| B–1 Lancer | |
 | |
| B-1B Lancer | |
| Funkció | Stratégiai nehézbombázó repülőgép |
| Gyártó | Rockwell International/Boeing |
| Gyártási darabszám | 104 db |
| Ár | 283,1 millió USD (1998) |
| Személyzet | 4 fő |
| Első felszállás | 1974. december 23. |
| Szolgálatba állítás | 1986. október 1. |
| Méretek | |
| Hossz | 44,50 m |
| Fesztáv | 41,80 m hátranyilazva 24,10 m |
| Magasság | 10,40 m |
| Szárnyfelület | 181,20 m² |
| Tömegadatok | |
| Szerkezeti tömeg | 87 100 kg |
| Max. felszállótömeg | 216 400 kg |
| Hajtómű | |
| Hajtómű | 4 db General Electric F101-GE-102 utánégetős kétáramú gázturbinás sugárhajtómű |
| Tolóerő | 4×64,94 kN 4×136,92 kN utánégetéssel |
| Repülési jellemzők | |
| Max. sebesség | 1,25 Mach (1330 km/h) |
| Hatósugár | 5543 km |
| Hatótávolság | 11 998 km |
| Legnagyobb repülési magasság | 18 000 m |
| Szárny felületi terhelése | 816 kg/m² |
| Tolóerő-tömeg arány | 0,37 |
| Háromnézeti rajz | |
 | |
| A B-1B háromnézeti rajza | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz B–1 Lancer témájú médiaállományokat. | |
A B–1 Lancer stratégiai nehézbombázó repülőgép, melyet a hetvenes években fejlesztettek az Amerikai Egyesült Államokban a B–52 Stratofortress nehézbombázók leváltására.
Bár e tekintetben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 1981-ben a Reagan-kormányzat az általános fegyverkezési programja részeként újraindította a B–1 programot, kissé módosított formában, ez lett a B–1B, amelyből összesen 100 darabot gyártottak 1986–1992 között. Később a flotta létszámát, részben a magas fenntartási költségek miatt, 60 darabra csökkentették, a kivont gépek alkatrészeit felhasználják a működő gépeken. A repülőgépre a pilóták a Lancer megnevezés helyett a Bone (csont) szót használják, ez valószínűleg a B–ONE (B–1) szókapcsolatból ered. A B–1 program hatására, annak ellensúlyozására kezdték el fejleszteni a szovjet Tu–160 nehézbombázót.
A 2021-ben még hadrendben maradt 62 darab B–1B-ből 17 darabot kivontak az év őszére. A 17 darabból négyet további teszteknek vetik alá (a megmaradó flotta modernizálási terveihez építik át őket). A maradék tizenhárom minimális – úgynevezett „Type 4000” – tárolási kondícióban véglegesen kivonásra, később hulladék-újrahasznosításra kerül az AMARG-ban. A megmaradó 45 darabot a váltótípus, a B–21 Raider hadrendbe állásával folyamatosan leállítják.
