1960). Helmut Käutner zenés történelmi vígjátékában, az Egy pohár víz-ben Gustaf Gründgens mellett Pulver alakította a főszereplő Anna angol királynőt.

Nemzetközi karrierje

Nemzetközi ismertségét két sikeres filmszerep hozta meg. 1958-ban John Gavin mellett játszotta Elizabeth szerepét Douglas Sirk angol rendező 1958-es háborús filmdrámájában, A Time to Love and a Time to Die-ban, amely Erich Maria Remarque Szerelem és halál órája című regényéből készült. Ugyanebben az évben Claude Autant-Lara francia rendező A játékos c. filmjében Gérard Philipe partnere volt. 1961-ben Billy Wilder amerikai rendező Egy, kettő, három című filmvígjátékában játszotta Ingeborg kisasszonyt, „a szőke csodát”, James Cagney, Horst Buchholz, Hubert von Meyerinck és Pamela Tiffin társaságában. A komédia Molnár Ferenc hasonló című színpadi vígjátéka alapján készült. Az egyik jelenetben Pulver pöttyös ruhában, Aram Hacsaturján Kardtáncának zenéjére az asztal tetején táncol, hogy elcsavarja a szovjet ügynökök fejét. A film bemutatásával egyidőben felépült az igazi berlini fal, a valóra vált mesét a nézők nem találták humorosnak, a film csak később vált közkedveltté.

1961-ben meghívták a cannes-i nemzetközi filmfesztivál zsűrijébe. 1964-ben Bob Hope és Michèle Mercier mellett Sonya szerepét játszotta a A Global Affair című Jack Arnold-vígjátékban, alakításáért a legjobb női mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjra jelölték.

Az áhított hollywoodi filmes karrier azonban elmaradt. Később, 1993-ban megjelent önéletrajza szerint szerződési kötelezettségei (és egészségi okok) miatt több fontos nemzetközi szerepajánlatot vissza kellett utasítania, így kimaradt a Ben-Hurból (1959), az El Cidből (1961) és A Saint Tropez-i csendőrből (1964) is.

Több francia filmvígjátékban játszott, két alkalommal is Jean Gabin mellett (Monsieur, 1964, és Le jardinier d’Argenteuil, 1966). Christian-Jaque rendező 1965-ös Hajsza a gyémántokért c. vígjátékában Jean Marais-val együtt főszerepelt. Igényes drámai alakítást nyújtott a Denis Diderot regénye alapján készült, Jacques Rivette által rendezett Az apáca c. filmdrámában (1966), ahol a főszerepet, De Chelles főapátnőt alakította, aki szerelmes egyik védencébe, az Anna Karina által játszott Suzanne-ba.

Kései munkái

Az 1970-es évek végétől egyre ritkábban jelent meg filmvásznon és képernyőn. 1978–1985 között visszatért, mint „Lilo“, a NDR tévéállomás Sesamstraße című gyermekműsorában, (a Szezám utca német változatában). Az 1980-as években főleg tévéfilmekben, sorozatokban tűnt fel. Hosszabb szünet után 2007-ben apró cameoszerepben volt látható, az 1957-es „Zürcher Verlobung” új remake-jében. Pulver 1957-es főszerepét, Juliane Thomast 2007-ben Lisa Martinek játszotta. 2012-ben Pulver bejelentette visszavonulását.

Magánélete

1961-ben feleségül ment Helmut Schmid (1925–1992) német színész-rendezőhöz, akivel a Gustav Adolfs Page, a Kohlhiesels Töchter és az Egy, kettő, három filmekben játszott együtt. Két közös gyermekük született, Marc-Tell Schmid (*1962) és Melisande Schmid (1968–1989). Leányuk 32 éves korában önkezével vetett véget életének. Liselotte férje, Helmut Schmid 1992-ben elhunyt. Az özvegy Liselotte húga, Corinne Pulver újságírónő 1993-ban Melisandes Tod címmel könyvet írt elhunyt unokahúgáról, Melisande-ról.

Az idős színésznő jelenleg ^[mikor?] a Burgerspittel nevű berni idősotthonban él. Könyvtárát a berni Burgerbibliothek-ra hagyta. Magánlevelezését és felvételeinek gyűjteményét 2010-ben átadta a Frankfurti Filmmúzeumnak.