Arany Timi

Arany Timi
Született1999. március 4. (27 éves)
Veszprém
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaénekes
Zenei pályafutása
MűfajokPOP
Aktív évek2013-
KiadókMistral Music
Hangszer
Tevékenységénekes

Arany Timi, Tímea (Veszprém, 1999. március 4. –) magyar énekesnő, Az ének iskolája első évadjának, az X-Faktor nyolcadik évadjának és a A Dal 2020 résztvevője.

Életútja

Nagyapja hegedűművész, nagymamája népdalénekes volt. 11 éves korától középiskolai tanulmányainak megkezdéséig több színházi darabban is szerepelt. Középiskolába a székesfehérvári Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumba járt.

Az éneklés mellett érdekli a tánc és a színészet világa. Gyerekkorában több szerepben a veszprémi Pannon Várszínházban játszott.

Énekesi pályafutása

2013-ban szerepelt a TV2 Az ének iskolája első évadában. A válógatón Christina Aguilera Hurt című dalát énekelte. Király Viktor osztályába kerülve az első adásban osztályelső címet kapott, így duettet énekelhetett "osztályfőnökével". A döntőben Nikával énekelhetett duettet.

Középiskolás évei alatt készült el első dala, az Until the Summer Lasts. Ebben az időszakban számos fellépési lehetőséget kapott, illetve dalait a Petőfi Rádió is játszotta. Több versenyen is részt vett:

Négy egymást követő évben győzött a Fejér Megyei Diáknapokon, és itt arany fokozatot szerzett. 2015-ben a "Fehérvár Hangja" verseny harmadik helyezettje lett. 2017-ben a "Hanghullám" című tehetségkutatón a "Legjobb női hang" díját kapta meg.

2018-ban az RTL Klub X-Faktor nyolcadik évadának válogatóján Bruno Mars That's What I Like című dalát adta elő, majd négy igennel jutott tovább a válogató következő körébe, a táborba. Csapatban és szólóban is sikerült meggyőznie Gáspár Lacit, aki a mentora lett. A mentorházban Demi Lovato Stone Cold című dalát adta elő, amely alapján egyenes ágon jutott be az élő műsorba. A negyedik adásban Tóth Gabival énekelt duettet. A versenyben negyedik lett.

2020-ban Hurrikán című saját szerzeményével bejutott a Duna TV A Dal című műsorának TOP 30-as mezőnyébe, de az első válogatón a nézők szavazatai alapján kiesett.

2022 óta a Vegas Show Band tagja.

Ismertebb dalai

Színpadi szerepei

Jegyzetek

  1. 1 2 "Arany Timi". tv2.hu. 2013. április 27. Hozzáférés: 2020. október 29.
  2. ↑ Szép Zoltán János (2020. február 23.). "Rátalált a szerelem: kiderült, ki az x-faktoros Arany Timi új pasija". blikk.hu. Hozzáférés: 2020. október 29.
  3. 1 2 3 4 Marton Attila (2020. február 1.). "Arany Timi színpadi tapasztalatait is kamatoztathatja A Dal 2020 elődöntőjében". veol.hu. 2020. február 2. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2020. október 29.
  4. ↑ "Arany Timi". fehervarhangja.hu. 2017. október 16. 2022. május 5. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2020. október 29.
  5. ↑ "A DAL 2020: Arany Timi - Hurrikán". atempo.sk. 2020. február 5. Hozzáférés: 2020. október 29.
  6. ↑
  7. 1 2 3 "Arany Tímea". madachszinhaz.hu. Hozzáférés: 2025. május 4.

Források

További információk