10 db 30,5 cm-es löveg (L/50) (860 lövedék) 14 db 15 cm-es löveg (L/45) (2240 lövedék) 12 db 8,8 cm-es löveg – ebből 4 Flak (2800 lövedék) 5 db 50 cm-es torpedóvető cső (19 torpedó)
Páncélzat
vízvonal: 120-350 mm fedélzet: 60-100 mm lövegtornyok: 110-300 mm kazamaták: 170 mm torpedórekesz: 40 mm parancsnoki torony: 150-400 mm hátsó parancsnoki torony: 50-200 mm
Az SMS Kaiserin a Császári Haditengerészet egyik dreadnought-mintájú csatahajója volt az első világháborúban. A Kaiser-osztályú csatahajót 1910 és 1913 között építették meg Kielben. Testvérhajói a Kaiser, a Friedrich der Große, a König Albert, és a PrinzregentLuitpold voltak. A fő fegyverzete tíz darab 30,5cm űrméretű lövegből állt, maximális sebessége meghaladta a 22 csomót. A Kaiserin elkészültekor a Nyílttengeri Flotta III.csatahajórajához került, majd később a IV.csatahajórajhoz került át, ahol a szolgálatának nagy részét teljesítette.
Az 1918 novemberében megkötött compiègne-i fegyverszünet után a Nyílttengeri Flotta nagy részével Scapa Flow-ban internálták. A német flotta hajóit lefegyverezve, lecsökkentett legénységgel tartották itt gyakorlatilag fogságban a versailles-i békeszerződés megkötéséig. 1919. június21-én az internált flotta főparancsnoka, Ludwig von Reuter altengernagy a hajók elsüllyesztésére adott parancsot, hogy azok ne kerülhessenek a britek kezére. A Kaiserint 1936 májusában kiemelték, és lebontották.
Az 1909-es német flottafejlesztési program tartalmazta az utolsó két Helgoland-osztályú csatahajó, valamint két újabb tervezésű csatahajó megépítését. Az újabb hajóknál a legnagyobb változást a gőzturbinákkal tervezett felszerelésük volt a korábbi hajóknál alkalmazott háromszoros expanziójú gőzgépek helyében. A kisebb helyet foglaló turbinahajtóművek lehetővé tették, hogy a fő tüzérség lövegtornyai közül kettőt lépcsőzetesen helyezzenek el a középvonal mentén, hasonlóan a Moltke-osztályú csatacirkálókhoz. Az új csatahajók páncélvédettsége is javult a korábbi dreadnought-mintájú csatahajókhoz képest, és jelentősen hatékonyabbnak minősült a brit King GeorgeV-, és IronDuke-osztályú csatahajók páncélzatánál, bár a fő tüzérségének űrmérete azokénál kisebb volt.
Technikai jellemzői
A Kaiser-osztályú csatahajók vázlati rajza
A hajó teljes hosszúsága 172,4 m, szélessége 29 m, merülése 9,1 m, maximális vízkiszorítása teljes terheléssel 27 000t volt. A hajót döfőorral látták el, és az elülső felépítményhez tartozó hosszú fedélzettel, mely a hosszának kétharmad részén át húzódott. A felépítményeit minimális méretűre tervezték, ezekhez főként a két parancsnoki torony tartozott. A Kaiserin két árbócot kapott, melyek a megfigyelést és jelzéstovábbítást szolgálták. A fedélzetén 41 tiszt és 1043 sorállományú teljesített szolgálatot.
A Kaiserin meghajtásáról három Parsons gőzturbina gondoskodott, melyek három hajócsavart forgattak meg. A turbinák számára a gőzt 16 széntüzelésű vízcsöves gőzkazán biztosította, melyekhez két széles kialakítású kémény volt csatlakoztatva. A hajtóművek 22,1 csomós maximális sebesség elérését tették lehetővé. A szénraktáraiban 3600t szénnek volt hely, aminek felhasználásával 7900 tengeri mérföldet (14 600km) tehetett meg 12 csomós cirkálósebességgel haladva.
