Radnay Csilla

Radnay Csilla
Stekovics Gáspár felvétele
Stekovics Gáspár felvétele
Született1985. június 26. (41 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Egyetem (2003–2007)
KitüntetéseiJunior Prima díj (2012)
Színészi pályafutása
Aktív évek2003–
Híres szerepei

A Wikimédia Commons tartalmaz Radnay Csilla témájú médiaállományokat.

Radnay Csilla (Budapest, 1985. június 26. –) magyar színésznő.

Pályája

2003-ban rögtön az érettségi után felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakára Ascher Tamás és Novák Eszter osztályába. Gyakorlatát a Centrál Színházban töltötte, 2007-ben, a diploma megszerzését követően itt is kapott szerződést. Ezzel egy időben egykori osztálytársaival együtt megalapítják a HOPPart Társulatot.

Vendégművészként szerepelt a budapesti Nemzeti Színház János Vitéz című előadásában. Alföldi Róbert igazgató annyira meg volt elégedve vele, hogy leszerződtette társulati tagnak. 2009 óta a Nemzeti Színház tagja, 2013–2016 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésznője. 2016–2022 között szabadúszó volt. 2022-től a Vígszínház tagja.

2013-ban a címszereplő feleségét, Gizellát játszotta Alföldi Róbert rendezésében, a Szörényi–Bródy páros klasszikusában, az István, a király című rockoperában. A 300 millió forint költségvetésű előadást Szegeden és Budapesten 40 ezer néző látta élőben, az RTL Klub közvetítésének teljes nézettsége 730 ezer volt.

Szerepei

Ódry Színpad

Centrál Színház

HOPPart Társulat

Nemzeti Színház

Vígszínház

Egyéb helyszín

Videoklip

Filmjei

Év Film Szerep Megjegyzés
2007 Könyveskép Kolléganő
2009 Hajónapló Gina
2010 East Side Stories
2012 Én is téged, nagyon Zsuzsi
2013 Vénusz átvonulás Sára
2015 Aranyélet Hanna sorozat
2015 A fekete múmia átka Evelin
2018 Nyitva Fanni
2019 Reggelim a vacsorád
2020 Bátrak földje Torzsa Rózsa sorozat
2020 Apatigris Timi sorozat
2020 Psycho 60 Marion Crane kisfilm
2021 Saját kérésére Judit
2022 A besúgó Marika sorozat
2023 Shakespeare 37 Harmadik boszorkány, Adriana sorozat
2025 A renitens Ascher Linda sorozat
2026 Gólkirályság Dr. Bárdos Anett sorozat

Díjai

Jegyzetek

  1. ↑ "Archivált másolat". 2017. október 3. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. február 10. {{cite web}}: Unknown parameter |archívdátum= ignored (súgó); Unknown parameter |archívurl= ignored (súgó)
  2. ↑ "közönség.hu – Évados díjak, új tagok, rekordszámú beugrás – Évadot zárt a Vígszínház". kozonseg.hu. Hozzáférés: 2022. június 10.
  3. ↑ "Nullszaldós lett az István, a király". 2013. szeptember 14. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. szeptember 11.
  4. ↑ "Művészeit díjazta a Vígszínház". Papageno. 2023. június 10. Hozzáférés: 2023. június 10.
  5. ↑ Vígszínház. "Megtartotta évadzáró társulati ülését a Vígszínház :: Vígszínház". www.vigszinhaz.hu. Hozzáférés: 2025. június 16.

Források