Sladna

Őskor

A régészeti leletek tanúsága szerint a település határában már az újkőkorszakban éltek emberek. A Stražba régészeti lelőhelyen, Doborovci, Vranovići és Sladna falvak határán számos felszíni lelet, kerámiatöredékek, háztartási eszközök, kőzetmaradványok és csiszolt kőeszközök találhatók, amelyek egy eddig ismeretlen őskori településre utalnak, amely a jellegzetes leletek alapján a neolitikumra (újkőkorszakra) datálható.

Középkor

A középkorban valószínűleg ez egy olyan hely volt, ahol őrök álltak, hogy a település lakóit időben figyelmeztessék a közelgő veszélyre. A múltban a helyszínt a Posavinából a Spreča-völgybe vezető utak, különösen a középkori Sokol és Srebrenik várakat összekötő út megfigyelésére használhatták. Nem messze ettől a dombtól található egy másik fontos helynév, a Panađurište, Sladna falu egyik részének neve. Ez a helynév olyan helyre utal, ahol a középkorban vásárt (vašar, panađur) tartottak.

A késő középkorban az 1380-as években kezdődő oszmán betörések okozta politikai instabilitás közepette, a Boszniai Királyság uralma alatt a Majevica környékén, szétszórt mezőgazdasági települések voltak, amelyek a szántóföldi gazdálkodásra és az erőforrásokkal való gazdálkodásra összpontosítottak. Ezek a közösségek erdőirtással bővítették a szántóföldeket, 1481-re mintegy 50%-kal növelve a művelést, amit a helyi fából, a vasból és az ólomból származó bevételek is támogattak. A Majevica periférikus földrajzi elhelyezkedése miatt azonban szüksége volt az olyan erődítményekre, mint a Srebreniki vár, amelyek stratégiai védelmet biztosítottak a számukra.

A Sladnához tartozó Pirage nevű településen, a Zvijezda lelőhelyen emberi csontvázakat fedeztek fel építési munkálatok során; bár a lelőhelyen nincsenek látható temetkezési építészeti nyomok, az elhunytak testének elhelyezkedése (kelet-nyugati tájolás, fejjel nyugat felé) a középkorra utal.

Az oszmán uralom

Srebrenik 1512 körüli meghódítását követően az egész térség az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került. Sladnát először a Zvorniki Szandzsák 1533-as defterében (adójegyzékében) említik. A „Sladna” név a területen található édesvízi források bőségéből ered, ami a korai lakhatásra való alkalmasságát tükrözi. Ez a népszámlálás a helyi falvak hivatalos integrációját jelentette az oszmán közigazgatási struktúrákba, amelyeket katonai és adózási célokból szandzsákokra osztottak. Sladna és a környező majevicai falvak kezdeti településmintáit a mezőgazdaság alakította, a középkor utáni erdőirtás lehetővé tette a termékeny lejtőkön a gazdálkodás bővítését, valamint a vízforrások közelségét az állatállomány és az öntözés számára. A Srebreniket a tágabb boszniai hálózatokkal összekötő regionális kereskedelmi és katonai útvonalak mentén történő elhelyezkedés elősegítette a gazdasági kapcsolatokat, bár a terület határvidéki státusza a portyázások miatt időszakos elnéptelenedéshez vezetett, mielőtt az oszmán áttelepítési politikák alatt stabilizálódott volna.

Az osztrák-magyar uralom

A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 243 háztartást és 1371 muszlim lakost találtak. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.

A jugoszláv időszak

A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, Srebrenik pedig megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára. A 20. század folyamán Srebrenik egyre inkább a Tinja-völgy városi központjává fejlődött.

A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején Sladna a tengelyhatalmak megszálló erőivel és az usztasa rezsimmel szembeni partizán ellenállás gócpontjává vált. Az 1941 nyarán Majevicára átterjedő felkelést vidéki gerillaakciók, többek között szabotázs és lesből támadások jellemezték, amelyeket elsősorban az usztasa terror ellen lázadó szerb parasztok vezettek. A kommunista befolyás 1941 végére megnőtt, és olyan szervezett egységeket hozott létre, mint az 1. Majevica-dandár, amely hozzájárult a 17. kelet-boszniai hadosztály felállításához. A Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) 16. rohamdandárjának csapatai között. 1944. május 18-án a német 13. SS-hadosztály részei megtámadták a 16. NOVJ hadosztály egységeit, melyeket Srebrenik irányába vetettek vissza. 1944. szeptember elején Tuzlában megalakult a Tuzlai Katonai Körzet Parancsnoksága, hat helyi parancsnoksággal, melyek közül az egyik Srebrenikben volt. Szeptember 4-én Srebrenikben NOVJ 11. dandárjának egységei megtámadták a német 13. SS-hadosztály egységeit, de kétnapi ádáz harc után sem sikerült az erődöt az erős ellenséges ellenállás miatt elfoglalni. Október 3-án a NOVJ egységei megtámadták a Srebrenikben állomásozó német egységeket. Október 31-én a NOVJ 3. hadtest 38. dandárjának csapatai kiűzték a német és csetnik csapatokat a Srebrenik és Gračanica közötti állásaikból.

A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban Sladna és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött.

A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.

A boszniai háború

A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.

A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák települések lakóira.

A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt.