| Hamar Barni | |
| Született | Hamar Barnabás 2001. november 22. (24 éves) Budapest, Magyarország |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | énekes |
| Zenei pályafutása | |
| Aktív évek | 2013– |
| Hangszer | ének, klasszikus gitár, zongora |
Hamar Barnabás, vagy Hamar Barni (Budapest, 2001. november 22. –) magyar énekes, zeneszerző, dalszövegíró, előadó, A Dal 2019 résztvevője.
Zenei tanulmányait szolfézs- és klasszikus gitártanulással kezdte hétévesen az Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Iskolában, Budapesten, 2011-ben pedig Pintácsi Viki énekiskolájának lett a diákja, ahol könnyűzenére váltott.
A közönség Az ének iskolája című műsorban ismerhette meg, amelynek első évfolyamában, 2013-ban, Hajós András tanítványaként szerepelt. Legnépszerűbb előadása Jason Mraztól az I’m Yours, illetve Bye Alextől a Kedvesem című dal volt. A műsort követően szerezte első saját dalát és alapította meg első zenekarát, a Rebellious Kids-et, majd a zenei produceri szakmával is megismerkedett.
16 évesen Different címmel kiadta első albumát. Az albumon minden szerzemény angolul hallható, melyeknek nemcsak a zenéjét szerezte, hanem a szövegét is írta. A dalok iskolai történetekről, bulizásról, szerelemről, az első csókról és az első csalódásokról szólnak. A Night Walker című dal egy reménytelen szerelem kapcsán született, míg a Kill the Cold az első csókról mesél. Az album címadó dala, a Different akkor született meg, amikor úgy érezte, mindenki különcnek tartja.
2018. december 3-án bejelentették, hogy bejutott a Duna eurovíziós dalválasztó műsorába, A Dal 2019-be Wasted című dalával, melyet saját maga szerzett.
{{cite web}}: External link in |work= (súgó)[halott link]{{cite journal}}: Cite journal requires |journal= (súgó){{cite journal}}: Cite journal requires |journal= (súgó){{cite web}}: External link in |work= (súgó)