Nelson Algren
| Nelson Algren | |
 | |
| Született | Nelson Ahlgren Abraham 1909. március 28. Detroit, Michigan, Amerikai Egyesült Államok |
| Elhunyt | 1981. május 9. (72 évesen) Long Island, Maryland, New York, Amerikai Egyesült Államok |
| Állampolgársága | amerikai |
| Nemzetisége | amerikai  USA |
| Élettársa | Simone de Beauvoir |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései | Nemzeti Könyvdíj (The Man with the Golden Arm, 1950) |
| Sírhelye | Oakland Cemetery |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Nelson Algren témájú médiaállományokat. | |
Nelson Algren (Detroit, 1909. március 28. – New York, 1981. május 9.) amerikai író. 1949-es regénye, a The Man with the Golden Arm ("Az aranykezű férfi") elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat, és 1955-ben azonos című film adaptációja készült belőle.
Algren a „részegek, stricik, prostituáltak, különcök, drogfüggők, díjbirkózók, korrupt politikusok és huligánok” világát fogalmazta meg. Art Shay kiemelt egy verset, amit Algren egy „félképű” férfi szemszögéből írt – ezt az utcai szlengben egy lábatlan, kerekeken járó férfira használják. Shay azt mondta, hogy Algren ezt a verset tekintette minden kulcsának, amit valaha írt. A főszereplő arról beszél, hogy „hogyan gördült negyven kerék a lábain, és hogyan készült felkötni magát, hogy megküzdjön a halállal”.
Harold Augenbraum kritikus szerint „az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején Amerika egyik legismertebb irodalmi írója volt”. A francia írónő, Simone de Beauvoir szerelmeseként szerepel a Les Mandarins ("Mandarinok") című regényében, amely Párizsban és Chicagóban játszódik. E könyv, de a The Neon Wilderness (1947) című novélláskötete és az A Walk on the Wild Side (1956) című regénye alapján is „egyfajta lecsúszott bárdnak” nevezték. Ez utóbbiból 1962-ben azonos című film készült (rendező: Edward Dmytryk, forgatókönyvíró: John Fante).
Élete
Algren Detroitban, Michigan államban született Goldie (született Kalisher) és Gerson Abraham gyermekeként. Hároméves korában szüleivel Chicagóba, Illinois államba költözött, ahol egy munkásosztálybeli, bevándorlók lakta környéken éltek a South Side-on. Apja egy zsidó hitre áttért svéd és egy német zsidó nő fia volt, édesanyja pedig német zsidó származású. (Egy édességboltot vezetett a South Side-on.) Fiatal korában Algren családja a South Side Greater Grand Crossing részén, a 7139 S. South Park Avenue (ma S. Martin Luther King Jr. Drive) címen lakott.
Nyolcéves korában családja a város déli részéről az Albany Park északi részén található, Troy Street 4834. szám alatti lakásba költözött. Apja autószerelőként dolgozott a közelben, a North Kedzie sugárúton.
Chicago: City on the Make című esszéjében Algren önéletrajzi részleteket is megemlített: felidézte, hogy miután a Troy Streetre költözött, a környékbeli gyerekek csúfolták, mert a South Side White Sox rajongója volt. Annak ellenére, hogy élete nagy részét a North Side-on töltötte, Algren soha nem változtatta meg hovatartozását, és továbbra is White Sox rajongó maradt.
Algren Chicago állami iskoláiban tanult, a Hibbard Középiskolában (ma Roosevelt High School) érettségizett, majd az Illinois-i Egyetemen, Urbana–Champaignben tanult, ahol 1931-ben, a nagy gazdasági világválság idején újságírói alapdiplomát szerzett. Az Illinois-i Egyetemen töltött ideje alatt a Daily Illini diákújságnak írt.
Irodalmi karrier és házasság
Algren 1933-ban írta első történetét, a „So Help Me”-t, miközben Texasban egy benzinkútnál dolgozott. Mielőtt visszatért volna Chicagóba, rajtakapták, amint egy írógépet lopott egy üres tanteremből az alpine-i Sul Ross Állami Egyetemen. Szökésben vonatra szállt, de elfogták és visszavitték Alpine-ba. Közel öt hónapig börtönben tartották, és további három év börtönbüntetéssel nézhetett szembe. Szabadon engedték, de az eset mély nyomot hagyott benne. Elmélyítette azonosulását a kívülállókkal, a régi idők szereplőivel és az átlagos bűnösökkel, akik később benépesítették kitalált világát.
1935-ben Algren elnyerte három O. Henry-díja közül az elsőt „The Brother's House” című novellájáért. A történet először a Story magazinban jelent meg, majd újranyomták az O. Henry-díjasok antológiájában.
Első regényét, Somebody in Boots ("Valaki csizmában", 1935) Algren később primitívnek és politikailag naivnak minősítette, azt állítva, hogy olyan marxista eszmékkel itatta át, amelyeket kevéssé értett, mert azok akkoriban divatosak voltak. A könyv sikertelen volt, és nem nyomtatták.
