Supernova

Supernova
MűfajEurovíziós nemzeti döntő

Alkotó

Ország Lettország
Nyelvlett
Évadok11
Epizódok26 (epizódlista)
Sugárzás
Eredeti sugárzás2015. január 18. – 2026. február 14.
Kronológia
Kapcsolódó műsorEurovíziós Dalfesztivál
További információk

A Supernova (elődjei: Dziesma 2013-2014, Eirodziesma 2000-2012) egy 2015 óta évente megrendezett zenei fesztivál Lettországban. A verseny szervezője a Latvijas Televīzija. A Supernova győztese képviselheti Lettországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Története

Lettország 2000-ben debütált az Eurovíziós Dalfesztiválon és azóta megszakítás nélkül neveztek indulót minden évben. Eddig egy alkalommal arattak győzelmet, 2002-ben, amikor a versenyt a szomszédos Észtországban tartották. A 2004-ben bevezetett elődöntők óta az ország csupán hétszer kvalifikálta magát a döntőbe.

2000 és 2012 között az Eirodziesma (magyarul: Eurodal) elnevezésű műsorral, majd 2013-ban és 2014-ben a Dziesma volt az ország nemzeti döntője. 2015-ben került bevezetésre Supernova. Eleinte két bemutatkozó show-t, két selejtezőt, egy elődöntőt és egy döntőt rendeztek. 2018-ban a selejtezőket elődöntőkre cserélték, eleinte három, majd 2019-ben két elődöntőt tartottak.

2020-ban csupán egy döntőt rendeztek, 2021-ben pedig nem került megrendezésre a dalverseny, ugyanis az előző év győztese, Samanta Tīna az elmaradt Eurovíziós Dalfesztivál miatt új lehetőséget kapott, hogy képviselje hazáját. 2022-től egy elődöntő és a nagy döntő a műsor felállása. 2027-ben nagy változáson megy át a műsor, ugyanis már csak egy döntőt fognak rendezni, amelynek a végén egy szuperdöntő lesz, ahol a három legtöbb szavazatot megszerzett előadó fog tovább versenyezni. Emellett a köztelevízió stúdiójából átköltöztetik a versenyt az ország legnagyobb arénájába, a Xiaomi Arénába.

Győztesek

Eirodziesma

Év Előadó Dal Szerző(k) Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám
2000 Brainstorm My Star
  • Renārs Kaupers
3. 136 Nem volt elődöntő
2001 Arnis Mednis Too Much
  • Arnis Mednis
  • Gustavs Terzens
18. 16
2002 Marie N I Wanna
1. 176
2003 F.L.Y. Hello From Mars 24. 5
2004 Fomins és Kleins Dziesma par laimi
Nem jutott be a döntőbe 17. 23
2005 Walters és Kazha The War Is Not Over
  • Mārtiņš Freimanis
5. 153 10. 85
2006 Cosmos I Hear Your Heart
16. 30 Automatikusan döntős
2007 Bonaparti.lv Questa notte
  • Francesca Russo
  • Kjell Jennstig
  • Torbjörn Wassenius
16. 54 5. 168
2008 Pirates of The Sea Wolves of The Sea
  • Claes Andreasson
  • Johan Sahlen
  • Jonas Liberg
  • Torbjörn Wassenius
12. 83 6. 86
2009 Intars Busulis Probka
  • Janis Elsbergs
  • Karlis Lacis
  • Sergej Timofejev
Nem jutott be a döntőbe 19. 7
2010 Aisha What For?
  • Guntars Račs
  • Jānis Lūsēns
17. 11
2011 Musiqq Angel in Disguise 17. 25
2012 Anmary Beautiful Song
  • Ivars Makstnieks
  • Rolans Ūdris
16. 17

Dziesma

Év Előadó Dal Szerző(k) Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám
2013 PeR Here We Go
Nem jutott be a döntőbe 17. 13
2014 Aarzemnieki Cake to Bake 13. 33

Supernova

Év Előadó Dal Szerző(k) Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám
2015 Aminata Love Injected
6. 186 2. 155
2016 Justs Heartbeat 15. 132 8. 132
2017 Triana Park Line Nem jutott be a döntőbe 18. 21
2018 Laura Rizzotto Funny Girl 12. 106
2019 Carousel That Night 15. 50
2020 Samanta Tīna Still breathing Elmaradt a verseny
2022 Citi Zēni Eat Your Salad Nem jutott be a döntőbe 14. 55
2023 Sudden Lights Aijā 11. 34
2024 Dons Hollow
16. 64 7. 72
2025 Tautumeitas Bur man laimi 13. 158 2. 130
2026 Atvara Ēnā Nem jutott be a döntőbe 13. 49
2027 2027. február 6. 2027. február 6.

Jegyzetek

  1. ↑ "Latvia goes Supernova for 2015". eurovision.tv (angol nyelven). 2014. november 6.
  2. ↑ "Latvia's Eurovision Supernova song cycle starts again soon". eng.lsm.lv (angol nyelven). 2026. július 24.

Lásd még

További információk