A Kaiserin fő fegyverzetét 10 darab 30,5 cm űrméretű, 50-es kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú (30,5cm SK L/50) képezte, melyeket kettesével helyeztek el öt lövegtoronyban.}} A csatahajónál elhagyták a korábbi német dereadnought-mintájú csatahajóknál alkalmazott hexagonális lövegtorony elrendezést, és az öt lövegtorony közül hármat is a középvonal mentén helyeztek el, kettőt közülük egymáshoz közel a felépítmények mögött. Két tornyot (a „szárnytornyokat”) pedig átlósan helyezték el a hajó közepén kétoldalt olyan elrendezésben, hogy sortüzet tudjanak lőni mindkét irányba. A hajó fegyverzetéhez tartozott még 14 darab 15cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú (15cm SK L/45) is, amiket a hajó két oldalán helyeztek el kazamatákban. A torpedónaszádok elleni védelemre kis hatótávolságú 8,8 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyúkat kapott kazamatákban elhelyezve. Ezen kívül volt még négy hasonló lövege légvédelmi célra. A hajó fegyverzetéhez tartozott még öt 50cm űrméretű torpedóvető cső is, melyek rögzítetten voltak beépítve a hajótestbe. Kettő-kettő a hajó két oldalán volt elhelyezve, egy pedig a hajóorrba beépítve előre nézett.
A Krupp cementált páncéllemezekből álló övpáncélzata 350 mm vastag volt a hajó középső részén, a citadella mentén. A lövegtornyainak a legnagyobb vastagsága 300mm volt oldalt és elől, míg a parancsnoki tornyának oldala 400 mm vastag volt.
Szolgálata
A csatahajót Ersatz Hagen névvel rendelték meg névleg a flotta állományában a Hagen partvédő páncélos pótlására, és a gerincét 1910 novemberében fektették le a Howaldtswerke hajógyárban Kielben. Az ünnepélyes vízrebocsátására 1911. november11-én került sor. A vízrebocsátásakor Hans von Koester tengernagy mondott beszédet, a keresztelést pedig Viktória Lujza porosz királyi hercegnő végezte. A hajógyár egy munkáscsapata szállította le a haditengerészetnek 1913. május13-án, és másnap vették fel a flotta állományába, ahol a III.csatahajórajhoz tartozó V.divízióhoz került, ahol az Elsass pre-dreadnought helyét vette át. A próbajáratok közben a hajtóművei károsodást szenvedtek, és ezek kijavítása miatt csak december13-án csatlakozhatott ismét a flottához. Első parancsnoka Karl Sievers sorhajókapitány volt.
A csatahajó szárazdokkban a háború előtt (1913)
A III. csatahajórajhoz való csatlakozása után a Kaiserin részt vett a flotta rutinszerűen végrehajtott gyakorlatain. Raj szintű gyakorlatokra került sor februárban, amit flottaszintű gyakorlatok követtek – mindkettő az Északi-tengeren. A flotta májusban ismét gyakorlatozott, az Északi- és a Balti-tengeren. A Kaiserin július7-én elhagyta Németországot, hogy a flotta éves nyári norvégiai látogatásán részt vegyen, de még annak tervezett vége előtt, július22-én visszarendelték a szarajevói merénylet okán fokozódó nemzetközi feszültség miatt. Németországba való visszatérése után július24-én Brunsbüttelbe hajózott, ahol első csatahajóként haladt át az újonnan kimélyített Vilmos Császár-csatornán. A teszt jelleggel végrehajtott áthajózás célja az volt, hogy megállapítsák, az új vízmélység lehetővé teszi-e az áthajózást a legnagyobb csatahajók számára. Ennek különösen nagy jelentősége volt a diplomáciai feszültségek fokozódása miatt. Az áthaladáshoz a hajót előbb könnyebbé kellett tenni, majd pedig 12 óra alatt átért a Kielhez tartozó Holtenauba, ahol csatlakozott a rajának többi egységéhez. Július31-én az egész raj áthajózott a Vilmos császár-csatornán az Északi-tengerre. Az első világháború július28-ai kirobbanása után Németország hadereje megindult Belgium és Franciaország ellen, ezt követően pedig augusztus4-én éjfélkor Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak.