Algren 1937-ben feleségül vette Amanda Kontowiczot. Egy, a Somebody in Boots című regény megjelenését ünneplő partin ismerkedett meg vele. Végül elváltak, és újra összeházasodtak, mielőtt másodszor és utoljára váltak el.
Második, Never Come Morning ("Soha ne jöjj reggel", 1942) című regényét Andrew O'Hagan 2019-ben úgy jellemezte, mint „a könyv, amely valóban megmutatja az Algren-stílus első nagy virágzását”. A könyv egy kudarcra ítélt fiatal lengyel-amerikai bokszoló bűnözővé válásának zsákutcába vezető életét ábrázolja. Ernest Hemingway egy 1942. július 8-i levelében, amelyet kiadójának, Maxwell Perkinsnek írt, ezt írta a regényről: „Nagyon, nagyon jónak tartom. Nagyon jó és szép anyag, ami Chicagóból származik.” A regény megsértette Chicago nagyszámú lengyel-amerikai közösségének tagjait, akiknek egy része tengelyhatalmak melletti propagandának nevezte. Mivel nem tudták, hogy Algren részben zsidó származású, néhány felháborodott lengyel-amerikai chicagói azt mondta róla, hogy náci-párti északi. Lengyel-amerikai kritikusai rábeszélték Edward Joseph Kelly polgármestert, hogy tiltsa be a regényt a Chicagói Közkönyvtárból.
Katonai szolgálat
Algren közlegényként szolgált a második világháború európai hadszínterén hordágyvivőként. Annak ellenére, hogy főiskolai végzettséggel rendelkezett, megtagadták a felvételét a tisztjelölt iskolába. Feltételezések szerint ennek oka politikai nézetei miatt lehetett, de büntetőjogi elítélése valószínűleg kizárta volna az OCS-ből.
Bettina Drew 1989-es Nelson Algren: A Life on the Wild Side című életrajzában leírtak szerint Algrennek nem volt kedve a háborúban szolgálni, de 1943-ban besorozták. Közömbös katonaként a feketepiacon kereskedett, amíg Franciaországban állomásozott. Néhány feketepiacos társa alaposan megverte.
Hírnév
Algren első novelláskötete, a The Neon Wilderness (1947) 24 történetet tartalmazott 1933 és 1947 között. Ugyanebben az évben díjat kapott az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémiától, valamint támogatást a chicagói Newberry Könyvtártól.
Ugyanebben az évben Algren viszonyt kezdett Simone de Beauvoirral. Mary Guggenheim, aki Algren szeretője volt, azt javasolta Beauvoirnak, hogy látogassa meg Algrent Chicagóban. A pár együtt töltötte a nyarat Algren tóparti nyaralójában, az indianai Miller Beachen (Gary), majd 1949-ben együtt utaztak Latin-Amerikába. A Les Mandarins (1954) című regényében Beauvoir ezt írta Algrenről (aki a könyvben „Lewis Brogan”):
Először mulatságosnak találtam élőben találkozni ezzel a klasszikus amerikai fajtával: az önerőből baloldali íróval. Most kezdtem érdeklődni Brogan iránt. A történetein keresztül az az érzésem támadt, hogy nem tart igényt az élethez való jogára, és ennek ellenére mindig is szenvedélyes vágyat érzett az élet iránt. Tetszett a szerénység és a lelkesedés keveréke.
Algren és Beauvoir végül kiábrándultak egymásból, és egy keserű Playboy magazin cikkében azt írta Beauvoirról és régi társáról, Jean-Paul Sartre-ról, melyben Beauvoirral közös észak-afrikai útjáról írt, hogy ő és Sartre nagyobb igénybevételt jelentettek másoknak, mint egy prostituáltnak és a maga módján a stricijének.
Algren következő regénye, The Man with the Golden Arm ("Az aranykezű férfi", 1949) lett a legismertebb műve. 1950-ben elnyerte a National Book Award for Fiction díjat. A könyv főszereplője, Frankie Machine, egy feltörekvő dobos, aki illegális kártyajátékokkal kereskedik. Frankie a második világháború alatti rövid katonai szolgálata során morfiumfüggőségre kényszerült a chicagói félvilágban. Feleségéről tévesen azt hiszi, hogy egy általa okozott autóbalesetben bénult meg.
Algren következő könyve, a Chicago: City on the Make (1951) egy csípős esszé volt, amely felháborította a város támogatóit, de a város hátsó sikátorait, a nincsteleneket, a korrupt politikusokat és a csalókat is ábrázolta. Algren a város iránti szeretetét is „szépnek és valóságosnak” nevezte.
A The Man With the Golden Arm című regényből 1955-ben készült azonos című film Frank Sinatra főszereplésével, Otto Preminger rendezésében és producerként. Algren hamarosan visszalépett a közvetlen szerepvállalástól. Kereskedelmi sikert aratott, de Algren utálta a filmet. Beperelte Premingert, bírósági végzést kérve, hogy megakadályozza őt abban, hogy a tulajdonjogát "Egy Otto Preminger-film" néven igényelje, de pénzügyi okokból hamarosan visszavonta a keresetét.
