McG

McG
2009-ben
2009-ben
Született1968. augusztus 9. (58 éves)
Kalamazoo
Állampolgárságaamerikai
ÉlettársaBridget Moynahan (2010–2014)
Foglalkozása
Iskolái

Magassága188 cm
Rendezői pályafutása
Aktív évek1993–

A Wikimédia Commons tartalmaz McG témájú médiaállományokat.

Joseph McGinty Nichol, művésznevén McG (Kalamazoo, Michigan; 1968. augusztus 9. –) amerikai filmrendező, filmproducer, forgatókönyvíró és egykori lemezproducer.

Pályafutását a zeneiparban kezdte, videóklipek rendezésével és zenei albumokkal kapcsolatos produceri tevékenységgel. Első mozifilmje a 2000-es Charlie angyalai volt, ezt követően elkészítette a Charlie angyalai: Teljes gázzal (2003), a Terminátor: Megváltás (2009), A bébiszitter (2017) és A bébiszitter – A kárhozottak királynője (2020) című filmeket.

A filmrendezésen túl a Fastlane – Halálos iramban (2002–2003) című bűnügyi sorozat egyik megalkotója, emellett vezető producerként vett részt olyan televíziós műsorokban, mint A narancsvidék, a Chuck vagy az Odaát.

Tulajdonosa a 2001-ben megalapított Wonderland Sound and Vision filmgyártó cégnek.

Fiatalkora és zenei munkássága

Joseph McGinty Nichol néven született a michigani Kalamazoo-ban. Mivel nagybátyját és nagyapját is Joe-nak becézték, édesanyjától kapta az McG becenevet, elkerülve a névazonossággal járó esetleges félreértéseket.

A kaliforniai Newport Beachen nőtt fel, középfokú tanulmányainak a Corona del Mar High School adott otthont. Barátjával, Mark McGrath zenésszel együttest akart alapítani, de frontemberként nem bizonyult tehetségesnek. Ekkor fordult az eredetileg őt érdeklő pszichológia helyett a lemezkiadás felé. McG volt a producere McGrath Sugar Ray nevű bandájának első, 1995-ben megjelent albumának (Lemonade and Brownies) és néhány későbbi zeneszámban is közreműködött szövegíróként, de az együttes nemsokára új producert keresett. McG ezután rendezőként kezdett videóklipeket készíteni olyan együttesek számára, mint a Smash Mouth és a The Offspring.

Rendezői pályafutása

Filmográfia

Film

Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör
Rendező Producer
2000 Charlie angyalai Charlie's Angels Igen Nem
2003 Charlie angyalai: Teljes gázzal Charlie's Angels: Full Throttle Igen Nem
2006 Stay Alive – Ezt éld túl! Stay Alive Nem Igen
Több, mint sport We Are Marshall Igen Igen
2009 Terminátor: Megváltás Terminator Salvation Igen Nem
2010 Fantasyland (dokumentumfilm) Nem Igen
2012 Kémes hármas This Means War Igen Nem
Elárulva Stolen Nem Vezető
2014 3 nap a halálig 3 Days to Kill Igen Nem
A szerelem útján Before We Go Nem Igen
A szerelem markában Playing It Cool Nem Igen
2015 The DUFF Nem Igen
2017 A bébiszitter The Babysitter Igen Igen
2018 When We First Met Nem Igen
Túl szexi lány I Feel Pretty Nem Igen
2019 A világ pereme Rim of the World Igen Igen
A magas lány Tall Girl Nem Igen
2020 A bébiszitter – A kárhozottak királynője The Babysitter: Killer Queen Igen Igen
Alkalmi randevú Holidate Nem Igen
2021 A szerelem illata Love Hard Nem Igen
2022 A magas lány 2. Tall Girl 2 Nem Igen
2023 Családi cserebere Family Switch Igen Igen
2024 Csúfok Uglies Igen Igen
Música Nem Igen
2026 Way of the Warrior Kid Igen Igen

Televízió

Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések
Rendező Vezető producer
2002 Fastlane – Halálos iramban Fastlane 1 epizód Igen
  • sorozat megalkotója
  • forgatókönyvíró (1 epizód)
2003–2007 A narancsvidék The O.C. Nem Igen
2004 The Mountain Nem Igen
2005–2020 Odaát Supernatural Nem Igen vezető tanácsadó (122 epizód)
2007–2008 Pussycat Dolls Present Nem Igen producer (1-2. évad)
2007–2012 Chuck Chuck 1 epizód Igen
2008 Sorority Forever Nem Igen
2009 Terminátor: Megváltás – A Machinima-sorozat Terminator Salvation:
The Machinima Series
Nem Igen
2010 Exposed Nem Igen
Ghostfacers Nem Igen
2010–2011 Tökéletes célpont Human Target Nem Igen
2010–2013 Nikita Nikita Nem Igen
2011–2013 Aim High Nem Igen
2013 Westside Igen Igen próbaepizód
2014 Laura rejtélyei The Mysteries of Laura 2 epizód Igen
2015 Kevin from Work 2 epizód Igen
2016–2018 Halálos fegyver Lethal Weapon 2 epizód Igen
2016–2019 Árnyvadászok: A végzet ereklyéi Shadowhunters 1 epizód Igen
2017 Behind Enemy Lines Igen Igen eladatlan próbaepizód
2020 Kirby Jenner Nem Igen 7 epizód
2021 Egyik kopó, másik eb Turner & Hooch 1 epizód Igen
2022–2023 Winchesterék The Winchesters Nem Igen 13 epizód
2023 True Lies – Két tűz között True Lies Nem Igen 13 epizód
2023–2024 Még nem halott Not Dead Yet Nem Igen 10 epizód
2025 Laugh It Forward Nem Igen 5 epizód

Jegyzetek

  1. ↑ "www.debate.org/reference/we-are-marshall".
  2. ↑ Douglas, Edward (2006. december 18.). "Exclusive: We Are Marshall Director McG!" (angol nyelven). ComingSoon. Hozzáférés: 2021. január 7. {{cite web}}: Italic or bold markup not allowed in: |publisher= (súgó)
  3. ↑ Borden, Mark (2009. május 1.). "Hollywood's Rogue Mogul: How Terminator Director McG Is Blowing Up the Movie Business" (angol nyelven). Fast Company. Hozzáférés: 2021. január 7. {{cite web}}: Italic or bold markup not allowed in: |publisher= (súgó)
  4. ↑ Smith, Mark Chalon (2005. január 28.). "He's on a roll" (angol nyelven). Uci News. Hozzáférés: 2021. január 7. {{cite web}}: Italic or bold markup not allowed in: |publisher= (súgó)
  5. ↑ forgatókönyvíró

Fordítás

További információk