Első világháború
A színezett fénykép eredetije
A Kaiserin részt vett a Nyílttengeri Flotta első Északi-tengeren végrehajtott bevetésében 1914. november 2-3-án, de ekkor nem találkoztak brit egységekkel. December 15-16-án újabb előretörés következett. Ez a hadművelet Friedrich von Ingenohl tengernagynak, a Nyílttengeri Flotta főparancsnokának új stratégiájának kezdetét jelezte. Ingenohl a Franz Hipper ellentengernagy vezette I.felderítőcsoport csatacirkálóival a tengerparti angol városokat tervezte megtámadni azzal a szándékkal, hogy kifutásra késztesse a brit főerőket tömörítő GrandFleet egyes kötelékeit, ahol aztán a lesben álló csatahajóival megsemmisíthetné őket. December15-én a korai órákban futott ki a flotta a Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés végrehajtására. Ezen az estén az Ingenohl tengernagy vezette csatahajóflotta 12 csatahajóval – közte a Kaiserinnel és négy testvérhajójával – és 8 régebbi építésű (pre-dreadnought) csatahajóval 10 mérföldnyire került egy hat csatahajóból álló, elszigetelt brit csatahajórajhoz. A kísérő rombolók között a sötétségben zajló összecsapások arról győzték meg Ingenohlt, hogy a teljes Grand Fleettel áll szemben. A Vilmos császár parancsai szerint kerülnie kellett a flotta épségének indokolatlan kockáztatását, ezért elszakadt az ellenségtől, és Németország felé vette az irányt.
A Kaiserin 1915. január 23. és 29. között a Balti-tengerre hajózott át gyakorlatozni, így a doggerbanki csatába nem tudott beavatkozni. Az Északi-tengerre való visszatérése után Wilhelmshavenben szárazdokkba állt az időszakos karbantartási munkálatok elvégzéséhez. A dokkban január31. és február20. között állt. A császár Ingenohlt február2-án felmentette a flottaparancsnoki tisztségéből a Blücher páncélos cirkáló (nagycirkáló) doggerbanki csatában való elvesztése miatt, és helyére Hugo von Pohl tengernagyot nevezte ki. Pohl tengernagy folytatta az Északi-tengeren végrehajtott előretöréseket, melyeknek célja az elszigetelt brit formációk megsemmisítése volt. 1915 folyamán több ilyen hadműveletre sor került. A Kaiserin a május17–18-ai, május29–30-ai, augusztus10-ei, szeptember11–12-ei, és október23–24-ei előretörésekben vett részt. A III.csatahajóraj az évet egy a Balti-tengeren December5. és 20. között megtartott gyakorlatozással zárta.
Pohl tengernagy csak rövid ideig állt a flotta élén, mivel a májrákjának súlyosbodása miatt 1916 januárjára már nem volt képes ellátni a feladatát. Helyére Reinhard Scheer tengernagyot nevezték ki. Scheer a korábbiaknál jóval agresszívebb fellépést javasolt, mellyel a Grand Fleettel való közvetlen konfrontációt is felvállalta volna. Az elképzeléseit februárban jóváhagyta az uralkodó. Scheer első alkalommal március5–7. között hajtott végre ilyen hadműveletet a Hoofden irányába, de ellenséggel nem találkozott ekkor. A Kaiserin részt vett az ezt követő előretörésben is az Amrum-pad irányába április2–3. között. A flotta április21–22-én újabb előretörést hajtott végre.
A skagerraki csata hadmozdulatait szemléltető térképek
A csatahajó jobb oldala
A Kaiserin részt vett a Nyílttengeri Flotta azon hadműveletében, mely a skagerraki csatába torkollott 1916. május 31-én. A német flotta ezúttal is azzal a szándékkal futott ki, hogy előcsalogassa, majd megsemmisítse a brit flotta egy kisebb részét még mielőtt a főerőik közbe léphetnének. A hadművelet során a Kaiserin a III.rajhoz tartozó VI.divízióban a második hajóként haladt a sorban, az egész csatahajóflottát tekintve pedig a hetedik volt a Kaiser mögött, és a Prinzregent Luitpold előtt. A VI.divízió a König-osztály négy csatahajójából álló V.divízió mögött haladt. A VI.divízió mögött a Helgoland- és Nassau-osztályból álló I.raj, majd végül a II.raj hat pre-dreadnoughtja haladt.
Röviddel 16:00 előtt az I. felderítőcsoport csatacirkálói összetalálkoztak a brit 1. csatacirkálórajjal, és a kibontakozó küzdelemben 17:00 után előbb az Indefatigable, majd fél órával később a Queen Mary csatacirkáló robbant fel. 16:19-kor a Kaiserin a középső tengelyének turbináját kénytelen volt leállítani, mert a kondenzátor szivárogni kezdett. A hibát sikerült még az előtt elhárítani, hogy a csatahajó harcba került. Eddigre a német csatacirkálók délnek tartva vonták maguk után a briteket a Nyílttengeri Flotta irányába. 17:30-kor észlelte az élen haladó német csatahajó, a König a közeledő brit és német csatacirkálókat. A német csatacirkálók oszlopa a csatahajóflotta előtt jobbra, a britek balra voltak láthatók. 17:45-kor Scheer tengernagy két vonással (22,5°) balra történő iránymódosítást rendelt el, hogy közelebb vigye magát a britekhez, egy perccel később pedig tűzparancsot adott ki.
