Colmar

	Colmar
	Az óváros jellegzetes elzászi stílusú házai
; Colmar címere	; Colmar zászlaja
	Közigazgatás
Ország	Franciaország
Régió	Grand Est
Megye	Haut-Rhin
Alapítás éve	1226
Polgármester	Gilbert Meyer (2014–2020)
INSEE-kód	68066
Irányítószám	68000
Körzethívószám	389
Testvérvárosok	Lista Abingdon-on-Thames (1978–); Hyde; Kismarton (1983–); Győr (1993–); Lucca (1962–); Princeton (1987–); Schongau (1962–); Sint-Niklaas (1962–); Togliatti (1996–); Memmingen (1965–); Limbe (2007–);
	Népesség
Teljes népesség	66 970 fő (2023. jan. 1.)
Népsűrűség	1031,7 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	175–214 m
Terület	66.57 km²
Időzóna	CET, UTC+1
	Elhelyezkedése
	é. sz. 48° 04′ 52″, k. h. 7° 21′ 18″48.081111°N 7.355000°EKoordináták: é. sz. 48° 04′ 52″, k. h. 7° 21′ 18″48.081111°N 7.355000°E
	Colmar weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Colmar témájú médiaállományokat.
	Sablon; Wikidata; Segítség;

Colmar (kiejtés: kɔlmaʁ) város Franciaország északkeleti részén, Grand Est régióban (korábban Elzász régióban), Haut-Rhin megye székhelye. A Vogézek hegyláncánál elterülő település Strasbourgtól 64 kilométerre dél-délnyugati irányban helyezkedik el, a Lauch folyó mentén, melyet csatorna köt össze a Rajnával

A legelzásziabb városnak tartják sokan ezt a nagy történelmi múltú települést, amely Nagy Károly óta a királyok kedvelt városa, nevét a királyi palota egyik tornyáról, a galambok tornyáról kapta.

Története

Colmar polgárai sok csatát vívtak szabadságukért, lelkes támogatói voltak a szabadság és a francia forradalom eszméinek. Egy ideig Voltaire számára is ez a város adott lakóhelyet. 1870 után német birtokba került egészen az első világháborús német vereségig, ezután újra Franciaország részét képezte. A második világháború ideje alatt német megszállás alatt állt, majd 1945 után lett ismét Franciaország része.

Népesség

A népesség alakulása 2013 és 2023 között:

Lakosok száma	67 956	70 284	71 445	69 105	68 703	68 682	68 294	67 730	67 360	66 970
	2013	2015	2016	2017	2018	2019	2020	2021	2022	2023

Adatok: Wikidata

Látnivalók

Maison des Arcades – két nyolcszögletű toronnyal szegélyezett épület, 1609-ben épült. Vele szemben található szökőkút a város szülötte, Frédéric Bartholdi alkotása, Lazarus von Schwendi emlékét örökíti meg.
Église St-Matthieu – Ferences rendi templom.
Ancienne Douane – a régi vámház, 1480-ban épült. Emeleti nagyterme volt a Décapole, a feudális uralom ellen a XIV. században összeszövetkezett tíz elzászi szabad város tanácsának ülésterme.
Maison Pfister – árkádos, galériás, tornyos, freskókkal díszített épülete 1537-ből való, egy tehetős polgárcsalád háza volt.
Musée Bartholdi – a 19. század jelentős szobrásza, a New York-i Szabadság-szobor alkotójának szülőháza és emlékmúzeuma.
Ancien Corps de garde – 1575-ben épült a város régi laktanyája, szép reneszánsz loggiával.
Maison Adolphole – a legrégebbi ház a városban, 1350-ben épült.
Collégiale St-Martin – a jellegzetes elzászi vörös mészkőből épült, díszes majolikacserepes templom a XII-XIV. századból, homlokzatát csak egy torony díszíti. Furcsa toronysisakja, a kínai kalap alatt hatalmas napóra látható. A legértékesebb része a jobb oldali kereszthajó kapuja, alul román, felül gótikus timpanonnal, 143 alakból álló szoborcsoporttal. Baloldalt a negyedik alak maga a szobrász, Maisters Humbret.
Église des Dominicains – alapkövét Habsburg Rudolf császár rakta le 1283-ban, de az építkezés csak jó kétszáz évvel később fejeződött be.
Musée d’Unterlinden – az ország egyik leghíresebb múzeuma. Az egykori kolostorépület a XIII. századtól az Ágoston-rendi, majd dominikánus barátok kolostora volt, a francia forradalom során lakatlanná vált majd az 1848-as forradalom idején laktanya lett belőle, végül 1853-ban nyitotta meg kapuit múzeumként. Itt található a késő középkor és a kora reneszánsz elzászi művészetének legjelentősebb gyűjteménye, köztük olyan művészek alkotásai, mint Martin Schongauer, vagy Matthias Grünewald. Legnagyobb kincse Matthias Grünewald világhírű alkotása, az isenheimi szárnyas oltár (Retable d’Issenheim), amelyet a közeli kisváros (Issenheim) templomából a francia forradalom éveiben menekítettek át Colmarba.
Fontaine du Vigneron – Bartholdi másik szökőkútja a folyópart közelében áll, és az elzászi borok dicsőségét hirdeti.