Sramana

A sramana (szanszkrit; páli: szamana, jelentése „kereső” (kutató)) olyan személy, „aki valamilyen magasabb rendű vagy vallási célért fáradozik, vagy olyan „kereső, aszkéta, aki lemondásban él”.

A sramana hagyományok, úgy mint a dzsainizmus, a buddhizmus, és az ádzsívika ugyanazokból a körökből fejlődött ki, amely a jógikus gyakorlatok kifejlődéséhez és a legfőbb indiai vallásokban népszerű koncepciókhoz vezetett, mint például a szanszára (születések és halálok körforgása) és móksa (a körforgástól való megszabadulás).

Etimológiája és eredete

A sramana kifejezés az i. e. 1. évezredben élt, világi életről lemondott, aszkéta hagyományok gyakorlóira vonatkozik. Ezek a személyek kísérletezők voltak, más hagyományoktól és a társadalomtól függetlenek. A vallási vizázásokban szemben álltak a brahmin papokkal, akik a szövegek alapos elsajátítását és a szertartások alapos betartását részesítették előnyben.

A sramana szó a sram tőből ered, melynek jelentése „erőt kifejteni” vagy „aszkézist folytatni”. Ezért a srámana az aki erőt fejt ki vagy aszkézist folytat. Szigorúbb értelemben csak azokra használták ezt a kifejezést, akik teljes odaadással gyakoroltak és céljuk a megvilágosodás volt. A sramana hagyományok képviselőit úgy is nevezték, hogy parivradzsaka, azaz hajléktalan vándor. Az ősi Indiában a vándorszerzetesek története csak részben követhető nyomon. A parivradzsaka kifejezést feltehetően minden utazó szerzetesre használták Indiában.

Az indiai nyelvészek egymás ellentéteként használják a sramana és a brahmin kifejezéseket, akiknek a vallási modellje különbözött egymástól. A sramana hagyományok közül néhány megmaradt a hinduizmuson kívül, ugyanis nem fogadták el a védák autoritását. Ilyen például a dzsainizmus, a buddhizmus, az ádzsívika és egyéb vallási csoportok. A sramana hagyomány egy része beolvadt a hindu dharmairodalomba.

A mozgalmak

Több sramana mozgalom is létezett Indiában - már az i. e. 6. század előtt is -, amelyek hatással voltak az indiai filozófia ásztika és násztika hagyományaira egyaránt. A sramana mozgalom egyik legjelentősebb időszaka Mahávíra és Gautama Buddha idején volt, amikor a védikus szertartásosság volt domináns India középső részein. A sramanák alternatív módot kerestek a megvilágosodásra, miközben lemondtak a világi életről. Három jellemző tevékenységet űztek: mértékletesség, meditáció és kapcsolódó elméletek (világnézetek).

Mahávíra és Buddha a saját sramana rendjük tanítói voltak. A dzsaina ágamák és a buddhista páli kánon szerint voltak más sramana vezetők is akkoriban. A Maháparinibbána-szuttában (DN 16) egy Szubhadda nevű sramana:

...Gótama úr, itt van ez a sok ismert, híres törekvő és bráhmin, gázlókészítők, akiket sokan nagyra tartanak, mindegyiknek van közössége vagy csapata, aminek ők a mesterei – Púrana Kasszapa, Makkhali Gószála, Adzsita Készakambala, Pakudha Kaccsájana, Szancsaja Bélatthaputta, Nigantha Nátaputta. Vajon ők – ki-ki a saját tantételei alapján – mindannyian elérték a tudást, vagy egyikük sem érte el, esetleg némelyikük igen, mások nem?...

A korai buddhizmus idején megváltozott a sramanák vándorlási szokása, akik vihárákba költöztek, először csak a vassza idejére (három hónapig tartó esős évszak), majd az év egészére. A középkorra a dzsainizmusból is eltűnt a vándorlás szokása, amely a 19. században éledt fel újra. Hasonló változások többször is történetek a buddhizmuson belül.

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. ↑ Dhirasekera, Jotiya. Buddhist monastic discipline. Buddhist Cultural Centre, 2007.
  2. ↑ Shults, Brett. "A Note on Śramaṇa in Vedic Texts." Journal of the Oxford Centre for Buddhist Studies 10 (2016).
  3. 1 2 Jaini, Padmanabh S. (2001). Collected papers on Buddhist Studies. Motilal Banarsidass. ISBN 978-8120817760.
  4. ↑ Ghurye, G. S. (1952). "Ascetic Origins". Sociological Bulletin. 1 (2): 162–184. doi:10.1177/0038022919520206. JSTOR 42864485. S2CID 220049343.
  5. ↑ Svarghese, Alexander P. 2008. India : History, Religion, Vision And Contribution To The World. p. 259-60.
  6. ↑ Samuel 2008, 8. o.
  7. ↑ Flood, Gavin. Olivelle, Patrick. 2003. The Blackwell Companion to Hinduism. Malden: Blackwell. 273-4. o.
  8. 1 2 3 4 5 James G. Lochtefeld (2002). The Illustrated Encyclopedia of Hinduism: N-Z, Volume 2 of The Illustrated Encyclopedia of Hinduism. The Rosen Publishing Group. 639. o. ISBN 9780823922871.
  9. 1 2 "Archivált másolat". 2012. március 19. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2015. július 16.
  10. ↑ Mu Soeng (2000). Diamond Sutra: transforming the way we perceive the world. Wisdom Publications. 8. o. ISBN 9780861711604.[halott link]
  11. ↑ Pranabananda Jash (1991). History of the Parivrājaka, Issue 24 of Heritage of ancient India. Ramanand Vidya Bhawan. 1. o. {{cite book}}: line feed character in |title= at position 29 (súgó)
  12. ↑ Gethin (1998), 11. o.
  13. ↑ "DN 16 Mahā-parinibbāna Sutta 1. A Teljes Ellobbanás (fordította: a páli fordítócsoport)". A-Buddha-Ujja. Hozzáférés: 2015. július 16.
  14. ↑ Walshe (1995), p. 268

Források