1955 őszén Algrent a feltörekvő író, Terry Southern interjúvolta meg a The Paris Review-nak. Algren és Southern ezen a találkozón keresztül barátokká váltak, és évekig kapcsolatban maradtak. Algren Southern egyik leglelkesebb korai támogatója lett, és amikor később kreatív írást tanított, gyakran hozta fel Southernt példaként a nagyszerű novellaírókra.
Algren újabb kereskedelmi sikert aratott az 1956-os A Walk on the Wild Side ("Séta a vad oldalon") című regénnyel. Átdolgozott néhány anyagot első regényéből, a Somebody in Boots címűből, valamint elemeket vett át számos megjelent novellából, például az 1947-es "The Face on the Barroom Floor" című novellájából. A regény egy vándorló texasiról szólt, aki a nagy gazdasági világválság első éveiben sodródott. Azt mondta, hogy a regény jobb volt, mint a korábbi könyv. 1962-ben azonos című filmként adaptálták. Egyes kritikusok úgy vélték, hogy a film eltúlozta a könyvet, és nem aratott kereskedelmi sikert.
Hanyatlás és második házasság
A A Walk on the Wild Side volt Algren utolsó kereskedelmi sikere. Jövedelme kiegészítése érdekében kreatív írást tanított az Iowai Egyetem Íróműhelyében.
1965-ben, az Íróműhelyben tanítva ismerkedett meg Betty Ann Jones-szal. Abban az évben összeházasodtak, majd 1967-ben elváltak. Kurt Vonnegut szerint, aki 1965-ben vele tanított Iowában, Algren „írás, olvasás és szerencsejáték iránti lelkesedése kevés időt hagyott egy nős férfi kötelességeire”.
Algren kis szerepet játszott Philip Kaufman underground vígjátékában, a Fearless Frankben (1967), egy Needles nevű maffiózót alakítva.
1968-ban aláírta az Írók és Szerkesztők Háborús Adótiltakozási Fogadalmat, és megfogadta, hogy megtagadja az adófizetést a vietnámi háború elleni tiltakozásul.
Bettina Drew életrajza szerint Algren újságírói állást keresett Dél-Vietnámban. Mivel több mint egy évtizeddel a két kereskedelmileg sikeres regénye után szűkösen élt, Vietnámban látta a pénzkereset lehetőségét, nem újságírói honoráriumokból, hanem a feketepiacon való kereskedésből.
Hurricane Carter és Paterson, New Jersey
1975-ben Algren megbízást kapott egy magazincikk megírására Rubin "Hurricane" Carter, a kettős gyilkosságban bűnösnek talált díjnyertes bokszoló tárgyalásáról. A cikkhez kapcsolódó kutatás során Algren ellátogatott Carter szülővárosába, a New Jersey állambeli Patersonba. Algrent azonnal lenyűgözte Paterson városa, és azonnal úgy döntött, odaköltözik. 1975 nyarán eladta holmijai nagy részét, elhagyta Chicagót, és egy patersoni lakásba költözött.
Halála
1980-ban Algren egy Sag Harbor-i házba költözött, Long Island-en. 1981. május 9-én otthonában halt meg szívrohamban. Az Oakland temetőben nyugszik, Sag Harborban, Long Island-en.
Posztumusz megjelent művek
Algren halála után kiderült, hogy a Hurricane Carter-ről szóló cik regénnyé nőtte ki magát, melynek címe The Devil's Stocking ("Az ördög harisnyája"), és amelyet halála után, 1983-ban adtak ki.
1996 szeptemberében a Seven Stories Press kiadta a Nonconformity című könyvet, amelyben Algren nézeteit ismertette a The Man With the Golden Arm 1955-ös filmadaptációját övező nehézségekről. A Nonconformity bemutatja Algren írásai mögött álló hiedelemrendszert is, és felhívást intéz az írókhoz világszerte, hogy vizsgálják meg a sötétséget és képviseljék a figyelmen kívül hagyottakat. A The Neon Wilderness és The Last Carousel című könyveket a Seven Stories Press is újranyomta, és a Library Journal Editors 1997 legjobb újranyomatainak választotta őket.
2009-ben a Seven Stories kiadta az Entrapment and Other Writings című, korábban kiadatlan írásokat tartalmazó nagyobb gyűjteményt, amely két korai novellát, a „Forgive Them, Lord”-ot és a „The Lightless Room”-ot, valamint a könyv címében említett, befejezetlen regénytöredéket tartalmazott. 2019-ben a Blackstone Audio kiadta Algren könyveinek teljes könyvtárát hangoskönyvként. 2020-ban pedig az Olive Films kiadta a Nelson Algren Live című performanszfilmet, amely Algren életét és munkásságát mutatja be többek között Willem Dafoe és Barry Gifford főszereplésével, a Seven Stories Institute gyártásában.
Politikai nézetek és az FBI megfigyelése
Algren barátja, Stuart McCarrell „zsigeri radikálisként” jellemezte őt, aki általában az elnyomottak oldalára állt, de nem érdekelték az ideológiai viták, és élete nagy részében politikailag inaktív volt. McCarrell szerint Algren hősei a „préri radikálisai” voltak, mint Theodore Dreiser, John Peter Altgeld, Clarence Darrow és Eugene V. Debs. Algren mindezekre a férfiakra – valamint Big Bill Haywoodra, a Haymarket vádlottjaira és a Memorial Day Massacre áldozataira – is utal a Chicago: City on the Make című könyvében.
