A második skót függetlenségi háború katonai eseményei

Kinghorni csata

1332. augusztus 6-án Edward Balliol és Henry de Beaumont csapatai a skóciai Fife területén levő Wester Kinghornnál partra szálltak. A művelet közben a helyi skót erők rájuk támadtak, de vereséget szenvedtek.

I. Róbert halála után, a kiskorú II. Dávid uralkodása idején az úgynevezett „kifosztottak” Eduárd Balliol trónigényét fegyverrel próbálták érvényesíteni, ezért 1332 nyarán tengeri úton indítottak inváziót. A Balliol vezette sereg 1332. augusztus 6-án a fife-i Kinghornnál ért partot, ahol a helyi erők megtámadták a még kirakodóban levő csapatokat, de a betolakodók visszaverték őket, majd Dunfermline felé vonultak ellátmányt szerezni. Ezután Perth irányába folytatták a hadjáratot, amely néhány nappal később a Dupplin Moor-i csatához vezetett.

Dupplin Moor-i csata

Bővebben: Dupplin Moor-i csata

Az Annan-i csata

1332. december 16-án a Skóciában, Dumfries és Galloway területén levő Annanban Archibald Douglas, Skócia őre rajtaütött és legyőzte Edward Balliolt és híveit; a csata Bruce-párti győzelemmel zárult.

Edward Balliol 1332 augusztusában Dupplin Moorban győzelmet aratott, majd szeptemberben Scone-nál királlyá koronáztatta magát Eduárd néven. Helyzete ingatag maradt. Ősszel fegyverszünetet kötött a Archibald Douglas régenssel, majd serege jó részét visszaküldte Angliába, ő maga Annanban rendezkedett be. A december 16-i hajnali támadást Douglas vezette, az egyes erőket John Randolph, Moray 3. grófja társ-régens és Robert Stewart irányította. Balliol tábora szétesett, Balliol végül Carlisle-ba menekült. A vereség következménye, hogy Balliol első trónkísérlete rövid idő alatt összeomlott, a Bruce-párt visszaszerezte a kezdeményezést.

Dornock-i csata

1333. március 25-én William Douglas, Liddesdale ura a Skóciában, Dumfriesshire területén levő Dornocknál összecsapott Anthony de Luci és Ralph de Dacre angol csapatával, vereséget szenvedett és fogságba esett.

Az angol vezetés Eduárd Balliol (Eduárd skót király) ügyét támogatva portyázó erőket küldött a nyugati határvidékre, ez volt a második skót függetlenségi háború 1333. évi angol hadjárata. Dornocknál a Douglas vezette, viszonylag kis skót különítmény – alig több, mint ötven fő – próbálta feltartóztatni a jóval nagyobb – 800 fős – angol csapatot. A beszámolók szerint a harc rövid ideig tartott, a skótok súlyos veszteségeket szenvedtek – több, mint két tucat halott –, Douglas pedig két évre fogságba került.

Berwick ostroma (1333)

III. Eduárd angol és Eduárd skót király (Edward Balliol) 1333 márciusától 1333. július 20-áig ostromolta az angliai Berwick-upon-Tweed városát, amely végül megadta magát, így angol kézre került.

Edward Balliolt 1332-ben, röviddel hatalomra jutása után elűzték, Angliába menekült. III. Eduárd 1333-ban fegyverrel támogatta a neki hűbéresküt tett Balliol visszatérését. A hadjárat elsődleges célpontja Berwick volt. A várost márciusban zárták körül, a fő angol haderő májusban érkezett meg, és az ostrom közben a védők tűzszünetekhez kötött, határidős megadási feltételeket vállaltak, amelyeket túszokkal biztosítottak. A felmentő skót had fellépése végül az 1333. július 19-i Halidon hegyi csatához vezetett, ahol a skótok vereséget szenvedtek. Másnap, 1333. július 20-án Berwick a megállapodás szerinti feltételekkel kapitulált.

Halidon Hill-i csata

Bővebben: Halidon Hill-i csata

Boroughmuir-i csata

1335. július 30-án a flandriaia, angol szolgálatban álló Guy, Namur grófja csapatát Edinburgh városától délre, a Boroughmuir közlegelőn John Randolph, Moray 3. grófja megtámadta és megverte.

