| Atholl hercege | |
Duke of Atholl | |
| Címer leírását lásd itt | |
| Ország | Skócia |
| Nemzetség | Murray klán |
| Alapítva | 1703. |
| Alapító | Anna brit királynő |
| Feje | Bruce George Ronald Murray (Louis Trichardt, 1960. április 6 –) |
| Titulus | A legfelsőbb, leghatalmasabb és legnemesebb |
| Rang | herceg |
| Rezidencia | Blair kastély |
A Wikimédia Commons tartalmaz Atholl hercege témájú médiaállományokat. | |
Az Atholl hercege skót, élő és öröklődő főrendi cím, viselője egyben a Murray klán vezetője is. Az Atholl név földrajzi területre utal, az elnevezés a piktek korából származik. A terület királyság, vagy alkirályság, esetleg önálló tartomány volt. A Murray klán számos családot jelent, Atholl-t az írott emlékek óta a klánt vezető család uralja, időről-időre a család és a címük is változott. Az Athollok (grófok, márkik és hercegek) története klasszikus skót történet. A piktektől indul, a skót középkoron át vezet, amelyet a klán-háborúk uraltak. Az angol királysággal folytatott határ-csatározásokat követően a skót és angol korona egyesítéséért és az önálló skót királyságért folytatott küzdelem osztotta meg a Murray családot. Az egyesülés után a Murray hercegek a brit koronát szolgálják, a második búr háború a szerteágazó család több tagját is Dél-Afrikába sodorja. A XX. század elején nagy hatalmú család a század végére, a parlamenti demokrácia erősödése miatt elveszti küldetését, a magas örökösödési adó miatt pedig székhelyét – a Blair kastélyt – és a birtokokat alapítványba szervezik. Jelenleg (2024) Bruce George Ronald Murray Atholl 12. hercege, de nincs hercegi vagyona, címéhez egyre kevesebb különleges jog tartozik.
Atholl – amely a mai északi Perthshire területén található – piktek uralta királyság vagy királyi jogokkal bíró főúri tartomány (mormaerdom) volt, amit az élén álló mormaer irányított. Az "Atholl Mormaer" cím első ismert viselője Dubdon volt. A tartományt a XI. században Dunkeld-i Crínán mormaer irányíthatta.

A szócikk Atholl hercegeiről szól, így a grófi címet és viselőit csak a szükséges mértékben mutatjuk be. Az Earl of Atholl, azaz Atholl grófja címet tíz alkalommal hozták létre. Általában egy cím a skót főrendben fiú ágon öröklődik, de a létrehozásakor (creation) a létrehívó uralkodó rendelkezhet másképp is, az Atholl grófja esetében többször is előfordult. A cím elvesztése általában az öröklési rendből következik, de előfordul árulás miatti címvesztés is. A cím klánon, családon belül maradását nem csak a cím adományozásával őrizte az uralkodó, hanem a klánon belüli házasságok, rokoni kapcsolatok is erősítették.

Az Atholl mormaer cím 1130 körül alakult Atholl grófjává (
1130 I). A címet a Dunkeld-ház alapítójának harmadik fia, Máel Muire leszármazottai birtokolták 1307-ig, amikor Atholl 10. grófja fellázadt I. Róbert skót király ellen, aki száműzte őt, elkobozta hivatalát, címét és földjeit. Érdekesség, hogy egy alkalommal két grófnő, anya és lánya, Forbhlaith és Ada, a hatodik és hetedik grófnő követte egymást. Ada férje volt az első a Strathbogie–családból, aki a címet viselte. A család részt vett az angol-skót háborúban, többször oldalt váltott, végül elvesztette skót címeit és birtokait.
Máel Muire a XII. század elején, talán az 1130-as évekig Atholl mormaerje volt. Életéről semmit sem lehet biztosan tudni, vélhetően őt említi az Orkneyinga saga – Máel Muire Donnchad király fia és III. Máel Coluim király öccse –, és a Book of Deer – Malmori d'Athótla néven. Vélhetően ő adományozta a moulin-i templomot a dunfermline-i apátság bencés szerzeteseinek. A Donnachaidh klán vezetőjének, mások egyenesen az alapítójának vélik. A klán neve „Duncan fiai”-t jelent.
Matad (1130?–1151) a mormaerséget, apjától, Máel Muire-től örökölte. Az Orkneyinga saga szerint skót király „adományozta” a mormaerséget Maddadr-tnak. Sokkal valószínűbb, hogy Matad egy olyan megállapodás egy részét örökölte, amelyet a király Máel Muire-rel kötött, azért, hogy Máel Muire-t és leszármazottait távol tartsa a tróntól. Matad Haakon Paulsson lányát, Margaretet vette feleségül. E házasság révén idősebb fiuk, Harald később Orkney grófja lett. Többször tanuként szerepel I. Dávid skót király kibocsátotta oklevelekben – például 1115-ben a scone-i oklevélen is tanuként szerepelt –, hol Madeth Comes, ho Maddoc Comes néven szerepel. A nevével kapcsolatos nyilvánvaló nehézségekből eredő további alakok: Madach és Maddad. A kor szokásának megfelelően számos adományt tett az egyháznak, a dulli templomot St Andrews alá rendelte, a St Andrews perjelségnek 1174 körül jelentős összeget adományozott, 1178 körül a moulin-i templomot a dunfermline-i apátságnak adományozta, ennek az apátságnak 1183 és 1186 között több adományt tett.
