Spirálisan barázdálódó állatok
A spirálisan barázdálódó állatok (Spiralia) az ősszájúak (Protostomia) egyik fő csoportja.
Megjelenésük, felépítésük
Nevüket arról kapták, hogy megtermékenyített petéjük (a zigóta ) jellemzően spirálisan barázdálódik, tehát az osztódásával létrejövő leánysejtek (a blasztomérák ) nem szabályosan egymás felett, hanem mintegy 45 fokkal elcsúszva helyezkednek el.
Rendszertani felosztásuk
Az állkapcsosok (Gnathifera) szájszervének típusai ventrális (has felőli) nézetben. Kék: emésztőrendszer, piros: állkapocs részei, lila: forceps (csipesz)-szerű struktúrák.
A csoportot hagyományosan két főtörzsre — laposféregszerűekre (Platyzoa) és tapogatós-csillókoszorús állatokra (Lophotrochozoa) — osztották.
A 2010-es évek második felében a genetikai alapú osztályozással kezdett előtérbe kerülni egy olyan koncepció, amely szerint a csoportból elsőként kivált taxon az állkapcsosaké (Gnathifera) . Ez a taxon nem tévesztendő össze:
sem az állkapcsosokkal (Gnathostomata) , a gerinchúrosok (Chordata) törzsében a gerincesek (Vertebrata) altörzsének egyik altörzságával,
sem az ívelt szárnyú molyfélék közé tartozó és ugyancsak Gnathiferá nak nevezett lepkenemmel.
Az összes többi törzs az ugyancsak új Platytrochozoa kládba kerül.
A nyílférgek rendszertani helyzete bizonytalan; egyesek önálló főtörzsként különítik el őket.
Az állkapcsosak (Gnathifera) és a Platytrochozoa klád elkülönítése egyértelműnek tűnik, miként utóbbin belül a tapogatós-csillókoszorús állatok (Lophotrochozoa) és a Vedlő állatok (Ecdysozoa) megkülönböztetése is. Ez utóbbi csoportokon belül azonban a leszármazási vonalak erősen vitatottak, tehát megelégszünk ezek (többé-kevésbé egyértelmű) törzseinek egyszerű felsorolásával. Illusztrációlánt bemutatunk hármat a különböző szerzők által javasolt kladogramok közül.
1. Dunn et al. (2008)
2. (2014)
3. Marlétaz et al. (2019) stb.
Jegyzetek
↑ Ez és a leszármazási törzsfa még egy változata az angol wiki cikkében, hivatkozásokkal
↑ Struck, Torsten H.; Wey-Fabrizius, Alexandra R.; Golombek, Anja; Hering, Lars; Weigert, Anne; Bleidorn, Christoph; Klebow, Sabrina; Iakovenko, Nataliia; Hausdorf, Bernhard (2014. július). "Platyzoan Paraphyly Based on Phylogenomic Data Supports a Noncoelomate Ancestry of Spiralia" . Molecular Biology and Evolution . 31 (7): 1833– 1849. doi :10.1093/molbev/msu143 . PMID 24748651 .
↑ Peterson, Kevin J.; Cotton, James A.; Gehling, James G.; Pisani, Davide (2008. április 27.). "The Ediacaran emergence of bilaterians: congruence between the genetic and the geological fossil records" . Philosophical Transactions of the Royal Society of London B: Biological Sciences . 363 (1496): 1435– 1443. doi :10.1098/rstb.2007.2233 . PMC 2614224 . PMID 18192191 .
↑ Hankeln, Thomas; Wey-Fabrizius, Alexandra; Herlyn, Holger; Witek, Alexander; Weber, Mathias; Nesnidal, Maximilian; Struck, Torsten (2014). "Phylogeny of platyzoan taxa based on molecular data" . In Wägele, J. Wolfgang; Bartolomaeus, Thomas (eds.). Deep Metazoan Phylogeny: The Backbone of the Tree of Life . Walter de Gruyter GmbH. 105– 125. o.
↑ Laumer, Christopher E.; Bekkouche, Nicolas; Kerbl, Alexandra; Goetz, Freya; Neves, Ricardo C.; Sørensen, Martin V.; Kristensen, Reinhardt M.; Hejnol, Andreas; Dunn, Casey W. (2015). "Spiralian Phylogeny Informs the Evolution of Microscopic Lineages" . Current Biology . 25 (15): 2000– 2006. doi :10.1016/j.cub.2015.06.068 . PMID 26212884 .
↑ Lu, Tsai-Ming; Kanda, Miyuki; Satoh, Noriyuki; Furuya, Hidetaka (2017. május 29.). "The phylogenetic position of dicyemid mesozoans offers insights into spiralian evolution" . Zoological Letters . 3 : 6. doi :10.1186/s40851-017-0068-5 . PMC 5447306 . PMID 28560048 . {{cite journal }}: CS1 karbantartás: jelöletlen szabad DOI (link )
↑ Luo, Yi-Jyun; Kanda, Miyuki; Koyanagi, Ryo; Hisata, Kanako; Akiyama, Tadashi; Sakamoto, Hirotaka; Sakamoto, Tatsuya; Satoh, Noriyuki (2017. december 4.). "Nemertean and phoronid genomes reveal lophotrochozoan evolution and the origin of bilaterian heads" . Nature Ecology & Evolution . 2 (1): 141– 151. doi :10.1038/s41559-017-0389-y . PMID 29203924 .
↑ Marlétaz, Ferdinand; Peijnenburg, Katja T. C. A.; Goto, Taichiro; Satoh, Noriyuki; Rokhsar, Daniel S. (2019. január 10.). "A New Spiralian Phylogeny Places the Enigmatic Arrow Worms among Gnathiferans" . Current Biology . 0 (2): 312–318.e3. doi :10.1016/j.cub.2018.11.042 . ISSN 0960-9822 . PMID 30639106 .
↑ Halanych, K. M.; Bacheller, J. D.; Aguinaldo, A. M.; Liva, S. M.; Hillis, D. M.; Lake, J. A. (1995. március 17.). "Evidence from 18S ribosomal DNA that the lophophorates are protostome animals" . Science . 267 (5204): 1641– 1643. Bibcode :1995Sci...267.1641H . doi :10.1126/science.7886451 . ISSN 1095-9203 . PMID 7886451 .
↑ Wanninger, Andreas; Wollesen, Tim (2019). "The evolution of molluscs: The evolution of molluscs" . Biological Reviews . 94 (1): 102– 115. doi :10.1111/brv.12439 . PMC 6378612 . PMID 29931833 .
↑ Telford, Maximilian J. (2019). "Evolution: Arrow Worms Find Their Place on the Tree of Life" . Current Biology . 29 (5): R152– R154. doi :10.1016/j.cub.2018.12.029 . PMID 30836082 .