Richard Christopher „Rick” Wakeman (London, 1949. május 18. – ), angol billentyűs, többek között a progresszív rockot játszó Yes tagja volt. Először a komolyzene irányában indult el: szimfonikus zenekarban játszott, kórusban énekelt, végül rockzenész lett belőle.
Életpályája
Született és nevelkedett nyugat Londonban. Wakeman eleinte koncert zongoristának készült de tanulmányait az angol királyi zenei főiskolán 1969-ben félbehagyta és session zenészként dolgozott tovább. Korai munkái során, többek között a "Space Oddity" kapcsán játszott David Bowienak és számos más zenésznek és zenekarnak úgy mint Junior's Eyes, T. Rex, Elton John és Cat Stevens. Wakeman 1970-ben tagja lett a Strawbs zenekarnak, majd egy évvel később a csatlakozott a Yes-hez. Ezzel része lett a Yes klasszikus felállásának és játszott számos nagyon sikeres és meghatározó albumon egészen 1980-ig. Wakeman időközben szólókarrierbe is belekezdett, az első három legsikeresebb albuma 1973-tól: The Six Wives of Henry VIII (1973), Journey to the Centre of the
Earth (1974) és a The Myths and Legends of King Arthur and the Knights of the Round Table (1975).
1974-ben megalapította rockzenekarát The English Rock Ensemble néven akikkel rendszeresen fellépett.
Wakeman változó sikerekkel folytatta szólókarrierjét az 1980-as években, legsikeresebb albuma az 1984 címet viseli, amit 1981-ben adott ki, ezt követte egy kisebb pop sláger single kiadvány a "Glory Boys" a Silent Nights című 1985-ös albumról.
Wakeman egy Gastank című televíziós show-t is vezetett, illetve dolgozott megannyi első generációs New-age és ambient albumának létrehozásán.
1988-ban három másik zenésztársával megalapították a Anderson Bruford Wakeman Howe zenekart ami a Yes-szel harmadik közös munkájához vezetett. Az 1992-es ismételt távozása után még kétszer tért vissza a zenekarban, 1995-ben és 2004-ben, ez idő alatt befejezett néhány más szólóprojektet és turnét, illetve kalandozott a keresztény zenében is majd tovább folytatta a koncertezést világszerte.
Diszkográfia
Szólólemezei
1971 Piano Vibrations
1973 The Six Wives of Henry VIII
1974 Journey to the Centre of the Earth
1975 The Myths and Legends of King Arthur and the Knights of the Round Table
1975 Lisztomania (a filmben is szerepelt Wakeman)
1976 No Earthly Connection
1977 White Rock (szám a téli olimpiára)
1977 Rick Wakeman's Criminal Record
1978 The Royal Philharmonic Orchestra Performs the Best Known Works of Rick Wakeman
1979 Rhapsodies
1981 The Burning (egy szám)
1981 1984
1982 Rock 'N' Roll Prophet
1983 Cost of Living
1983 G'ole! (szám az 1982-es labdarúgó-világbajnokságra)
1984 Black Nights in the Court of Ferdinand IV
1985 Silent Nights
1985 Live at Hammersmith
1985 Beyond the planets
1986 Country Airs
1986 Crimes of Passion (egy szám)
1987 The Gospels
1987 Family Album
1988 Time Machine
1988 Suite of Gods
1988 Zodiaque
1989 Sea Airs
1990 Night Airs
1990 Phantom Power (egy szám)
1990 In the Beginning
1991 Rock'n'Roll Prophet Plus
1991 Aspirant Sunset
1991 Aspirant Sunrise
1991 Aspirant Shadows
1991 Suntrilogy
1991 The Classical Connection (régi munkái újrahangszerelve)
1991 2000 A.D. Into the Future
1991 African Bach
1991 Softsword: King John and the Magna Charter
1993 Heritage Suite
1993 Classic Tracks
1993 Wakeman with Wakeman
1993 No Expense Spared
1993 The Classical Connection II
1993 Prayers
1994 Wakeman with Wakeman: The Official Bootleg (élő)
Bár a magyar hallgatóság előtt kevésbé volt ismert a zeneszerző neve, azonban egyik alkotása, a Pedra da Gavea lett a nyitókompozíciója a Magyar Televízión hosszú ideig futó és rendkívül népszerű Szeszélyes évszakok c. szórakoztató műsornak.