Algren azt nyilatkozta McCarrellnek, hogy soha nem csatlakozott a Kommunista Párthoz, annak ellenére, hogy a nagy gazdasági világválság idején vonzó volt a művészek és az értelmiségiek számára. Többek között azokat az okokat említette, amelyeket mind ő, mind Richard Wright negatív tapasztalatokkal szerzett a párttagokkal kapcsolatban.. A McCarthy-években „felforgatónak” ítélt csoportokban való részvétele azonban felkeltette a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) figyelmét. Kapcsolatai között szerepel a John Reed Klubs tagja az 1930-as években, később pedig a chicagói „Mentsük meg Ethelt és Julius Rosenberget Bizottság” tiszteletbeli társelnöke volt. Herbert Mitgang szerint az FBI gyanította Algren politikai nézeteit, és több mint 500 oldalas dossziét vezetett róla, de semmi konkrétan felforgató dolgot nem azonosított.
Az 1950-es években Algren Párizsba szeretett volna utazni romantikus partnerével, Simone de Beauvoirral, de a kormányzati megfigyelés miatt elutasították útlevélkérelmét. Amikor 1960-ban végre megkapta az útlevelet, McCarrell arra a következtetésre jut, hogy „már túl késő volt. Addigra a [de Beauvoir-ral való] kapcsolata finoman, de döntően megváltozott.”
Algren és Chicago Polonia
Algren úgy jellemezte az Ashland Avenue-t, mint amely képletesen összeköti Chicagót a lengyelországi Varsóval. Saját élete sokféleképpen kapcsolódott a chicagói lengyel közösséghez, beleértve első feleségét, Amanda Kontowiczot is. Barátja, Art Shay írt Algrenről, aki szerencsejáték közben régi lengyel szerelmes dalokat hallgatott, amelyeket egy idős pincérnő énekelt. A város lengyel belvárosa, ahol évekig élt, jelentős szerepet játszott irodalmi életművében. Azok a lengyel bárok, amelyeket Algren szerencsejátéka során gyakran látogatott, mint például a Bit of Poland a Milwaukee Avenue-n, olyan írásokban szerepeltek, mint a Never Come Morning és The Man With the Golden Arm.
A Never Come Morning című regénye néhány évvel a náci Németország és a Szovjetunió általi lengyelországi invázió után jelent meg, abban az időszakban, amikor a lengyeleket, a zsidókhoz hasonlóan, a náci ideológia alsóbbrendű fajnak bélyegezte. Chicago lengyel-amerikai vezetői úgy gondolták, hogy a Never Come Morning ezekre a lengyelellenes sztereotípiákra épít, és folyamatos kampányt indítottak a könyv ellen a lengyel sajtóban, az Amerikai Lengyel Római Katolikus Unión (PRCUA) és más lengyel-amerikai intézményeken keresztül. Cikkek jelentek meg a helyi lengyel újságokban, és leveleket küldtek Ed Kelly polgármesternek, a Chicagói Közkönyvtárnak és az Algren kiadójának, a Harper & Brothersnek. A kampány általános hangvételét jól mutatja egy Zgoda vezércikk, amely támadta Algren jellemét és mentális állapotát, az ingyenes példányokat kapó olvasókat egy nácik által finanszírozott összeesküvés áldozatainak tekintette, és azt állította, hogy a regény Algren részéről mély vágyat tükröz a lengyel etnikai csoportok megkárosítására. A Lengyel-Amerikai Tanács elküldte az FBI-nak a regényt elítélő határozat másolatát. Algren és kiadója védekeztek ezekkel a vádakkal szemben, a szerző egy könyvtári találkozón azt állította, hogy a könyv a szegénység hatásairól szól, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. A polgármester eltávolíttatta a regényt a chicagói közkönyvtári rendszerből, és az állítólag legalább 20 évig hiányzott. Legalább két későbbi, Algren megemlékezésére irányuló erőfeszítés a Polish Downtown-ban visszhangozta a regények elleni támadásokat.
Röviddel 1981-ben bekövetkezett halála után utolsó chicagói lakhelyére, a West Evergreen Street 1958. szám alá, Mike Royko chicagói újságíró figyelt fel. A Damen sugárúttól keletre, a korábbi lengyel belvárosban, West Townban található lakás egy olyan területen volt, amelyet korábban lengyel bevándorlók uraltak, és amely egykor Chicago egyik legnehezebb és legzsúfoltabb környéke volt. Az Evergreen Street Algren Street-re való átnevezése vitát váltott ki, és szinte azonnal visszavonták a döntést.
1998-ban Algren-rajongók kezdeményezték a Polonia Triangle tér átnevezését Algrenről, ami egykor a Polish Downtown középpontja volt. Az Amerikai Lengyel Múzeum igazgatója szerint a tér hagyományos nevének lecserélése eltörölné a chicagói lengyelek történelmét, és megsértené a lengyel intézményeket és a helyi vállalkozásokat. Végül kompromisszum született, amelyben a Háromszög megtartotta régebbi nevét, és egy újonnan telepített szökőkutat neveztek el Algrenről, amelybe egy idézetet véstek fel a város dolgozóiról, akik a város lényegét védik, Algren "Chicago: Újjáépülő város" című esszéjéből.