17:40 körül a brit Nottingham könnyűcirkáló nagy távolságból, (15km) kilőtt egy torpedót a Kaiserinre, de az nem talált célt. Miután Scheer kiadta a tűzparancsot, a Kaiserin rövid időre tűz alá vette a New Zealand csatacirkálót, de találatot nem ért el rajta, majd 17:54-kor a célpontja a többi brit csatacirkálóval együtt a sebességét fokozva lőtávolon kívülre manőverezett. A korábban mozgásképtelenné tett brit Nestor és Nomad rombolók épp a közeledő Nyílttengeri Flotta elé kerültek. A Kaiserin és a testvérhajói a másodlagos tüzérségükkel vették tűz alá a Nomadot, míg az I.csatahajóraj a Nestort lőtte. 19:00 körül a német csatasor a britek 2.könnyűcirkálórajával került harcérintkezésbe, melynek során a Kaiserin három sortüzet adott le egy be nem azonosított négykéményes cirkálóra, de találatot nem ért el rajta.
Röviddel 19:00 után az Invincible csatacirkáló egyik lövedéke mozgásképtelenné tette a Wiesbaden könnyűcirkálót, a König csatahajón tartózkodó Paul Behncke ellentengernagy pedig a III.rajjal igyekezett úgy manőverezni, hogy tehermentesítse a bajba került cirkálót. Ezzel egyidőben a britek 3. és 4.könnyűcirkálóraja torpedótámadást intézett a német csatasor ellen, és miközben lőtávon belülre próbáltak ehhez kerülni, a Wiesbadent is tűz alatt tartották. A III.raj nyolc csatahajója célba vette a brit cirkálókat, de a folyamatos tüzelésük sem tántorította el a briteket. A Defence, Warrior és BlackPrince páncélos cirkálók is a sérült Wiesbadent vették célba. 19:14 és 19:17 között a német csatahajók és csatacirkálók tüzet nyitottak a Defence-re és a Warriorra. A Kaiserin először a brit 5.csatahajóraj egyik csatahajójára (a Malayára) lőtt egy találatot elérve a hajónaplója szerint. Három percen át lőtte a Malayát, majd a Defence-re helyezte át a tüzét. A német csatahajók gyors egymás után több nagy kaliberű lövedékkel is eltalálták a Defence-t, és az egyik sortűz a lőszerraktárát érte, a hatalmas robbanás pedig teljesen elpusztította a cirkálót. A Defence felrobbanása után a Kaiserin egy csatacirkálóra helyezte át a tüzét, melyet a Tigernek véltek. A homályos látási viszonyok miatt két sortűz leadása után be kellett szüntetnie a tüzelést.
20:00 körül Scheer tengernagy a német csatasornak egy 180 fokos forduló végrehajtására adott utasítást, hogy elszakadjon a brit flottától. A heves tűz alatt végrehajtott manőver megbontotta a német alakzatot. A Kaiserin túl közel került a Prinzregent Luitpoldhoz, és az ütközés elkerülése végett jobbra ki kellett térnie, elhagyva ezzel a csatasort. A Prinzregent Luitpold nagy sebességgel közelített, emiatt pedig a Kaiserin nem tudott visszasorolni az eredetileg kijelölt helyére. A Scheer által elrendelt manőver megfordította a német csatasort, és a Kaiserin hátulról a nyolcadik lett a csatasorban. 23:30 körül a német flotta éjszakai harc felvételéhez rendeződött újjá, melyben a Kaiserin a tizenegyedik hajó volt a sorban, a 24 hajóból álló csatasor közepén haladva.
Az élen haladó csatahajók és a brit rombolók közötti éjszakai összecsapások sora után a Nyílttengeri Flotta átvágta magát a brit hadrend végén felállított könnyű erőkön, és június1-én hajnali 04:00 körül a dán partoknál lévő Horns Revhez ért, innen pedig pár óra múlva értek Wilhelmshavenbe. A csatahajóflotta egyes részei itt védekező állást vettek fel: az I.raj egységei a külső révnél vettek fel pozíciót, míg a Kaiserin, a Kaiser, a Prinzregent Luitpold és a Kronprinz közvetlenül a kikötő előtt. A többi csatahajó és a csatacirkálók behajóztak Wilhelmshavenbe, ahol a még bevethető állapotban lévők szén- és lőszerkészleteit kiegészítették. A csata során a Kaiserin 160 darab 30,5cm-es, és 135 darab 15cm-es lövedéket lőtt el. Az összecsapást teljesen sértetlenül vészelte át.