A Holyrood-krónika szerint 1186-ban Máel Coluim (1153/9–1190) megöletett az I. Vilmos skót király ellen lázadó Domnall mac Uilleim fiát, Adam mac Domnaill nevű törvényen kívülit a coupari templom oltáránál, 58 társát pedig a templomba zárva elégette. Kétszer nősült. Első házasságából származó fiát Henrynek nevezte el, talán II. Henrik angol király tiszteletére. Az első házassága után feleségül vette Hextildát, Uhtred of Tynedale angolszász báró lányát.
Henriknek – akit az egyik forrás Henry Strabolgi néven említ –, legalább két lánya volt – Izabella és Forbhlaith. Izabellát Thomashoz, Galloway urának a testvére, Skócia második legfontosabb embere, Alann vette el. Forbhlaith Sir David de Hastings angol lovaghoz ment feleségül. Henry megerősítette a dulli templom St Andrewsnak történt adományozását. 1211-ben I. Vilmos skót király ellen lázadt.
Isabella Atholl grófnője volt. a kora középkori skót címek, illetve a mormaerség is örökölhető volt női ágon, ha nem volt férfi utód. Izabellát Thomashoz, Galloway urának a testvére, Skócia második legfontosabb embere, Alann vette el, aki felesége jogán (jure uxoris) Atholl grófja volt. Isabella grófsága fia nagykorúságakor ért végett.
Padraig, (Patrick) 1236–1237-től 1241-ig Atholl mormaerje volt. A melrose-i krónika szerint, amikor a Kelet-lothiani Haddingtonban megszállt, ellenségei – „a leggonoszabb emberek” – felgyújtották a szállását és ezzel megölték őt, valamint két, név szerint nem ismert kísérőjét. A krónika nagyra tartotta Padraigot, és azt írja róla, hogy „minden udvari bölcsességgel és szellemmel átitatott” ember volt. A gyilkosság következményeként nagybátyja, David de Hastings ösztökélésére a skót nemesség, élén Patrickkel, March 2. grófjával, üldözőbe vette a fő gyanúsított Walter Bysetet, Aboyne urát, aki II. Sándor skót királytól próbált védelmet szerezni. Noha a király több menedékhelyen is biztosította Walter védelmét, végül száműzték, és birtokai elvesztésével Angliába kényszerült.
Nővére halála és nővére fia meggyilkolása után Forbhlaith (Forflissa, Ferelith, Fernelith vagy Forueleth) lett Atholl grófnője. Francia származású lovag férje, David de Hastings kisebb földbirtokkal rendelkezett Angus megyében. Mivel nem született fiuk, egyetlen lányuk, Ada örökölte a grófi címet.
Ada (1221–1266) férje John de Strathbogie volt. Ada is, férje is I. Duncan király ötödik illetve hatodik generációs leszármazottja volt (lásd a családfát). Strathbogie a Fife grófi ágból származott, a Fife grófok előjoga volt a skót király megkoronázása. Házasságukat felfoghatjuk úgy is, hogy a Dunkeld-család a házassággal biztosította, hogy az Atholl grófi cím és a hozzá tartozó tartomány ne kerüljön családon kívülre. Együtt ők lettek a Strathbogie Atholl grófok őse. Ada 1266. december 25. előtt nem sokkal halt meg.
David I Strathbogie (–1270) David Strathbogie 1266 júniusa előtt vette el Izabelt (– 1292), a kenti Chilham feudális báró lányát. 1266-ban Isabel megörökölte Chilham báróságát és az essexi Chingford Earls kastélyt. Ez utóbbit még halála évében, 1270-ben a király engedélyével bérbe adták a templomos lovagrendnek. Tuniszban vagy Karthágóban halt meg a nyolcadik keresztes hadjáratban, ahogy a hadjárat vezetője, IX. Lajos francia király.
John Strathbogie (~1266–1306) 1284-ben csatlakozott más skót nemesekhez, akik elismerték III. Sándor skót király örökösének lány unokáját, Margitot. Margit 1290-es halálát követően Skóciában trónviszály alakult ki. A helyzetet nehezítette, hogy közvetetten I. Eduárd angol király is érdekelt volt az utódlásban. John 1296-ban a skót oldalon harcolt a dunbari csatában, ahol elfogták és a londoni Towerbe küldték. Egy év elzárás után szabadon engedték azzal a feltétellel, hogy I. Eduárd angol királyt szolgálja Flandriában. Felesége Margaret of Mar (1272–1326) volt. John Strathbogie később visszatért Skóciába, és 1306-ban csatlakozott Robert the Bruce-hoz az angol uralom elleni felkelésben. Válaszul elkobozták angol birtokait. Ebben az évben részt vett I. Róbert skót királlyá koronázásán. Az ezt követő angol skóciai invázió során 1306-ban a methveni csatában és fogságba esett. Johnt, Atholl grófját 1306. november 7-én Londonban felakasztották a közönségesnél harminc lábbal magasabb akasztófára. Ez a fogolytársainál magasabb státuszát jelentette. Testét megégették, fejét a London Bridge egyik oszlopára tűzték ki. I. Eduárd király vejére, Ralph de Monthermer-re bízta az Atholl grófságot és birtokokat Skóciában.