III. Eduárd angol király 1335-ben nagy hadjáratot vezetett Skóciába Eduárd skót király (Edward Balliol) támogatására, a kontinensről érkező segéderők is Skóciába tartottak. Guy, Namur grófja kis kísérettel érkezett Berwickbe, majd továbbindult, de a skótok – akik ekkor nem vállaltak nyílt döntő csatát a fő angol sereggel – alkalmat kerestek az elkülönült csapatrészek megverésére, és a Boroughmuirnál útját állták. A harc részletei a krónikákban eltérően jelennek meg, de a lényeg az, hogy Namur emberei nem tudtak áttörni, és végül megfutamodtak, illetve visszahúzódtak. A győzelem rövid távon a skót ellenállás morálját növelte. Ugyanakkor jelezte, hogy a skót hadviselés 1335-ben is képes volt a kisebb, gyors akciókra.

Culblean-i csata

1335. november 30-án Andrew Murray, Skócia Őre a skóciai Aberdeenshire-ben, Culblean közelében vívott csatában legyőzte – az Atholl grófja cím visszaszerzéséért angol hűbért fogadott – David III Strathbogie seregét.

Eduárd skót király (Eduárd Balliol) angol támogatással igyekezett megtartani vagy visszaszerezni a hatalmát Skóciában, Északkelet-Skóciában pedig David de Strathbogie volt a Balliol-ügy egyik fő támasza, aki Kildrummy várát is ostrom alá vette. Andrew Murray felmentő hadjáratot vezetett, és Culbleannél ütközött meg Strathbogie seregével. A részletek és a létszámadatok a forrásokban bizonytalanok és eltérők. Abban azonban megegyznek, hogy a Balliol-párti erőket visszaverték, Strathbogie pedig elesett. A győzelem következményeként a Balliol-párt északi helyzete megrendült, és a csatát a modern összefoglalók gyakran fordulópontként említik a második skót függetlenségi háború korai szakaszában.

Perth ostroma (1339)

Robert Stewart, Skócia Őre 1339 júniusától 1339. augusztus 17-éig ostromolta a skót Perth városában levő angol helyőrséget, amelyet Thomas Ughtred vezetett. A védők végül ellátmányhiány miatt megadták magukat, így az ostrom skót győzelemmel zárult.

Eduárd skót király (Eduárd Balliol) 1332 után angol támogatással próbálta megtartani a hatalmát, és Perth a Balliol-párt egyik legfontosabb támaszpontja lett; Robert Stewart 1338-tól Skócia Őrként a Balliol-hű területek felszámolására törekedett, ezért 1339-ben Perth ellen fordult. Az ostrom 1339 júniusában kezdődött, és a skót főerőket Robert Stewart vezette. A vállalkozás nagyobb léptékű volt a megszokottnál, a várost nemcsak szárazföldről, hanem vízi úton is igyekeztek elzárni az utánpótlástól. A kortárs elbeszélő hagyomány szerint a Tay torkolatának ellenőrzése és az ostromműveletek – például a vizesárok vízszintjének csökkentése – is hozzájárultak ahhoz, hogy a védők helyzete tarthatatlanná vált. Ughtred 1339. augusztus 17-én kapitulált, később Angliában a megadás miatt bírálatok érték. Az ügyét vizsgáló eljárásokban igyekezett igazolni, hogy elégtelen ellátás és erősítés hiánya ellenére kitartottak, amíg lehetett.

Neville’s Cross-i csata

Bővebben: Neville’s Cross-i csata

Nesbit Moor-i csata

1355 augusztusában Patrick Dunbar, March grófja és William Douglas, Douglas ura a skóciai Berwickshire területén, a Merse vidékén levő Nesbit Moor közelében rajtaütésben legyőzte Sir Thomas Grey és Lord Dacre angol seregét.

Az utolsó fegyverszünet lejárta után a határvidéken újra fellángolt a hadakozás. March grófja a feldúlt birtokai miatt megtorló portyát szervezett a Norham Castle környékére. Douglas előreküldte Sir William Ramsayt (Dalhousie), hogy zsákmányszerző támadással kicsalogassa az angol helyőrséget. Amikor Grey és Dacre üldözésbe kezdett, March és Douglas emberei a Duns környéki erdős területen rejtőzve várták őket, majd Nesbit Moor térségében csapdába ejtették az angolokat. A harc eredményeként több előkelő fogoly került skót kézre, köztük Thomas Grey és Lord Dacre is. A győzelem után a skótok még 1355-ben Berwick városát is megszerezték, bár a vár bevételére nem került sor. A hadművelet III. Eduárd 1356 eleji, megtorló hadjáratához – Candlemas felégetéséhez – vezetett.