Későbbi hadműveletek
Brit felismerhetőségi rajz a csatahajóról
Augusztus elején a Kaiserin a III. raj bevethető részeivel divízió szintű hadgyakorlatot tartott a Balti-tengeren. Augusztus 18-án Scheer tengernagy megpróbálta végrehajtani az eredetileg május31-re az angol partok ellen tervezett hadműveletet. A két bevethető csatacirkáló, a Moltke és a von der Tann a hozzájuk csatlakozott három csatahajóval együtt a kelet-angliai Sunderland városát kellett volna támadnia annak érdekében, hogy a brit flotta egy kisebb részét, Beatty tengernagy csatacirkálóit előcsalogassák és megsemmisítsék. A flotta többi része, közte a Kaiserinnel lemaradva követte és biztosította őket. Az 1916. augusztus 19-ei előretörés során Scheer tengernagy északnak tért ki, mikor az egyik léghajótól azt a téves jelentést kapta, hogy abban az irányban egy brit egység tartózkodik. A kitérő miatt a Sunderland elleni támadás nem lett végrehajtva, és miután 14:35-kor Scheer tengernagy értesítést kapott a Grand Fleet közeledtéről, a német partok felé vette az irányt a flottával.
A következő alkalommal, október 19–20-án a flotta egészen a Dogger-padig tört előre. Az első napon egy brit tengeralattjáró megtorpedózta a München könnyűcirkálót, a brit flotta pedig nem reagált a hadmozdulatra. Az augusztusi és az októberi előretörések sikertelensége arról győzte meg a flottavezetést, hogy felhagyjon a felszíni flotta agresszív alkalmazásával, és helyette a tengeralattjáróháború fokozását részesítse előnyben. Két héttel később, november4-én a Kaiserin részt vett a nyugati dán partoknál zátonyra futott két tengeralattjáró, az U20 és az U30 levontatására tett kísérletek fedezésében. A flottát december1-én újjászervezték, aminek következtében a III.csatahajórajnál a négy König-osztályú csatahajó maradt az újonnan átadott Bayern csatahajóval kiegészülve, az öt Kaiser-osztályú egység – közte a Kaiserinnel – átkerült a IV.csatahajórajhoz.
Miközben a Vilmos császár-csatornán át haladt, 1917. március 14-én a Kaiserin megfeneklett. Az egyik lengéscsillapító hosszborda megsérült, és mintegy 280t víz jutott be a hajótestbe. A sérüléseit Kielben a javították ki a Kaiserliche Werft hajógyárban március15–18. között. Az Északi-tengerre március30-án tért vissza, és itt június8-áig biztosítási feladatokat látott el. Június9-én áthajózott a Balti-tengerre egy egyhónapos gyakorlatozás végrehajtására, amikkel július2-én végeztek. A Német-öbölben biztosítási feladatokat július3-án vette fel ismét, és ebben a hónapban új parancsnokot kapott Kurt Graßhoff sorhajókapitány személyében. A Kaiserin szeptember11-ig maradt az Északi-tengeren, ekkor innen azonban átirányították a Balti-tengerre, mivel az Albion hadművelet végrehajtására kijelölt kontingens tagja volt.
Német csapatok partraszállása az Ösel szigeten 1917 októberében
1917 szeptemberében Riga elfoglalása után a német haditengerészet a Rigai-öbölben még meglévő orosz haditengerészeti erők felszámolása mellett döntött. Az Admiralstab (a haditengerészet főparancsnoksága) tervet dolgozott ki Ösel szigetének elfoglalására, és különösen a Sworbe-félszigeten lévő tüzérségi ütegek kiiktatására. Szeptember18-án parancsot adtak ki Ösel és Moon szigeteknek a hadsereggel közösen való elfoglalására. A fő haditengerészeti erőket a zászlóshajóként funkcionáló Moltke csatacirkáló, valamint a III. és IV.csatahajóraj adták. Kilenc könnyűcirkálóval, három rombolóflottillával, és több tucat aknaszedővel együtt a teljes tengerészeti erő mintegy 300 hajót számlált. A hadműveletet 100 repülőgép és 6 léghajó támogatta a levegőből. Az inváziós haderő kb. 24 600 főt tett ki. A IV.csatahajóraj parancsoka ekkor Wilhelm Souchon tengernagy volt. Az öbölben az oroszok a Szlava és Cezarevics pre-dreadnought csatahajókkal, a Bajan, Admiral Makarov és Diana páncélos cirkálókkal, 26 rombolóval, és számos torpedónaszáddal illetve ágyúnaszáddal rendelkeztek. Ösel helyőrsége mintegy 14 000 főt számlált.