Átverésközvetítés
Algren The Devil's Stocking ("Az ördög harisnyája", 1983) című könyvének egy részletét körülbelül hat évvel korábban sugározták a tévében az Egyesült Királyságban a Southern Television hoax során, amely nemzetközi nyilvánosságot kapott, amikor diákok 1977. november 26-án hat percre megszakították a Független Műsorszóró Hatóság Hannington adóján keresztüli rendszeres adást. A Fortean Times 24. száma (1977 tele) a következőképpen írta át az átverő üzenetét:
Asteron hangja szól. Az Intergalaktikus Misszió hivatalos képviselője vagyok, és üzenetem van a Föld bolygó számára. Elkezdünk belépni a Vízöntő korszakába, és a földi embereknek sok korrekciót kell végrehajtaniuk. Minden gonosz fegyvereteket meg kell semmisíteni. Már csak rövid időtök van hátra, hogy megtanuljatok békében együtt élni. Békében kell élnetek, vagy elhagyjátok a galaxist.
A The Devil's Stocking Algren kitalált beszámolója Rubin "Hurricane" Carter, egy valós életbeli díjbirkózó tárgyalásáról, akit kettős gyilkosságban találtak bűnösnek. Algren 1975-ben egy magazincikket írt az Esquire-nek. A könyvben, amint a börtönben nyugtalanság kezdődik, a 'Kenyatta' karakter beszédet mond, amely szorosan tükrözi az 1977-es átverés Fortean Times-beli átiratát, valamint a közvetítésről szóló más amerikai újságok beszámolóit. Algren könyvének egy részlete így szól:
„Az Intergalaktikus Misszió hivatalos képviselője vagyok” – mondta végül Kenyatta, és ismertette megbízólevelét. „Üzenetem van a Föld bolygó számára. Elkezdtünk belépni a Vízöntő korszakába. A földi embereknek számos korrekciót kell végrehajtaniuk. Minden gonosz fegyvereteket meg kell semmisíteni. Csak rövid időtök van megtanulni békében együtt élni. Békében kell élnetek” – itt szünetet tartott, hogy mindenki figyelmét felkeltse – „békében kell élnetek, vagy elhagyjátok a galaxist!”
Kitüntetések és díjak
Algren első O. Henry-díját 1935-ben nyerte el "The Brother's House" („A testvér háza”) című novellájáért (amely a Story Magazine-ban jelent meg). „A Bottle of Milk for Mother (Biceps)” című novellái (amely a Southern Review-ban jelent meg) és „The Captain is Impaled” (Harper's Magazine) 1941-ben, illetve 1950-ben is O. Henry-díjasok voltak. Egyik történet sem nyert első, második vagy harmadik helyezést, de bekerült az O. Henry-díjas novelláskötetbe.
A The Man With the Golden Arm 1950-ben elnyerte a National Book Award for Fiction díjat.
1947-ben Algren elnyerte a National Institute of Arts and Letters, az American Academy of Arts and Letters elődjének művészeti és irodalom díját. 1974-ben az intézet érdeméremmel tüntette ki a regényért. Három hónappal 1981-ben bekövetkezett halála előtt Algrent beválasztották a Arts and Lettersbe.
Algrent 1998-ban a Nelson Algren-kúttal is kitüntették, amely Chicago Lengyel Háromszögében található, a Lengyel Belváros szívében, azon a területen, amely munkásságának nagy részét inspirálta. Találó módon a Division Street, Algren kedvenc utcája, valamint az egykori Polish Broadway, közvetlenül mellette fut.
2010-ben Algrent posztumusz beiktatták a Chicagói Irodalmi Hírességek Csarnokába.
A populáris kultúrában
Irodalomban és kiadványokban
- 1967-es, Pisztrángfogás Amerikában című novellájában Richard Brautigan arról ír, hogyan csomagol össze és küld el egy nyomi iszákost (Trout Fishing in America Shorty) Nelson Algrennek.
- 2011-ben a 3:AM Magazine című irodalmi kiadvány kultikus hősnek nevezte Algrent.
Zenében
- Leonard Cohen a The Man With the Golden Arm című regényből származó képeket használt fel a "The Stranger Song" című dalában, amely az első albumáról, a Songs of Leonard Cohen-ról (1967) származik: „Láttad már ezt az embert: aranykarja kártyákat osztogat, de most a könyökétől az ujjáig rozsdás.”
- A „Klasszikus albumok: Lou Reed: Transformer” című dokumentumfilmben Lou Reed zenész azt mondja, hogy Algren 1956-os regénye, az A Walk on the Wild Side volt a kiindulópontja a hasonló című 1972-es dalának.
- A The Tubes második albumának, a Young and Rich-nek (1976) a borítójegyzete szerint az A Walk on the Wild Side az ihletője a „Pimp” című daluknak.