David II Strathbogie (–1326) 1307-ben nyerte vissza földjeti, miután Ralph de Monthermer lemondott azokról egy nagy összegű kárpótlás – 10,000 márka – fejében. Azonban 1307-ben fellázadt I. Róbert ellen, amiért 1314-ben száműzték és elkobozták minden címét, tisztségét és birtokait. Az angoloktól kárpótlásként három uradalmat kapott Norfolkban. 1321-ben megkapta Chilham feudális báróságát Kentben, amely korábban apjáé és nagyanyjáé volt. 1322-ben az angol parlamentbe került Lord Strathbogie (Strabolgi bárója,
1318) néven. Ugyanebben az évben kinevezték Northumberland védőjének, felelős volt a skót támadások elleni védekezésért. 1325-ben az angol csapatok parancsnoka volt Gascogne-ban.
David III Strathbogie (1309-1335) skót nemes volt, aki Angliában nőtt fel, ahová apja menekült, miután sikertelenül lázadt a skót király ellen, aki megfosztotta címétől és birtokaitól. Ezért David III soha sem volt hivatalosan Atholl grófja, de nem is kérte a skót uralkodótól a cím helyreállítását.
David 1327-ben vett részt első katonai akciójában, III. Eduárd seregében szolgált a Skócia ellen indított, sikertelen weardale-i hadjáratban. Ezt követően eleségül vette Katherine Beaumont-t, Katherine hozománya a northumberlandi pontelandi uradalom volt, amely kiegészítette a Strathbogie-k megszerezte buckinghamshire-i, hertfordshire-i, lincolnshire-i, norfolki és yorkshire-i birtokokat. 1330-ban megörökölte az írországi Odogh-udvarházat. John Balliol, a skót trón angol jelöltje visszahelyezte skót rangjaiba és birtokaiba – de ez csak jelzés volt, Balliol nem volt jogosult erre. Bár 1332-ben a Dupplin Moor-i csatában a győztes angol oldalon harcolt, két évvel később mégis fellázadt III. Eduárd ellen. Hamarosan kegyelmet kapott. Skót földön harcolva a politikai és katonai erőviszonyok változásával többször is oldalt váltott, célja a skót birtok és cím visszaszerzése volt, bár ez utóbbit soha sem kezdeményezte. Általában azt támogatta, akitől a cím visszaadását remélhette.
Harcolt II. Dávid skót király oldalán Balliol erői ellen. Amikor néhány hónappal később Balliol és az angolok betörtek Skóciába, David ismét oldalt váltott, és visszatért Balliol szolgálatába. Miután ostrom alá vette Kildrummy várát, elesett, amikor a skót régens (Skócia őre), Andrew Murray ellen harcolt a culbleani csatában. A harcokban Strathbogie elesett, Balliol erői vereséget szenvedtek. A győztes Murray a David özvegye, Katherine védte Lochindorb várát is ostrom alá vette. Katherine 1336-ig vezette a vár védelmét ekkor az angol erők felmentették őket, és visszatérhetett Angliába.
David Strathbogie (kb. 1327-1369) a százéves háborúban Franciaországban az angol oldalon vett részt. 1355-ben Eduárd walesi herceg kíséretében érkezett Franciaországba. Feleségétől, Henry de Ferrers, Ferrers 2. Groby bárójának lányától, Elizabeth Ferrers-től két lánya született – Philippa és Elizabeth –, így halálakor az angol címe, Strabolgi bárója alvó állapotba került és azóta sem történt meg a cím előhívása. A cím létét is többen megkérőjelezték, mert nem maradt fenn semmilyen, az első bárót az 1318-as angol parlamentbe szóló meghívólevél (writ of summons), és nincs hiteles bizonyíték arra sem, hogy ténylegesen ott ült volna. A Lordok Háza 1914. május 7-i határozata alapján úgy tekintik, hogy David II Strathbogie-t Strabolgi lorddá (báróvá) teremtették egy feltételezett meghívólevél alapján.
A családfán csak a cím öröklésének megértéséhez szükséges személyeket tüntettük fel, illetve kapcsolatokat más fontos családokhoz.
Az Atholl grófja (
1320) címet másodszor 1320 körül John Campbell (~1313 – 1333. július 19.) kapta I. Róbert skót királytól. John apja Niall mac Cailein, a Campbell klán tagja volt, de nem az Argyll grófját adó ágé. John anyja Mary Bruce, Robert Bruce húga. 1316-ban apjától örökölte azokat a földeket, amelyeket David Strathbogie-tól elkoboztak, és pár évvel később Atholl grófjává tették – bár Strathbogie fia szintén igényt tartott a címre. Felesége Joan volt , Maol Íosa IV, Strathearn grófja korábbi felesége. Nem született gyermekük, ezért amikor 1333. július 19-én elesett a Halidon Hill-i csatában – az öt elesett skót grófok egyikeként –, a cím kihalt. Így David III Strathbogie, az örökségből kiszorított főúr (lásd feljebb), teljes egészében magának követelte Atholl grófságát. Özvegye, Johanna Menteith később Maurice de Moravia, Strathearn grófja, majd William de Moravia, Sutherland 5. grófja felesége lett.
Freskin flamand lovag, aki valószínűleg I. Dávid skót királlyal érkezett Skóciába, volt a Murray klán ősatyja. Freskint Morayshire és West Lothian területekkel jutalmazták, és az ő leszármazottai kezdték használni a de Moravia nevet, amely elskótosodva Murray-re változott. Freskin leszármazottja, William de Moravia alatt a család befolyása jelentősen megnőtt. William de Moravia Sutherland földjét szerezte meg és a Sutherland grófja lett.