A Kaiserin szeptember 24-én vetett horgonyt a Putziger Wieknél, és október 10-én innen indult meg a Moon sziget felé, ahova két nap múlva ért oda. A hadművelet október12-én reggel vette kezdetét, mikor a Moltke és a III. csatahajóraj tüzet nyitott a Tagga-öbölben lévő célpontokra, eközben pedig a Kaiserin és a IV.csatahajóraj többi része a Sworbe-félsziget ütegeit kezdte el lövetni. A Kaiserin a Kaiserrel és a Prinzregent Luitpolddal együtt azt a feladatot kapta, hogy hallgattassák el a Hundsortnál lévő orosz ágyúkat, amik lőtték a Moltkét. A csatahajók 05:44-kor nyitottak tüzet, és 07:45-re az orosz lövegek elhallgattak, ami után pedig megindult a német partraszállás. Két nappal később Souchon tengernagy elhagyta a Tagga-öblöt a Kaiserinnel, a Friedrich der Großéval és a Prinzregent Luitpolddal, hogy a Sworbe-félszigeten előrenyomuló német gyalogságot támogassa velük. A Kaiserin azt a feladatot kapta, hogy hallgattassa el a Zerel közelében lévő orosz üteget. A sűrű köd miatt csak megkésve kezdhette meg a célpont leküzdését. Először az oroszok nyitottak tüzet, a Kaiserin és a König Albert azonban gyorsan válaszoltak. A Friedrich der Große a segítségükre érkezett, és a három csatahajó egy óra alatt 120 darab nagy kaliberű lövedéket lőtt ki. A negyedik orosz sortűz villába fogta a Kaiserint, ami után igyekezett kiszámíthatatlan módon manőverezni, hogy elkerülje a találatokat. A csatahajók heves tüze miatt az orosz ágyúkezelők nagy része elmenekült.
Október 15-re való éjjel a Kaiserint és a König Albertet Putzighoz küldték a szénkészleteik feltöltése céljából. Október19-én Putzignál rövid ideig csatlakozott hozzájuk a Friedrich der Große, mely csathajó a Moltkéval Arensburg felé haladt tovább. Másnap reggel Ehrhard Schmidt altengernagy feloszlatta az Albion hadművelet idejére felállított különleges egységet, és annak számos egysége visszatért az Északi-tengerre. Schmidt tengernagy a főparancsnokságnak küldött közleményében külön megemlítette, hogy a „Kaiserin és a König Albert azonnal elhagyhatják Putzigot az Északi-tenger felé”. A két hajó Danzig érintésével Kielbe hajózott, majd a Vilmos császár-csatornán áthaladva tértek vissza az Északi-tengerre.
Utolsó hadműveletek
1917. november 17-én a Kaiserin és a Kaiser biztosították a II. felderítőcsoportot, mely egység aknakeresési feladatot végzett az Északi-tengeren. A felderítő csoportra jelentős erejű brit kötelék támadt rá, közte öt csatacirkáló és számos könnyűcirkáló. A két német csatahajó azonnal a megtámadottak segítségére sietett. Az ún. második helgolandi csatában a Kaiserin egy találatot ért el a Caledon könnyűcirkálón. A Repulse csatacirkáló rövid időre harcba bocsátkozott a német csatahajókkal, de végül mindkét fél visszavonult. Az ütközet után Ludwig von Reuter ellentengernagy kritikával illette Graßhoffot amiért túlságosan le volt maradva az aknaszedők mögött, és ezért nem tudott kellő védelmet biztosítani számukra. Emiatt decemberben felmentették a hajóparancsnoki beosztásából. A Kaiserin december22-én szárazdokkba állt a karbantartási munkálatok elvégzéséhez, amik 1918. február5-ig eltartottak. Ez alatt januárban Walter Hildebrand sorhajókapitány vette át a parancsnokságát, őt még ebben a hónapban Wilhelm Adelung sorhajókapitány váltotta.
