| Emil Isac | |
 | |
| Született | 1886. május 17. Kolozsvár |
| Elhunyt | 1954. március 25. (68 évesen) Kolozsvár |
| Álneve | Emisac |
| Állampolgársága |
|
| Nemzetisége | román |
| Foglalkozása | |
| Iskolái | Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem |
| Sírhelye | Házsongárdi temető |
 | |
| Emil Isac aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Emil Isac témájú médiaállományokat. | |
Emil Isac (Kolozsvár, 1886. május 17. – Kolozsvár, 1954. március 25.) román költő, publicista.
Apja, Aurel Isac ügyvéd a Memorandum-per védőjeként vált híressé, anyja, Eliza Roșescu tanítónő volt. Az evangélikus elemi iskola és a piarista gimnázium első öt osztályának elvégzése után középfokú tanulmányait a naszódi gimnáziumban fejezte be. A kolozsvári egyetemen jogi doktorátust szerzett. Az első világháború előtt versei főként a Luceafărulban, publicisztikái részben romániai baloldali lapokban jelentek meg. Ekkoriban marxistaként jellemezte magát és kapcsolatban állt a román szociáldemokráciával.
1918-ban küldöttként vett részt a gyulafehérvári gyűlésen. 1919-ben rövid ideig Románia berni nagykövetségének sajtóattaséja, majd 1920 és 1940 között az erdélyi és bánáti színházak felügyelője volt. Közben 1925 és 1931 között esztétikát tanított a kolozsvári egyetemen. Lakása (a róla elnevezett utca 23. számú házában) ma emlékmúzeum.
A századelőn magányosan képviselte Erdélyben a szimbolista költészetet. A francia költők és Ady hatását mutató, gazdag zeneiségű líráját első kötetének megjelenésekor a kritika többsége elutasítással fogadta. Ilarie Chendi szerint ez a líra „pestises virág Erdély szép völgyeiből.” Miként Ady és a romániai szimbolisták, ő is fogékonyságot mutatott a szociális kérdések, a falu és a városi munkásság szegénysége iránt. Költészete később formailag a szabad verssel, tematikailag az erdélyi táj élményével bővült. Kedvelt műfaja volt az impresszionista prózavers. Jó kapcsolatot ápolt korának magyar költőivel, hiszen tökéletesen beszélt magyarul.
1911-ben írt Ardealul demagog („A demagóg Erdély”) című vitacikkében éles hangon támadta a kor román közéletének legfőbb tekintélyeit: Iorgát „reakciós mivolta és intellektuális terrorja”, a Tribunát „tiszaista” politikai iránya, a magyarországi román politikusok fiatalabb rétegét pedig amiatt, hogy a kisebbségi jogok védelmében szerinte bűnös, soviniszta irányzatokhoz csatlakoztak. Ugyancsak bírálóan szólt a közéletet átjáró klerikalizmusról. Demokratikus eszményei a magyar polgári radikálisokhoz kapcsolják. 1913-ban Gogának a magyar kultúra „elzsidósodásáról” írt cikke és Ady erre írt válasza nyomán kibontakozott vitába bekapcsolódva elítélte Gogát nacionalista kultúrafelfogása miatt. Itt és Adyhoz írott leveleiben is a modern szemléletű magyarok és románok összefogására szólított fel.
A két világháború között is gyakran jelentetett meg pamfleteket, szatirikus cikkeket a független kultúra és a demokratikus értékek védelmében.
Első cikke az Ellenzék, első verse – magyar fordításban – a Kolozsvári Friss Újság hasábjain jelent meg. Később magyarul is írt verseket. 1909-ben Budapesten ismerkedett meg Ady Endrével, akivel haláláig levelezést folytatott, többször találkoztak kolozsvári házában és utolsó fényképét is ő készítette. Gyermekkorától barátságot ápolt Kuncz Aladárral. Babits és Kosztolányi verseit fordította, modern magyar költők verseiből antológiát szerkesztett. A két világháború között gyakran közölt tanulmányokat a magyar irodalomról.
.svg){kind=small}