William Douglas, Liddesdale ura (~1310–1353 augusztus) a második skót függetlenségi háború egyik legaktívabb határvidéki hadvezére volt. A Bruce-párt oldalán a Déli-felföld és a Határvidék portyáit szervezte. Abban az 1335-ös culbleani ütközetben vezette az elővédet, amelyben David Strathbogie elesett. 1341-ben cselvetéssel visszafoglalta Edinburgh várát az angol helyőrségtől, ami a skót hadjáratok egyik látványos sikere volt a korszakban. II. Dávid Atholl grófjává (
1341 III) emelte, de 1342-ben politikai okból lemondott a címről, amit az uralkodó Robert Stewartnak, nagybátyjának, a trón várományosának adományozott. Douglas megkapta Liddesdale uradalmát, vagyis a saját déli határvidéki hatalmi bázisához sokkal közelebb eső, számára hasznosabb területet. 1342-ben a roxburghshire-i tisztségekért és befolyásért folyó vetélkedés során Sir Alexander Ramsay elfogatta Hawickban, és a hermitage-i vár börtönében halálra éheztette, ami nagy botrányt keltett, de végül politikai védelmet és kegyelmet is kapott. 1346-ban a Neville’s Cross-i vereségnél angol fogságba esett. Csak 1352. július 17-én szerezte vissza a szabadságát, amikor a III. Eduárd angol királynak tett hűségesküt azzal a kikötéssel, hogy nem harcol skótok ellen. 1353 augusztusában az Ettrick Forest területén, Williamhope/Galswood környékén vadászat közben rokona, William Douglas meggyilkolta. A pontos ok nem ismert, egyesek szerint Ramsay-t bosszulta meg, mások szerint Liddesdale uradalmának megszerzése végett történt a gyilkosság, de akad, aki politikai megbízhatatlanságot vél indítéknak.
A címet (
1342) negyedik alkalommal II. Dávid skót király hozta létre Robert Stewart részére. A címet fia, John Stewart örökölte. Amikor John trónra lépett, akkor a cím egyesült a koronával, azaz megszűnt.
A címet ötödik (
1398) alkalommal III. Róbert skót király hozta létre 1398-ban trónörökös fia, David Stewart, Rothesay hercege kapta meg a címet. David Stewart 1402-ben halt meg, és mivel nem maradtak utódai, a cím ismét megszűnt.
A hatodik alkalommal az Atholl grófja (
1403) címet II. Róbert fia, Robert Stewart, Albany hercege kapta meg 1403-ban azzal a kikötéssel, hogy a cím csupán addig él, amíg testvére, III. Róbert király életben van. Tehát III. Róbert 1406-os halálakor Robert Stewart elvesztette a címet.
A hetedik alkalommal az Atholl grófja (
1404) címet I. Jakab skót király hozta létre 1404-ben Walter Stewart, II. Róbert király legfiatalabb fia részére. Walter Stewart jelentős szerepet játszott a királyi igazságszolgáltatásban, a Király Bírája (The King’s Justice) néven vált ismertté. 1437-ben részt vett I. Jakab király meggyilkolásában, amely miatt később kivégezték. Halála után az Atholl grófságot elkobozták, és a cím egy időre megszűnt létezni.
Hogy lehetett egy 1404-ben még létező címet újra létrehozni? Mivel az 1404-ben élő cím nem öröklődő, sőt, a király életéhez kötött volt. A létrehozott cím pedig örökletes volt – bár örökösödésre nem került sor.
Az Atholl grófja cím előző viselőit Joan Beaufort személye köti össze a nyolcadik létrehozással és későbbi viselőivel, ezt mutatja a következő szűkített családfa.

John Stewart (~1437/1442–1512. szeptember 15.) 1457-ben kapta meg az Atholl grófja (
1457 VIII) címet III. Jakab skót királytól. 1460-ban a skót korona Balvenie várát és uradalmát adományozta neki, ugyanebben az évben Balveny 1. lordjává is kinevezték. A hagyomány szerint részt vett John Macdonald, Ross 11. grófja, vagyis a Szigetek lordja ura elleni fellépésben, 1475-ben legyőzte és elfogta őt, amivel a Szigetek urainak hatalma végleg megtört. Egy későbbi legenda pedig hozzá köti az Atholl Brose ital eredetét. Állítólag whiskyt, mézet és zabot kevertek Macdonald kútvizébe, hogy könnyebben elfoghassák. 1484-ben Skócia angliai követe (nagykövete) volt. 1483-ban részt vett a skót trónöröklési háborúban, támogatta III. Jakab uralmát. 1488-ban jelen volt a Sauchieburn-i csatában, ahol III. Jakab vereséget szenvedett és meghalt. 1504-ben részt vett a hebridai hadjáratokban, amelyek célja a szigeti lázadók leverése volt. A floddeni csatában esett el 1513-ban.
John Stewart (1475 után – 1521?) 1513-ban örökölte a grófi címet. Apja mellett harcolt a Flodden-mezei csatában 1513. szeptember 9-én, ahol a skót sereg az angolok ellen harcolt. Bár a csata jelentős skót veszteségekkel zárult, John Stewart – apjával ellentétben – túlélte a küzdelmet.
