Geminida tűzgömb (NASA felvétele)Egy perseida, a kép közepétől jobbraA kép jobb szélén egy orionida látható, az alsó nagy, fehér paca a Vénusz, ebből ferdén indul ki a halvány, fehér állatövi fény, a kép tetején lévő vízszintes fehér sáv a TejútKét meteor látható a képen, egy Perseida az alján, kissé ferdén, valamint egy sporadikus meteor közel függőlegesen a jobb alsó sarok közelében. A kép közepén a fényes sáv a Tejút.Helyünk a Földön az éjszaka különböző szakaszaibanGeminidák a radiáns pontjuk környékén (fotó: Hao Yin, Kína)
A meteor az a fényjelenség, amelyet az űrben keringő kisebb kövek, porszemek (meteoroidok) keltenek a légkörben, miközben, a nagy sebesség miatti súrlódástól felizzva, ionizálják azt. Népies nevük hullócsillag.
A meteor szó kimondottan a légkörben feltűnő látványra utal, bár gyakran összetévesztik a hasonló fogalmakkal:
meteoroid – a Nap körül keringő apró porszem, törmelék
meteor – a Föld légkörébe hatoló meteoroid által okozott fényjelenség
Ha egy hullócsillag kiemelkedő fényességgel jár, tűzgömb névvel illetjük (hangrobbanás esetén: bolida).
Kutatástörténet
Az ókorban úgy gondolták, hogy a felvillanásokat a Föld légkörének valamely megnyilvánulása okozza. Maga a meteor elnevezés görög eredetű, ami ég és föld között lebegő-t jelent. Arisztotelész szerint légköri jelenség volt, ezért is hasonlít elnevezése a meteorológia szóra.
Csak a 18. század végén vált elfogadottá, hogy kozmikus eredetű jelenségről van szó.
A 2000-es évek csillagászati műszer- és számítástechnikájának fejlődése, valamint egyes megfigyelések lehetővé és szükségessé tették a Földet veszélyeztető kisbolygók keresőprogramjainak megindítását. Ezen belül több észlelés történt a légkörbe belépő és nagy fényjelenséget okozó kisebb aszteroidákról is, amelyek pályáját kiszámították, így nevet is kaphattak (2008 TC3, 2014 AA és 2018 LA).
Magyarországon
Hazánkban Konkoly Thege Miklós hatására kezdtek el foglalkozni szimultán meteorészleléssel, azaz a meteorok két helyről történő egyidejű megfigyelésével (1905 környékén). Terkán Lajos számolta ki az észlelésekből a radiánspontokat és a magasságadatokat. Magyarország jelenleg is előkelő helyet foglal el az amatőr meteorészlelések terén.
Leírásuk
A meteoroidok apró porszemcsék. Jelentős részük mindössze 0,001 – 1 g tömegű, méretük 0,01mm-től a néhány cm-ig terjed. Kicsinységük miatt a világűrben láthatatlanul keringenek, ugyanis rendkívül kevés a róluk visszavert napfény. Többféle úton jöhetnek létre: üstökösök anyagkibocsátásával, de a jóval ritkábban előforduló kisbolygó-ütközések, ezen égitestek porladása is termeli.
A világűrben keringő részecskék akkor válnak érdekessé számunkra, amikor összetalálkoznak a Földdel. A meteoroidot erős fékező hatás éri a felszín felé haladva egyre sűrűsödő levegőrétegekben. Ennek hatására a levegő és maga a részecske is erősen felizzik: meteorjelenséget látunk. Jelentős részük a Föld légkörében teljesen elég, vagy finom porrá esik szét, nem is éri el a földfelszínt. Nagyon ritkán ennél lényegesen nagyobbak is előfordulnak, ezek nagyon fényes, akár a teleholdnál is fényesebb tűzgömbökként láthatók. Ilyen volt megfigyelhető például 2013 februárjában az oroszországiCseljabinszk felett, ahol egy légkörbe belépő, becslések szerint 7 ezer tonnás meteor erős fényjelenség és hanghatás kíséretében felrobbant. Ugyanakkor a meteorok többsége olyan, hogy méretük és mozgási energiájuk nem elegendő fényjelenség előidézéséhez. Ezeket nevezzük mikrometeoroknak. Földünk naponta több ezer tonna kozmikus eredetű anyaggal gyarapszik.
A meteorok feltűnési magassága – ahol megpillantható fényes csíkjuk az égbolton – 80–120km, és általában 40–60km magasan hunynak ki. A légkör felső határához 10–70km/s sebességgel érkeznek, ezért kis tömegük ellenére hatalmas mozgási energiával rendelkeznek. Ennek az energiának kb. 1%-a ionizációs és gerjesztési folyamatokra fordítódik, a többi hővé alakul. A gerjesztés hatására fényjelenség lép fel – ez az a hatás, amit először megpillanthatunk. A létrejött ionok csak bizonyos idő múlva rekombinálódnak, ekkor fényként visszasugározzák a gerjesztett állapot energiatöbbletét. Így alakulhat ki a meteorjelenség után visszamaradó meteornyom az izzó, ionizált levegőcsatornákból. Ez az ioncsatorna jó elektromos vezető lévén visszaveri az elektromágneses hullámokat. A meteorjelenség ennek következtében radarral, de akár rövidhullámúrádióval is vizsgálható. A rádióamatőrök közül sokan jól ismerik a meteorrajok rádióhullámokat visszaverő hatását, és ki is használják a nagyobb meteorrajok jelentkezésekor.
Egy 30–40km/s sebességű, 0,1 g tömegű meteoroid kb. 0 magnitúdós fényjelenséget képes okozni pár tizedmásodpercig. Ez a fényesség a nyári égbolt legfényesebb csillagával, a Vegával (Lant csillagkép) egyenértékű. Egy kezdetben 10cm átmérőjű meteoroid ellenben akár telihold fényességű is lehet. A Vénusz fényességénél (-4 magnitúdónál) fényesebb meteorokat tűzgömbnek nevezzük. Ezek közül sok erősen darabolódik a nagy hőhatás és az erős fékeződés hatására, így kisebb darabokra hullik szét. Az így szétrobbanó tűzgömböket bolidának hívjuk.
Térbeli és időbeli eloszlásuk
Egyik típusuk a rajmeteorok, amelyek az év egy időszakában térnek vissza mindig. Ezek a rajok üstökösök, kisbolygók anyagából keletkeznek, és nagyjából azzal azonos pályán keringenek a Nap körül. A fiatalabb rajok kevésbé oszlanak szét a pálya mentén.
A meteorok másik csoportja a sporadikus meteorok. Ezek nem köthetőek meteorrajokhoz, az év minden szakaszában hullanak. Megfigyelhető, hogy hajnalban több hullik belőlük. Ekkor a Föld mozgásirányában helyezkedünk el (ábra), míg a haladási iránnyal ellentétesen csak a leggyorsabb szemcsék érik el a földi légkört.
MeteornaptárArchiválva2007. február 23-i dátummal a Wayback Machine-ben – hullócsillagnaptár az aktuális évre a meteoresők maximuma idejének holdfázisaival.
