A Cryptista eukarióta klád. Valószínűleg a növényeket és sok algát tartalmazó Archaeplastida rokona a Diaphoretickesen belül.
Bár néha a Haptista csoporttal együtt a Hacrobiába és a Chromista országba tették, újabb kutatások szerint a két utóbbi csoport nem klád. Például egy 2006-os széles filogenomikai tanulmány kimutatta, hogy a Cryptista az Archaeplastida rokona, míg a Haptophyta a Saré.
A Cryptista fejlődéstörténetére két feltételezést adnak Yabuki et al. 2014-es tanulmányukban, az egyik szerint utolsó közös ősük mixotróf – foto- és fagotróf – volt, és a Palpitomonas, a Katablepharida és a Goniomonada külön vesztették el fotoszintézisre való képességüket, míg a Cryptophyceae a fagocitózisra valót vesztette el, a másik szerint az utolsó közös ős tisztán heterotróf volt, és csak a Cryptophyceae lett előbb mixo-, majd tisztán fototróf.
Genetika
A Cryptista, a Haptista és a Sar minden tagja rendelkezik elsősorban mitokondriális célpontú HCF101-paralóggal (mHCF101), azonban nem rendelkeznek Ind1-gyel. Ez annak plasztiszaikat másodlagosan vesztett (például csillósok és Cryptosporidium) vagy redukált nem fotoszintetikus plasztiszú élőlényekben (például Apicomplexa) való jelenlétét magyarázza.
A Cryptista a Microheliella nemzetséggel együtt alkotja a Pancryptista Yazaki et al., 2022 kládot 319 gén elemzése alapján. A Microheliella az Archaeplastida monofíliája szempontjából fontos heterotróf nemzetség. A Microheliella, a Cryptista és az Archaeplastida együtt a Cam kládot alkotják. A Cryptophyceae taxonmintától függően a vörösmoszatok rokonának tűnt, és a filogenetikai „zaj” nehezítette az Archaeplastida monofíliájának stabil igazolását a korábbi tanulmányokban.
Belső
Cavalier-Smith, Chao és Lewis 2015-ös tanulmányai alapján
Eredetileg csak a Cryptomonadát, vagyis a Cryptophyceaet és a Goniomonadát tartalmazta, később azonban a Palpitiát és a Corbiheliát is ide sorolták. Utóbbiról azonban kiderült, hogy nem monofiletikus.
Jegyzetek
12Adl SM, Bass D, Lane CE, Lukeš J, Schoch CL, Smirnov A, Agatha S, Berney C, Brown MW, Burki F, Cárdenas P, Čepička I, Chistyakova L, Del Campo J, Dunthorn M, Edvardsen B, Eglit Y, Guillou L, Hampl V, Heiss AA, Hoppenrath M, James TY, Karnkowska A, Karpov S, Kim E, Kolisko M, Kudryavtsev A, Lahr DJ, Lara E, Le Gall L, Lynn DH, Mann DG, Massana R, Mitchell EA, Morrow C, Park JS, Pawlowski JW, Powell MJ, Richter DJ, Rueckert S, Shadwick L, Shimano S, Spiegel FW, Torruella G, Youssef N, Zlatogursky V, Zhang Q (2019. január). "Revisions to the Classification, Nomenclature, and Diversity of Eukaryotes". The Journal of Eukaryotic Microbiology. 66 (1): 4–119. doi:10.1111/jeu.12691. PMC6492006. PMID30257078.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
↑Tedersoo, Leho (2017). "Proposal for practical multi-kingdom classification of eukaryotes based on monophyly and comparable divergence time criteria". bioRxiv. 2017. doi:10.1101/240929. S2CID90691603.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Cryptista című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.