Endohelea

Endohelea
Rendszertani besorolás
Domén: Eukarióták (Eukaryota)
Csoport: Diaphoretickes
Csoport: Cam
Csoport: Pancryptista
Csoport: Cryptista
Csoport: Endohelea
Cavalier-Smith 2012 emend. 2022
Kládok

Az Endohelea az eukarióták feltételezett kládja, az Archaeplastida és a Sar rokona. A napállatkák informális csoportjába sorolták, filogenetikailag a Cryptista tagja.

Történet

Thomas Cavalier-Smith eredetileg – 2015-ben – az Endoheleát az Endoheliába sorolta a Heliozoa Corbihelia és Corbistoma csoportjai osztályaként a Centrohelea mellett. Ugyanez évben megjelent egy összefoglaló az élőlények családok feletti csoportosításáról, melyben egy névtelen törzsbe sorolták Ruggiero et al. a Chromista ország Hacrobia alországában.

2022-ben, mivel a Telonemia és a Picozoa nem tartoznak a Cryptistába, és a Heliozoáról kiderült, hogy polifiletikus, Cavalier-Smith e neveket elhagyta, mivel tévesen együvé csoportosították, és az Endoheleát a Cryptista harmadik altörzsévé tette.

Morfológia

A Tetrahelia átmeneti zónája ősi, feltehetően I-es típusú, azonban a Palpitomonas bilix átmeneti zónája egy felületes rajza alapján a sejtmembránnal egy szintben is lehet átmeneti lemeze a bal, de nem a jobb ostoron. E nemzetség 4 ostorú. Centriólumai az egyes párokban a Cryptista a Palpitomonas kivételével minden fajához hasonlóan egymással párhuzamosak, a centriólumpárok egymással 30°-ot zárnak be. 60 μm-nél nagyobbak, a centroszóma 18–20 μm, a membrán mellett vastag pszeudopellikula található.

Cristái csőszerűek a Leucocrypta taxonhoz hasonlóan.

Axopódiumképző fagotrófokból áll, extruszómái laposak, magon áthaladó citoplazma-csatornáin axopodiális axonémák haladnak át különböző héjú és magvú gömbölyű centroszómákkal.

Lassan úszó tisztán ostoros állapotuk is van teljesen visszahúzott axopódiumokkal.

Csoportok

Cavalier-Smith, Chao és Lewis 2015-ös tanulmányai alapján 2 rendet tartalmazott, ezek a Microhelida és a Heliomonadida voltak. Azonban Cavalier-Smith egy 2022-ben közölt tanulmánya szerint a Heliomonadida a Cercozoa része, és csak egy faj, a Tetrahelia pterbica maradt az Endoheleában az Axomonadida rend részeként. Alább a 2022-es tanulmány szerinti felbontás található:

Yazaki et al. 2022-ben közölt tanulmánya szerint a Microheliella a Cryptista testvércsoportja, így az Endohelea egyetlen ismert tagja a Tetrahelia.

Jegyzetek

  1. ↑ Burki F, Kaplan M, Tikhonenkov DV, Zlatogursky V, Minh BQ, Radaykina LV, Smirnov A, Mylnikov AP, Keeling PJ (2016. január). "Untangling the early diversification of eukaryotes: a phylogenomic study of the evolutionary origins of Centrohelida, Haptophyta and Cryptista". Proc Biol Sci. 283 (1823). doi:10.1098/rspb.2015.2802. PMC 4795036. PMID 26817772.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  2. ↑ Burki F, Inagaki Y, Bråte J, Archibald JM, Keeling PJ, Cavalier-Smith T, Sakaguchi M, Hashimoto T, Horak A, Kumar S, Klaveness D, Jakobsen KS, Pawlowski J, Shalchian-Tabrizi K (2009. július). "Large-scale phylogenomic analyses reveal that two enigmatic protist lineages, telonemia and centroheliozoa, are related to photosynthetic chromalveolates". Genome Biol Evol. 1: 231–238. doi:10.1093/gbe/evp022. PMC 2817417. PMID 20333193.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  3. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Cavalier-Smith T (2022). "Ciliary transition zone evolution and the root of the eukaryote tree: implications for opisthokont origin and classification of kingdoms Protozoa, Plantae, and Fungi". Protoplasma. 259: 487–593. doi:10.1007/s00709-021-01665-7. PMC 9010356. PMID 34940909.
  4. ↑ Nishimura Y, Shiratori T, Ishida KI, Hashimoto T, Ohkuma M, Inagaki Y (2019. március 19.). "Horizontally-acquired genetic elements in the mitochondrial genome of a centrohelid Marophrys sp. SRT127". Sci Rep. 9 (4850). doi:10.1038/s41598-019-41238-6. PMC 6425028. PMID 30890720.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  5. ↑ Ruggiero MA, Gordon DP, Orrell TM, Bailly N, Bourgoin T, Brusca RC, Cavalier-Smith T, Guiry MD, Kirk PM (2015). "Higher Level Classification of All Living Organisms". PLOS ONE. 10 (4): e0119248. Bibcode:2015PLoSO..1019248R. doi:10.1371/journal.pone.0119248. PMC 4418965. PMID 25923521.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: oldalszám helyett cikk száma (link) CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  6. ↑ Cavalier-Smith T, Chao EE, Lewis R (2015. július 31.). "Multiple origins of Heliozoa from flagellate ancestors: New cryptist subphylum Corbihelia, superclass Corbistoma, and monophyly of Haptista, Cryptista, Hacrobia and Chromista". Mol Phylogenet Evol. 93: 331–362. doi:10.1016/j.ympev.2015.07.004. PMID 26234272. Hozzáférés: 2024. június 13.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  7. ↑ Yabuki, A.; et al. (2012). "Microheliella maris (Microhelida ord. n.), an ultrastructurally highly distinctive new axopodial protist species and genus, and the unity of phylum Heliozoa". Protist. 163 (3): 356–388. doi:10.1016/j.protis.2011.10.001. PMID 22153838.
  8. ↑ Yazaki E, Yabuki A, Imaizumi A, Kume K, Hashimoto T, Inagaki Y (2022. április 13.). "The closest lineage of Archaeplastida is revealed by phylogenomics analyses that include Microheliella maris". Open Biol. 12 (4): 210376. doi:10.1098/rsob.210376. PMC 9006020. PMID 35414259.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: jelöletlen szabad DOI (link) CS1 karbantartás: oldalszám helyett cikk száma (link) CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)