Életpályája
2006-tól 2009-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziós vágó szakos hallgatója volt Sellő Hajnal osztályában, majd 2014 és 2016 között dokumentumfilm-rendező mesterképzésen vett részt Almási Tamás és Kékesi Attila osztályában.
2006-tól vágóként és szkriptesként dolgozott, számos kisjátékfilm és dokumentumfilm mellett olyan nagyjátékfilmek és televíziós sorozatok készítésében vett részt, mint a Delta, Valami Amerika 2., Aglaja, Nejem, nőm, csajom, Terápia, Hacktion és a Dumapárbaj. .
Tuza-Ritter Bernadett tagja az Európai Filmakadémiának (EFA), a Magyar Filmakadémiának (MFA), valamint a Magyar Film- és Videóvágók Egyesületének (HSE).
Munkássága
2013-ban rendezőként vett részt a Cinetrain – Russian Winter elnevezésű projektben 14 ország 21 filmesével együtt. Egy hónap alatt tízezer kilométert utaztak a Transzszibériai vasútvonalon, hogy közben megadott témákat érintve (tél, nők, vodka, medvék, orosz lélek...) emberekkel beszélgessenek el, s megértsék, milyen is az orosz emberek önmagukról kialakított képe. A projekt címe Alekszandr Medvedkin előtt tiszteleg, aki 1932-ben „mozivonatjával” utazta be a Szovjetuniót, hogy filmen örökítse meg a szocialista társadalom változásokon áteső dolgozó népét; ám a nagy álom végül is szertefoszlott, mintha csak az orosz tél fújta volna el. Tuza-Ritter ezen az utazáson dolgozta fel Ludmilla Troickaja hányatott sorsát, aki valaha arról álmodott, hogy táncosnő lesz, de a szovjet éra alatt darukezelőként kellett dolgoznia, húsz év óta pedig havonta négyszer teszi meg vonattal a Moszkva és Tomszk közötti közel 3000 km-es távolságot, takarítónőként. Az elkészült anyagot beszerkesztették az egész estés dokumentumfilmbe, a rendezőnő pedig egy 14 perces kisfilmet készített belőle Just the Way It Is... címmel. Ludmilla monoton, a napi rutinmunkákban felőrlődő, félresiklott életét érzékletesen mutatja be, anélkül, hogy szánalmat próbálna ébreszteni a főhős iránt.
A dokumentumfilmes mesterképzés felvételi filmnél 5 percben kellett bemutatnia egy ember napját. Eszébe jutott egy régebben megismert, barázdált arcú ötven éves, de jóval idősebbnek kinéző nő, aki "szolgálóként" dolgozott egy budapesti családnál. A forgatás során kiderült, sokkal tragikusabb történetről van szó: Editet (a filmben Maris) modern kori rabszolgaként dolgoztatják. Rendszeresen visszatérve a főhőshöz, másfél évig, a nő szökéséig forgatott és készítette el 2017-ben Egy nő fogságban című 89 perces dokumentumfilmjét. Az addig egyedül dolgozó rendező a projekt vége felé producerekkel lépett kapcsolatba, akikkel stábot építettek és workshopokra pályáztak, majd egy német produkciós cég bevonásával a nemzetközi színtérre is kiléptek. Az alkotás ősbemutatója az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon (IDFA) volt, 2018 elején pedig meghívást kapott – első egész estés magyar filmként – a Sundance Filmfesztivál programjába. A Magyar Filmdíjas mű fesztiválok sorát járta meg sikerrel, s jelölték a legjobb dokumentumfilm díjra. A The Why Fondation beválasztotta az alkotást a Why Slavery? elnevezésű világméretű kampányának filmjei közé, melyekkel a demokrácia, az igazságosság és az jogegyenlőség érvényesítéséért küzd. Az Európai Filmakadémia 2018-ban saját kategóriájában Európai Filmdíjra jelölte.
_photo_%C2%A9_Christoph_Thorwartl_subtext.at_(41070666514)_(cropped).jpg)