John Stewart (1507. október 6. – 1542 november) 1521-ben örökölte meg a grófi címet. 1530 októberében részt vett a MacGregors klán kiűzésében Loch Rannoch szigeti erődjéből. 1532-ben egy pompás, ideiglenes palotát épített Pitlochry közelében, hogy szórakoztassa V. Jakab skót királyt és anyját, Tudor Margitot egy vadászat során. 1536 júliusában V. Jakab király Glenlochy földjein Perthshire-ben szabad báróságot adományozott a részére. Részt vett a Campbell család és a MacGregors közötti konfliktusban, és riválisa volt a Menzies családnak, akik ugyanezen a területen birtokoltak földeket. John Stewart 1542-ben halt meg, valószínűleg az angol határon folytatott katonai hadjárat során, a Solway Moss-i csatát követően kapott lázban.
John Stewart (1533–1579) 1542-ben örökölte a címet. Támogatta Guise Mária királyné kormányzatát, és 1560-ban ellenezte a reformációt. Részt vett a Corrichie-i csatában 1562-ben. 1565-ben északi helytartóvá nevezték ki. Támogatta Mária királynő és Lord Darnley házasságát. Ám az 1567-es Carberry Hill-i csatában Mária ellen vonult hadba. 1578-ban Skócia lordkancellárja lett. 1579. április 24-én vagy 25-én halt meg Kincardine kastélyában, Auchterarder közelében, miután egy bankett után hirtelen megbetegedett és meghalt, valószínűleg megmérgezték.
John Stewart 1590-ben kinevezték a skót Privy Council tagjává, amely a király tanácsadó testülete volt. 1587-ben részt vett a MacGregors klán elleni hadjáratban, amely során üldözték és megtámadták a klánt. 1591. június 29-én összeütközésbe került Errol grófjával Perthben, amikor Dániai Anna ünnepélyesen bevonult a városba. 1592 júliusában vendégül látta Dániai Annát Dunkeldben, bár VI. Jakab skót király megtiltotta a látogatást. 1595 szeptemberében halt meg, és október 11-én temették el Dunkeldben. Halálakor a grófság a koronára szállt vissza, mivel nem maradt fiúörököse.

John Stewart, Innermeath 6. lordja (1566–1603), a XVI. századi skót nemes volt. 1596-ban hozta létre III. Jakab skót király az Atholl grófja (
1596 IX) címet részére. Az előző létrehozás utolsó grófjának özvegyét vette el, így a cím létrehozása a cím továbbvitelét szolgálta. John Stewart részt vett a skót klánok közötti konfliktusokban és fontos szerepet játszott a skót politikai életben. 1600-ban ő vezette a királyi csapatokat a Glenlivet-i csatában, ahol az Erzsébet-párti erőkkel harcolt. John Stewart jelentős birtokokat szerzett Perthshire-ben, beleértve Blair kastélyát is.
James Stewart, Atholl 2. grófja (1583-1625) szintén részt vett 1594-ben a Glenlivet-i csatában. 1600-ban VI. Jakab skót király tanácsadója lett, 1601-ben kinevezték Perth megye sheriffjének, rendfenntartó feladatokat látott el. 1603-ban segítette VI. Jakabot az angol trónra lépésében, ami után a királyi tanács tagjaként tevékenykedett. 1610-ben a király kinevezte őt a skót főkincstárnok helyettesévé. 1617-ben részt vett VI. Jakab király skótországi látogatásának szervezésében. 1620-ban vezető szerepet játszott a skót törvényhozásban, és segített a királyi hatalom megerősítésében. Halálával a grófi cím ismét kihalt, mivel nem hagyott hátra törvényes örököst.
Atholl 5. grófjának (nyolcadik létrehozás) lánya, Dorothea Stewart az 1581-ben született a Perthshire-i Athollban. 1604. szeptember 28-án feleségül ment Sir William Murray-hez, Tullibardine 2. grófjához. Férje halála után, Dorothea szerepet játszott fia, John Murray felemelkedésében, aki 1629-ben Atholl grófjává kreálta I. Károly skót király.
John Murray (kb. 1610 – 1642. június 11.) részére I. Károly skót király Atholl grófja (
1629) címet adományozott. Részt vett a skót politikai és katonai életben, különösen a harmincéves háború idején. 1633-ban a skót parlament tagjaként a király, I. Károly hűséges támogatója volt. Részt vett a skót nemesi összecsapásokban és a Covenanterek elleni harcokban. 1638-ban részt vett a skót nemesi gyűlésen, ahol a vallási kérdések domináltak. Továbbá a Skót Titkos Tanács tagja is volt. Murray egyike volt azoknak a nemeseknek, akik igyekeztek fenntartani a királyi hatalmat Skóciában a forradalmi időkben. 1642-ben bekövetkezett halála jelentős veszteség volt a királyi párt számára.
