Yesyes

yesyes
Katona Tamás és Szabó Ádám
Katona Tamás és Szabó Ádám
Információk
Eredet Magyarország
Alapítva2015
MűfajDowntempo, Drum and bass
Tagok
Szabó Ádám
Katona Tamás

A yesyes weboldala

A yesyes 2015 őszén alapított, elektronikus hangzásvilágot képviselő magyar zenekar. Alapítói és jelenlegi tagjai Szabó Ádám (ének, harmonika) és Katona Tamás (dob).

2017. december 6-án bejelentették, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorába, A Dal 2018-ba bejutott az I Let You Run Away című daluk. Először 2018. január 27-én, a nemzeti dalválasztó második válogatójában léptek színpadra, ahol a zsűri és a nézők szavazatai alapján holtversenyben a harmadik helyen végeztek, és továbbjutottak az elődöntőbe. 2018. február 17-én, A Dal második elődöntőjéből a zsűri és a nézők szavazatai alapján 45 ponttal a második helyen végeztek, és továbbjutottak a műsor döntőjébe.

2018. december 3-án bejelentették, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorába, A Dal 2019-be bejutott az Incomplete című daluk.

Diszkográfia

Források

Jegyzetek

  1. ↑ "Új zsűritagokkal és műsorvezetőkkel jön a Dal 2018". hirado.hu. 2017. december 6. Hozzáférés: 2017. december 6.
  2. ↑ "A Dal 2018: Dánielfy Gergely és az AWS nyerte a második válogatót". hirado.hu. 2018. január 27. Hozzáférés: 2018. február 11.
  3. ↑ "A Dal 2018 - kialakult a döntő mezőnye". hirado.hu. 2018. február 17. Hozzáférés: 2018. február 18.
  4. ↑ "A Dal 2019 – jövőre is együtt keressük Magyarország legjobb dalát". mediaklikk.hu/adal. 2018. december 3. Hozzáférés: 2018. december 4.

További információk