A Hadrianus-villa tragikus és komikus álarcot ábrázoló mozaikja
Titus Maccius Plautusrómai köztársaságbeli komédiaszerző volt. Nem tudjuk, mettől meddig élt pontosan (i. e. 254 körül – i. e. 184 körül), csak azt, hogy műveit először i. e. 205 és i. e. 184 körül adták elő. 21 darabja maradt fent.
Élete, művei
Plautus komédiái a latin irodalom legkorábbi egészben fennmaradt művei, a szüzséket főként a görög újkomédia szerzői, legtöbbet Menandrosz darabjai szolgáltatták. A karakterek általában hangsúlyozottan görög színeken jelennek meg, görög díszletekkel, illetve még pontosabban olyan körülmények között, amit egy római görögnek képzelhetett. Az idegen díszletek közé állított hazabeszélő társadalomkritika teljességgel nyilvánvaló a darabokban. Legtipikusabb figurája az okos rabszolga, aki gazdáját manipulálja. Ez a tény aláássa egyes elképzeléseinket a római társadalom társadalmi normáiról.
Két komédia; ford. Kovásznai Sándor / Plautus: Mostellaria vagy A kisértetről / Terentius: Andria vagy Az andrusi leány; Református Collegium Ny., Kolozsvár, 1782
Plautus Mosteláriája és Terentius Andriája. Kovásznai Sándor által; Burián Ny., Kolozsvár, 1836
A kincs. Vígjáték; ford., jegyz. Csiky Gergely; Pfeifer, Bp., 1885
A foglyok. Vígjáték; ford. Csiky Gergely; Pfeifer, Bp., 1885
A hetvenkedő katona / Három ezüst; ford. Devecseri Gábor, a bev. Huszti József; Parthenon, Bp., 1942 (A Parthenon kétnyelvű klasszikusai)
A hetvenkedő katona. Komédia; ford. Devecseri Gábor; Budapest Irodalmi Intézet, Bp., 1948 (Új könyvtár)
Plautus, Terentius: Római vígjátékok; ford. Devecseri Gábor, Kárpáty Csilla, bev. Kovács Endre; Európa, Bp., 1961 (A világirodalom klasszikusai)
Amphitruo. Zenés vígjáték; ford., kieg. Devecseri Gábor; Savaria Múzeum, Szombathely 1963 (A Savaria Múzeum közleményei)
A hetvenkedő katona. Miles Gloriosus. Vígjáték; ford. Devecseri Gábor, utószó Oláh Tibor; Irodalmi, Bukarest, 1966
Titus Maccius Plautus vígjátékai, 1-2.; ford. Devecseri Gábor, kéziratból sajtó alá rend. Szilágyi János György; Magyar Helikon, Bp., 1977 (Devecseri Gábor művei)
Sebestyén Károly: A római irodalom története – szemelvényekkel magyar írók latin műfordításaiból, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. Udvari Könyvkereskedés Kiadása, 1902, 22–25. o.
Leffler Sámuel: Római irodalomtörténet – A középiskolák felsőbb osztályai számára és a művelt közönség használatára, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. könyvkereskedése, Budapest, 1903, 32–35. o.