John Murray, Atholl 1. márkija (1631. május 2. – 1703. május 6.) 1642-ben örökölte meg az Atholl (második) grófja címet. Unokatestvére, James Murray Tullibardine 2. grófja (1617–1670) halála után Tullibardine 3. grófja lett, mert a Tullibardine címet előbb (1606) hozták létre, mint az Atholl grófja címet. A Tullibardine gróf (
1628) címmel megörökölt alcímek: Lord Murray of Tullibardine (
1628) és Lord Murray, Gask and Balquhidder (
1628) John Murrayt szolgálataiért II. Károly skót király Atholl első márkijává emelte (
1676) – és mivel ez a grófnál (earlnél) magasabb rangú főrendi cím, John Murray ezt használta élete végéig. Politikai karrierje során többször is betöltötte a skót államtitkár tisztségét. Murray jelentős szerepet játszott a kormányzati ügyekben, különösen a Royalisták oldalán a polgárháborúk alatt és után. 1684-ben kinevezték Skócia Lord Justice General-jává, amely pozícióban fontos ítéleteket hozott. 1689-ben támogatta II. Jakabot, ami miatt rövid időre száműzték. Visszatérése után 1690-ben kinevezték a skót hadsereg főparancsnokává. Murray kitartóan dolgozott a skót és angol parlamentek egyesítésén, de életében nem érte meg az Unió 1707-es létrejöttét.

A címer leírása: Négyelt pajzs. Első és 3. mező: Hat arany és fekete osztás (Atholl), 2. és 4. mező: Arany alapon kék-ezüst sakkozott pólya (Stewart). Középcímer: kék pajzs, három ezüst csillaggal, körülötte arany kettős liliomos díszítéssel, felette márki koronával (Murray klán vezető).

John Murray-t (1660–1724) pár hónappal azután, hogy megörökölte az Atholl (második) márkija címet, Anna brit királynő 1703-ban Atholl hercegévé kreálta (
1703) és rendezte címeit. A hercegi címmel Skócia egyik legbefolyásosabb nemese lett. A spanyol örökösödési háború idején a Tory Párt támogatójaként tevékenykedett. Murray számos katonai és politikai pozíciót töltött be, többek között a Skót Nemzeti Gárda parancsnokaként is szolgált. Részt vett az 1715-ös jakobita felkelés leverésében, amivel tovább erősítette a Hanover-ház támogatottságát. Az Act of Union (1707) elfogadását is támogatta, amely Skócia és Anglia egyesülését eredményezte. Murray hűséges támogatója volt VII. Jakab skót királynak, aktívan részt vett a király visszaállítását célzó jakobita mozgalmakban. Ugyanakkor politikai pragmatizmusa lehetővé tette számára, hogy az új uralkodó, I. György brit király alatt is megőrizze befolyását.
James Murray bátyja, William Murray (Edinburgh, 1690. szeptember 28. – Dunkeld, 1764. január 8.), Tullibardine márkija részt vett az 1715-ös jakobita felkelésben, ami miatt megfosztották címeitől, így James örökölhette a hercegi címet apja 1724-es halála után. 1715-ben Perthshire képviselőjévé választották a parlamentbe, majd 1722-ben újraválasztották. 1733-ban parlamenti törvénnyel megerősítették öröklési jogait, és ugyanabban az évben kinevezték titkos tanácsossá. 1734-ben megkapta a Bogáncsrendet. 1736-ban örökölte a Man-sziget uralkodói jogait és a Strange bárói (
1628) címet is. Ezen a címen voltak Atholl hercegei a Lordok Háza tagjai 1957-ig. 1745-ben a jakobita felkelés idején délebbre menekült, míg bátyja, William, átvette a Perthshire-ben található családi birtok, a Blair Castle irányítását. James csatlakozott Cumberland herceg hadseregéhez, és a cullodeni csatában a kormánycsapatok oldalán harcolt. A jakobiták veresége után visszaszerezte a Blair kastélyt és birtokait. 1763-ban lemondott a Lord Privy Seal tisztségről és kinevezték a Nagy Pecsét őrévé, valamint az igazságügyi főbíróvá.
John Murray (1729. május 6. – 1774. november 5.) 1764-ben örökölte a hercegi címet nagybátyja, James Murray halála után, annak ellenére, hogy apját hazaárulás miatt megfosztották birtokaitól – lásd a lenti családfán a neve melletti lábjegyzetet. Politikai pályafutása során 1761-től 1764-ig Perthshire képviselője volt a brit parlamentben. 1764-ben skót képviselő főnemes lett, és 1768-ban újraválasztották. 1767-ben megkapta a Bogáncsrendet, Skócia egyik legmagasabb kitüntetését. Unokatestvérét (lásd családfa) vette el feleségül. Lady Charlotte Murray, a Man-sziget uralkodói jogait örökölte apja, a Atholl 2. hercege halála után. John Murray 1771 és 1774 között az Angliai Ősi Nagy Páholy nagymestere volt, és 1773-1774 között Skócia nagymestere. 1774. november 5-én, 45 éves korában halt meg, miután deliriumos állapotban belefulladt a Tay folyóba.

John Murray (1755. június 30. – 1830. szeptember 29) 1774-ben örökölte meg a hercegi címet. 1786-ban a brit nemesség tagjává vált, amikor a Strange Grófja (1786
) és Murray of Stanley báró (1786
) címeket kapta III. György brit királytól, ami automatikus helyet biztosított számára a Lordok Házában. 1794-től 1830-ig Perthshire lord–helytartója volt, és 1797-ben a Királyi Titkos Tanács tagjává választották. 1800-ban megkapta a Bogáncsrend lovagja címet, és 1805-ben anyját után örökölte a Strange bárói címet is. A herceg jelentős szerepet játszott a szabadkőművességben, és 1775-től 1781-ig, majd 1791-től 1812-ig az Angliai Antient Grand Lodge nagymestere volt. Támogatta a larix fenyő telepítését, melyről 1807-ben írt „Observations on Larch“ című munkájában.
