| Pierre Benoit | |
| Pierre Benoit 1932-ben | |
| Született | 1886. július 16. Albi |
| Elhunyt | 1962. március 3. (75 évesen) Ciboure |
| Állampolgársága | francia |
| Nemzetisége | francia |
| Foglalkozása | |
| Tisztsége |
|
| Kitüntetései |
|
| Sírhelye | Cimetière de Socoa |
| Írói pályafutása | |
| Alkotói évei | 1918-1962 |
| Első műve | Koenigsmark (1918) |
| Fontosabb művei | Atlantis (L'Atlantide), (1919) |
| Irodalmi díjai | A Francia Akadémia nagydíja Atlantis (L'Atlantide) című regényéért (1919) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Benoit témájú médiaállományokat. | |
Pierre Benoit (Albi, Franciaország, 1886. július 16. – 1962. március 3., Ciboure, Franciaország) francia regényíró, költő.
Egzotikus helyszíneken játszódó romantikus regényei kedveltek voltak világszerte, így Magyarországon is különösen a két világháború között.
Apja katonatiszt volt, és akkori állomáshelyén, Albiban született meg fia, Pierre Benoit. Bár életének csupán első évét töltötte ebben a városban, mégis kötődött hozzá. Különösen híres székesegyháza mozgatta meg romantikus képzeletét.
1887-től apját Észak-Afrikába helyezték. Tunéziába majd Algériába, ahol az Algíri Nagylíceumban tanult. Katonai szolgálatát ő is ott töltötte, majd leszerelése után 1907-ben Montpellier-be ment, ahol irodalmi és jogi tanulmányokat folytatott, és két diplomát szerzett ezekből.
Tanulmányai végeztével köztisztviselő lett, Könyvtáros az Oktatási Minisztériumban. Harcolt az első világháborúban, azonban frontszolgálata alatt súlyosan megbetegedett.
Első regénye, a Királyasszony szeretője (Koenigsmark) 1918-ban jelent meg, majd a következő évben az Atlantis (L'Atlantide), amellyel elnyerte a Francia Akadémia nagydíját. Számos regényét filmesítették meg. Több alkalommal működött közre forgatókönyvíróként is. Leggyakrabban az említett két regényét, de több alkalommal a Ferté kisasszony, A táncosnő és Az áruló című regényeit is. Két első regényéből operát is írtak.
1923-tól sokat utazott a világban, elsősorban a francia gyarmatbirodalom országaiban, ahonnan különféle francia lapoknak tudósított. Több híres személyiséggel készített interjút, mint például Kemal Atatürkkel vagy Hailé Szelasszié etióp császárral. De készített riportot Göringgel, Mussolinivel vagy az általa nagyra tartott Salazar portugál diktátorral is.
1931-ben lett a Francia Akadémia tagja. Az erősen szélsőjobboldali beállítottságú Benoit, a fasiszta Charles Maurras csodálója volt. Franciaország náci megszállása alatt csatlakozott a „Groupe Collaboration”-hoz, egy nácibarát művészeti csoporthoz, amelynek tagja volt többek között Abel Bonnard, Georges Claude és Pierre Drieu La Rochelle is. Emiatt 1944 szeptemberében letartóztatták, de végül hat hónap után szabadon bocsátották. Viszont mint náci kollaboráns évekig „feketelistán” volt ezután.
Magyarországon a két világháború között csaknem valamennyi regényét kiadták. 1945 után azonban feltehetően politikai szerepvállalása miatt nem jelenhetett meg. Élete alkonyán Benoit interjúsorozat adott Paul Guimard francia írónak.
(Angolul zárójelben a film nemzetközi címe szerepel.)