| Roger Kumble | |
| Született | 1966. május 28. (60 éves) Harrison, New York |
| Állampolgársága | amerikai |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Northwestern Egyetem |
| Rendezői pályafutása | |
| Aktív évek | 1994– |
Roger Kumble (Harrison, 1966. május 28. –) amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, drámaíró és producer.
Pályafutását 1993-ban kezdte színpadi darabok írásával, debütáló szerzeménye a Pay or Play volt. Második műve, az 1997-ben David Schwimmer főszereplésével bemutatott D Girl négy Drama-Logue Awardot nyert.
A mozivásznon 1999-ben debütált Kegyetlen játékok című romantikus drámájával. A film Pierre Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című regényének New Yorkban játszódó, modernkori újragondolása. Egy évvel később a Kegyetlen játékok második részét készítette el.
A 2000-es évek elejétől olyan (romantikus) filmvígjátékokat rendezett, mint az Édes kis semmiség (2002), a Csak barátok (2005) és a Tan-túra (2008). 2010-től a Drágán add a rétedet (2010) és a Szerelem első vendéglátásra (2019) című rendezésekkel folytatta a sort. Az évtized során televíziós rendezéseket is vállalt, egyebek mellett a Hazug csajok társasága és a Briliáns elmék epizódjaiban.
2020-ban Anna Todd írónő regényéből rendezte meg a Miután összecsaptunk című romantikus filmdrámát. 2023-ban ismét egy adaptációt vállalt el, ezúttal Jamie McGuire azonos című művét vitte filmvászonra. A Gyönyörű sorscsapás Dylan Sprouse és Virginia Gardner főszereplésével készült. 2024-ben a folytatást is megrendezte, Gyönyörű esküvő címmel.
| Év | Magyar cím | Eredeti cím | Feladatkör | ||
|---|---|---|---|---|---|
| Rendező | Író | Producer | |||
| 1994 | Unveiled | Nem | Igen | Nem | |
| 1995 | Töketlenek | National Lampoon's Senior Trip | Nem | Igen | Nem |
| 1998 | Provokátor | Provocateur | Nem | Igen | Nem |
| 1999 | Kegyetlen játékok | Cruel Intentions | Igen | Igen | Nem |
| 2000 | Kegyetlen játékok 2. | Cruel Intentions 2 | Igen | Igen | Vezető |
| 2002 | Édes kis semmiség | The Sweetest Thing | Igen | Nem | Nem |
| 2005 | Csak barátok | Just Friends | Igen | Nem | Nem |
| 2008 | Tan-túra | College Road Trip | Igen | Nem | Nem |
| 2010 | Drágán add a rétedet | Furry Vengeance | Igen | Nem | Nem |
| 2019 | Szerelem első vendéglátásra | Falling Inn Love | Igen | Nem | Nem |
| 2020 | Miután összecsaptunk | After We Collided | Igen | Nem | Nem |
| 2023 | Gyönyörű sorscsapás | Beautiful Disaster | Igen | Igen | Igen |
| 2024 | Gyönyörű esküvő | Beautiful Wedding | Igen | Igen | Igen |
| Év | Magyar cím | Eredeti cím | Szerep | Megjegyzések |
|---|---|---|---|---|
| 1994 | Unveiled | Ned | ||
| 1996 | Bárbarátok | Swingers | partivendég | stáblistán nincs feltüntetve |
| 2000 | Kegyetlen játékok 2. | Cruel Intentions 2 | limuzinsofőr | |
| Év | Magyar cím | Eredeti cím | Megjegyzések |
|---|---|---|---|
| 2003 | Változó idők | Out of Order | 1 epizód |
| 2008–2009 | Kath és Kim | Kath & Kim | 2 epizód |
| 2011 | Törtetők | Entourage | 1 epizód |
| 2012 | Ringer – A vér kötelez | Ringer | 1 epizód |
| Simlisek | Breaking In | 1 epizód | |
| Túlképzetlenek | Underemployed | 2 epizód | |
| 2012–2017 | Hazug csajok társasága | Pretty Little Liars | 5 epizód |
| 2013 | Bosszú | Revenge | 1 epizód |
| Twisted | 1 epizód | ||
| A nagy svindli | White Collar | 1 epizód | |
| Kettős ügynök | Covert Affairs | 1 epizód | |
| 2013–2019 | Briliáns elmék | Suits | 12 epizód |
| 2014 | Túlélni Jacket | Surviving Jack | 1 epizód |
| A Goldberg család | The Goldbergs | 1 epizód | |
| Ketten jegyben | Marry Me | 1 epizód | |
| 2015 | Hindsight | 1 epizód | |
| Complications | 1 epizód | ||
| Stitchers – Az összefűzők | Stitchers | 1 epizód | |
| The Mindy Project | 1 epizód | ||
| 2016 | Veszélyes tanerők | Those Who Can't | 1 epizód |
| Cruel Intentions | eladatlan próbaepizód forgatókönyvíró és vezető producer | ||
| 2017–2018 | Famous in Love | 3 epizód vezető társproducer | |
| 2018 | Életre ítélve | Life Sentence | 1 epizód |
| 2019 | Hazug csajok társasága: A perfekcionisták | Pretty Little Liars: The Perfectionists | 2 epizód |
{{cite web}}: Italic or bold markup not allowed in: |publisher= (súgó){{cite web}}: Italic or bold markup not allowed in: |publisher= (súgó){{cite web}}: Italic or bold markup not allowed in: |publisher= (súgó)