1917 végén német könnyű erők a norvég útvonalon közlekedő brit konvojok támadásába kezdtek, ami miatt a britek csatahajókat rendeltek melléjük védelmül. A németeknek így ismét felderengett a lehetőség, hogy egy kisebb brit haderőre lecsapjanak és megsemmisítsék azt. A hadműveletet Hipper tengernagy tervezte meg. A tervei szerint az I.felderítőcsoport csatacirkálói könnyűcirkálók és rombolók kíséretében kellett támadást intézniük az egyik nagyobb konvoj ellen, míg a Nyílttengeri Flotta többi része készenlétben kellett állnia a brit csatahajóraj megtámadásához. 1918. április23-án hajnali 05:00-kor a Kaiserin a flotta többi részével elhagyta a Wilhelmshaven előtti Schillig-révet. Hipper rendelkezései szerint a rádióforgalmat minimálisra kellett csökkenteni, hogy a brit hírszerzés ne szerezhessen tudomást az akcióról. 06:10-kor a német csatacirkálók Bergen kikötőjétől 60km távolságra értek délnyugati irányban, mikor a Moltke elveszítette a jobboldali belső hajócsavarját, és ez súlyos károkat okozott a hajtóműveiben. Ennek ellenére Hipper folytatta az útját északnak. 14:00-re Hipper erői többször keresztezték már a konvoj feltételezett útvonalát, de nem találtak rá a brit hajókra. 14:10-kor ezért Hipper délnek kanyarodott, és 18:37-re elérték a védelmi aknazárak mögé értek. Később kiderült, hogy egy brit konvoj egy nappal később indult útnak Norvégiából a Brit-szigetekre.
A kikötőbe való visszatérése után folytatta az őrszolgálatot a Német-öbölben. A IV. csatahajóraj június 18. és július 10. között újabb gyakorlatot tartott a Balti-tengeren. Szeptember elején a Kaiserin rövid időre szárazdokkba állt az időszakos karbantartások elvégzésére. Az utolsó gyakorlatozásra október22–28. között került sor.
A Scapa Flow-ban elsüllyesztett hadihajók helyzetét mutató térkép – a Kaiserin a 16-os számmal szerepel; Nagyobb nézet
A Kaiserin és négy testvérhajója részt vett volna az október 24-ei parancsban szereplő végső küldetésben, amire a hónap végén került volna sor, pár nappal a fegyverszüneti egyezmény megkötése előtt. A flottavezetés tervei szerint a Nyílttengeri Flotta ezen a napon futott volna ki Wilhelmshavenből, hogy megütközzön a brit Grand Fleet-tel. Scheer tengernagy szándéka a hadművelettel az volt, hogy csatára kényszerítsék a briteket, és a lehető legnagyobb veszteségeket okozzák nekik, ezzel pedig jobb tárgyalási pozíciót akart elérni Németország számára a béketárgyalásokon. A háborútól megfáradt tengerészek közül sokan azonban úgy érezték, hogy a hadművelet megakasztaná a béketárgyalásokat és meghosszabbítaná a háborút. 1918. október29-én kiadták a parancsot a másnapi kifutásra Wilhelmshavenből. Ezen az éjjel először a Thüringen csatahajón, majd több más csatahajón a tengerészek lázongani kezdtek. A zendülés Hippert és Scheert a hadművelet megkezdésétől való elállásra kényszerítette. Mikor a császárt értesítették ezekről a fejleményekről, az uralkodó megjegyezte, hogy „nincs többé haditengerészetem.”
1918 novemberének elején Németország elfogadta az antant fegyverszüneti feltételeit. Az egyik pont szerint a Nyílttengeri Flotta zömét internálni kell arra az időre, amíg a békeszerződés részleteit megvitatják. Miután elvetették, hogy Norvégia vagy Spanyolország legyen az internálás helyszíne, az antant a Scapa Flow-i haditengerészeti bázist jelölte ki erre a célra. A Kaiserin az internálásra kijelölt hajók között volt. Az internálandó flotta parancsnokává Ludwig von Reuter ellentengernagyot nevezték ki. A flotta indulása előtt Adolf von Trotha tengernagy világossá tette Reuter számára, hogy semmilyen körülmények között nem engedheti meg, hogy a hajók az antant kezére kerüljenek.