John Murray (1778. június 26. – 1846. szeptember 14.) bátyja korai halála után lett a családi címek és birtokok örököse. Tanulmányait az Eton College-ban végezte, majd 1797-ben az 61. gyalogezrednél hadnagyi rangot kapott. 1798-ban, húszéves korában elmebetegnek nyilvánították, amely miatt soha nem ülhetett a Lordok Házában. Mentális betegsége elsősorban paranoiás téveszmékkel és súlyos szorongással járt, ami jelentősen befolyásolta a mindennapi életét és társadalmi szerepléseit. Elmebetegségének hivatalos elismerését az apja, Atholl 4. hercege kezdeményezte, hogy megakadályozza John politikai szerepvállalását és a család hírnevének romlását. Az elmeállapota miatt nemcsak a politikai életből zárták ki, hanem életének nagy részét is visszavonultan, gondozás alatt töltötte. Az öröklésből való kizárása azonban nem volt lehetséges, mivel a skót nemesi címeket és birtokokat törvény szerint nem lehetett elvenni tőle elmeállapota miatt. Az Atholl hercegséget előbb öccse, James Murray (1782–1837) Glenlyon 1. bárója, majd James Murray fia, George Augustus Frederick John Murray, a leendő hatodik herceg irányította.
George Murray (1814. szeptember 20. – 1864. január 16) a brit hadseregben szolgált, ahol őrnagyi rangot ért el. A herceg politikai szerepvállalása korlátozott volt, de aktívan részt vett birtokai igazgatásában és fejlesztésében. 1839-ben feleségül vette Anne Home-Drummondot, aki hat gyermeket szült neki. George Murray különösen érdeklődött a mezőgazdaság iránt, és számos modernizációt vezetett be birtokain. George Murray életében a viktoriánus korszak jellemző társadalmi és gazdasági változásai – mezőgazdasági modernizáció, vasútfejlesztés, urbanizáció – nagy hatással voltak birtokaira és családjára. Ő volt az, aki elkezdte a Blair kastély jelentős bővítését, ami az Atholl család otthona volt.
John James Hugh Henry Stewart-Murray (1840. augusztus 6. – 1917. január 20.) 1864-ben, apja halála után örökölte a hercegi címet, és ekkor vette fel a Stewart-Murray nevet Eton College-ban tanult, majd katonai pályára lépett, ahol 1864-ben elérte a kapitányi rangot a Scots Fusilier Guards ezredben. 1868-ban a Bogáncsrend lovagjává avatták, és 1913-tól haláláig a rend kancellárja volt. Atholl hercege 1878 és 1917 között Perthshire lord-lieutenantja volt, valamint számos más katonai és tiszteletbeli posztot töltött be, beleértve a Fekete Őrség 3. zászlóaljának tiszteletbeli ezredesét. Élete során nagy figyelmet fordított családja történetének és birtokainak gondozására, valamint a családi iratok szerkesztésére.

John George Stewart-Murray (Blair kastély, 1871. december 15. – 1942. március 16.) 1917-ben örökölte az Atholl hercegi címet apja halála után. Az Eton College-ban tanult, majd csatlakozott a Royal Horse Guards-hoz, az egység a második búr háborúban és az első világháborúban is résztvett. Az első világháború alatt egy Yeomanry dandárt vezetett a Dardanellák elleni hadjáratban. Politikai karrierjét Nyugat-Perthshire választókerület unionista képviselőjeként kezdte 1910-ben, és 1917-ig az alsóház tagja volt, majd a Lordok Házába került. 1918-ban a Bogáncsrend lovagjává avatták, és a Skót Egyház közgyűlésének lord főbiztosaként szolgált. A skót szabadkőművesek Nagymestere 1908 és 1913, V. György brit király segédtisztje 1920 és 1931 között. A második világháború idején, már hetven évesen, csatlakozott a Home Guardhoz, és őrparancsnokként szolgált Whitehallban. Fontos szerepe volt a skót nemzeti háborús emlékmű létrehozásában az első világháború után. 1932-ben országos figyelmet kapott egy lottó szervezésével, amelynek célja az volt, hogy megakadályozza a pénz kiáramlását az ír szabadállami kórházi lottóra. Bár tevékenysége miatt bíróság elé került, sok brit hazafias tettként tekintett rá.
Bátyjához hasonlóan James (Blair kastély, 1879. augusztus 18. – Edinburgh, 1957. május 8.) is az Eton College-ban tanult, majd 1900. január 3-án kinevezték hadnaggyá a Queen's Own Cameron Highlanders egységbe. Részt vett a második búr háborúban, ahol több csatában is harcolt Johannesburg és Pretoria környékén. Az első világháborúban is szolgált, a Cambrai-i csatában megsebesült, majd elfogták a német csapatok. Hadifogolyként tartották fogva, amíg a háború után, 1918-ban szabadult. Visszatérése után folytatta szolgálatát a brit hadseregben, és végül őrnagyi rangban vonult nyugállományba. 1942-ben, bátyja, John George Stewart-Murray halála után örökölte a hercegi címet. Jelentős szerepet vállalt a szabadkőműves mozgalomban. Halálával a nemesi címek közül néhány megszűnt – Strange grófja és Murray bárója, míg más – Strange bárója (
1628) (némi szünetelés után) – távoli rokonára szálltak.
