A Perkinsus marinus az AlveolataPerkinsozoa törzsének patogén faja. Páncélos ostorosokra hasonlít, és Saldarriaga et al. 2003-as tanulmánya szerint a páncélos ostorosok testvércsoportjának tagja. Osztrigafélék gyakori patogénje, jelentős mortalitást okozva populációjukban. Az általa okozott betegséget nevezik dermónak vagy perkinsózisnak, és az osztrigaszövetek leépülése jellemzi. Genomját 2008-ban szekvenálták, és 29 475 gént tartalmaz.
A faj eredeti neve Dermocystidium marinum volt, melyet Mackin, Owen és Collier írtak le 1950-ben.
Rendszertan
A P. marinus az Alveolata Perkinsozoa törzsének faja. A Perkinsozoa a páncélos ostorosok és az Apicomplexa közt elágazó új klád, mely feltehetően előbbinek közelebbi rokona. A P. marinus az 1978-ban létrehozott Perkinsustípusfaja. 1950-es első azonosításakor gombának tekintették.
Morfológia és életciklus
2–4 μm hosszú. A zoospóra kétostorú, ezeket a tengeri környezetben úszásra használja. Gazdái puhatestűek, gyakran a Crassostrea fajai. Bekebelezése után trofozoitává alakul, mely a gazda szöveteiben szaporodik. A P. marinus gyakran a hemocitákat fertőzi a gerincesek maláriafertőzéséhez hasonlóan. Gyakori továbbá az emésztőrendszer, a kötőszövetek, az emésztőmirigyek és a kopoltyúk sejtjeiben is. A sejtben a trofozoita a sejtmagot eltoló vakuólumot hoz létre. A fertőzött sejt „pecsétgyűrűsejt, mivel gömbölyű, és a kerek vakuólum tölti ki, így pecsétgyűrűre hasonlít. Az érett trofozoita kettéhasadással legfeljebb 16 éretlen trofozoitát hoz létre. Ezek a gazdában maradva annak szöveteit fertőzhetik, vagy a vízbe kerülhetnek ürülékkel, álürülékkel vagy elhunyt gazdából. A trofozoiták a vízben megérve ostoros zoospórákat hoznak létre.
A perkinsózis az osztriga betegsége. A „dermo” név a patogén eredeti nevéből, a Dermocystidium marinumból ered, és gyakran használatos ma is. A fertőzött sejteket a szaporodó patogén bontja le, sok trofozoitát kibocsátva a gazda szöveteibe vagy vérkeringésébe. Itt további sejteket fertőz, vagy a gazda halálakor, bomlásakor kiszabadul. A fertőzött osztriga stressz hatása alá kerül, szövetei halványak, ivarsejttermelése késik, növekedése lassul, emaciáció jelentkezik, köpenye zsugorodik, és a héjtól elválik, és gennyszerű folyadék gyűlhet fel benne. A szövetlízis és az érelzáródás halált okozhat, de sok osztriga élhet akár 3 évig aktív fertőzéssel.
Az osztrigatenyésztést egyes helyeken, különösen Mexikóban megzavarja.
Kezelés
A patogén és a betegség prevalenciáját környezeti tényezők, például a hőmérséklet, a sótartalom és a táplálékmennyiség befolyásolják. A környezetszennyező anyagoknak, például N-nitrozodimetilaminnak vagy tributilónoknak kitett osztrigák betegségei súlyosabbak. Magasabb hőmérsékleten az osztriga kémiai védelmei, különösen a lizozimek, csökkentek, így a fertőzés gyakoribb és súlyosabb nyáron. A magasabb téli óceán-hőmérséklet is segíti a járványt.
Bár egyes antibiotikumok laboratóriumi tanulmányai ígéretesnek bizonyultak, nem ismert hatékony módszer a fertőzés megszüntetésére, így fontos a prevenció. A betegségben érintett populációkból vagy területekről származó osztrigák nem helyezendők át fertőzetlen helyre, mert könnyen bevezethető és átadható a fertőzés. Akvakultúra esetén a rezisztensebb osztrigakládok létrehozása és meghatározása folyamatos. A fertőzött osztrigák nem helyezendők osztrigaágyba, és a fertőzött területekből az osztrigák eltávolítandók, és a terület hosszú ideig osztriga nélkül hagyandó a fertőzöttség csökkentéséhez.
↑Villalba A, Reece KS, Ordás MC, Casas SM, Figueras A (2004. október 15.). "Perkinsosis in molluscs: a review"(PDF). Aquat Living Resour. 17: 411–432.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
12345Sunila I. "Dermo Disease"(PDF). Oyster and Clam Diseases. Connecticut Department of Agriculture.
12Petty D (2010). "Perkinsus infections of bivalve molluscs". Fisheries and Aquatic Sciences. Florida Cooperative Extension Service. University of Florida IFAS: FA178. Hozzáférés: 2025. március 18.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Perkinsus marinus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
