A Paramount Pictures a világ egyik legnagyobb filmvállalata. A magyar születésű Adolf Zukor alapította a Famous Players Film Company átszervezésével. 1927-ben a vállalatot Paramount Famous Lasky Corporation-nek, majd pár évvel később Paramount Publix-nak hívták. 1933-ban bekövetkezett csődöt követően a vállalkozás Paramount Pictures elnevezést kapta. Barney Balaban 1949-ben lemondott a vállalat tulajdonában lévő mozik irányításának jogáról, de megtartotta a gyártási és a forgalmazási részleget. 1964-ig a céget Elvis Presley musicaljei tartották el, amikor Balaban felállt az igazgatói székből. A Paramount anyagi helyzetének javítását külső tőkével oldották meg, de a pénzügyi rendeződés valójában 1972-ben kezdődött el, mikor bemutatták Francis Ford CoppolaA Keresztapa című filmjét, mely 10 Oscar-díj jelölésből hármat meg is nyert. Ezt követően megerősödött a cég és a lendülete a 80-as években is meghatározta az amerikai filmpiacot. 1989-ben ismét nevet változtattak, azóta Paramount Communications-nek hívják.
A logó
Az Artesonraju-csúcs Peruban
A piramis alakú hegy, amely a Paramount Pictures logóján látható, a legrégibb, hollywoodi stúdiójelkép. Eredetére nézve több hipotézis is létezik. Az egyik szerint W. W. Hodkinson utah-i gyerekkori emlékeiből eredezteti a hegy formáját (az utah-i Ben Lomondra utalva). A legvalószínűbbnek a perui Artesonraju-csúcsot tartják.
A hegy felett a logón eredetileg 24 csillag volt látható, amivel az akkor érvényes szerződésben álló színészeket jelképezték. 1952-ben a logót Jan Domela átfestette. A jelenlegi hegy 1954-ben bukkant fel a logón. 1974-ben egyszerűsítették a logót, akkor készült el az, amit a televízióban használtak. 1987-ben, a stúdió 75. születésnapján és 2002-ben a stúdió 90. születésnapján ismét frissítették a logót.