Miután Atholl 9. hercegének nem volt utóda, az Atholl 4. hercegének ága kihalt, a hercegi cím Atholl 3. hercegének John Murray-tól származó ágára szállt (lásd lenti családfa).

George Iain Murray (1931. június 19 – 1996. február 27.) Atholl 10. hercege (közismert becenevén: „Wee Iain”) tanulmányait az Eton College-ban végezte, 1952-ben Bachelor of Arts (B.A.) diplomát szerzett az oxfordi Christ Churchben.
1957. május 8-án örökölte meg az Atholl hercege címet annak köszönhetően, hogy az előző herceggel kihalt a John Murray Atholl 4. hercege (1755–1830) férfi vérvonala. A 9. és 10. herceg negyedfokú unokatestvérek voltak, de két generációs különbséggel (fourth cousins twice removed), lásd családfa. 1958 és 1963 között Representative Peer volt. Az Oxford Egyetemen szerzett diplomát 1964-ben. 1972 és 1983 között a a nyomdaiparban és a papíriparban tevékenykedő BPM Holdings elnöke volt. 1974 és 1996 között az egyik legjelentősebb regionális újságkiadó csoport, a Westminster Press Group elnöke volt.
1995-ben, a halála előtt nem sokkal a Blair kastélyt és a hercegi birtokokat átmozgatta a Blari Jótékonysági Alapba (Blair Charitable Trust), hogy megóvja a kastélyt és a birtokot az örökösödési adó (40%) jelentette pénzügyi terhektől. Az alapítványt irányító kuratórium tagjai között a Murray család leszármazottai is megtalálhatóak. Az alapítvány felelős a birtok irányításáért és fenntartásáért. Az alapítvány célja, hogy a kastélyt és a birtokot nyitva tartsa a nagyközönség számára, miközben megőrzi történelmi és kulturális értékeit. A kastély és a birtok évente több ezer látogatót vonz.
John Murray anyja, Joan Eastwood Dél-afrikai volt, így amikor férje a Második világháború elején, 1940-ben elesett, szülőföldjén nevelte fel félárván maradt fiát. John Murray (Johannesburg, 1929. január 19. – Haernertsburg, 2012. május 15.) mérnöki diplomát szerzett a Witwatersrand Egyetemen, majd földmérőként dolgozott Dél-Afrikában. 1996-ban, 67 évesen örökölte a hercegi címet, amikor másod-unokatestvére, a 10. herceg, elhunyt. Korábban csak egyszer, 1994-ben járt a Blair-kastélyban, de a kastélyt és a földeket már nem örökölte, mert azt a 10. herceg alapítványba szervezte. A cím elnyerése után továbbra is Dél-Afrika egyik hegyi falvában élt, de minden évben elutazott Skóciába, hogy részt vegyen a hagyományos Atholl Highlanders felvonuláson. A herceg egyszerű életet élt Dél-Afrikában, és soha nem költözött Skóciába, noha tisztelte családi örökségét.
Murray (Louis Trichardt, 1960. április 6 –) az afrikai Saasveld Erdészeti Főiskolán végzett, majd a dél-afrikai gyalogságnál szolgált két évig. Később a Transvaal Scottish Regiment önkéntes tagja lett, ahol hadnagyi rangot ért el. Korábban teafarmot vezetett, majd egy cégnél dolgozott, amely épületek feliratait készítette. Lynne Elizabeth Andrew-val 1984-ben kötött első házasságából három gyermekük született, mielőtt 2003-ban elváltak. 2009-ben másodszor házasodott, Charmaine Myrna du Toit lett a felesége. Ah első házasságából született Michael Bruce John Murray (1985–) Tullibardine márkija, a hercegi cím örököse
2024-ben tizenkét mellékcím tartozott a hercegséghez:
A hercegek korábban a következő címeket is viselték, nem teljes lista:
1786 és 1957 között Atholl hercegei Strange grófi cím jogán ültek a Lordok Házában.


A címerpajzsot általában az összes cím egyedi pajzsából állítják össze. Megeshet, hogy egyes címekhez tartozó pajzs nem kerül be a címerpajzsba. A címer tartalmazza a címerpajzsot, sisakdíszeket, pajzstartókat... A következő címer leírás Atholl 10. hercegének címeréé, amely megegyezik a jelenlegi hercegével.
A Blair kastély Blair Atholl község mellett, Skócia Perthshire megyéjében található. A kastély építését 1269-ben John Comyn, az első Lord Badenoch kezdte, legutolsó jelentős átépítésére 1860-70 között került sor Atholl 7. hercegének rendelkezésére. Atholl 10. hercege, George Murray 1996-ban magánalapítványba vitte a kastélyt és birtokait, hogy elkerülje a negyven százalékos örökösödési adót.
Az Atholl Highlanders skót hagyományőrző katonai egység, amelyet 1839-ben hoztak létre. Az egység különlegessége, hogy ez Európa egyetlen magán katonai alakulata. Az egységet a Murray család, Atholl hercegeinek a tagjai alapították és finanszírozták, akik a mai napig birtokolják és irányítják az alakulathoz tartozó területeket.
{{cite book}}: Unknown parameter |subtitle= ignored (súgó)CS1 karbantartás: hely kiadó nélkül (link){{cite book}}: CS1 karbantartás: extra központozás (link)