- A The Verve 1997-es Urban Hymns című albumán szerepel egy „Neon Wilderness” című dal.
- A minnesotai punk-rock zenekar, a Dillinger Four Algrent idézi inspirációként az 1998-as Midwestern Songs of the Americas című albumukról származó „Doublewhiskeycokenoice” című dalban. Ebben a dalban Patrick Costello ezt énekli: „Nelson Algren odajött hozzám, és azt mondta: »Ünnepeld a csúnya dolgokat!« / A büszkeségnek nevezett dolog levert oldala lehetne manapság a mércéje.”
- A 2002-es Adult World című albumon, amelyet a gitáros Wayne Kramer (a detroiti MC5 együttes alapító tagja) készített, szerepel egy „Nelson Algren Stopped By” című dal, amelyben a vendégzenekar, az X-Mars-X keverő jazz aláfestést biztosít, miközben Kramer egy prózai verset olvas fel arról, hogyan sétáltak Algrennel a mai Chicago utcáin.
- 2005-ben a The Hold Steady megemlítette Algrent a „Chicago Seemed Tired Last Night” című dalban a Separation Sunday albumról. A dal első sora így hangzik: „Nelson Algren eljött Paddyhez egy bulin a Zsákutcában / Megmondta neki, mit ünnepeljen”, a dal vége felé pedig így folytatódik: „Hé, Nelson Algren. Chicago fáradtnak tűnt tegnap este / Cigaretta volt ott, ahol szemeknek kellett volna lenniük.” A dalban szereplő „Paddy” név Patrick Costellóra utal, a „Dead End Alley” pedig annak a háznak a neve, ahol a Dillinger Four tagjai laktak.
- The Devil Wears Prada 2019-es albumán, a The Act-on szerepel a „Please Say No” című dal, amely a „Never Come Morning” című regényen alapul.
Színpadon
- 1988-ban az A Walk on the Wild Side című darabot musicalként mutatták be a kaliforniai Van Nuys-i Back Alley Színházban. Will Holt, aki a könyvet, a zenét és a dalszövegeket írta, munkájáért elnyerte a Los Angeles-i Dramalogue Critics Award díjat.
- 2000-ben John Susman Nelson & Simone című darabját a chicagói Live Bait Színházban mutatták be Richard Cotovsky rendezésében, Gary Houston és Rebecca Covey főszereplésével. A darab Algren és Simone de Beauvoir szerelmi viszonyát mutatja be.
Nelson Algren-díj
A Chicago Tribune minden évben Nelson Algren-díjat adományoz rövid történetek kategóriájában. A nyertesek nevét újságban teszik közzé, és 5000 dollárral jutalmazzák őket. A díjat Algren csodálói nem kis iróniával fogadják; a Tribune még életében bírálta Algren munkásságát, a Chicago: City on the Make című könyvet pedig „csúnya, erősen illatos tárgynak” nevezte. A könyv utószavában Algren azzal vádolta a Tribune-t, hogy hamis nézeteket erőltet a városról, és a középszerűséget hirdeti.
Studs Terkel, Warren Leming író és három másik személy alapította a Nelson Algren Bizottságot 1989-ben. Abban az időben megújult az érdeklődés Algren munkássága iránt. A Somebody in Boots és a Never Come Morning című, már régóta nem nyomtatott könyveket 1987-ben újra kiadták. Algren első életrajza, Bettina Drew Nelson Algren: A Life on the Wild Side című műve 1989-ben jelent meg a Putnam gondozásában. Nelson Algren összes szövege most újra nyomtatásban van.
A Bizottság éves Algren-díjat ítél oda a közösségi aktivistáknak, és egy Algren születésnapi bulit is szponzorál.
Könyvei
Regények
- Somebody in Boots, 1935; as The Jungle, Avon, 1957.
- Never Come Morning, New York: Harper & Brothers, 1942; Four Walls Eight Windows, 1987; Seven Stories, 1996.
- The Man with the Golden Arm, Doubleday, 1949; Seven Stories, 1996.
- A Walk on the Wild Side, 1956.
- The Devil's Stocking, New York: Arbor House, 1983; Seven Stories, 2006.
Novellagyűjtemények
- The Neon Wilderness, New York: Doubleday, 1947; Four Walls Eight Windows, 1986
- Nelson Algren's Own Book of Lonesome Monsters: 13 Masterpieces of Black Humor, Algren által szerkesztett antológia egy Algren-történettel. 1962
- The Last Carousel, New York: G. P. Putnam's Sons 1973; Seven Stories Press, 1997
- He Swung and He Missed, Novella fiatalabb olvasóknak. 1993
- The Texas Stories of Nelson Algren, 1994
- Entrapment and Other Writings', Posztumusz gyűjtemény a befejezetlen címszereplő regény töredékeiből, össze nem gyűjtött történetekből és versekből. New York: Seven Stories, 2009
Nonfiction
- Galena Guide, Galena városa, Illinois. 1937.
- Chicago: City on the Make, Prózavers. 1951.
- Who Lost an American?, Útikönyv. 1963; in Notes From a Sea Diary & Who Lost an American, Seven Stories, 2009.