November 21-én az internálásra kifutó flotta az Északi-tengeren találkozott a Cardiff brit könnyűcirkálóval, mely az antant flottájához vezette a németeket, és ezzel a kísérettel vonaultak tovább Scapa Flow felé. Az antant biztosító flottája összesen 370 brit, amerikai és francia hajót számlált. Először a Firth of Forth-hoz hajóztak, majd onnan kisebb csoportokban mentek tovább Scapa Flow felé. Az internálás alá vett hajók ágyúinak závárzatait eltávolították, a rajtuk szolgálók számát pedig (a csatahajók esetében) 200 főre csökkentették. A flotta egészen a tárgyalások végéig fogságban maradt.
A flotta a versailles-i békeszerződés pontjainak véglegesítéséig fogságban maradt. Reuter tengernagy úgy hitte, hogy a britek 1919. június21-én, az előkészített békeszerződés (békediktátum) aláírására Németországnak megszabott határidő végén meg akarják szállni a hajóit. Arról nem volt tudomása, hogy a határidőt június23-ra módosították, ezért még az eredeti határidő lejárta előtt kiadta a parancsot a hajók elsüllyesztésére. Június21-én reggel a brit flotta kihajózott a Scapa Flow-i bázisról gyakorlatozni, Reuter pedig ezt az alkalmat kihasználva 11:20-kor a parancs végrehajtására adott utasítást a hajóinak. A Kaiserin 14:00-kor süllyedt el. Számos társához hasonlóan évekig elsüllyedt állapotban vesztegelt, mígnem 19134. november1-én eladták egy Metal Industries Ltd. nevű cégnek, mely 1936. május14-én kiemelte. A hajót ezt követően Rosythba vontatták, majd 1936. november 18. és 1937. december13. között szétbontották.
↑A német szócikk által megadott teljesítményértékek jelentősen magasabbak: 41 533le (30 547kW).
↑A német hajókat átmeneti nevekkel rendelték meg. A flotta állományának bővítésével járó hajóépítéseket betűvel jelölték (pl. „Neubau A”), míg a szolgálatból kivonni tervezett, vagy veszteséglistára került hajók pótlására épülteket „Ersatz X” névvel jelölték.
↑A német szócikk szerint a Kaiserin több találatot ért el a Warspite-on is.
↑Az előárbóc itt a Kaiser és a Friedrich der Große eesetében alkalmazott, nehéz, hengeres kialakítást szemlélteti. A Kaiserin esetében a hagyományos árbóckialakítást választották.
Grießmer, Axel (1999). Die Linienschiffe der Kaiserlichen Marine: 1906–1918; Konstruktionen zwischen Rüstungskonkurrenz und Flottengesetz[The Battleships of the Imperial Navy: 1906–1918; Constructions between Arms Competition and Fleet Laws] (német nyelven). Bonn: Bernard & Graefe Verlag. ISBN978-3-7637-5985-9.
Gröner, Erich; Jung, Dieter; Martin, Maass (1990). German Warships: 1815–1945. Vol.I: Major Surface Vessels. Annapolis: Naval Institute Press. ISBN978-0-87021-790-6.
Hildebrand, Hans H.; Röhr, Albert & Steinmetz, Hans-Otto (1993). Die Deutschen Kriegsschiffe: Biographien – ein Spiegel der Marinegeschichte von 1815 bis zur Gegenwart[The German Warships: Biographies − A Reflection of Naval History from 1815 to the Present] (német nyelven). Vol.5. Ratingen: Mundus Verlag. ISBN978-3-7822-0456-9.
Nottelmann, Dirk & Sullivan, David M. (2023). From Ironclads to Dreadnoughts: The Development of the German Battleship, 1864–1918. Warwick: Helion & Company. ISBN978-1-804511-84-8.
Staff, Gary (2008) [1995]. Battle for the Baltic Islands 1917: Triumph of the Imperial German Navy. Barnsley: Pen & Sword Maritime. ISBN978-1-84415-787-7.
Staff, Gary (2010). German Battleships: 1914–1918. Vol.2: Kaiser, König And Bayern Classes. Oxford: Osprey Books. ISBN978-1-84603-468-8.
Tarrant, V. E. (2001) [1995]. Jutland: The German Perspective. London: Cassell Military Paperbacks. ISBN978-0-304-35848-9.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Kaiserin című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Kaiserin (Schiff) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.svg){kind=small}
Német Császári Haditengerészet
.png){kind=small}