- Conversations with Nelson Algren, Interjúk H. E. F. Donohue-val. 1964.
- Notes from a Sea Diary: Hemingway All the Way, Útikönyv. 1965; in Notes From a Sea Diary & Who Lost an American, Seven Stories, 2009.
- America Eats, Útikönyv. 1992 (written 1930s).
- Nonconformity: Writing on Writing, Esszé. 1996 (írva: 1951–1953).
Róla
- Simone de Beauvoir: Amerikai szerelem. Levelek Nelson Algrennek, 1947–1964; szerk., előszó Sylvie Le Bon Beauvoir, ford. Szécsi Noémi; Jaffa, Bp., 2009
Jegyzetek
- 1 2 3 Nouveau Dictionnaire des auteurs de tous les temps et de tous les pays, 63, 1
- ↑ "www.nationalbook.org/books/the-man-with-the-golden-arm/".
- ↑ "Find a Grave". Find a Grave (angol nyelven).
- 1 2 Francia Nemzeti Könyvtár. "BnF-források" (francia nyelven). Hozzáférés: 2015. október 10.
- 1 2 "Encyclopædia Britannica". Encyclopædia Britannica Online (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
- 1 2 "SNAC" (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
- 1 2 "Find a Grave". Find a Grave (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
- 1 2 3
"National Book Awards – 1950". National Book Foundation. Hozzáférés: 2025. augusztus 22.
(With essays by Rachel Kushne and Harold Augenbraum from the Awards 60-year anniversary blog.) - 1 2 The Man with the Golden Arm (film)
- ↑ Oakes, Elizabeth (2004). American Writers. American Biographies. New York, NY: Facts On File. 14. o. ISBN 978-0-8160-5158-8.
- 1 2 3 4 5 6 Shay, Art (1988). Nelson Algren's Chicago. University of Illinois Press. 118. o.
- 1 2 3 4 Augenbraum, Harold; Kushner, Rachel (2009. június 18.). "1950: The Man with the Golden Arm". 60 Years of Honoring Great American Books. National Book Foundation. 2020. január 31. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2018. február 6.
Augenbraum was the executive director of the National Book Foundation, marking the 60-year anniversary of the National Book Award for Fiction, as resumed after the war. Algren won the first one. - 1 2 Walk on the Wild Side (film)
- ↑ Drew, Bettina (1989). Nelson Algren: A Life on the Wild Side. Putnam. ISBN 9780399134227. Hozzáférés: 2012. június 22. – via Internet Archive.
goldie kalisher algren.
- 1 2 3 "Nelson Algren Biography and Notes". Biblio.com. 2011. augusztus 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. július 15.
- ↑ Louise Frank (2009. március 28.). "Happy 100th Birthday Nelson Algren". WFMT. 2011. október 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. július 15.
- 1 2 3 4 Huebner, Jeff (1998. november 19.). "Full Nelson". Chicago Reader. Hozzáférés: 2025. augusztus 22.
- ↑ Illio. Champaign, Illinois: University of Illinois. 1931. 46. o.
- 1 2 O'Hagan, Andrew (2019. november 7.). "Singing the Back Streets". The New York Review of Books. Hozzáférés: 2019. október 21.
- ↑ Algren, Nelson (1968). The Neon Wilderness.
Algren received a 1947 Award from the American Academy of Arts and Letters and a grant from Chicago's Newberry Library.
- ↑ Taylor, Brian F. (2015). Gnomonic Verses. Universal Octopus. 123. o. ISBN 9780957190122.
- ↑ Fujiwara, Chris (2008). The World and Its Double: The Life and Work of Otto Preminger. New York City: Faber & Faber. 194. o. ISBN 9781466894235.
- ↑ Hill, Lee (2001). A Grand Guy: The Life and Art of Terry Southern. Bloomsbury. 63–64. o.
- 1 2 Liukkonen, Petri. "Nelson Algren". Books and Writers. Finland: Kuusankoski Public Library. 2006. december 5. dátummal az eredeti címről archiválva.
- ↑ Vonnegut, Kurt (2025. augusztus 22.). "Funny side of the street". Guardian.co.uk. London: Manchester Guardian. Hozzáférés: 2011. szeptember 7.
- ↑ Fearless Frank (film)
- ↑ "Writers and Editors War Tax Protest". New York Post. 1968. január 30.
- ↑ Fraser, C. Gerald (1968. január 31.). "Writers and Editors to Defy Tax in War Protest; 448 Say They Will Not Pay Any Rise Tied to Conflict--Assail Vietnam Policy". New York Times. Hozzáférés: 2025. augusztus 22.
- ↑ Springer, Mike. "Nelson Algren, the Exiled King". Open Culture. Hozzáférés: 2025. augusztus 22.
- ↑ Wilson, Scott (2007). Resting Places: The Burial Sites of More Than 14000 Famous Persons.
- ↑ ""Entrapment and Other Writings"". Seven Stories Press. Hozzáférés: 2025. augusztus 22.
- 1 2 3 Stuart McCarrell, "Nelson Algren's Politics," in Algren, Nelson (1999. november 9.). Savage, Jr., William J.; Simon, Daniel (eds.). The Man with the Golden Arm: 50th Anniversary Critical Edition. Seven Stories Press. 377–379. o.
- ↑ A Haymarket-ügy, más néven Haymarket-i mészárlás vagy Haymarket-incidens, egy 1886. május 4-én Chicagóban, a Haymarket téren történt munkástüntetésen elkövetett bombamerénylet utóhatása volt.
- ↑ Az 1937-es Emléknapi mészárlásban a chicagói rendőrség tíz fegyvertelen tüntetőt lőtt le és ölt meg Chicagóban, 1937. május 30-án.
- ↑ Horvath 2005, pp. 5, 15
- 1 2 Daniel Simon, "Algren's Question," in Algren, Nelson (1999. november 9.). Savage, Jr., William J.; Simon, Daniel (eds.). The Man with the Golden Arm: 50th Anniversary Critical Edition. Seven Stories Press. 411–415. o.
- ↑ Mitgang, Herbert (1988). Dangerous Dossiers: Exposing the Secret War Against America's Greatest Authors. NY: Donald I. Fine, Inc.
- ↑ Shay 1988, p. 119
- ↑ Lévy, Bernard-Henri (2005. május). "In the Footsteps of Tocqueville". The Atlantic Monthly. Hozzáférés: 2025. augusztus 22.
- ↑ A Southern Television sugárzási megszakítása egy sugárzási jel behatolása volt, amely 1977. november 26-án történt Dél-Anglia egyes részein, az Egyesült Királyságban.
- ↑ Paulu, Burton (1981. október). Television and radio in the United Kingdom. University of Minnesota Press. 179–180. o. ISBN 978-0-8166-0941-3.
Vrillon.
- ↑ "'Galactic' hoax startles viewers". The Daily Collegian. 1977. december 2. 2012. március 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. szeptember 13.
- ↑ Diary of a Mad Planet: Fortean Times Issues 16-25. John Brown Publishing Ltd. 1995. ISBN 1-870021-25-8.
- ↑ Algren, Nelson (1983. szeptember). The Devil's Stocking. Arbor House Publishing Company. ISBN 978-0-87795-548-1.
- ↑ "O. Henry Award Winners 1919-1999". Random House. Hozzáférés: 2011. szeptember 7.
- ↑ "Nelson Algren Fountain - PBC Chicago". PBCChicago.com. 2007. július 18. Hozzáférés: 2018. március 13.
- ↑ "Nelson Algren". Chicago Literary Hall of Fame (angol nyelven). 2010. Hozzáférés: 2017. október 8.
- ↑ O'Connor, Robert (2011. május 15.). "3:AM Cult Hero: Nelson Algren". 3:AM Magazine.
- ↑ Leonard Cohen - The Stranger Song
- ↑ Lou Reed - Walk on the Wild Side
- ↑ Young and Rich - Pimp
- ↑ The Verve - Neon Wilderness
- ↑ Dillinger Four - Doublewhiskeycokenoice
- ↑ Wayne Kramer - Nelson Algren dropped by
- ↑ The Hold Steady - Chicago Seemed Tired Last Night
- ↑ The Devil Wears Prada - Please Say No
- ↑ "THE DEVIL WEARS PRADA Slows Down on New Song "Please Say No"". 2019. szeptember 14.
- ↑ "Live Bait Theater production history". Livebaittheater.org. Hozzáférés: 2012. június 22.
- ↑ Ames, Alfred C. (1935. június 4.). "Algren Pens a Distorted, Partial Story of Chicago". Chicago Tribune. 4:3. o. Hozzáférés: 2022. október 22. – via Newspapers.com.
- ↑ Warren Leming
További olvasmányok
- Anderson, Alston; Souther, Terry (1955). "Nelson Algren, The Art of Fiction No. 11". The Paris Review. 11.
{{cite journal}}: Check|author-link2=value (súgó) - Asher, Colin (2019). Never a Lovely So Real: The Life and Work of Nelson Algren (Hardcover). New York: W. W. Norton & Co. ISBN 978-0393244519.
- DeLillo, Don (Autumn 2009). "Remembrance". Granta (108): 68–69.
- Flanagan, Richard (2006. január 29.). "Prophet of the neon wilderness". The Daily Telegraph. London.
- Menand, Louis (2005. szeptember 26.). "Stand By Your Man: The strange liaison of Sartre and Beauvoir (Book review of new edition of The Second Sex by Simone de Beauvoir)". The New Yorker. Hozzáférés: 2012. június 9.
- Udovitch, Mim (1988. december 6.). "Hot and Epistolary: 'Letters to Nelson Algren', by Simone de Beauvoir". New York Times. Hozzáférés: 2012. június 9.
- Wisniewski, Mary (2017). Algren: A Life (Hardcover). Chicago: Chicago Review Press. ISBN 978-1-61373-532-9.
- Simone de Beauvoir: Amerikai szerelem: Levelek Nelson Algrenhez, 1947-1964 (Lettres à Nelson Algren) – Jaffa, Budapest, 2009 · ISBN 978-963-9604-80-3 · Fordította: Szécsi Noémi
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Nelson Algren című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
